Az egész sztori az óvodában kezdődhetett. Bántottak a nagyobbak. Még megalázóbb volt, hogy lányok tették. Aztán általános iskola, alsó tagozatában én váltam agresszívvé. Egy ideig lenyeltem ha csúfoltak, vagy bántottak. De nem sok időnek kellett eltelnie, hogy én támadjak a legkisebb sértő szó miatt is. Volt hogy az ebédlőben a villát akartam belevágni a velem szemétkedő kézfejébe. Egy másik alkalommal zsebkést rántottam a fél osztályra, akik szanaszét dobáltak hóval, előtte pár perccel. Ha a tanár nem veszi el tőlem, lehet megsérült volna valaki. És persze gyakori volt a verekedés. Volt olyan is, hogy dührohamot kaptam rajzórán, mert lefikázták a rajzom. Az lett belőle hogy felborítottam az asztalt, és a függönyt letéptem. Szóval a magatartásom alsóban 1-es, 2-es volt. Soha jobb. Mellesleg imádtam rajzolni. De mindig bizarr dolgokat. Háborút, disznó karikatúrákat, és minél extrémebb dolgokat. Pl óriási hangfalak, irreálisan extrémre tuningolt ladák. Kb mint egy Mad Max filmben. Felsőbe kerülve, pedig már tudatosan elhatároztam hogy ki kell állni magamért. De végül nem lett belőle semmi. Mert jött a klikkesedés. Az erősebb, kimondottan bűnöző viselkedésű srácok szinte mind egy osztályba kerültek. És terrorizáltak sok mindenkit. Egyikük engem is bekóstolt. Később az utcán összefutva le is ütött a boxoló gyerek. Két alkalommal is. Egyikük pedig egy értékes sportkártya gyűjteményt lopott el tőlem. Ekkor lettem szorongós. Hamar simulékonnyá váltam amikor egyik ismerősük a mi osztályunkba került. Összehaverkodtunk. Mert valahogy vonzott ez a fajta szubkultúra, de még is utáltam ezeket. Megismertem általa a csapatot. Nem bántottak fizikálisan, de tették a gúnyos megjegyzéseket. A ranglétra alján helyezkedtem el. Pl az egyikük rendszeresen pénzt kunyerált rámenősen. De csak nyeltem! Mert jobb volt velük békességben lenni, mint hogy kikészítsenek.
A másik történet viszont az hogy utáltam mindig is az osztálytársaim nagy részét. Mert gazdag, nagyképű gyerekek voltak. És lenéztek engem meg a haverjaim. Mert kilógtunk a sorból. Én lázadtam mindig is. Pl tanárnak visszaszóltam nem egyszer. Amikor pedig megakart pofozni, akkor pedig kivédtem az ütést. Erre beírt egy egyest irodalomból. Megjegyzem jogosan álltunk ellen, mi páran. Mert tekintélyalapú nevelést alkalmazott. Akinek nem tetszett a pofája, annak osztogatta az egyeseket. Amúgy mindig is bukásra álltam. Egyszer osztályt is ismételtem. És nyolcadik végén is csak azért kaptam kegyelem kettest matekból, mert megenyhült az alkoholista matek tanár úr az ajándék whiskeytől. :)) Hozzáteszem hogy nem voltam buta gyerek a felnőttek szerint. Csak lusta. Ami nem érdekelt, azt nem tanultam meg. Csak rajzoltam órákon általában. Vagy beszélgettünk a hátsósorban.
