Utálom, gyűlölöm az embereket… Ebben a jelen pillanatban. Két perc elteltével imádok mindenkit és csúszok mászok a szeretetükért, csak könyörgöm ne hagyjatok egyedül… Tökretesz az egyedüllét… Máskor viszont a hideg kiráz, hogyha valaki megzavarja a nyugalmamat és elsöprő dühvel ordibálom le az illető fejét – Tehát kábé ilyen vagyok. Már fél éve abbahagytam az ereim felvagdosását, a gyógyszer túladagolását ( már be se szedek semmilyen gyógyszert) abbahagytam a mértéktele piálást, a szipuzást. De nem javultam még meg.. a hangulat ingadozások eltesznek láb alól, néha úgy érzem. Egy percben sírok teljes tüdőből, hogy milyen egy szerencsétlen sz*rdarab vagyok a következő percben rámtör a röhögés, és pörgök, festek teljes erőbedobással, mindenkivel találkozni akarok. Sokszor azt hiszem emiatt, hogy mániás depressziós vagyok… De nem, mindössze Borderline-t és disztímiát állapítottak meg.
Kiskoromban – olyan 5-10 év körül voltam – egy rokonom szexuálisan zaklatott, azóta ez a rokonom megérdemelte méltó büntetését, agyvérzésben meghalt. Volt egy mostohamamám is akit a világon a legjobban szerettem, ő 12 éves koromban gégerákban meghalt, tisztán emlékszem az utolsó találkozásunkra vele, és arra, ahogy mondta, hogy ő meg fog halni és arra is, mikor mondta az orvos, hogy tartsuk benne a lelket, hogy ne adja fel. És a legszörnyűbb az volt, hogy mikor utoljára még találkozhattam volna vele… nem mentem el. Ezerszer is átkozom magamat emiatt.
Aztán apám ekörül – vagy már lehet előtte is, csak nem emlékszem – inni kezdett. Volt, hogy haza se jött a kocsmából.Mikor igen, akkor örökké anyával ordibált, valami milliókról, hogy az hol van és ha nem szerzi meg, akkor anya szüleire rágyújtja a házat etc.etc. Ebben az időben nekem nem volt saját szobám, tehát a padlásfeljáróban találtam némi menedéket, ahonnan mindent lehetett hallani.Azóta ha bármilyen veszekedést hallok ideges leszek. Volt olyan is, ami így már viccesnek hangzik, de mikro apám lefeküdt aludni, behívott a szobába, hogy énekeljek neki. Persze sírtam és nem bírtam énekelni, de addig ott kellett ülnöm míg nem ment “tökéletesen” – ( ezért is vannak még olyan berögződéseim, hogy ha bármit készítek(rajzolok, festek) akkor az nem tökéletes és csak lejjebb ásom magam a búskomorságba) és persze hasonló dolgok voltak a házi feladat elmondásában is , de ez csak a látszat, mert egyáltalán nem érdekelte őt a házi feladatom. Ez az állapot kb 18 éves koromig tartott. Annyi idő alatt megtanultam elkerülni, de egyre mélyebben érintett, ha valamiért rám ordibált. És ebben az időben anya is össze volt zuhanva, hogy apám ilyen, ezért nem foglalkozott velünk ( van két testvérem is). Aztán mikorra apám már napokat kifelejtett az életéből annyit vedelt, és majdnem feljelentették, elment a pszichiátriára, ahol aztán kiderült, hogy az ivással sok dolgot elnyomott – pl a biopoláris depresszióját, a személyiségzavarát, meg sorolhatnám miket. Ezután aztán egy zombi lett belőle. Minden létező gyógyszert bevett, késekkel járt a városba, többször is öngyilkos akart lenni. Azóta kissé javult a helyzet. Már nem akar öngyilkos lenni, és mintha talán felém is próbálna valamit lépni, de én magas ívből szarok rá… Az lenne a legjobb, ha eltakarodna az életemből.
