Üdv mindenkinek! 
30 éves pasi vagyok és szeretnék segítséget kérni, mert olyan helyzet állt elő az életembe, ami teljesen tanácstalanná tett. A story elég hosszú lesz, így előre is elnézést kérek érte, de tényleg mélyponton vagyok és nem traktálnék másokat, ha látnék bármilyen kiutat is. Hét évvel ezelőtt nagyon vacilláltam a külföld és itthon között, felvettek egy helyre, ami annyira megtetszett, hogy úgy döntöttem -sokak unszolására- ,hogy megpróbálom itthon. Egész jó volt a fizetés és megalapoztam magamnak egy kisebb hitelt is. Jó volt bent a társaság, mint egy család kicsit olyan volt. Amúgy magányosabb típus vagyok, alapból, akkor úgy éreztem, hogy befogadtak, sok próbálkozás után először éreztem ezt. Próbálkoztam sok mindennel és sok munkával is korábban, Ez a kapcsolatokra is hatással volt, sosem akartam csak ,,járni” valakivel, mindig úgy éreztem, ha eljön az ideje, akkor majd lesz valami, ez persze nem azt jelenti, hogy kisebb kalandok nem lettek volna, csak általában a nők kihasználtak és ennek ez lett az eredménye. És itt kezdődik a problémám első része. 4 éve volt egy kolléganőm, akit egy sok éves kapcsolat után kidobott szinte szó szerint az utcára a pasija, Megcsalta és a közös hitel, kocsi, ház ellenére kirakta és a másik csajt rakta a helyére. Teljesen taccsra vágta magát. Nem akartam semmit eleinte tőle, de láttam, hogy nagyon szenved és a többiek -amit nem igazán értettem akkor- átléptek rajta és kiröhögték. Elkezdtünk beszélgetni, próbáltam a lelket tartani benne, segíteni neki, amiben tudtam. Ez ment hónapokon át. Persze, beleszerettem és elmélyült a kapcsolatunk és ő is jelét adta, hogy jó lenne ezt munkahelyen kívül is folytatni valamilyen formában. Aztán már dolgok is történtetek, amikor volt egy céges túra, aminek a másnapján beszéltem vele utoljára. Annyit mondott, hogy valaki megkérdezte tőle, hogy mi együtt vagyunk-e és ezen láthatóan kibukott. Bunkózott és nem tudtam vele beszélni, holott, korábban órákat voltunk együtt, minden nap. 2 sms és e-mail, után, amiben könyörögtem neki, hogy beszéljünk, mert hiányzik, bepanaszolt a vezetőségnél, hogy zaklatom. Ezen meg én buktam ki, de iszonyatosan és hozzájött, hogy a leveleimet és az sms-eimet mutogatta kb fűnek-fának a kollégák közül. Teljesen megalázva éreztem magam, a slusszpoén, hogy egy hónapra rá megtudtam, hogy visszament a palijához. Bent teljesen elszeparáltan dolgoztunk, így nem is kommunikáltunk egymással, így ott maradtam a munkahelyen, de nagyon zavart a jelenléte és nagyon rossz volt. 3 hónap alatt fogytam 30 kilót -mondjuk volt miből-, de teljesen összeestem lelkileg. Ott maradtam, mert kellett a munka és ráadásul azzal foglalkoztam, amit szeretek is, de nagyon nehéz volt, egyszerre volt a menny és a pokol. Tavaly aztán közölték, hogy megszűnik a pozícióm, de nem akarnak kirakni, csak áthelyezni, a probléma ezzel viszont az volt, hogy a lány mellett lett volna ez a pozíció, bár 3 év eltelt azóta, én még mindig feszengtem a megalázottságtól mellette és azóta sem beszéltünk és egy részem még mindig szerelmes volt belé, ezért bár jeleztem ezt a vezetőségnek, amit nem fogadtak el, így az lett a vége, hogy eljöttem onnan. Azóta két melóhelyem is volt, de egyik se vált be, az egyiken rabszolgaként dolgoztattak, szó szerint null szabadidővel, a másikon meg éhbérért kellett teperni. Persze álmaim egyik munkahelye után, ez nyilvánvaló volt, hogy pofon lesz, csak azt nem gondoltam volna, hogy ekkora. Most jelenleg munkanélküli vagyok. Az igazi problémám az, hogy a 3, lassan 4 év alatt, úgy érzem meghalt bennem valami és teljesen elment az életkedvem. Nemhogy a nőkben, de az emberekben sem tudok megbízni, egyre jobban süllyedek le. Nem érzem azt, hogyha lenne egy munkahelyem, vagy egy barátnőm, akkor boldogabb lennék. Ott hagytam az előző munkahelyem egy csomó embert, akit úgy éreztem, hogy fontosak és én is nekik, -ennek lassan már egy éve- és azóta igazából a kutya nem keresett onnan, max én őket. A megalázottságot azóta is érzem folyamatosan és ez mindenre rányomja a bélyegét, a döntéseimre is. Mivel nincs munkám, vissza kellett jöjjek a szüleimhez, akikkel gyerekkorom óta rossz a kapcsolatunk, ők folyamatosan éreztetik, hogy nem vagyok több, mint egy kötelező kiadás. A hitelemet, már nem tudom sokáig fizetni, bár ki tudnék lépni belőle, de sokmillió forint kifizetése után, egyszerűen nem akarom eldobni. Viszont így is azt érzem, hogy 30 éves koromra nem értem el semmit, sőt rosszabb lett. Folyamatosan a kétségbeesést érzem, és a reménytelenséget. kisebb pánik rohamaim is vannak. Ezek először még a munkahelyen jöttek elő, akkor azt hittem a csaj miatt van, ha elmegyek onnan, majd elmúlik, de nem így van, időnként előjönnek. Mivel magányos farkas típus vagyok, nem sok barátom van, akik vannak, azok meg inkább ivócimborák és nekik is megvan a maguk baja, Próbálok pozitív lenni, de egyszerűen nem tudom, hogy min változtassak, hogy változzon az életem, teljesen tanácstalan vagyok és borzalmasan érzem magam.. Most úgy érzem, ha lenne egy munkám vagy egy barátnőm, az se változtatna semmit. Tudom, hogy ez így elég tömör, amit írtam, próbáltam összeszedni. Előre is köszönöm a segítséget