Ilyen volt a legtöbb tanár. Nyalni kellett nekik. Hízelegni. Szülőknek is tanácsos volt jóban lenni ezekkel. Az osztálytársak pedig rendszeresen bemártottak, ha valami rosszaságot csináltam a haverokkal. No ekkortájt lehettem már 11 éves. És elkezdtünk csínytevéseket csinálni. Embereket megdobáltuk hógolyóval az utcán. Telefonbetyárkodtunk. Vizibombát dobtunk a negyedik emeletről a kigyúrt macsó tesi tanár csilivili kocsijára. Be is horpadt picit. De megérdemelte, mert folyamatosan megalázott minket a vicceskedő beszólásaival. Amivel az egész osztály előtt csinált bohócot belőlünk. Ezért Tudatos volt a célpont választás. Egyszer pedig kőcsatáztunk erdei táborban. Én véletlen homlokon találtam az egyik rosszindulatú vamzert (Besúgót). Aki pechére részt vett ebben a veszélyes játékban. Ilyen apuci kedvence volt. De kiemelkedően intelligens volt a kortársaihoz képest. Viszont rosszindulatú, hátúlróljövős kis féreg volt mindig is. Szerencséje hogy megmaradt egyben. De volt ám nagy riadalalom. Mert csúnyán vérzett. De csak zúzódás volt szerencsére. Amúgy haverjaimmal visszaemlékezve a srác bűneire, még a mai napig azt mondjuk hogy megérdemelte ezt a pofont az élettől. Elég sokat mocskolódott, hogy rosszra forduljon a karmája. Nem vagyok ilyen ezoterikus figura, de valahol hiszek a Krisna tudatban. Olvastam sokat róla. És szerintem ez a véletlen baleset, hogy pont akkor ugrott elő amikor arra repült egy kavics, és pont homlokon találta, nem más mint a karmikus büntetése. Vissza is vett magából ezek után. Szerencsémre nem én találtam ki ezt a buta játékot, ezért megúsztam a dolgot. Az ötletgazda viszont egy hatalmas pofonnal lett büntetve, az általunk mélységesen utált osztályfőnök részéről. Valószínű hogy ezek a gyerekkori frusztrációk tettek tönkre annyira, hogy tini koromra már teljesen csendes visszahúzodó lettem az idegenek, vagy erősebbek között. De a gyengébbeket megtaláltuk. És rendszeres zaklatásnak tettük ki őket. Egyik gyöngyszemünk egy pedofil lakó volt a háztömbből aki később behálózott egy helyi 12 éves lányt. Eltünt vele, és keresték égre földre őket. Rendőrség meg minden. És mi kaptuk el végül. Bicajokkal járőröztünk az akkori gallerivel. Gázsprékkel felszerelkezve. És megcsíptük a pedót. Rendőrök mondták is hogy miért nem agyaltuk meg picit. Nem kellett. Ezt megtette a nagymama, meg a kislány bátyja. Sírt a féreg. Mi meg nevettünk rajta. Hivatalból mentőt hívtak hozzá, mert kisebb zúzódásai lettek. Érdekes módon másnap mikor kieengedték, szanaszét volt ütve a feje. Szerintem összejátszottak a mentősök meg a rendőrök. És elvitték valahova megbüntetni. Mert a család nem jelentette fel. Amúgy annyira belejöttünk a zaklatásába, hogy már az iskola összes deviánsa jött velünk tojásért a boltba minden nap suli után. És dobáltuk az ablakát, ajtaját. De volt hogy csak leálltunk beszélgetni az ablaka előtt, hogy had ugasson a kutyájuk. Igazi fenevad volt szegény kutya. Megvadították azok a szemetek. Viszont az agyukra mentünk. Volt hogy egyik idióta haver bevizelt éjszaka a levélbedobó nyíláson keresztül a bűzlő, rothadó lakásukba. Ami úgy bűzlött, hogy az egész ház utálta őket emiatt. Amúgy ők pedig a lakókat zaklatták a gusztustalan, sértegető beszólásaikkal. Meg a bűz! Ami nyáron elviselhetetlen volt. A pasasnak a pingvin gúnynevet adtuk ketten haverommal, a Batman című film egyik főgonosza után. A külső hasonlóság miatt. A végén akkora hírneve lett, hogy az összes környékbeli kis huligán tudta ki az a pingvin. 
Amúgy volt mindenféle zaklatás ellenük. Télen egy korsónyi hideg vizet öntöttem rá az emeletről. Meg tojások repkedtek feléjük szintén az emeletről. Beszólogatás, ajtórugdosás, becsengetés – elszaladás szinte mindig ha arrajártam. Néha kotyvasztottunk tisztítószerekből maró anyagot. Amivel a lábtörlőjüket intéztük el. Ajtajukat összefirkáltuk stb. Kb 6 éve egy otthonba dugták, miután meghalt az anyja. Semmit nem fizetett. És dili flepnije volt. Amúgy az is mekkora szívás, hogy a szemetet akkor takarították ki a házból amikor mi költöztünk el. Addig meg szagolhattuk, hallgathattuk ezeket az emberalatti lényeket.
