Sziasztok !A nevem Zsanett, 19 éves vagyok és Budapesten élek.. sokat olvasgattam az itteni történeteket és bár azt kívánnám bár ne lenne senkinek sem ilyen porblémája, de egy picit megkönnyebbültem a tudattól, hogy nem vagyok egyedül ezzel a problémával, mert eddig azt hittem csak én vagyok defektes hogy mindenki “normális” és valami értetlen okból én születtem csak ilyen elcseszettnek…Nem is tudom mikor éreztem először azt hogy talán “gondjaim vannak” igazából már egészen kiskormtól kezdve melankólikus lett az életem persze mindig probáltam meg magyarázni és alátámasztani az éppen aktuális rossz hangulatomat egy időben még arra is gondoltam h megszogtam az állandó rossz kedvet vagy egyszerűen csak szeretem és én magam sem tudok róla.. kisebb koromban persze könyebben elsiklottam a dolgok felett.. de a ahogy nőttem egyre inkább észrevettem hogy valami nem jó valamiért más vagyok mint mások és nem bírok beilleszkedni nem bírok tartós barátságokat vagy párkapcsolatokat kialakítani.. éreztem hogy valamiért nem kellek sosem senkinek valamiért mindig mindenki “elhagy” eltűnik és magyarázatot  sem hagyva maguk után azon kapom magam hogy megint egyedül maradtam…. ezután keresve magamba a hibákat magyarázatot keresve önmarcangolásba kezdek… és ez egyre inkább arra kéztet hogy nekem jobb lenne a túlvilágon.. mert itt senki nem ért meg  csak bánt mindenki és egyre nehezebb cipelni ezt a terhet….
Többszőr is voltam mindenféle orvosnál olyan nehezen bírok megnyílni és amikor beszélek az érzéseimről a gondjaimról én magam is meglepődök hogy tényleg ez van velem ? és azt hiszem a szembesülés mégjobban megneheziti azt hogy kitárulkozzak… ilyenkor legszivesebben felpattanék a székből és azt mondanám hogy nincs semmi bajom megoldom egyedül és jobb lesz de sosem lesz jobb minden csak egyre rosszabb és nem tudom ki tudna segíteni hogy kihez forduljak Az életem rendszertelen és talán ez igy mégnehezebb nincs életkedvem nincs erőm se fizikailag se mentálisan én tudom h célokat kell kitűznünk magunk elé és azokat megvalósítani de nekem legtöbbszőr még az is nehézséget okoz hogy egyek annyira nincs erőm se kedvem semmihez és ha ennek ellenére mégis nekiállok a kitüzött dolgok megvalositásához legtöbbször semmit nem ér lassan haladok és elrontom.. sok olyan dolgot tettem ami miatt talán ti is elítélnétek de sose állítottam hogy tökéletes vagyok de azt kimerem jelenteni hogy jobb ember vagyok mint akiket eddig ismertem és senkint nem bántottam mindig segítettem és szerintem nem érdemlek ekkora büntetést az élettől … az emberektől…. nem akarom magam sajnáltatni a sajnálattol sajnos amugysem jutnék elöbbre egy lépést sem én csak szeretnék valakivel beszélni aki csak egy negyedét megérti annak ami velem van és nem röhög ki érte vagy ilyesmi.. mert egyedül nehéz és reménytelen ez az egész……….