Sokat gondolkodtam már az én “betegségemen”.Olyan csodás az élet és mégis ez a hülye agyalás megneheziti!!Annyiszor eszembe jut miért pont nekem??Miért kell ezt így megélnem,miért miért….. De kezdem az elején.Az iskolában mindig is ízgulós voltam!Felelés előtt jéghideg kéz és mégis izzadt.Iskolai rendezvényeken csak úgy szó szerint rendszeresen kidőltem a sorból.Ha sokan voltunk egy helyen úgy éreztem nincs levegő,meg fogok fulladni!!A suliban nem voltam egy elveszett lélek.Nagyszájú,mindig jókedvű optimista leányzó voltam.Családi problémáim voltak persze,ezt senki nem tudta rajtam és a tesóimon kívűl.Anyukám egy gyenge jellem mindmáig.Apukám sokkal gyengébb,de sokkal agresszívabb is.Kiskoromba egy szép szava nem volt hozzám.Csak a takarodj ki a szobából,fejezd be mert megverlek szavakat hallottam tőle a legtöbször.Fizikailag ugyan nem bántott de lekileg….rengetegett szenvedtem,rettegtem miatta.Sokszor kiabált anyával is amit nagyon nehezen viseltem.Sírtam sokat de megbeszélni nem volt kivel.Kit terheljek az én problémámmal,szégyeltem volna elmondani bárkinek is….

Teltek az évek megismerkedtem egy fiuval akivel 5 évig együtt voltunk.Az elején minden Happy volt.Szerelem 1000 rel.aztán eljött a mélypont.Lassacskán nem az tette boldoggá ha én boldog vagyok,hanem ha szenvedek.Nem engedte hogy hazajárjak,ha hazamentem akkor napokig nem szólt hozzám!Azt szerette volna hogy csak vele foglalkozzak mindenkitől el akart zárni…nem bírtam…sokszor kibékültem vele mert úgy éreztem nem tudok nélküle élni…akármilyen lelki terrorba éltem nem tudtam elhagyni.pedig tudtam igy nem élhetem le az életem.Karácsony előtt összevesztünk.Nélküle ünnepeltem szülinapom+ünnepeket.Mégcsak fel se hívott.Ekkor azt mondtam jó.Most vagy soha tovább lépek!Ekkor megismertem életem szerelmét.Az én drága pici férjecskémet.Azóta 8 éve elválaszthatatlanok vagyunk!Imádom+szeretem ő a mindenem.

Teltek az évek,jött egy telefon.A volt barátom meghalt.Összeesett és kész..ennyi.

Hogy lehet ez?Ilyen fiatalon??Csak így??Ennyi az élet??Úristen…és ha én haltam volna meg??Mi lesz anyáékkal+tesómékkal+férjemmel+barátaimmal…mi lesz ha én halok meg?Nem akarom hogy eltemessenek…félek…reettegek…Hónapokon át úgy aludtam el hogy mi lesz ha reggel én se kelek fel??Ezek az állandó aggodalmak….igen….sikerűlt…megcsináltam…200/140 vérnyomás 26 évesen.Kivizsgálások+gyógyszerek…..nem igaz,ezt nem hiszem el.Ez sose fog elmúlni!Mikor kicsit megnyudodtam(3 hónap),abbahagytam a vérnyomáscsökkentőt,frontint se szedtem rendszeresen csak ha este nagyon agyaltam,kezdtem jobban lenni.Vérnyomás ok,jött a szívdobogás érzés.Lefeküdtem és úgy kalapált a szivem hogy majd ki ugrott a helyéről.erre kaptam egy nagyon jó béta blokkolót.Még most is egy feszűltebb nap után néha beindúl nagyon,de szerencsére ritka.Mostanság(lassan 2 éve) jobbára azt szoktam érezni,hogy kihagy a szivem.Dobban egy pár nagyot psze amit érzek is és utána ha nézem a pulzosom mintha kimaradna pár ütem és utána gyorsan bepótolja és visszaáll.Szóval most megpróbálom hogy nem iszok kávét,szedek egy kis magnéziumot és hátha jó lesz.De mivel már emiatt is szorongok el fogok menni egy kardiológiai kivisgálásra megint,mert csak akkor fogok megnyugodni tudom.Pedig 1 éve voltam és szerencsére minden rendbe volt!De ez egy új panasz és félek mi van ha megáll a szívem és nem indúl újra,mert annyi ilyet hallani…Szóval igen szorongok,nincs olyan nap hogy ne gondolnék a halálra.Nem tehetek róla pedig tudatosan odafigyelek erre az egészre de mégis néha felülkerekedik rajtam…és olyankor nagyon félek…de nem hagyom magam.Le fogom gyözni……remélem..

Ui.:mára ennyi,kitartás mindenkinek