Szülőkre rátérve: Ott is csak a rosszat kaptam. Tekintély alapú nevelés. Apám kocsmatöltelék, anyám galamblelkü idegroncs. Egy igazi jószándékú balek! Nem illettek össze. Jing és jang. Ment is a veszekedés, üvöltözés szinte minden este. Ha épp nem anyám üvöltözött Faterral, akkor nekem prédikált részegen, hogy “tanújjá me biztonsági őr lesz belőled így”.
Végül szórólapos lettem, meg illegális plakátragasztó. Aztán biciklis futár. De hivatásomnak a DJ szakmát tekintem! Amit 2005 óta gyakorlok. Igaz hogy egy fillért nem keresek a lemezlovászkodással, de nem adom fel! Mert a zenék szeretete ami a lelket tartja bennem. Gyerekkorom óta gyűjtöm a zenéket. Kazettás magnón másoltam át a kölcsönzött albumokat. Mai napig ereklyeként őrzöm őket! No de azért eredetibe is megvettem az uzsipénzből spórolva néhány kazit. Aztán CD-ket is vettem párat. De inkább mp3-at töltöttem anno. Azzal az ingyenes internetszolgáltatással. DJ cuccból pedig már mindent kipróbáltam. Mert a szerelmese vagyok a hang / DJ technikának. Először számítógépen ismerkedtem pár hónapot egy szoftverrel bohóckodva. Aztán lettek CD játszóim, meg egy keverő. Most pedig bakelitre álltam át. (Igazából vinyl lemez, mert bakelitből már rég nem gyártanak hanglemezt. Mert túl törékeny.) Az az igazi! Minden DJ-nek kikéne próbálnia! 
No meg ahogy az lenni szokott, a party élettel együttjáró könnyű drogok széles palettáját végig kóstoltam. Kb egy évet masszívan végigpartiztam. Még az elején, kb 2004ben lehetett zöldfülűként hogy csütörtökön lementem valami buliba. Aztán haza aludni reggel. Este plakátolás, utána le egy másik partiba. Aztán megint alvás, és egy hatalmas Goa parti szombat estétől egészen reggel 10-ig. Hát az nem semmi élmény volt! Az volt első komolyabb party amin megjelentem. Nagy hatással volt rám. Onnantól egy évig, megállás nem volt!
Partizás, fesztiválozás. És természetesen ment mindig valami, amitől feloldódok. Érdekes egyébként, hogy hallucinogén gomba hatása alatt nem volt szorongásom. Minden szép és jó volt. Pedig óvaintenek a szakemberek, minden pszichiátriai beteget, hogy ne drogozzanak. Mert súlyosbíthatja a bajukat. Vagy a felszín alatt lappangó betegséget hozza elő. Egy haverom pánikbeteg lett, mert fiatal korában masszív spanglis volt. Felszínre is jöttek a pánikrohamok. Spanglit én sem bírtam amit még tiniként, hip-hop rajongó graffitis,bandázós korszakomban teszteltem jópárszor. Attól tényleg erős szorongás jött rám. Lehet közrejátszott abban, hogy felnőtt koromra súlyosbodott legjobban a szorongásom. Szóval ne drogozzatok, és ne firkáljatok gyerekek! ÉÉÉRTEEM?! És jórészét szégyenlem amit tettem gyerekként! Egy szemét kis dög voltam! Egy igazi troll! De mint írtam, többségük megérdemelte.
