Tegnap nagy erőt vettem magamon és kimozdultam hazulról. Találkoztam régi ismerősökkel.
Iszogattunk,még arra is rábírtak, hogy nevessek.
Mondhatnám, hogy jó volt, de akkor nem mondanék teljesen igazat. Elment. Igen nevettem,igen,beszélgettem,mégsem éreztem semmit.
Mintha valami kívülről irányított volna, hogy nyissam ki a számat és szólaljak meg. Ha rajtam múlott volna ott ülök kukán és csak iszom és nézem a többieket.
Egyik ismerősöm megcsókolt. Én hagytam,mert érdekelt milyen hatást válthat ki belőlem. És nem ő volt a probléma.Egyáltalán. Csakis én. Én,én,én. Nem éreztem semmit….ha maga Hugh Jackman csókolt volna meg,azt sem érzem.
Talán tényleg kiégtem legbelül. De megmondom őszintén nem is vágyom ilyesmire. Nincs szükségem rá,nem érzem már hiányát. Nem érzek már semmit. Nem tudok már érezni. Tudom, hogy ez képtelenség,mert emberből vagyok én is,érző lény. De úgy érzem valami végleg meghalt,elromlott bennem.
Részben jó, mert legalább nincsenek zavaró érzések, amik felkavarhatnak….
Másrészt viszont…..ennyire üresnek lenni……furcsa. Nem tudnám elmagyarázni,de biztos van köztetek olyan,aki érzett vagy érez hasonlót….
Csak vagyok,létezem,szükségleteimet elvégzem, akár egy robot.
Nem panaszkodom. Végre egyszer úgy írok, hogy nincs benne panaszkodás.
De ettől függetlenül tudom, hogy ez sem egy normális állapot. Nem tudok többé szeretni,nem tudok többé érezni…
Ez vagyok én…. a végtelen üresség…
Nagyon el vagy tévedve, ha azt hiszed mindenki arra van kárhoztatva, hogy a mocsokban éljen. Lehet sokan vannak ott,lehet élvezik is. Én voltam ott,lett is bajom belőle,tanultam belőle egy életre. Én köszönöm nem kérek belőle,és örülnék ha nem kívánnál engem oda.
Neked van egy véleményed,ahogy nekem is. Nem támogatom a mocskot,nem érdekel kik vannak ott, ha nekik ez jó csinálják, én soha többet nem kérek belőle. És ismétlem már nem keresem a boldogságot. Nem kell.
Köszöntem.
óh, pedig hidd el nekem, mindenki a mocsokban végzi. ha nem hiszel nekem, akkor vedd például a használt koporsókat. és nem az ember az egyetlen olyan állat, aki temetkezik.
szűrd le a tanulságot, fokozatosan haladsz a gödör felé. felőlem megpihenhetsz ott, de örök boldogságot sehol sem fogsz találni. minden csak átmeneti, érezd magad jól.
írhatnék még pár gonosz kontrát, de látom nem vagy vevő rájuk, szóval megkíméllek…többet nem írok
Kedves OhMe,
Érdekes hangvételű üzenet,nézzük csak mit is lehetne írni rá….
A szeretet nem egy humbuk, de nem tudok és nem is akarok róla beszélni semmilyen formában,ezért kifejteni sem fogom. Létezik,emberből vagyunk,érző lények,mindünk érzi,vagy érezte már élete során,ha csak egy pillanat erejéig is…
Szó sincs megjátszásról. És szó sincs mocsokról. Olyan mocsokban voltam a múltamban, hogy egy életre szeretném őket magam mögött tudni.
Hogy én többre vágynék? Mostmár? NEM. Tévedés. Sosem voltam nagyravágyó. Boldog akartam lenni. Az is voltam,tönkretettem,elvesztettem. Ha valamire vágyhatnék,az az lenne, hogy az a boldogság visszatérjen és velem maradna örökké.
De nincs,nem is lesz, így nem vágyom,és nem várok semmire.
(Ismerem azt a filmet én is..)
Nem azért érzem magam rosszul,mert bezárva vagyok. Saját döntésem, ha maradni akarok. Nekem itt biztonságos. Egyedül itt.
