Nos az én történetem nem egy olyan hatalmas valami , mint ami itt a legtöbb embernek van , mégis abból a kis gödörből amit ásott nekem még abból sem tudok kimászni.

Kezdjük ott a történetet hogy én az égvilágon semmit nem tudok a tényleges hovatartozásomról mivel örökbefogadott gyermek vagyok , ez nem kellt bennem sebet csak egy űrt, talán hogy mindig szeretném tudni hogy ki vagyok.

Álom gyerekkorom volt igazából , de már itt is meglátszott hogy valahogy gyengébb vagyok mint mások. Kétszer elszöktem otthonról apró kis indokok miatt. Sokat jártam ezért pszichológushoz. Aztán bekövetkezett a családomban az anyagi csőd, anyum depressziós lett , nagyon sokat ordítozott velem, de apum mindig segített hogy értsem meg őt csak depressziós, aztán (talán életem legszarabb napjaként emlékszek vissza erre) , öngyilkossági kisérletet követett el, azt a napot zokogva töltöttem , azóta öngyilkos hajlamaim is vannak.

9.kes koromban pedig elkezdtem bagózni, inni mint ahogy minden fiatal. Sosem hittem a szerelemben igazán egészen addig a nyárig amikor megismertem egy nagyon kedvesnek tűnő lányt.  A kapcsolat persze már az elejétől fogva halálra volt itélve, én kapartam ő kihasznált, aztán felnyitották a szememet, és ekkor kezdett kibontakozni egy depresszió, de ahogy az idő múlott egyre inkább eltudtam felejteni, csak a szerelmes párokra néztem azontúl máshogy, őket mocskosul fájdalmas volt látni(még talán most is az).

Aztán jött megint egy kemény időszak igazából most is abban vagyok, kiderült hogy anyumnak rákja van, csak úgy kezdő lökésnek betörtem egy üveget(nem bántam meg mert szeretem a sebeket magamon), de aztán ez volt kivel megosztanom és hatalmas erőt adott nekem amivel azthittem felálltam a padlóról.Meg füvezni is elkezdtem így mellékesen.

A párkapcsolati életem még mindig a 0án volt,  és még ezt tetőzte hogy láttam ahogy az összes közeli barátomnak jutott valami, ha csak egy estére, nagyon szerencsétlennek éreztem magam, de egyben tudtam hogy csak várnom kell.Eljutottam egy koncertre ahol megint beleestem egy kedves kinézetű lány csapdájába, egy este alatt a szívem lángolt, aztán el is égett ahogy kell, vissza estem a kis gödörbe, és attól érzem magam a legszánalmasabbul hogy másoknak sokkal nagyobb problémája is van , de én még ebből sem tudok kimászni.

Anti depresszánsokat szedek hogy kicsit a gödör fölött tartsanak lebegve de tudom hogy ez se segít sokáig.

A barátaim szeretetét meg magasról leszartam mint egy sértődött kisfiú.

És mindez csak azért mert nincs csajom, igen én egy ilyen szánalmas senki ember vagyok, és igazából fogalmam sincs ezt miért írom ide le de mindegy is.