Egy jó ideje pedig nem dolgozom bejelentve, és nem is akarok. Mert nem fizettek meg elég jól. És tekerhettem a -20 fokban, bokáig érő hóban, az örökhajtós biciklimmel. Amit egyébként IMÁDOK! Mármint a biciklit… Amúgy Én magam építettem Patkányt, a fixit. Szóval több nekem mint egy jármű. És kár lenne tönkretenni a sós latyakban. Mindezt az éhenhaláshoz is kevés fizetésért. Nem is ebből éltem meg. Ezt a telet, meg egy másik telet másik cégnél, csak bizonyításként csináltam meg! Magamnak. Hogy nem vagyok egy papirkutya! Az igazi pénz költöztetéseken, lomtalanításokon rakodásból, és fekete fuvarokból jön. Ez megy már jóideje a mai napig. Miért? Mert így szabad vagyok! Nem kell közösségben melózni. Csak felkelek reggel. Bekapom a szokott ricsi adagomat. És NO para NO stressz! Figyelem otthon a monitort, meg a telefont. És ugrok fel a bicajra ha menni kell. És bicajon a magam ura vagyok. Nincs tömeg, nem szólnak be. Csak ritkán. De akkor kiállok magamért ha kell! Mert a rivó elmulasztotta a szorongást. És ha kell akkor nem mujáskodom, mint régen. De nem feszítem túl a húrt! A legjobb kinevetni az idiótákat! 
Meg azért se dolgozom normálisan, mert felnőttkoromra már annyira súlyos lett a szorongás hogy a tömegközlekedési eszközökön rámjött a nehézlégzés, izzadás, indokolatlan félelemérzet, a nagy tömegben. Volt többször hogy lemenekültem a metróról. És vártam másikat. Azt olvastam hogy ezt agorafóbiának hívják.
De ugyanezek a tünetek idegenekkel szemben is megvannak, enyhébb formában. Amúgy nem minden idegennel szemben. Szerintem ez ilyen ösztönös dolog. Elég jó emberismerő vagyok. És van sok idegem akivel normálisan megy a kommunikáció. És tök udvarias vagyok meg minden. Igazi úriemberként tudok viselkedni. De ez csak egy álarc. Mert itthon és a haverok között úgy beszélek mint egy telepi tróger. ilyen a stílusom. Ebben nőttem fel. A többi csak egy színjáték része.
Bicajjal pedig úgy kezdtem el járni a várost. Hogy minél jobban megőrizhessem a nyugalmamat. Mert attól borulok ki a legjobban, mikor belemásznak az “aurámba” a metrón vagy a villamoson. Sose fizettem érte, de ingyen se kell! Inkább szerelem a bringám, és fizetek mint a katonatiszt, ha valami begyászol rajta és cserélni kell. De tömegközlekedést ha tehetem elkerülöm. Sajna most gumi szétment rajta. Szóval kénytelen vagyok tömegközlekedni. Mert a DJ cucc javíttatása még a bicajnál is nagyobb elsőbbséget élvez. Ezért bevállalom még az önsanyargató tömegközlekedősdit is! Jegy nélkül természetesen! Lényeg hogy megszerettem a városi bicajozást. Egész jól bicajozom. Sőt életveszélyes tempóban, a legforgalmasabb utakon, ha sietek. Kerepesit, Dózsát, Üllőit imádom! :3 Futárnak muszáj. Mert első a kuncsaft!
Rivotril: Önszántamból mentem el pszichiáterhez kb másfél éve. Irattam vele rivót. Meg írt fel valami antidepit. De azok csak ártanak, semmit nem használnak. Édesanyámnak sem használtak semmit se. Most már rivóra váltott Ő is. És jobban van tőle. Mellette egy addiktológushoz is jártam a Kék pontba, mert egyre többet ittam az akkori évben amikor futárkodtam cégnél. Kikészített a meló. És a végén már nem volt elég a két három sör. Jött a bor. Napi két üveggel. De ha vidámság volt, vagy bánat, akkor megittam 4-et is. Aztán Unicum is mellé. Szóval kezdtem megbolondulni a szesztől. Egy barátság is ráment. Csúnyán összevesztünk. És berúgva még üzengettem nekik emailben. Nagyon megsértettem őket. Bánom! Meg balesetet is okoztam munka közben. Nem ittam egy kortyot sem. Csak szétvoltam idegileg.
