<!– /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:””; margin:0in; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:”Times New Roman”; mso-fareast-font-family:”Times New Roman”;} @page Section1 {size:8.5in 11.0in; margin:1.0in 1.25in 1.0in 1.25in; mso-header-margin:.5in; mso-footer-margin:.5in; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} –>

Veget ért a teli szünet. A diákok az iskolába igyekeztek búskomoran, s az sem volt valami jó hatással a kedvükre, hogy korán keltek és nem elvezhettek ki a hó nyújtotta örömöket.

Egyetlen egy diák örült az iskolának, nevszerint Karen. Biztosan csodálkoztok rajta, de hidjetek el, ha az o helyeben lennetek, ti sem ereznetek másképp.

Bővebben o egy nagyon magányos lány. Nincsenek  barátai, senki nem foglalkozik vele a családján kívül, különcnek számított, senki nem törte magát, hogy  barátkozzon vele.

Az osztálytársai is csak kihasználták, nekik is csak akkor volt jó, amikor segítenie kellett, de máskor nem foglalkoztak vele, ennek ellenére szerette őket, mert mások meg ennyit sem törődtek vele. Ezert is tartotta mindenki naiv kislánynak.

De térjünk is vissza az iskolába: mar mindenki az osztályban volt, amikor belepett.

Szokás szerint valamennyien izgatott beszélgetést folytattak egymás között.

Nem telt bele sok idő mar be is csengettek. Az első óra gyorsan telt, mivel nem kellett a felelés miatt izgulniuk, mert csak mesélték, hogy mi történt a vakációban.

Szünetben nem az osztályban kuksolt, hanem egy emelettel lejjebb ment,  hogy láthassa a fiút, aki tetszik neki. A fiút, akivel eddig csak az interneten beszéltek, személyesen nem mertek, csak köszönni egymásnak. Akárhányszor látták egymást, mosolyogtak és csak köszöntek, semmi több, de a neten olyan jókat beszélgettek, mindenről, hosszú órákon keresztül, nappalokon éjszakákon át.

Míg egy éjjel a fiú, Dan tanácsot kert Karentol. Azt mondta, hogy tetszik neki egy lány, de azt hiszi, hogy a lány nem szereti… Sajnos a lány nevet nem említette, Karen pedig nem kíváncsiskodott.

Kicsit  furán hangzik, de Karen azt tanácsolta, hogy mondja meg a lánynak, hogy mit érez iránta.

Azota  akárhányszor kérdezte, hogy beszélt-e a lánnyal, a válasz mindig az volt, hogy nem.

Bocsássatok meg a kis kitérőért, de ezt feltétlen tudni kellett.

Karen megállt  a folyosó végén és vart. Hirtelen kinyílt Dan osztályának az ajtaja…

Karen szíve sebesebben vert, de Dan-nek se híre, se hamva.

Majd megunta a várakozást és megfordult, úgy érezte egy hatalmas gombóc van a torkában, kezei remegni kezdtek, s a szíve majd’ kiugrott a helyéről, mivel ott volt Dan.

Dan rámosolygott és köszönt, Karen viszonozta miközben arra gondolt, milyen szép a fiú mosolya. Egy pillanatig nézték egymást, majd:

-Karen, hogy vagy?- Dan kérdezte, még mindig olyan szívdöglesztő mosollyal, mire Karen szíve még gyorsabban dobogott…. Végre valahára itt a lehetőség, hogy személyesen beszéljenek. Még egy pillanatig némán állt, majd sikerült kiböknie a választ:

-Koszi, csodásan! Te?

-Kosz, most én is, mert…

-Mit kerestek itt?!- kitűnő időzítés egy tanártól- Mar megbocsássatok, de rég becsengettek! Nyomás az osztályba!…Gyerünk!

Elköszönni  sem tudtak egymástól, csak rohantak az osztályuk felé.

