Igen. Becsapva érzem magam. Hogy ki vagy kik álltal? Hát természetesen magam, és a “mindig belöllem legtöbbet kihozó orvosok álltal” akik kezeltek… néha férre… persze ez jócskán az én hibám de ezt már leírtam. Szóval kezelgettek… de olyan ordenálé hülyeségekkel mint a vásárlási kényszer meg a rendmánia. Jó, jó, persze tudom ez mind tünet. De biztos hogy olyan súlyos hogy gyógyszerekkel kell kezelni? (persze vakságom és befolyásolhatóságomból kifolyólag az én teljes beleegyezésemmel…)
Vásárlási kényszer. Hát igen, B.-szindrómámból fakad, a végletek embere vagyok. De ha már ilyen felfogásban nézem az életet (merthogy másképp nemigen tudom) lássuk be, még mindig ez áll közelebb a normálishoz. Mert (túl)költekezni csak az tud akinek van pénze, pénze meg csak annak van aki dolgozik. Tehát van egy ilyen pozítív “alapkövetelmény”. Másrészt meg azért én (naggyából) tudtam hol a határ ugyhogy olyan mélyre nem sűlyedtem hogy kölcsönre vegyek meg egy csini rucit.
((Szeretnék egy kis kitérőt tenni a csini rucik kapcsán. Gondolkodtam miért volt nekem erre szükségem szinte az életben maradáshoz. Gyakorlatilag ezek mögé bújtam… ruha, smink, haj.. tudjátok, megcsináltam magam. Homokba dugtam a fejem, vagy inkább egy alapozós bödönbe… MERT AZ IGAZSÁG ANNYIRA FÁJT!!! Aztán most ezek a dolgok nem fontosak, (hangsúlyozom, MOST) és épp ezért lehet ez a depresszió tünete, vagy a szélsőségességemből fakadó egyik véglet(???) Nem tudom. Jelenleg leginkább egy hajléktalanra hasonlítok…))
Vissza a kényszerhez. Az egyik kórház főorvosa úgy gondolta ezt kezelni keeell!!! (-hát, jó, legyen…mit bánom én, mire írja a gyógyszert )……. Ja, de arra az aprócska tünetre (ami viszont nyilvánvaló volt(!!!) neki(k) -hogy divatos kifejezéssel éljek- társfüggő vagyok, teljesen önállótlan, teljesen döntésképtelen, egy felnőtt testbe zárt gyerek -erre nem adtak “gyógyszert”. És van egy elképzelésem hogy miért. Szerintem úgy gondolják ha a beteg nem ismer fel egy tünetet, betegséget, problémát, hát mi hagyjuk a boldog tudatlanság mezején indiántáncot járni. Mert az a probléma amit nem látunk az nincs is. Így mindenki jól jár. Én is, ők is. Mindaddig amig a szélsőséges beteg megmakacsolja magát és felhagy a “mindent rózsaszínben feltüntető” gyógyszerek szedésével. És bumm. Ti ezt láttátok??! és mégsem szóltatok hogy “holdacska, nem kéne 24órából 25-öt a párja nyakában csimpaszkodva tölteni mert az fáj neki, és megfojtja, bizony ám…. és legfőképp MERT EZ NEM NORMÁLIS!!!!!!!!!!!!!”
Mindegyj. Mégiscsak jobb így egyedül rájönni a dolgokra, talán kevésbé fáj mintha mástól kellene hallanom elöszőr hogy “LÚÚÚÚZER!!!!”
De bízni már nem nagyon tudok az orvosokban. Olyan mint amikor valakinek leamputálják a lábát, de az orvos nem szól neki “hátha nem veszi észre…..” csak mikor szerencsétlen fel akar állni, bukfencezik egy nagyot…..
Visszaolvastam. Elég kritikus a hangvéte… Elnézés kérek , meg az általánosításért, biztos nem minden orvos ilyen. Meg hát tudjátok B.-szindrómások, ma így gondolom, holnap meg úgy….. Következő találkozásunkkor a doktorkámmal bármit is fog mondani, javasolni egyet fogok érteni mint a bologató kutya a kalaptartón…. mert “nem egyetértésemre” csak akkor jövök rá amikor az ajtó becsukódott mögöttem….
Szia Kedves Detti!
Tudom hogy most hogy érzed magad(…) anno sok erős gyógyszert szedtem. De egy ideje igazán jól vagyok, van segítség, Neked is.
Ha gondolod, írd meg az e-mail címed, és tudunk bővebben írni. Nagyon szívesen megosztom veled a tapasztalataimat.
Nyugodalmas szép éjszakát!
Szia Hold. Gondoltam írok neked,a te történeteid abszolút olyanok mint az én káoszom..:( Minden gyötrelmes és olyan nehéz,én még csak egy hete tudom,hogy B. személyiségzavarom van. Kibírhatatlan téboly ami körülöttem van.már-már attól tarok,hogy rámegy majd a kapcsolatomra,mert szegény páromat már minden nap bántom valamivel,ami nem épp valós csak az elmém “szüleménye”..Azért megkérdezhetem milyen gyógyszert szedtél? Javult valamit az állapotod(mármint nem a gyógyszertől hamnem amúgy) Vagy esetleg rosszabb lett? Kilehet ebből gyógyulni? De amúgy szerintem mi nem is vagyunk betegek,csak valami nem jó az életünkben és nem merünk változtatni…Szerintem csak ennyi…
Szia!