Úgy volt hogy reggel, első fuvaron nem kaptam meg az elsőbbséget, és elémvágtak. Én meg borultam, akkorát fékeztem. A metszőfogam vége lepattant. Pont bevertem a szám a bicikliút durva kövezetébe. És teljesen kivoltam feszülve. Fájt a fejem is. Tiszta seb voltam. És az idióta főnököm nem engedett haza. Melózhattam így. Egész nap ezen recsegtem hogy a figyelmetlen állat miatt a fogam tönkrement. És még cserben is hagyott. Düh is bennem volt rendesen. Aztán délután megcsináltam a bajt. Megláttam egy jó havert tekerni arrafelé amerre mentem volna. (Ez a pillanat volt a nap fénypontja) Levoltam maradva. És annyira kergettem, hogy átmentem a piroson, és nem érdekelt az éppen indulni készülő kocsi jelenléte sem. Gondoltam majd kihúzok jobbra amíg ő nyom egy satuféket, én meg kergetem tovább havert. De belekapott hátsókerekembe. Nem tértem ki eléggé előle. És elestem. Semmi bajom nem lett csak még pár bónusz karcolás. Bicajnak se lett semmi baja. Kocsi viszont megtört kissé. Amúgy tudtam hogy elfog ütni amikor elindult. Sportosabb indulás volt az átlagnál. Az futott át az agyamon hogy ez most elüt. Remélem megdöglöm. És nem kell az élet nevű fárasztó játékot játszani tovább.
Mert kiábrándultam az egész rendszerből.És nem szeretem a kötöttséget. Egyszerüen utálom a közösségi életet. Képtelen voltam beilleszkedni bárhova is. Ha lenne pénzem, elmennék albérletbe, EGYEDÜL. Mert nekem már az anyám meg öcsém is sok. Pláne ha itt a bunkó barátnője is. Egyszerüen bánom hogy egy ilyen mocsok társadalomba kellett beleszületnem. Pláne egy olyan korba, ami egyre romlottabb. Egyre erőszakosabb. És egyre nagyobb a szegénység. Bármikor kilakoltathatnak bennünket a devizahitel miatt. Jogi lépéseket fogunk tenni! Ez az utólsó lehetőség, hogy felvesszük a kapcsolatot jogvédő szervezetekkel. Remélem sikerül valamit elérni. Mert anyám mozgéssérült beteg.
Ráadásúl még soha nem volt egy normális barátnőm sem. Mert a tinikori csalódások olyan mély nyomot hagytak bennem, hogy nem is tudok magabiztosan elcsábítani egy nőt. Amikor meg már elég magabiztos vagyok hozzá a piától. Akkor meg az a baj hogy részeg idióta. Amióta rendesebben élek. És rivózok. Bátrabb, kezdeményezőbb lettem. Volt is néhány próbálkozás, kizárólag futó kaland reményében. De kosarat kaptam. Mert hogy egyiknek van pasija éppen. Várjam meg amig szingli lesz, másikat minden bulin lecsapják a kezemről, annyira dögös csaj. Pedig eljönne velem szerintem. Egy harmadikkal komolyabb kapcsolatot is eltudtam volna képzelni. Összeillettünk, volt közös érdeklődés stb. De egyik pillanatról a másikra eltünt a közösségi portálról ahol beszéltünk egymással. Szerintem hülyeségeket beszéltem nagyon amikor egyszer disznó részeg voltam egy fellépés után. És Ő fuvarozott haza. Én kérdeztem hogy nem e sértettem meg. Vagy valami baj nem e volt velem. Mondta hogy zagyvaságokat beszéltem. Egyik pillanatban optimistán álltam hozzá a DJ szakma folytatásához, két perc múlva meg égett a pofámról a bőr. Hogy mekkora pocsék buli volt. És hogy abbahagyom az egészet. Mert minek fektessek energiát, időt, pénzt abba ami valahogy sehogy se akar beindulni. Még is eltünt szónélkül a lány. Pedig többször kijelentette hogy nincs semmi gond. Nem sértettem meg. Ezt mondta. Viszont szerintem beijedt tőlem. Mert mesélte ám hogy mindenféle szorongásai vannak. Meg tiszta stresszes a munkája miatt is.
