Ez a történet eltér az eddig megszokottaktól, mert nem csupán az orvosi gyógyításról szól, hanem arról, hogy az Istenben vetett hit nélkül semmi sem megy.

Történt, hogy legkisebb unokám, aki most 11 hónapos kicsit náthás lett. Annak rendje és módja szerint rendbe jött, hiszen nyár volt, nem kellett különösebb gyógyszer, hiszen még a Nap is gyógyít ilyenkor. Talán két hét elteltével azonban dagadni kezdett a kicsi arcának jobboldala. Gondos szülei azonnal orvoshoz vitték, ahol a szakorvos megállapította, hogy középfül gyulladása van, és – a szülői hozzájárulást követően – felszúrták a pici fülét, amelynek következtében a felgyülemlett genny távozott a füléből. A szakorvos véleménye az volt, hogy – bár ritkán előforduló folyamodvány az arc bedagadása – lehetséges mégis ez. Azonban ideggyógyászati szakrendelésre is tovább küldte a gyereket. Ott ugyancsak az volt a megállapítás, hogy igen, az arc bedagadása valóban lehet a középfül gyulladás következménye, és majd elmúlik. Ez a dagadás azonban valahogy nagyon “furcsa” volt. Az orvos felírt antibiotikumot, és azzal kezelték a szülők a kicsit. Hét vége következett, majd azt követően a hétfői napon ismét az orr-fül-gégész szakorvoshoz vitték, aki megállapította, hogy a középfül gyulladás rendbe jött, de nem értette, hogy a dagadtság miért nem múlik. Akkor már azt is megkérdőjelezte, hogy az ideggyógyász kolléga helyesen járt-e el a beteggel kapcsolatban, illetve hogy miért nem látta el alaposabban a kicsit. Nem habozott, hanem egy gyermekkórházba utalta a gyereket további vizsgálatokra, mivel akkorra már úgy tűnt, hogy ez nem egyszerű dagadás, hanem fennáll az arc izomzatának estleges teljes lemerevedése is. A gyermekkórház szakorvosai alátámasztották az orr-fül-gégész szakvéleményét, és csak azt tudták mondani, hogy minden tőlük telhetőt megtesznek a kicsi gyógyulásáért. Én, mint nagymama már az első szakvéleményt követően valahogy érztem, hogy nagy baj van. Persze, mint laikus, nem tudtam, hogy mi ,csak azt éreztem, hogy ez nem fog menni csak úgy..Ettől az érzéstől függetlenül elkezdődött a kicsi gyógyszeres terápiája, valamint az arc izomzatának elektromos eszközzel való mindennapos kezelése. Azt is közölték, hogy ez nem lesz egyszerű dolog, mert akár több hónapig is eltarthat, amig meggyógyul, de felmerült, hogy esetleg így marad, és nem lesz hatásos a kezelés.Hívő ember lévén azonnal az égi segitséghez fordultam. Kértem Jézust, hogy ne engedje ennek a kicsi emberpalántának így, ilyen “nyomorékul” leélni az életét. Sírva könyörögtem, hogy gyógyítsa meg őt, múljon el ez a betegség, hiszen ő annyi embernek segített már, segítsen hát az én kicsi kis unokámnak is. Azt hiszem, hogy az eltelt két hétben elsírtam az összes, még meglévő könnyemet is, és csak imádkoztam, imádkoztam, meg imádkoztam. Aztán elmentem abba katolikus plébániába, ahova tartozom, és kértem az atyát, hogy mondjon egy Szentmisét az én picike kis unokám gyógyulásáért. Közben a menyem továbbra is hordta a kezelésekre a babát, és egyszercsak azt vettük észre, hogy mintha egy kicsit kisebb lenne a dagadás, és a kezelő orvos szerint is el kezdett reagálni a gyerek izomzata az elektromos érintésekre. Mindez azután, hogy “megrendeltem” a Szentmisét. Eljött a vasárnap, a mise napja. Ott voltunk többen a családból kicsik és nagyok. És azóta? Már szemmel láthatóan “apad” a dagadás. A legfrissebb orvosi vélemény pedig az, hogy most már biztosan meggyógyul a gyerek, csak még várni kell a teljes gyógyulásra. Most itt tartunk, és végre van remény, hogy a gyönyörű kis gyermekarc ismét olyan lesz, mint régen volt, hála az Égnek. Nagymama