Sziasztok!

Hogy milyen betegségem/rendellenességem van, azt nem tudom, és egyenlőre a felcímkézés sem biztos, hogy jó valamire.

A múlt: kis településen nőttem fel, az apám alkoholista volt, erőszakos, kiabált, időnként verte az anyámat, de kb mire kamasz lettem leszokott az alkoholról. Ettől függetlenül évekig nem kezdtem beszélgetni vele, ő sem velem, és azt hiszem még mindig nem dolgoztam fel a történteket. Belémivódott, hogy a világ ilyen, esetleg egy-egy napra jobb . Persze azóta sem alszom el könnyen éjjelente, a legújabb rekordom az éjfél, ezzel szinte elégedett vagyok, bár sosem kipihent. Pár naponta “sztrájkolok” és csak tizensok óra alvás után vagyok hajlandó felkelni, hiába kellene dolgozni vagy egyetemre mennem. Óvodás koromtól kb 20 évig elég gyakran elájultam, voltam vele többször kivizsgáláson, nem találtak semmi különöset, talán némi hajlamot epilepsziára.

A fő probléma, amiért valaminek változnia kell, az az, hogy ahova járok egyetemre, itt nem tehetem meg, hogy gyakran hiányzok vagy akár hetente egyszer, mert elég speciális hely, örülhetek, hogy valahogy felvettek idén, szóval nem kockáztathatom. Itt nincs olyasmi, hogy halasztok, vagy más rendben járok be, meghát nagy hangsúly lenne a csapatmunkán, elég kis létszámú csoport vagyunk. A másik dolog az, hogy a csoporttársaimmal nem nagyon találom a hangot, ők felhőtlen életű nemdolgozó egyetemisták, tök jó nekik… én picivel idősebb vagyok mint ők, meghát a problémáimból adódóan nem annyira felhőtlen… Nem tudom, mit tegyek, sok ez nekem, egyedül lakom (mármint családtól távol, 6 éve) nonstop a tanulmányaimmal kellene foglalkoznom, de közben úgy érzem, a személyiségem már vagy eltűnt, vagy sosem volt. Nincsenek tulajdonságaim, csak ami ezzel az árnyléttel jár. Én is sokat figyelem az embereket, kivülállónak érzem magam, érzem, hogy valami más és ők is érzik, de azt sem tudom, mit akarok ezzel kezdeni, csak azt érzem, hogy ez így nem jó. Szeretnék aktív lenni, nem is tehetném meg, hogy ne folytassam a teendőimet, hiszen önellátó vagyok. Viszont az az evickélés, amit művelek, az nem élet… ahelyett, hogy feladatokra koncentrálhatnék, folyton az életem megoldásán jár az eszem, úgy érzem, először magamat kell megoldanom. Igazából muszáj is, mert nem látok tisztán, nem látok tovább magamon, de közben nem is szeretem és nem is tudom mi az a magam.

Nem vagyok benne biztos, hogy én értem amit írtam. Nem is elég kifejező… de röviden nem elég, hosszabban meg nem szeretném untatni a sorstársakat…