Volt egy időszak az életeben amikor félve vártam az alvást. Az egy dolog hogy nehezen tudtam elaludni, de még rosszabb várni mit hoz az alvás. Rémálmok, vagy épp álmomban kiabálni, alvajárás… Utáltam. Szégyelltem, pláne mikor már barátnő mellett történtek meg ezek. 
Most az alvási gondok közül a rémálmok kezdtek újra kisérteni, és aggasztani.
Napok óta feszült vagyok, stresszes és ideges. A munkahelyi stressz, az állandó megfelelési és teljesítési kényszer…. kimerült vagyok, de mégsem tudok aludni, emiatt nyugtatóval alszom. De pár napja még gyógyszer nélkül feküdtem le. 
Álmomban egy erdei úton sétáltam, ahol egyszercsak egy öreg ült az út mellett egy fa tövében, vele szemben egy hatalmas fénylő alagút szerű valami volt. Amikor megkérdeztem az öreget mi az, azt mondta, hogy ha belelépek akkor meghalok és mindennek vége. Én szinte habozás nélkül a fénybe léptem, aztán felriadtam az álomból.
Nem hangzik félelmetes álomnak de nekem mégis az, mégpedig azért mert habozás nélkül a halált választottam. Ennyire gyenge lennék belül? Vagy megint kezdődnek a gondok előről? Nem akarok az álomra gondolni hisz csak egy álom, de mégis ott motoszkál bennem folyamatosan a Miért?