Depresszióval küzdeni könnyű, bipolári depresszióval már nehezebb… nem is beszélve a paranoid gondolatokkal, szorongásokkal és pszichozisokkal… de egyszerre, felváltva egymás után mindegyikkel?
olyan kaotikus az élet… alig látom át a gondolataimat, már azt sem látom át a többi ember mit akar tőlem… ki akar csak barátságot, ki akar lerázni és ki akar szerelmet tőlem. Viharos életem, vagy legalábbis ez a hónapom biztosan az… annyira változik minden!
A külvilgáom pedig nem tud velem mit csinálni, egymás után osztok egymással ellentétes parancsokat: hagyj el enegem, el ne hagyj engem! többé nem akarlak látni, nem bírom ki nélküledXD röhej ez az egész…
ami még szörnyebb ha rendesen tudnám h a többi ember mit akar tőlem akkor sem tudnám h én mit akarok tőlükXD ez a kettő külön változik, néha együtt… de általában külön!
régi barátnőmmel beszéltem… már 2 éve nem járunk és azóta tökre elhaltak bennem az érzelmeim iránta… mintha soha nem is láttam volna… aztán most egyszercsak meglátom, látom az arcát hallom a hangját és egy pillanat alatt megváltoztam! megint szerettem őt, szerelemből! azt hittem nem fog elmúlni, pedig csak fél napig tartott… aztán másnap már nem láttam… akkor elmúlt… most megint olyan hideg nekem, mint valami jégcsap! furcsa h milyen szinten el tudnak halni bennem az emberek, na meg az is h utána egy pillanat alatt megváltoznak!
én nem vagyok impulziv… nem vagyok olyan mint Ti… nem szeretkezek össze-vissza mindenféle emberrel, nem vagdosom magam és alkoholt inni is csak néha iszok, mértékkel! inkább hideg vagyok… ne érintsenek, mert azzal bántottak a múltban! ketten is elhitették velem h szeretnek, én mind a kettőbe beleszerettem, de utólag rá kellett h jöjjek h tévedtem! egyik se szeretett… mind a kettő elhagyott! átcsesztek, bántottak, és miért tudtak bántani? mert én szerettem őket… mit tanultam meg? ha nem akarok szenvedni nem szabad beléjük szeretnem! még akkor sem szabad szeretnem őket ha mutatják h ők szeretnek, mert másnapra úgyis elmúlhat… régebben így volt! régebben jó énképem volt, nagyon boldog ember voltam, még kamaszkorom előtt… teljseen egészségesen működtem: ha valaki közeledett és éreztem h fontos vagyok neki abba beleszerettem… ha kedvesek voltak velem akkor én is kedves voltam… most meg néha pont az ellenkezőjét tenném! ha kedvesek velem akkor valami elfordulást érzek, nem akarom h kedvesek legyenek… mert a múltban ezzel bántottak…
Kicsit “megnyugtató” (hülye megfogalmazás, elnézést érte), hallani más olyan borderekről, akikre nem jellemző a promiszkuitás. Eleinte azért nem akartam elhinni, hogy Én is az vagyok, mert nem vagyok valami hedonista (főleg ezen a téren nem). Én is merev és zárkózott vagyok és utálom, ha hozzám érnek. Én is inkább úgy érzem, nem olyan vagyok, aki bármit megtesz egy szeretetmorzsáért, inkább azt mondom: “Tudom, hogy úgyis csak bántani fogsz. Tudod mit? Nincs is szükségem a szeretetedre.” (hazugság, de akkor elhiszem) Az önkárosításnak meg más módjait preferálom…-.-
Egyszer láttam egy doksifilmet a bpd-ről, amiben azt mondta a szakértő, hogy Mi vagyunk az “ultimate outsiderek”. Én úgy éreztem, még a bpd-sek közül is csak kilógok. Olyan butaság, tudom. Csak bréjnsztormingoltam kicsit, bocsánat.
Legközelebb a kisnaplómba írok, ígérem
örülök h nem vagy alkoholista… és igen, tényleg minden egyén más és más… ahogy az emberek is tök mások…
Ez velem is sűrűn előfordul,hogy nem tudom mit akarnak tőlem.
Ez elég nehéz.
Diagnosztizalt borderline vagyok megse szexelek ossze-vissza. Soha nem ittam alkoholt es nem is drogozok. Elegge sarkitva latod a dolgokat kedves adidaszdk.
Minden borderline maskepp eli meg az allapotait. En meg nem talalkoztam 2 egyforma tunet egyuttessel. Ettol olyan kiszamithatatlan ez a dolog, ami benned van.