Az én történetem 2012. márciusában kezdődött.  42 éves vagyok, 4 gyönyörű gyerkőc édesanyja.  Zuhanyzás közben éreztem egy dudort a bal mellemben. Hívtam  a 15 éves kicsilányomat ( mivel neki 2 éve diagnosztizáltak egy jóindulatú daganatot), mert neki nagyobb a ” tapasztalata “. Sajnos nem hasonlított az enyémre a tapintása sem. Hétfőn telefon, következő héten mammográfia.  Doktor úr szerint semmi gond, malingitasra utaló jel nincs. De ha gondolom szúrjuk meg. Én szerencsémre beleegyeztem. A patologus (aki a szúrást végezte) a fejem fölött a kollega nővel folytatott beszélgetést: a kolléga azt írta, hogy nem daganat?..,   egyértelmű!.. Már tudtam, hogy nagy a baj! Szövettan: rosszindulatú…Következő

hetek csakúgy pörögtek.  Műtét! A végleges szövettan letaglózott, a legagresszívabb, de én élni akarok! 6 cilus kemo, 33 sugár, 1 év herceptin, 2 év zoladex, 5 év tamoxifen. Olvasni is sok volt, nem hogy átélni. Majd januárban áttéteket találtak a tüdőben  és a nyirokcsomókban. Ez nem hittem el, de leállítottak minden kezelésemet. KPS vizsgálat 2.000.000 Ft-ért. Kísérleti program javaslat, mert csak az életminőségemet tudják javítani. Hatalmas dilema, mert nem azt a taxán alapu kemot kaptam ami ehhez a kezeléshez szükséges ( kisérleti program mégis elutasított),  de kifizethetjük.  3  kezeles 4.000.000 ft ( és nem biztos, hogy használ és nem lesz ennyi elég  ) NEM, nincs áttétem, hajtogattam… Kihiztiztem egy PET ct-t, persze a fizetőset ” kaptam ” ( minden vizsgálatomat egy barátunk finanszirozta, mivel mi nem engedhetjük meg magunknak). És láss csodát áprilisban nincs áttét! Mindenki örült, hogy erőszakos voltam, az onkologusom még gratulalt is. Így megnyertem a kezelesek folytatását, de azt senki nem kérdezte mit éltem át ebben a 4  hónapban. Teljes K.O. nekem is és a családomnak is. Most már csak 4 kezelés van hátra a herceptinből,  a többit fellábon is kibírom, ” csakazertis ” meggyógyulok, csak nehéz elengedni a 4 hónap borzalmat, a félelmet…De akkor is megcsinálom, mert egy fasza csaj vagyok!!