Nem tudom mi a baj velem az a durva! Amikor elegem lett a futárcégből, akkor lett sok szabadidőm. Vettem fel munkanélküli segélyt, és elmentem segítségért. Generalizált szorongást, és Szociális fóbiát állapítottak meg.Kaptam már a pofámba az elvesztett barátaimtól hogy érzéketlen pszichopata vagyok. De engem érdekel a pszichológia, és utánaolvastam a tüneteknek. És többféle betegség, egyes tünetei illenek rám. Pl nagyon jól tudom manipulálni az embereket, ha el akarok érni valamit. Pl amikor balesetet okoztam, akkor ugye természetes hogy kifizetem a kárt. De egy igazi hiéna volt a pasas. 300 ezret akart lehúzni rólam. Ezt egy telefonos veszekedés során, a határozott ellenállásomnak köszönhetően 120-ra lealkudtam. A papagáj meghunyászkodó hangon hívott pár perc múlva vissza hogy rendben. De csak jószívvel. Ezt mondta. Próbálta játszani a nagyvonalú úriembert. Persze utánanéztünk a dolgoknak. És a valódi kárt minden hozzáértő 60000-re saccolta. Nem voltam rest, így is kevertem a lapokat. Kértem hogy két részletben fizethessem. Oda is adtam 60000-ret. Mert én voltam a hibás és ennyit korrekt volt kifizetni neki. Persze még így is jól jár ha számla nélkül csináltatja valahol fusiban. No de lényeg az hogy amikor eljött a második részlet határideje, akkor előtte való este felvettem neki a telefont és mondtam hogy másnap találkozunk és megkapja. Persze másnap korábban keltem, és intéztem magamnak új telefonszámot.
Amúgy dörzsölt róka volt amikor adategyeztetésről volt szó. Kérdezgette hogy ez az egy számom van e, meg hogy albérletben lakom e. Mondom neki persze ez a számom már 5 éve. És ezen a megadott címen nőttem fel. Valóság pedig az hogy már vagy 6 éve elköltöztem onnan. És szándékosan nem vagyok bejelentkezve másik címre. Önkormányzatnál pedig azt mondták amikor rákérdeztem. Hogy csak úgy tudok kijelentkezni, ha bejelentkezek máshova. Mondom a kamut hogy nem jó, mert hajléktalan vagyok. És gyakran költözöm ismerősöktől más ismerősökhöz. Persze ez sem igaz. De nagyon jó hazudozó vagyok. Ezáltal behajthatatlanok az adósságaim. Nagyrészük el is évült. 5 év az elévülési idő.
Kopogtatásra, csöngetésre meg sose reagálunk. Akit várok, azzal úgy is levan fixálva hogy mikor érkezik. Ebből mi következik? EPIC WIN! Még sose csikartak ki belőlem egy forintot sem erőszakkal. 
Szociopata e vagyok??
De komolyra fordítva a szót. Az a helyzet hogy nagyon intelligens vagyok többek szerint. Ezt egy volt IMEI-es pszichológus nő is mondta. Akit kuncsaftként ismertem meg. Neki is szoktam intézni apró cseprő dolgait. Levelek feladása, bevásárlás stb. És jól elszoktunk beszélgetni.
Szociopatákról olvastam, hogy intelligensek. És nagyon nagy mesterek a hazudozásban, manipulációban, élősködésben. És abszolút bűntudatmentesen teszik mindezt. És tudatában is vannak annak hogy nem helyes, de egyszerüen nem izgatja őket. Csak a gyűlölet amit éreznek, meg irigység.
A tehetetlen düh, és időnként a gyűlölet is jellemző rám. Elsősorban a rendszer ellen, meg azokra az emberekre visszaemlékezve, akik ártottak nekem életem során. Mint írtam példa sztorit is, elég jó vagyok a hazugsában, és ahol tudok ingyen utazok. És a hazug autósnál nem éreztem bűntudatot, mikor átvertem. Mert ha hagytam volna magam, akkor ő kopasztott volna meg engem 300 ezerrel. Viszont hogy érzelem mentes lennék? Szerintem nem! Sőt túlérzékeny vagyok szerintem. Van amikor felhőtlen boldogság van, és őszintén nevetek. Nem kényszer mosoly mint ahogy sokan teszik, megfelelési vágyból. És igen van hogy meghatódom pl egy szép filmen, vagy zenén. Viszont van amikor nagyon elkeseredett vagyok. Apróbb kudarcok miatt is. Túlreagálok egyszerű dolgokat.
