37 éves férfi vagyok, Debrecenben élek,sajnos enyhe kevert szorongásos depivel küszködöm. Sajnos elváltam, mert a volt nejem elhagyott, sok mindennel foglakozom, sok emberrel megismerkedem, de a lelkem mélyén magányos vagyok, s néha attól félek, hogy életem végéig ezzel küszködöm. A magánnyal is küszködöm, nem tagadom, volt már a fejemben ún. sötét gondolat is, hogy “mi értelme van ,hogy élek ?” A szerelem terén szerencsétlen vagyok, állandóan “bénázok”,sajnos lehet hogy szánalmas vagyok, én annak érzem magam. S az idő csak telik, s öregszem jobban. 2007 óta szenvedek ezzekkel a problémákkal, de 4 éve történt válás megtört. Nem pusztított el lelkileg, sokszor azt érzem egyedül viszem a terheket és küzdök mint egy bunyós a ringben, az ellenfél csak ütéseket mér rám,és nekem talpon kell maradnom, ha elesek is azon nyomban felpattanok és visszavágok, amig nem szól a GONG.
Életvidám voltam még 6 éve, most is tudok örülni, de sokszor a sírás határán vagyok,a legfájóbb ,hogy sokszor még a kedvenc évszakomat a nyarat sem tudom élvezni. Nem mindíg-olyan érzések vannak bennem hogy “önmagam hasonmása ” vagyok, sokszor zenét is hallgatok, önkénteskedek vagy tanulok, mert még ebben lelem az örömömet. De belül üres vagyok és kiégett, olyan mint az X-man filmben Logan a Farkas. Egyik kedvencem. Magányos de életre való, és feltalálja magát – de sokszor egyedül bolyong a kietlen zord világban, ahol már kihalóban az együttérzés,a megértő szív 
Régebben sportoltam is ,de anyagiak miatt valahogy az sem megy úgy,karatéztam 6 évig akkor fittebb is voltam,lelkileg is,de a magányosság érzése az elviselhetetlen,hogy vesztes vagyok,ez ellen küzdök,hogy ne legyek egy szánalmas ,és vesztes alak,csak most értem ahhoz a ponthoz ,hogy kimerültem a lelki “akkumulátorom” lemerült, remélem sikerül barátokra lelnem,most is könybe lábadt a szemem ,miközben ,eme sorokat írom,nincs akivel meg tudjam beszélni a dolgokat ,s így magamba folytom, lelkem mélyén sírva ordítani tudnék.
Remélem senkit nem traktáltam a bajaimmal,mindenkinek köszönöm,s várom mindenki levelét örömmel
Üdv:Rocky
Hello Rocky
Tiszta veletlenul kerultem erre a forumra. Ez az elso, hogy ilyen jellegu temara irok. Olvastam a tortenetedet, es annyira hasonlitunk ez alapjan, hogy gondoltam megis irok.
En is debreceni vagyok, ferfi, 37 eves. Minden soroddal egyetertek, a gondolataidat/erzeseidet aterzem. En meg nem voltam nos, de engem is elhagyott a legutobbi b.nom. Mondjuk nem is izgat
Az en bajom 2004 korul kezdodtek depresszioval amihez generalizalt szorongas is tarsult. Enyhe szemelyiseg zavart is megallapitott a doki, ami ezekhez kotheto.
Semmi okosat sem tudok mondani azon kivul, h ne add fel! Nem irtad, h jarsz e dokihoz, vagy szedsz e barmilyen bogyot a kozerzeted javitasara.
En kb 2005 ota jarok kisebb-nagyobb megszakitasokkal pszichiazerhez.Mar egy vodornyi bogyot kiprobaltam. Volt amelyik segitett, de elobb utobb mindig visszaestem.
2011ben 3 nagyon negativ dolog ert 4 honapon belul (szakitas, nagyapam halala, es megszunt a melom) mondanom se kell, ismet visszaestem. Most nem is a depi volt a jellemzo, hanem a szorongas, de az nagyon. Ismet megkerestem a pszichiatett, mert mar testi pszihes panaszokat is produkaltam, ami nagyon megijesztett. Ujra jottek a gyogyszer probalgatasok. Elobb egy SSRI-t probaltam, de 3x okozott panikrohamot, ugyhogy ezt levettuk. Most SNRI-t, nevezetesen Cymbalta-t szedek. A kellemetlen mellekhatasok elmulta utan orommel mondom, hogy jobban vagyok, szorongas nincs, vagy csak alig, es hamar at tudok lepni a probleman. E melett pszichoterapeutahoz is jarnom kell. Ebben sajna felfogadombol adodoan kevesbe hiszek, de ha ez kell a gyogyulashoz, hat rajtam ne muljon..
Szoval, en is pont igy gondolkoztam mint te. De akarni kell a gyogyulast, es a kitartas meghozza az eredmenyt!!
Te se add fel, van kiut!!
Igen…hiába sikeres az ember,nem mindig boldog…Sajnos Ma én is erre döbbentem rá:(….Ma úgyan et a kérdést raktam fel”Mi értelme az életnek?”…..Kitartás,Rocy
Kedves Rocky! Ne keseredj el! Írtam vissza,majd válaszolj! Kitartás! Üdv:Tünci