Ahogy az is a saját döntésem, ha láthatatlan kívánok maradni. Ha nekem ez így a jó, akkor mi a probléma?
Majd egyszer kinn leszek biztos ebből a gödörből is,de most megpihenek szépen,nem stresszelem magam semmivel, szükségállapot van,takarékon kell lennem,nem is tudnék másmilyen pozízióban lenni,mert lemerültem,kész,ennyi.
És köszönöm szépen, nem kívánkoztam soha,és nem is fogok a mocsokba kívánkozni.
Üdv,
Emese
Kedves Bálint,
Bizony érik az a seggberúgás nálad is…
Először is: Soha ne kérj bocsánatot azért, mert megosztod velem, vagy akárkivel a dolgaidat. Nem érdekel engem, hogy melyik ember mennyire önző és nem képes meghallgatni,figyelni a másikra, látod én nem tartozom közéjük. Lehet egy “alien” vagyok,de engem érdekel mi van veled, és még nem is egyeznek mindenben a problémáink, mégis szerintem jobban át tudjuk érezni a másik baját,mint az “egészséges” ember (szerintem..).
Nézd,nem tudom mit mondjak….tényleg érzem,amit te….
Ezzel a megbántásos dologgal én is így vagyok, csak az a baj, hogy én néha ki is mondom…. én ezt őszinteségnek nevezem, de úgy tűnik néha túl nyersen adom ezt elő, ami másnak bunkóságként jön le…
Egy nagy nagy kérdés motosztkál a fejemben az ezernyi gondolat közt….. hogy juthattunk idáig…… te,én,vagy bármelyik másik sorstársunk…
Annyian élünk ezen a földön,mindannyiunknak van szíve,tud érezni,ők is tudnak sérülni, mégsem válnak “zombikká” (vagy jól titkolják).
Miért mi? Miért mi lettünk a kiválasztottak,hogy végigcsináljuk ezt a zombiságot? Így lenne megírva? Nekünk így kell bűnhődnünk?
Látod neked van valaki,akiért érdemes küzdened. A kisfiad kell, hogy erőt adjon neked,az, hogy ő érte jól kell lenned,végig kell csinálnod, mert szüksége van Rád!
Annyira bután érzem magam, hogy nem tudok semmi okosat mondani…de mondom,te annyival “könnyebb” helyzetben vagy, hogy van kiért küzdeni….
Én a magam részéről kezdem elfogadni ezt az ürességet. Jó tudom, hogy nem üresség, de könnyebb ennek nevezni. És most azt mondom, nekem ez így jó. Illetve nem jó, de elfogadhatóbb, mint állandó görcsben lenni,stresszelni,pánikolni…..
Takarékon kell tartanom magam,kell ez a kis lekapcsolt állapot….
Igazából nincs kedvem változtani.Most. Végigcsinálom a napjaimat,de nem akarok boldog lenni,nem akarok vidám lenni,most így a jó.
De gondolom ez úgyse egy jó állapot……. de most ennyivel tudok működni….
Jó filmnézést kívánok és …. akkor írsz, amikor jól esik,és meg ne lássak még egy bocsit azért, mert leírtad a dolgaidat.
Nekem inkább jól esik, hogy szeretnéd ezt megosztani valakivel, és az most én vagyok. Legalább ettől valakinek érzem magam egy picit…
még ha hasznavehetetlen,de akkor is 
És had ne kelljen alkalmaznom a seggberúgást, nem célom bántani téged, úgyhogy tessék szépen kitartani……mert van miért….KIÉRT!
Emese
pontosan milyen ez a “szeretet” érzés? nekem valahogy egy nagy humbuknak tűnik az egész. nem kell túlcifrázni, ha nem szeretsz hát nem szeretsz. engem pl senki meg senki nem érdekel és valami hibátlan logika szerint ez azt jelenti, hogy én mindenkit szeretek, de érzésről szó sincs, lehet te is, meg mindenki más csak a biztonság érzésével keveri. micsoda összeesküvés elmélet, lehet, hogy az emberiségben nincs is emberség, csak annyi, amennyit belenevelnek.