A mániás depresszióról olvastam ilyesmit. Hogy egyszer lelkileg fent, aztán le a mély depresszióba. És mániás stádiumban jellemző a kicsapongó életmód. Költekezés. A veszélyes helyzetek keresése. Ezek is igazak rám részben. És a paranoiás skizofrénia leírásában is néhol magamra ismertem. De nincsenek hallucinációim, nem hallok hangokat. Nem bántottam gyerekkorom óta senkit, és nem vagdosom magam. Egyszerüen pl irritál ha térfigyelő kamerákkal teli környéken kell mászkálnom. Undorodom a gondolattol, hogy követni tudnak egy monitoros helyiségből. És az internet lehallgatása miatt is egyre jobban aggódok, ahogy olvasom az egyre durvább híreket. Valahol jogos szerintem az aggodalmam az internet megfigyeléssel kapcsolatban. Mert már alig merek személyes dolgokat részletesen mesélni ismerősöknek, mert kitudja hogy kik olvasnak bele a tudtom nélkül. Szóval fura egy szerzet vagyok. Azért írtam mindezt, mert ami az ambuláns lapomon van, az csak töredéke annak amilyen vagyok. Szóval az illető orvos nem valami jó szakember szerintem. Ezért érdekelne, hogy egy profi pszichológus, hova tudna sorolni eme terjedelmes történet alapján.
Zárásképpen pedig egy kis szösszenet a veszélykereső hajlamomról:
Szeretek 50-60-al repeszteni bicajjal a délutáni csúcsban, a Kerepesi úton pl. És élvezem azt is amikor olyan keskeny helyeken kelek át bringával hogy a vállaim hozzáérnek a két egymás mellett dugóban veszteglő buszhoz. Eddig a balesetes villamosok voltak a legjobbak. Kettő között tekertem át. Nagyon fura érzés volt keresztül tekerni a helyszinelés kellős közepén. Szó szerint! De szűkebb volt amikor két troli között mentem át a végállomáson, mert elállták az utat. Talán az volt a legfinomabb manőverem a pályafutásom során. Ezért jó a rövidre vágott kormány. És az élvezetem tárgya ebben a manőverben két dolog: A felsőbbrendűség érzése. Az hogy állnak a drága luxuskocskikkal tehetetlenül a dugóban. Én meg egy kb 130-150 ezerből épített bicóval, amit ránézésre 20 ezres kategóriába sorolnának. kb 10 perc alatt célba érek. Ők meg várhatnak még vagy egy órát a nagykörúton a csúcsban. Tegyük fel, egy 20 milliós terepjáróval a fenekük alatt. Biztos nagyon irigyek. Egyesek hangot is adnak neki dudával, káromkodással. Én meg élvezem a tehetetlen dühét! Ő választotta. Mindennek megvannak az előnyei, meg a hátrányai. A másik a kanyon effektus. Amikor két hatalmas fém szörny között kelek át. Ott maga a látvány tetszik. Az ipari gépeket szeretem jobban. Teherautók, kamionok, betonkeverők. Mert vonz az indusztriális környezet. Ez az egyik hobbim. Régi elhagyatott bunkerek, katakombák, kórházak, gyárak egyéb objektumok bejárása. Ez egy világméretű hobbi. URBEX a rövidítése. Urban exploration. Városi felfedezés. Mi ezt úgy kezdtük el, hogy csak nem is tudtuk hogy mások is csinálják ezt az egész világban fotóművészeti szinten. Az első ilyen jellegű magyar blogból tudtuk meg mi is ez az örültnek tűnő dolog amit csinálunk. Előtte csak el autókáztunk éjszaka a hóban vidékre. Fel egy hegynek a tetejére. Kanyargós, keskeny szerpentinen. Ahol pl egy atombiztos szovjet bunker található. A felszinen pedig hatalmas adóvevő tornyok. Izgi volt egy hegy tetején. Az erdő közepén, az éjszakai csendben bebújni a kapu alatt. A bokáig érő frissen esett hóban. Aztán mindenféle szűk lejáratokon megközelíteni a földalatti kétszintes labirintust.
Ez volnék én! :))
Kapa (26 éves)