A másik meghatározó pont pedig 16 évesen kezdődött, mikor megismertem a “nagy szerelmemet”. De csalódnom kellett, mivel ő a barátságon kívül nem akart semmit. Ő mutatta meg nekem mi a barátság – mert általánosba cefetül bántak velem, kiröhögtek, zsaroltak – viszont ő is eléggé össze volt zuhanva… Gyógyszerezte magát, vagdosta az ereit, ivott. Én pedig annyira szerelmes voltam belé, hogy csak ő létezett a számomra, ezért gyakran összevesztem vele és nekem is feljött az a téma mint neki, felvagdostam az ereimet, ittam… majd aztán szipuztam. Csak azért, hogy figyeljen rám. Mert más akkor nem tett meg. Volt, hogy a konyhába álltam a kés szorítottam a nyakamhoz és sírtam, de senki nem vett észre, és ilyen számtalanszor előfordult. Aztán 18-19 évesen furcsa dührohamaim lettek, néha nem bírtam elviselni, hogy hozzám szól valaki, napokig a szobámba ültem, falhoz csapkodtam a könyveket- még a suliba is- felrugdostam a széket, szétütöttem a kezemet a falon. Egyszer kedves voltam, máskor pedig bunkó módon mindenkit a halál f*szára küldtem. A nagy szerelmem és köztem csak forrt a düh – vagy a sírig tartó barátság. Aztán 19 éves koromban megtörtént a csoda, megcsókolt, oké, járjunk. Ám ez egy hétig se tartott. Sőt.. a következő találkozókkor, se köszönés, se magyarázkodás, úgy faképnél hagyott, hogy az autók elé akartam ugrani. Megint jöttek az öngyilkossági kísérleteim, amiből végül ez a nagy szerelmem mentett ki. Később kiderült, hogy ő is személyiségzavarban szenved, azért volt mnidig olyan furcsa. Ez a nagy szerelmem kényszerített rá, hogy kezdjek magammal valamit, mert a dühkitörések súlyosbodtak, végül a suliból küldtek át a pszichiátriára, anya is onnantól kezdett komolyan venni, mert előtte kiröhögött, mikor mondtam neki, hogy én meg akarok halni. Frontint írtak fel, amit előszeretettel szedtem úgy, ahogy nekem éppen kellett – tehát többet. Eközben insomniás voltam – tehát nem bírtam rendesen aludni, rémálmaim voltak. Aztán kséőbb megint rosszul lettem a suliba, megint pszichiátria, megállapították, hogy disztímiám van, antidepresszánt írtak fel – hát köszönöm, nem kell több halálgondolat, nem szedtem be és a frontint is elhagytam. A nagy szerelmemmel romlott a kapcsolat, mivel azt akarta, hogy elfelejtsem – megalázott ahogy csak tudott. Azóta is hiányzik.
Októberben viszont találkoztam a mostani párommal, és azóta vele vagyok. Aki igyekszik segíteni, de nem ért meg engem…. Azóta se találom magam a világban, nem tudom ki vagyok. Nem tudom mit akarok és néha kezdem úgy érezni magam, hogy nem létezek a világban. Vannak barátaim… de ha megkérdeznék, hogy van-e akire számíthatok, azt mnodanám, hogy nincsen… Borzalmas vagyok és undorító… Undorodom magamtól……
A tea az Herbáriás nyugitea, a szuri meg Moditen húsonöt. megvann.
HOVALETT?! (Pén 13, RÁdásula lucc a napja! )
rémek! akk most csakk inj. szedel? h híjják? Term. -tató gyanánt KIpróbál6ó pl. a Sedacur forte. (nekem túl erős volt)
semmi baja, naccerűen vann, semmi méreg, jó alvadás teával, bár egy tea néha kevés, kell kettő meg szünetet kell majd tartani, mert vhol az is beavatkozás az agyba. Semmi Ypsila. Örül, ürülök.
Ajj jajj…szegény te am yol v baba? és h meggy aalukálás is?
gyűlölöm a kamerákat, ijesztőek, megfigyelnek. Bár most nem apám parancsára. Anyám már nem figyel GPS-szel. Mert nincs Miskolcon.
WAU! camerák + polskák? zsiradék! akk talán kösd RÁ anetre v a skippire, aztán h legább mindig szemmel tuggyalak tartani…
Pár hete nem szedek bogyót, csak Frontint, hogy alvadjak, meg antidepressziót. Marha jól vakk, semmi rinya, csak tegnap a kamerák meg lehallgatók. Az öcsik bepoloskázták a lakást, amikor nem figyeltem.
Akkor ezért tévedtem az előbbi hozzászólásomnál Rettentően borzasztóó….
1értelmű… (a utóbbi állitás igassága;) – tea ztán gyorsak vagyunk, mint 1 vadnyugati kov boj!
Én-ek, nem bántásból de néha úgy érzem hozzád egy enigma kéne Vagy csak még én nem emelkedtem olyan szellemi magasságokba.
MI eza nagyfoQ Qssolás itt (évekóta!) tsajjok, mint 1 döglött egér?! tess ék csiripelni kedvemre!
ÉN is látt alak a országúton méga múltkó, csak épp n fejtettem KI rólad (bővebb) véleményt
HA! HA HAHA! HAHHAHHA!
nincs vége, se eleje, mert úgy akartam. Ez hasalás. Mert unatkoztam.
Olvasatra hát nem tudom, nekem olyan se vége se eleje, de fogalmazásra elég ütős lett, meg kell hagyni.
Én-ek, ezzel visszavágtál :D
ÉN kib* buldog! v yol titkojja… HA!
nem lett túlságosan közérthető, szándékaim szerint. Milyen volt olvasatra? Nem csodálom, amiért nem lett népszerű darab. Ehhem.
Megtaláltam az írásod a Műúton.