ha ennyire unod, hogy megjátszod magad, akkor legyél igénytelen és mocskos, ha valakinek meg ez nem tetszik nyugodtan a fejükre húzhatsz egy használt kukászsákot.
vagy ha ennyire félsz önmagad lenni és elszeretnél tűnni, akkor keríts egy napszemcsit és fogd rá, hogy láthatatlanná tesz. nagyon eredeti ötlet, egy adam sandler filmből nyúltam. nagyon sok láthatatlan ember van és nem csak nyáron, van, aki ha esik, ha szakad, még télen is, a buszon is láthatatlan…
nem akarok geci lenni, meg nem tudom, hogy itt mennyire lehet káromkodni, de ha meguntad ezt a mártírszerepet szerintem rúgj ki a hámból…olyan kevés indivídum van manapság…nem csoda, hogy szarul érzed magad bezárva. lehet neked ennyi nem elég?
próbálj egy kicsit azon agyalni, hogy miért érzed magadat szarul és legyél legalább magaddal őszinte és kegyetlen, ha már mással nem mersz az lenni. kezdetnek ennyi is elég lenne.
üdv,
egy radikális seggfej
Kedves Mesi!
Örülök hogy tetszett a film. Akár hiszed, akár nem van kiút. Én sem hittem… Volt idő, hogy nem is érdekelt. Aztán időről időre rámtört valami, ami majd szét vetett belülről, de gőzöm sem volt mi az. Tudtam hogy szeretem a fiamat, szeretem a feleségemet. De… csak tudtam. Nem tudtam mit kezdeni vele, és nem is éreztem ezen kívül semmi mást. Aztán egy-egy pillanatra az, amit ürességnek hittem magamban, hatalmas teherként mutatkozott be nekem. Még ekkor sem igazán tudtam hová tenni. Végül annyira nyomasztott, hogy elkezdtem figyelni rá. Megdöbbentem, mert bizony érzések voltak. Nem ismerem őket, nem tudom melyikük “hogyan viselkedik”, hogy kell őket kimutatni, de legalább vannak. Nem tudok különbséget tenni düh és harag, öröm és meglepődés, elfogadás és ragaszkodás között, de azt már tudom, hogy itt élnek bennem. Tonna számra! A baj csak az, hogy marhára nem kíváncsi rá senki. Két ok miatt.
1. Nem tudom és nem is igazán akarom kimutatni őket. Mivel nem ismerem szinte egyiket sem, általában félre értik őket, mert nem a megfelelő módon adom elő.
2. Nincs még meg a megfelelő bizalom embertársaim iránt, és visszatart a rengeteg kudarc: “Ha megmutatom, kihasználják.”
…de próbálkozom, apró lépésekkel, és figyelek. Leginkább magamra, mert csak így tudom megismerni, hogy melyik “kis izé” micsoda, mi váltja ki és hogyan mondjam el másoknak. Attól is rettegek, hogy ha beszélgetek valakivel, félreért és megbántom azzal amit vagy ahogy mondom. Viszont így pont azért tartanak sokan érzéketlen tuskónak, mert nem jajjveszékelek ha valaki elmeséli milyen rossz dolog történt vele. Pedig igenis megérint! Sajnálom! Támaszt akarok nyújtani neki! De tudom, egy rossz hangsúly, szó és máris pont az ellenkezőjét váltja ki. Látszólag nem osztozok más örömében sem. DE! Nem irígységből nem ugrálok vele körbe a szobában, csak nem tudom hogy kell örülni.
Ebből elegem van. Csak gyűlnek bennem ezek a számomra ismeretlen valamik, amiket kétkézzel osztogatnék, de nem kell senkinek. A legfurcsább az egészben? Mégis van valaki, aki érti, érzi mi van bennem. A három éves kisfiam. Néha, a legvidámabb játék közepette, kacagunk, mókázunk, majd egyik pillanatban megkérdezi: “Apa te méj vagy szomojú?”. Neki még megvan az “antennája”, veszi azokat a hullámokat, amit a legtöbb felnőtt már csak a rohadt jól megfogalmazott szavakba öntve hajlandó megemészteni: Az érzéseket adjuk, ha figyelsz rám, tudod mit érzek. A szavakkal csak beszélünk, vagy mellébeszélünk. A beszédhez tehetség kell, ami nem mindenkinek adatik. Akinek igen, annak viszont veszélyes fegyver a kezében.
