Kedves Olvasó(k)!

Már nagyon régen írtam ide, pedig azért követem a fejleményeket így menetközben is.

Tulajdonnképpen most a szinten maradásért és a vissazesés elkerüléséért küzdök, decemberben lesz két éve, hogy utoljára kórházban voltam, ami nagy dolog az eddigi 9 év alatti 8 kórházi tartózkodás.

Közben hol volt munkám, hol nem, mint a mesékben, de hárman mindíg velem voltak: Isten, a férjem és anyuka, persze még sokan mások is főleg aMatéria Klubháznak is sokat köszönhetek, ahol pszichés betgségekkel küzdenek az emberek és különféle programok vannak nekik, de van Budapesten másik három hasonló hely is.

Ami most probléma nekem az az édesapám helyzete: Sajnos mivel nagyon  ivott,  anyuval (még 14 éves voltam)eljöttünk tőle rokonokhoz, onnan pedig albérletbe, sokáig Ő lett kikiáltva a főgonosznak pedig egy kapcsolathoz két ember kell, így az összetartáshoz is, bár megértem anyát, nem tudom én hogy bírtam volna az alkoholos csókját, Istennek hála az én férjem se nem iszik se nem  cigizik. Kb. egy éve apu beteg lett, előtte azért leveleztem vele, próbáltam segíteni neki, aztán mikor Ő lett beteg minden megváltozott, daganatos beteg volt, elvileg nincsenek áttétek, de hajléktalan szállón van, igaz fizet érte havonta. Ennél jobbban már nem tudom segíteni, mert a lakás ahol a férjemmel közösen élünk, nem az én tulajdonom, a férjemé és anyuka a haszonélvező aki ki nem állja apámat, meg nem érti, hogy lehetett megbocsátani neki. Mindig mondom: csak úgy hogy Isten nekem már megbocsátott.

Hát most ez a hadi helyzet, más fronton minden rendi, kivéve azt, hogy novella pályázatom nem jutott be az első három közé, sajnos, talán legközelebb, már írom a folytatást..

Mindenkinek gyógyulást, jobbulást, kitartást és sok sok türelmet kívánok!

sziasztok: szeretettel ÁGacska