épp írok, a Capellás emlékeken merengek, rég volt. Budapest, de csodás. Kezd szimpatikussá válni az egyik karakter, címe még nincsen.
Látom, Én-eken kívül mindenki búslakodik…… Ez nemjó.
Bár buzogna bennem a óhaj, néminemű numerára. Ha lenne fütyim, egész nap ejtőznék a bringáimon.
a’ N kiffogás! a’ nek sincs (év10dek ota) HULLAvuk! DE akk is kő nyüzsögni kicsi, mer kömben KIhajó Fal leszünk! – vágod
ÉN ihhenkó beszokt ikt 1 kis nagyszabású orgijja partyt! a FELdob
Eccerűen semmi életkedvem. Krankelni se kell magam, megy az anélkül is. Semmi gyógybogyó, csak antidepr. Semmi szellem, mer’ van szuri a valagamban.
Mekkavicsozlak HA n bujjtok elő de tüstént! méga xokásos nális NAGYOBB itta mhola dögHAHÁL! (KIpuccantunk he? )
Szóval mielőtt bárki bárki megkövezne meg egyebek, én kérek elnézést, mert ha arra az öt percre betudok jelentkezni, akko is elgépelem az emailomat. Most már kimásoltam, szóval jónak kell lenni: fatelessness123@gmail.com
Bocsi a kellemetlenségekért mindenki.
MÉ szenwettek holmiméllel, mik pl. otta cs. sup. oldalamon a csomó yokis cset? év10dek óta. v a skippi…
Szervusz, nem talált meg a levelem, pedig a .com-ra írtam.
köszönöm, írok Neked.
Hehh ehh! Tcsakk n lopkoggyuka (yo munkásmber) szomszéd nettyét?? ejj… Csakk szója nyugottan adok kőcsön enyémbő, ússe tom KIhasználni ezta nagy-marha sávszélt
Írj csak nyugodtan az alábbi emailcimre ( fatelessnes123@gmail.com ) Igyekszem majd válaszolni, de nem biztos, hogy rögtön sikerül, mert nincs net itthon… És nehéz máséra felcsatlakozni……
ugyanezt érzetem át, engem csak vertek, molesztáltak, kihasználtak, megerőszakoltak többen többször, naiv voltam, ma erősebb vagyok kicsit, lánybarátot keresek, nagyon magam alatt és egyedül vagyok szertnék beszélgetni valakivel, lánnyal. Az önundor nálam is megvan. Apám nem volt alkoholista, csak nem érdeklem, anyám sem. Eljátsszák a törődőt, a testvérek is, de senkit nem érdeklek. Csak a fiúm van. Sokat voltam egyedül én is. Disztímia nálam is játszik a skizofrénia mellett. Többet nem adom ki magam, megítélnek olyan betegség miatt, amiről nem tehetek. És a borderline. De nem sajnáltatni akaom magam, barátot keresek, akinek hasonlóak a rezdülései. Csak akkor írok Feléd, ha fogadod. Fatal_Error
Bocsi, elírtam… .com – a vége , nem pedig -.hu.
Szia ,írtam neked e-mailt,de vmiért vissza dobta :S
fatelessness123@gmail.hu-ra írhatsz
Utálom a vallásokat….
most én is úgy vagyok vele,hogy feladom…nincs semmi értelme már semminek.nem kíváncsi rám rohadtul senki se.
próbálj a vallásba menekülni! nekem segített …mondjuk hátul ütője hogy így ezzel kapcsolatban lettek hallucinációim,téveszméim….
átérzem fájdalmad…én is borderline vagyok,mellé bipo…szólj ha segíthetek vmiben
Köszönöm a segítséget! Igyekszem!
Fatal_ Error kezdj új időszámítást,nincs múlt! Jelen van,és építsd fel magad,Nem kell hozzá senki,csak TE magad.Ha régi dolgok bármelyike előjön,írd le egy papírra,és dobd a szemétbe.Győzd meg Magad,hogy annak az életnek vége,nincs tovább,és ma már más vagy,csak normális életet élsz.Keress a youtubon jógagyakorlatot,kezdőknek ,és merülj el,kapcsolj ki abból a régi mocsokból! Erősítsd Magadat,csak Magaddal foglalkozz,egy ideig,nem kell más,majd ha haladsz felfelé,és rendben vagy,akkor legyen társad,de addig neveld magad!Erősödj meg,meditáció,jóga,torna segít,ha Te is akarod.Ha most bármibe belekapaszkodsz,attól függővé válsz.egyedül kell magadat ösztönözni,nevelni,újraépíteni! Most kezd el,állj a saját lábadra,és értékes ember leszel! Hasonló utakon jártunk mindannyian,csak TE most lent vagy,de harcolj,és győzz! nézz meg néhány Dr.Csernus filmet a youtubon,sokat fejlődhetsz,tanulhatsz! Szívből kívánom,hogy megtaláld újra Önmagad! Üdv:Panna.