Karen azon töprengett, hogy mit rejtett az a “mert” szócska Daniel mondatában,…talán beszélt a lánnyal?…Vagy jó jegyet kapott?….Neeeeem, a jó jegynek nem így örül az ember. Valami más lehet a dologban, de hogy mi?…. Azt még homály fedi…

Karen belépett az osztályba, ahova a tanár még nem érkezett meg.

-Karen, mar annyira menőnek tartjuk magunkat, hogy pontosan órára sem vagyunk képesek megérkezni?- az osztály nagymenője megkezdte a hobbiját.

-Kopj le!- Karen jobbnak látta nem megosztani velük, hogy hol járt.

-Hat jó…ha adod a…

-Nem adok én semmit!

-Latod milyen vagy…mindig csak azt akarod, hogy  a tanárok téged dicsérjenek  meg, mi pedig hoppon maradjunk.

-Igen, persze! Mindig én vagyok a rossz, tűrtem eleget! En vagyok az, akit kibeszeltek a hata mögött, engem használtok ki, én segítsek a házikban, dolgozatokban, de aztán rúgtok belém!…Nézzetek mar magatokra! Vegyétek észre, mit műveltek! Egymásnak jopofiztok, közben  kibeszélitek, utaljatok egymást, mindenkit szidtok, semmivel nem vagytok megelégedve, a rossz jegyek miatt a tanárt okoljatok, a helyett, hogy magatokba néznétek és észrevennétek a hibáitokat…és ha mondok valamit, adok egy tanácsot, akkor én vagyok  a “mindenlében kanál kis hülye liba”!-  fogta a kabátját és kirohant az osztályból, mar potyogtak a könnyei, mikor elfutott Dan mellett,aki idokozben kiszokott az osztalybol..

-Karen?! Mi történt? Várj!- kiáltott, majd futott az osztályba és tíz másodperccel később kabátban rohant Karen után. Mire kiért Karen ott zokogott a hóban.

-Karen, mi a baj?-kérdezte majd leült mellé, nem zavarta, hogy átázhat a ruhája.

-Oh, Dan…az osztálytársaim…mar megint engem szidtak-szipogott

-Mondtam mar mit tegyél, próbálj meg nem figyelni rajuk, ezt az egy évet  csak kibírod…

-Nem olyan könnyű figyelmen kívül hagyni, ha valaki mindig téged szekál…és én meg szerettem őket…nem, nem maradok ebben az iskolában, képtelen vagyok…

-Kérlek nyugodj meg! Az csak megfutamodás lenne, igaz nem beszéltünk, csak a neten, de ott erősnek ismerlek. Hiszem, hogy kibírod…és ha valami gond van, én itt vagyok neked, akármikor, akármilyen ügyben megkereshetsz… Na gyere ide- es széttarta karjait, majd lassan  megölelte Karent, mire o még jobban sírt, s úgy kalapalt a szíve, mintha megveszne.

-Köszönöm!-mondta Karen és megpuszilta Dan arcát, majd hosszú percekig nézték egymást…Elvesztek a szemeik labirintusaban…

-Karen…-Dan alig hallható lágy hangon kezdte, mire Karen még jobban eltévedt a szemeiben. – Az az igazság, hogy…Beszéltem azzal a lánnyal.

Karen elképedt, a légzése felgyorsult,majd alig kapott levegőt, s lehunyta szemeit, hogy a fiú ne lássa a könnyeket.

-Ne, ne szomorodj el…Veled beszéltem, Te vagy az!- Dan belátta, hogy nem így kellett volna fogalmaznia, és kicsit megijedt, hogy nem tudja rendbe hozni a baklövését.

Viszont, mikor újra megpillantotta a lány arcát, visszatért az ereje.

Karen nem hitt a fülének. Azt hitte, hogy valami vicc…Majd a fiú kérlelésére kinyitotta szemeit, amik még mindig könnyben úsztak. Megpróbált olvasni Daniel csillogó zöld szemeiben…Közben lassan közeledtek egymáshoz, míg az ajkaik egymásra tapadtak.

Abban a pillanatban melegség öntötte el a testüket, lelküket…Boldogok voltak.