Mostanában tényleg kiegyensulyozottnak éreztem és érzem magam.Nem vagyok ám én sem ilyen mindig és nagyon nagyon sok időbe telt,mint a te hozzád hasonló állapotból ebbe az állapotba kerültem,szándékosan nem irok időt mert nem akarom hogy illuziókat táplálj hogy x idő mulva te is jól leszel.Én ugy érzem hogy találtam annakidején egy picinyke ösvényt amire ráléptem.Nagyon féltem (generatizált szorongással is kezelnek) de tudatosan erőszakoltam meg magam és tudtam hogy ki kell lépnem ebből a semmilyen állpotból(egyébként igazad van a semmilyen állapot az sokkal rosszabb mint akármilyen rossz).Kis dolgokkal kezdtem és volt mikor azok sem sikerültek,de elmondhatom neked hogy kitartással kis dolgokból lesznek nagyok és ezt én tapasztalom nem csak üres fázis,ma már a jövömet tervezem és vannak ujra céljaim és most már erőm is van hozzá hogy véghezvigyem azt amit eltervezek,vagy éppen nem mert olyan is van.Na szerintem csak annyit szeretnék mondani még neked hogy lásdd meg a jó dolgokat és kapaszkodok lesznek a gödörből és csak apránként,néha még mindig én is meg akarom váltani változtatni a világot vannak nekem is ilyen állapotaim,ugy érzem hogy még mindig sok van hátra de ma már ugy érzem élhető életet tudok élni nagyon minimális gyógyszerrel.hogy leszek e nélküle ez a jövö nagy kérdése de ez szerepel az elsődleges céljaim között,de ehhez még hosszú hosszú kacskaringos döcögös és szakadékokkal tüzdelt utat kell szerintem megtennem és persze lesznek benne hegycsucsok is gyönyörű szép kilátással felhősapkával.Remélem azért érhető amit ide a végére sikeredett,de szerintem éred értitek ti ezt a fajta nyelvezetet:)
Ne feledd bármilyen borzalmas is a mai nap eltelt,és holnap uj nap virrad egy uj lehetőség ugymondd egy tiszta nap ami ugy alakul ahogy te szeretnéd(persze beleszól az élet is)tegnap a mult,ma a jelen,a holnap az a jövö,és én a jelenben vagyok,te merre jársz?
Szia szazsu!
Hogy te milyen kiegyensúlyozott ember vagy…..! Nagyon érződik az írásodon. Én is szeretnék ilyen lenni. Nem tudom melyik nehezebb, elfogadni magunkat olyannak amilyenek vagyunk, vagy megpróbálni változni…. Azt hiszem nálam ez az elfogadás nem működik… változni próbálok, vagyis inkább valamilyennek lenni… mindegyj hogy jó vagy rossz, csak valamilyen….(ez most lehet nagyon hülyén hangzik de szerintem a rossznál rosszabb a semmilyen) különben észrevettem mióta irogatok, amit leírok… hát hogy is mondjam….kiszáll belőlem… nem szűnik meg a probléma, csak megbékélek vele… hogy ez van, ez történt és pont. Lezárom magamban.(talán szépen lassan így békélek meg magammal???) a másik dolog amit írtál hát… hogy milyen igaz… erre még soha nem gondoltam… de talán az elfogadásból (magunk és a világ) következik egy valamilyen szintü megnyugvás (?) és talán így kevésbé látjuk ellenségnek(amit nem szeretünk) a világot(???) -ezt kicsit bonyolultan fogalmaztam meg…..
Köszönöm.
Szia!
Én csak egyetlen javaslatot tennék,ezt nekem orvos mondta és nagyon nehéz volt nekem is felhagyni ezzel,de mára nagyjából sikerült és belülről figyelmeztetem magam hogy ne essek tulzásba.Ez pedig nem más mint az állandó analizálás(mármint pszichológiai oldalról).Az jó hogy tisztában vagy vele hogy ez most ennek vagy annak a tünete én is ebben a cipőben jártam,de én mára már megoldásokat keresek rá és nem analizálom magam folyton folyvást,persze önmagad felépítéséhez elengedhetetlenül fontos dolog önmagad megismeréséhez.Én is ugyanezt csináltam marcangoltam magam ez ezért lehet az azért,de már két szó a fontos elfogadás,befogadás.És még egy dolgot szeretnék veled megosztani ami nagyon fontos felfedezés volt számomra amit a napokban olvastam.Felteszem a kérdést mi a félelem ellentéte?Ugye én is rávágtam hogy bátor mert ezt verik bele az emberbe,de nem a félelem ellentétes állapota a szeretet hiánya.Ugye milyen furcsa mert amit szeretek attól nyilván nem félelek,de amit már egy kicsit is nem szeretek attól félek ugye mennyivel másképp hangzik igy??:)