6 éve vagyok kényszerbeteg, más néven OCD-s. Ennek az a lényege, hogy van egy kínzó gondolat (kényszergondolat) és ez szorongó érzéssel tölt el. Ez az érzés annyira rossz, hogy az agyam “kitalál” egy kényszercselekvést, amivel meg tudom szüntetni ezt a rossz érzést.

Például: van az asztalon egy pohár, és az jut eszembe, hogy ha nem teszem arrébb a poharat, akkor meg fog égni valamelyik szerettem. Ez kívülről nézve butaság és az is, hiszen nem csak én befolyásolom az élet ilyen irányú történéseit, de annyira erős a gondolat, hogy valakinek valami baja lesz, ha nem csinálom meg az adott dolgot, hogy kénytelen vagyok megcsinálni.

Ez kb. 5 percenként van, úgyhogy nagyon fárasztó. Voltam pszichiáternél, most pedig járok egy pszichológushoz, aki sokat segít.

Most már más formája van a betegségemnek (mit NE csináljak). Pl. Ne mondjam el, ami el akartam mondani, ne lépjek föl az internetre, stb. mert különben valamelyik szeretemnek baja lesz.

Az egész akkor kezdődött, amikor az első barátnőmmel megismerkedtem. Annyira hihetetlen volt, hogy lett párom (sokat kellett “várni”), hogy tudatalatt úgy éreztem: nem érdemlem meg. Ezért elkezdte az agyam büntetni magamat, hogy szenvedjek, hogy így “kiérdemeljem” a boldogságot. Tudom, ez furának tűnik, de így vissznézve ezt gondolom. Már rég óta vége a párkapcsolatomnak, de nem gyógyultam meg.

Köszönöm, hogy elolvastad!:-) Nagyon rendes ember vagy! Tényleg!

Nem kérek segítséget, csak azért írtam ezt le, hogy üzenjem:

Az “egészséges” ember ne nézze le azt, akinek valami furcsa pszichés betegsége van, mert ettől függetlenül ő is értelmes ember (én is egyetemet végeztem, ráadásul “értek” az élő szervezet működéséhez, mert ezzel fogalkozom).

Másrészt akinek gondja van és úgy érzi, egyedül nem tudja kezelni, az menjen el JÓ pszichológushoz, hogy a háttérokokat együtt fölfedjétek! És mondjátok el közeli, MEGBÍZHATÓ barátnak, szülőnek, mert ők sokat tudnak segíteni!

Kitartást, ne adjátok föl!