Teli pohár szindróma, avagy nem is vagyok PK-s? (PK= Parkinsonkór) 

Motto: Egy Parkinson kóros is lehet vidám!… Egy kicsit! 

Vendégségben vagyok, beszélgetünk. Nyugodtan ülök a székemen, semmi remegés, semmi árulkodó jel a betegségemről. Ekkor a házigazda behoz egy üveg jóféle villányi száraz vörösbort. Mikor nekem is tölteni akar egy – a kezeügyébe kerülő hosszúkás pezsgőspohárba, –  automatikusan beindul a hivatalos szöveg: Jaj köszönöm, de gyógyszert szedek, nem ihatok egy cseppet se! 

Csak úgy magamban: – vajon a modern gyógyszerkutatás vizsgálja- e konkrétan egy pohár minőségi vörösbor és egy requip modutab együtt elfogyasztásának a betegségre gyakorolt hatását? Ugye hogy nem! Lehet, csodálatos állapotjavulást okozna! Elintézési mód ez, hogy kényelemszeretetből, felületesen odaírják, hogy szeszesitalt nem szabad fogyasztani? Tudom, tudom, a mértéket be kell tartani, semmi esetre ne fogyasszunk a requip-ből többet, mint az előirt! 

Most nem mondhatom a másik kifogást sem: vörösbort csak egy jó ebéd után szabad fogyasztani, de mikor kapok én egy jó ebédet? Vendégségben ez nem volna ildomos! Különben is, kapok otthon elég hideget és meleget, ha ezt az alaptételt megemlítem! 

Nahát, hogy a kutatás hiányosságait kipótoljam, a folyamatos unszolásra azt válaszoltam: jó-jó, de csak egy fél pohárral! De melyik az a házigazda, aki az engedélyre nem tölti tele a poharat? Így történt ez most is. És ekkor hirtelen, hasonlóan ahhoz az érzéshez, amit egy tériszonyban szenvedő érezhet a 30 emeletes felhőkarcoló tetejéről letekintve – iszonyatos belső remegés fogott el. Ekkor  észleltem, hogy a pohár 25 centiméterrel előttem, 40 cm-es – PK-os szemmel alig látható, rémisztő mélységben várakozik rám. És ekkor úgy elkezdett remegni a kezem, mint egy vasárnapi mise végén a templom előtt bádogbögrével kolduló hajléktalané. Nem is mertem a szabadkézi gyakorlathoz hozzákezdeni. Előre hajolva, szinte letérdelve, két kézzel az asztalra szorítva a poharat, lehörpintettem egy kicsit a jóféle borocskából, majd kiegyenesedve, óvatosan körülnézve, környezettanulmányozást végeztem. Semmi változást vagy szörnyülködést nem láttam a szemekben, mintha mi sem történt volna, tovább folyt a beszélgetés. A jó barátok már csak ilyenek! S ekkor történt a csoda, a 8-as erősségű kézrengés 2-es erejűre mérséklődött. Ezután már nyugodtan, – igaz két kézzel fogva- normális módon megittam a pohárba maradt nedűt. 

Az eset kapcsán a következtető végkövetkeztetésre jutottam: 

1. Lehet, hogy nekem csak PK.-s tünetekkel járó, eddig ismeretlen, alkoholizmus alapú betegségem van, a remegés megszüntetéséhez meg kell innom, egy pohár vörös bort, és minden megy a normális kerékvágásban tovább. Na ezt kapjátok ki, gyógyszerkutatók! Javaslom a kutatásokat 2 pohár vörösbor + 1 requip irányába továbbfolytatni! Remélem, hamarosan olvashatunk a híradásokban, ennek az új módszernek a gyógyító erejéről. Mivel szerény személyemben egy magyar feltalálót van alkalmunk tisztelni, biztos, hogy a szomorú tapasztalatok alapján a gyakorlati megvalósítás külföldre kerül! Már látom lelki szemeimmel a tulipánt utánzó, piros műanyag kapszulában árusított, borpárlatot és némi requipet tartalmazó gyógyszert, a Piareq-et. 

2. Egyszerű pszichés megbetegedésem van. Egy teli poharat látva, addig remegek, amíg ki nem iszom. Utána a következő pohárkáig tünetmentes vagyok! Ha ezt az intervallumot a két ivás közt 10-20 évre ki lehetne bővíteni, nem lenne több PK-s! Minden esetre ma vásároltam egy csomag szívószálat. Az is lehet egy elfogadható alternatíva. Nem igaz?

 Civilke