Sziasztok

Elnézést kérek előre is, amiért úgy írok ide, hogy nem vagyok beteg (azt hiszem) és nem is várok választ, vagy javaslatot ezért. Csak szeretném leírni…

Van valaki, akit meg szeretnék menteni… Jó egy éve ismertem meg egy olyan helyen, ahol mindketten rendszeresen megfordulunk. A tekintete ejtett rabul, nem is az, hogy milyen szép. Nem is akartam tőle semmit igazából, mert akkor még azt hittem, hogy boldog, teljes kapcsolatban élek. Éreztem valami megfoghatatlan vonzást irányából. Valamit, ami miatt mindig beszélgetnem kellett vele. Ha nem volt ott, az egész napomat elfelejthettem. Szépen lassan kiderült, hogy van jópár közös pontunk. Óvatosan puhatolózott ő is, nagyon óvatos volt. Ekkor még senki nem gondolt semmi másra, mint egy kellemes emberi kapcsolatra. Valahogy éreztem benne egy kettősséget: egy komoly érdeklődést és egy merev távolságtartást. Volt valami a tekintetében, amit nem tudott elrejteni a kemény páncélja mögé. Fátyolos, szelíd tekintetet láttam, ami mögött egy nagyon érzékeny embert véltem felfedezni. Sokáig tartott ez a közeledés. Természetessé vált, hogy beszélünk, még akkor is ha néha -akkor még- érthetetlen módon ingerült volt és feszült. Mindig kedves voltam vele és előbb-utóbb feloldódott ő is. Lassan beleszerettem abba a szelíd lénybe, akit a páncél mögött reméltem. Ekkor már a végét járta a kapcsolatom. Sok év hiábavaló küzdelme, a viszonzatlan szeretet elérte, hogy hideg fejjel és racionálisan döntve felépítsen nekem is egy páncélt, ami elég jól működött. Megtettem a lépést, véget vetettem a dolognak. Történt velem valami. Egy korábbi fizikai betegség lehetséges szövődménye miatt műtéten estem át. A tét az életem volt. A hétköznapokban én egy céltudatos, határozott ember vagyok, aki semmit nem mutat abból, ami belül történik. Így volt most is, vártam az eredményt. Senki nem vette észre ezt. Egy valakit kivéve… Még csak nem is azt kérdezte, hogy van-e baj. Megkérdezte, hogy mi a baj, mert neki valamiért egyértelmű volt. Akkor nem akartam még mondani semmit. Egyáltalán, senkinek nem akartam mondani semmit! Kérte, hogy ha tud segíteni, szóljak. Megjöttek az eredmények. Negatív. Elmondtam neki és azt, hogy miről volt szó. Aznap kaptam tőle egy levelet, amiben megköszönte a bizalmamat. Azt hiszem itt eldőlt nálam minden. Egyik nap megkérdeztem tőle, hogy felvehetem-e másnap. Igent mondott. Akkor még nem tudtam, hogy mi fog történni az autóban. Beült hozzám, elindultunk és én automatikusan kinyújtottam a kezemet. Ő pedig megfogta. Olyan természetességgel, mint ha 100 éve ezt csinálnánk. Megcsókoltam és ő visszacsókolt. Menyország… Viharos gyorsasággal teljesedtünk ki. Találkoztunk, bújt, ölelt, szorított magához. Erre volt szükségem. Erre, hogy valakinek fontos legyek és az a valaki elfogadja ugyanezt tőlem. Hazautazott néhány napra. 1000 SMS-t váltottunk. Olyan szavakkal illettük egymást, melyek bármilyen szépirodalmi művet elsápasztanának. Csodálatos volt. Hazajött végre és kimondtuk egymásnak: szeretlek. Nem vagyok fiatal. Nagyon sok tapasztalat van mögöttem és egészen idáig azt hittem, tudom mi a szerelem. Hát nem. Ez volt az. Olyan dolgokban egyezünk, amikről álmomban sem gondoltam volna, hogy lehetséges. Én direkt nem mondtam magamról túl sokat. Ő hozta elő őket. Nálam töltött pár napot. A közelsége, a kedvessége, a lehullott páncél mögött ragyogó csodálatos lénye elvarázsolt. Tényleg csak pár órát aludtunk a napok alatt, de amikor felébredtem, mindig a karjaiban tettem, szoros ölelésében. Ő így aludt. Ölelve. Iszonyatos szeretethiánya van. Tényleg elbizonytalanodtam, hogy meg tudom-e adni neki, azt amire vágyik, ami jár neki. Csodálatos napok voltak ezek. Kért, hogy legyek vele türelmes, mert neki ez nagyon nagy váltás. Eddig csak tiporták, bántották. Még az is sok neki, ha felsegítem a kabátját. Türelmes leszek, bármeddig várok rá.

