53 éves férfi vagyok . 16 éves koromban kezdődött a depresszióm . Kezdhetném azzal, hogy gyerekkoromban sokat szorongtam édesapám miatt , de ha visszamennék ide akkor könyv lenne belőle. Depressziós vagyok . 37 éves koromig aktívan sportoltam , ez sokat segített abban a közel 20 évben mikortól elkezdődött a betegségem . Sajnos az aktív sportolás miatt komoly csipőizületi kopásom lett , ezért most csak olyan mozgásban tudok részt venni ami nem terheli meg. Ezt csak azért írtam, mert  az aerob tevékenységek jó hatással vannak a kedélyjavításra . Sajnos most teljesen kimerültnek ,fáradtnak és tehetetlennek érzem magam. Nincs kedvem semmihez . Egész nap csak ülök vagy számítógépet nézegetek . Minden feladat olyan, mintha azt mondanám valakinek , hogy edzés nélkül fussa le a maratoni távot. Havi egy alkalommal járok pszichiáterhez . Nem sok , de ennyitt tudok megfizetni . Próbáltam régebben egészségügyi alapon, de 3 órás várakozás után 15-20 percet beszélgetett velem az orvos és ebből a fele a gyógyszerfelírás volt. Nem hibáztatom őket, mert rengetegen várakoztak a váróban. Szedek gyógyszert , amik arra jók , hogy “túléljem a napokat ” . Van egy 11 éves kislányom. Nagyon szeretem. A legrosszabb, hogy már hozzá sincs türelmen . Senkihez sincs . Állandó lelkiismeretfurdalás gyötőr. Ha valaki, akkor én már biztos kipróbáltam az összes létező gyógyszert , de végül maradt az amelyikkel kezdtem több mint 10 éve. Érdekes , most, hogy írok egyből leblokkolok . Szeretném ha lenne még pár jó évem . De már nem hiszek benne . Nagyon rossz így élni . Arra gondolok minden nap , hogy megint eltelt úgy egy nap az életemből, hogy értelmetlen volt . Semmi öröm, semmi motiváció , ingerültség, dühkitőrések (ráadásul azokon akiket szeretek) ez az életem. Röviden ennyi ! Aki ebben a betegségben szenved , meg kell érteni . Mert ennek a betegségnek a legnagyobb átka, hogy csak azok értik meg akik sajnos átélik ezt !