azóta, hogy tudom, és hogy ide írogattam.

tanulságok:

rá kellett jöjjek, hogy rajtam kívül a kutyát sem érdekli, meggyógyulok-e, jobban leszek-e valaha. és ez a világ legtermészetesebb dolga. mindenki magáért felelős. tehát nekem kell eldöntenem, akarom-e. és ha eldöntöttem, hogy igen, akkor csinálnom kell. és muszáj az igen mellett dönteni, mert élni kell, az élet lehet csodálatos is, ha megdolgozunk érte… mindenképpen megéri. a csodás életért mindenkinek meg kell dolgozni, még ha kívülről nem is látszik úgy, és ez természetes.

rajtam kívül senki sem fogja ezt megoldani. ha nem akarok így maradni, menni kell, tenni kell… ha undorítónak, szarnak érzem magam, aki senkinek sem kell, akkor meg kell változtatnom magamat. nem olyanná, ahogy mások szeretnék, hanem olyanná, amivel már én jól, jobban érzem magam, működőképes vagyok. nem a legbelső, változtathatatlan lényegemet, hanem a gondolkodásomat, az önkontrollomat, az érzéseimet és azokhoz a hozzáállásomat, például. nem azért, hogy kelljek másoknak, hanem azért hogy én a legjobb önmagam lehessek. tanulni és fejlődni.

szerezhetek hozzá segítséget, de sok a rossz szakember. nem minden szakember rossz, de néhányat el kéne tiltani a szakmától… csak az én felelősségem, hogy ha rossz szakemberbe futok bele, lecseréljem, ahelyett, hogy föladnám. minden lehetőséget meg kell ragadni, szakemberhez járni, olvasni, sokat gondolkozni az olvasottakon.. mert a gondolkodásomban vannak berögzült hibák, torzító szűrők, amiket meg kell találni és rá kell jönni, hogyan lehet másképp. és hogy hogyan érdemes…

el kell fogadnom, hogy most ilyen vagyok. én legbelül nem vagyok rossz, csak rosszul működöm néhány területen. de majd megtanulok egyre jobban működni. ez nem úgy hiba, ahogy érezzük… fejlődni, önfejleszteni mindenkinek ugyanúgy szükséges, az egészséges embereknek is, ez az élet természetes része. maximum mi más szintről indulunk, mint ők.

tudnom kell, hogy nincs instant megoldás. az elérhető legjobbra kell törekedni mindig, de ha nem sikerül, akkor sem feladni. a folyamat természetes velejárója, hogy nem mindig sikerül, vagy nem elsőre sikerül, akár még csak nem is tizedszerre… majd sikerül azután, vagy azután. a hibákból tanulni kell, de a hibák nem zabálhatnak fel minket.

meg kell tanulni, hogy én folyamatos egész vagyok. nem változom meg pusztán attól, hogy hibákat követek el… és a borderline pokol állapotában is ott vagyok belül, és nekem kell emlékeztetni magam, hogy elmúlik, és én attól megmaradok folyamatos egésznek… ez csak egy állapot, és én nem állapotok halmaza vagyok, hanem valaki folytonos, aki különböző állapotokba kerül, de a belső lényege megmarad… és az állapotokat egyre jobban kézben tudja majd tartani.

tudnom kell, hogy a saját érzéseimért én vagyok felelős egyedül. senki más nem tarthatja kordában őket, nekem viszont hatalmamban áll. a rosszakkal éppúgy nekem kell megtanulni bánni, mint a jókkal. ehhez meg kell őket ismerni, ami hosszú folyamat. de megéri. az érzéseim az én részeim, és bár mások keltik bennem, én fogom átélni és megzabolázni őket. én fogok szembesülni azzal, hogy minden rossz érzés is szükséges és hasznos, mert fontos dolgokra hívja fel a figyelmem, mert az élet része, és természetes, és nem kell tőle félni, mert majd elmúlik.

az én felelősségem, hogy csak olyan emberekkel legyek körülvéve, akikkel lenni jó. ha a családtagjaimmal lenni nem jó, akkor ne legyek velük sem. nekem kell eldöntenem. mások is követnek el hibákat, de nekem kell meghúzni a határ, mi az, amire már nincs szükségem. az, hogy én mit viselek el, az én felelősségem. a hibáik meg az ő felelősségük, őket megváltoztatni nem lehet, csak maguknak – de távol lenni tőlük az lehet az én döntésem.

meg kell tanulni nem olyannak lenni, amilyennek mások szeretnének. hanem olyannak lenni, akinek lenni jó számomra. és ha tudom, milyen vagyok és milyen szeretnék lenni, tudni fogom, hogy milyen emberekkel lehetek jól, és meg fogom találni őket. de az emberek jönnek-mennek, és ez is természetes… vannak, akik talán végig velünk maradnak, de nem mindenki. és ezt meg kell tanulni elviselni. megfelelő másokkal lenni jó, de csak akkor lesznek mellettünk megfelelő mások, ha egymagunkban is elegek vagyunk, és mi vagyunk a biztos bázis az életünkben.

rájöttem, hogy az én saját felelősségem gondoskodni magamról. nyomon követni a fejlődésemet. megszabni az irányát, célokat kitűzni, megtervezni a hogyant, elkezdeni megvalósítani, korrigálni, ha kell – babusgatni, mint valami kis növénypalántát. és az én felelősségem egy saját életet kialakítani, és magamat szeretni és magamnak a legjobbat akarni. és akkor könnyebb lesz a kapcsolatokat másokkal felvenni, kialakítani és megtartani is.

de azt is meg kell tanulni, hogy egyensúlyt találjak. otthonlét és munka, egyedüllét és másokkal levés, magamra figyelés és másokkal törődés között. az egyensúly az én felelősségem. de pont a sok párhuzam miatt, hogy nem lehet mindig csak magammal törődni, mert élni is kell, pénzt keresni, tanulni, enni, aludni, másokkal lenni – a fejlődés lassú, sok a visszaesés, ehhez kell ugye türelem, sok.

szóval a legnagyobb tapasztalat, hogy valóban a saját magam életét kell élni, teljes felelősséggel magamért, és jóindulattal magam felé fordulva, és nem várni senki mástól, hogy élje az életemet, vagy hogy rajta keresztül élhessem. mert nem is várhatom el, csak magamtól. és az élet tele van szar dolgokkal, amiket el kell viselni, meg kell oldani (amihez bennünk az erő, hiába hisszük, hogy nincs, elég arra gondolni, hogy még mindig élünk, itt vagyunk, el tudtuk viselni tehát ezt a rettentő sok fost, akkor is, ha mindig azt hittük, nem bírjuk tovább).

sose lesz olyan, hogy minden jó lesz, mert ilyen az élet. de ha elfogadjuk, a szar dolgok közepette is mondhatjuk, hogy az életünk csodálatos…