Jöttek a hétköznapok és kezdődtek a gondok. Munka, stressz. Ne találkozzunk, de mégis inkább. Gyere át, de nem érek rá. Idegesség. Pattanásig feszült álkapocs. Az ölelésemben ellazult, megnyugodott. Így teltek a napok. A vége mindig bújás és szoros ölelés volt. Lassítsunk, ő ezt nem bírja. Nagyon sok mindent megtudtam róla. Szörnyű dolgokat. Még jobban beleszerettem, ha ez lehetséges volt egyáltalán. Mindent meg akartam adni neki, hogy boldog lehessen. Távolodtunk. Válságba került. Fél a boldogságtól. Nem akarja, hogy számítsanak rá, mert ő rossz ember és mindenkit csak megbánt. Ő nem lehet boldog. Szeret. A szerelme vagyok. Hiányzom. Ölelne. Csókolna. Hétvége. Szombaton nálam alszik, megnézünk egy szép filmet összebújva. Szombat délelőtt, délután, 5 óra. Mennék érte 6-ra, de csörög a telefon. Sajnálja, de sok munkája maradt. Bepótoljuk. Semmi baj, csináld csak, majd beszélünk. Beszélünk este. Érzem, hogy baj van. Vasárnap SMS. Beszélnünk kell. Átmegyek. Ő ezt nem bírja. A felépített, agyanszabályozott világában érzi magát biztonságban. Nem tudja, hogy fel tudja-e adni. Lassítsunk. Rendben, lassítsunk. Nem haragszom? Nem, hiszen szeretlek és ezt már kérted. Eljövök. Hiányzom, a szerelme vagyok. Következő hét. Azt hittem, hogy nem találkozunk. De mégis. Átmegyek? Át. Iszonyatosan ideges. Szinte reszket. Felcsúszik a karján a pulcsi. Ott van. Látja, hogy észreveszem. Átölelem, szorosan. Bújik. Dolga van, eljövök. 9 körül jóéjt SMS-t írok. Nem jön válasz. Éjfélkor megjön az üzenet. Aludjak jól, szorosan ölel. Baj van. Kedd: meg sem lehet közelíteni, izzik a gyűlölet a szemében. Hagyom. Felhív: örült nagyon, hogy látott és ne haragudjak de iszonyú éjszakája volt. Tudom mit csinált. Iszonyatosan felzaklatom a létezésemmel és ez rettenetesen bánt. Miattam billent ki a magányos, de biztonságos világából és miattam teszi ezt. Én vagyok a kiváltó ok. Nem akarom, hogy ezt tegye. Szeretem. Megírom neki, hogy mostantól nem lát napközben, hogy ne zaklassam fel. Ha ő látni szeretne találkozunk. Ha egyedül akar lenni, legyen egyedül, nyugalomban. Nem válaszol. Szakember barátomat hívom este. Ugye nem lesz baj? Mi történt? Elmondom. Egy mondatból megmondja, hogy ennek neve van. Iszonyatos szó. Gyűlölöm. Magamat is. Jól tettem, hogy békét hagyok neki. Elmehetnék szakembernek. Nem nevetünk. Elrángassam hozzád? Nem sikerülne. Magának kell felismernie. Olvasok az Interneten. Minden egyezik. Igaza van a barátomnak. Olvasom még egyszer. Mik ezek? Miért írnak rólam??? Úr Isten… átélem újra. Egyedül oldottam meg. Ma megszüntettem mindenemet a helyen, ahol megismertem. Többé nem megyek oda. Felhív, miért tettem? Hogy ne láss kontrolálatlanul. Nem akarom, hogy bántsd magadat miattam. Megmaradok neked, szeretlek de döntsd el te ha látni akarsz. Természetes a türelmem. Egész életemre. Megtaláltam. Nem kell más. Nem keresett ma és örülök. Talán megnyugszik lassan. Megtaláltuk az igazit de mégis elveszítettül egymást. Legyen nyugodt, csak ez számít. Már semmi más nem számít.

Egyszer eljutsz odáig, hogy segítséget keress és talán megtalálod ezt az oldalt. Látod, itt vagyok Neked még mindig és itt is leszek. Örökre. Segítek.

Szeretlek