Bakker… bocs… elkapott az agymenés. Nem volt túl jó napom. Újra belémfúrta magát a gondolat. “ELÉG! Minek csináljam végig azt ami előttem áll, ha a végén úgyis elveszik tőlem azt amiért érdemes küzdenem?” Mostmár jobb egy kicsit, de szerintem csak a négy Xani miatt. Szóval néha nekem is kijárna egy-két segges :).
Mára is van egy filmem, ütősnek ígérkezik. A napos oldal. (Silver linings playbook, Miss Inkábbolvasomafilmetmintnézem. :)) Neki is ugrok.
Üdv.: Bálint
Kedves Bálint!
Most fejeztem be a filmet, és nagyon tetszett!! Sikerült megkönnyeznem,és nagyon tetszik ahogy szemléltetik az egész “gyógyulást”.
Még ha most nem is tudok hinni benne, de talán a mi “zombiságunkból” is lesz kiút egyszer…
Emese
Kedves OhMe,
Igazad lehet,rosszul fogalmaztam. Valóban sok nyomasztó,és negatív érzéssel vagyok tele.
Csak egyszerűen úgy érzem kiégett belőlem ez az egész “szeretet” érzés. Szeretem a családom,talán egyedül őket tudom már csak szeretni. Ők is bántottak már az életem során, mégis ők azért a családom,és köztük érzem csak biztonságban magam.
Nagyon furcsa volt hosszú idő után emberek közt lenni. Úgy éreztem a buszon is mindenki engem bámul,és tudom miért,mert elég lezűlött állapotban vagyok,és úgy érzem ez látható a külsőmön is. Nem vagyok igénytelen,tisztán tartom magam,normálisan felöltözöm,valamiért mégis az egész külsőm azt a benyomást adja, hogy ….egy rakás hulladék vagyok.
De azt hiszem most ez a legkevesebb. Szeretnék jó ideig észrevétlen maradni,nem akarom, hogy bárki rám nézzen akármilyen szemmel is….láthatatlan szeretnék maradni,és megnyugodni.
Háborog a lelkem elég rendesen….és tényleg szörnyen ki vagyok merülve….
Én ezt a kimerülés dolgot mondtam már többször is,nem tudom már melyik történetemnél,nem is az a lényeg. Csak soha nem éreztem magam még ennyire fáradtnak és elhasználtnak. Rövidke kis életem során voltam már “depis” párszor,de azok csak kis ideig tartottak.
Ez a mostani komolynak tűnik,de még mindig tartom magam ahhoz, hogy nem szeretnék gyógyszereken élni.
Igyekszem távol tartani magam minden olyan impulzustól,ami felzaklathat,lehet gyávaság,meg elbújni,elfutni nem megoldás. Nem látom egyenlőre a megoldást,ez csak ideiglenes megoldás, amig picit összeszedem magam…
Kedves Bálint,
Köszönöm szépen a lelkesítést
De igazad van, lehet ez túl nagy falat volt nekem….most megint úgy érzem, hogy nem akarom soha többé elhagyni a biztonságot nyújtó otthonomat.
Nem a készen állással van a baj. Nem akarok ilyeneket. Nincs rá szükségem…
Nem is tett jót, mivel most estére előjött a pánikrohamom,nagyjából kontroll alatt tartom,de még most is nehezen veszem a levegőt és remegek… talán valami nyugisabb filmet kéne néznem inkább nem tudom….
De azért köszönöm a film ajánlást
még nem láttam,de letöltöm minél előbb, hacsak nem túl felzaklató jellegű, mert akkor inkább másik alkalommal nézném meg.. 
Általában én minden filmet,sorozatot feliratosan nézek, nekem úgy sokkal élvezhetőbb
További kellemes hétvégi láblógatást!
u.i.: tartsd melegen a “seggberúgós” kártyádat,sosem lehet tudni mikor lesz rá szükség..
Emese
én átérzem, nagyon is átérzem a helyzeted, pontosabban nagyon is nem, de arra már rájöttem, hogy miért nem. azért mert pont, hogy tele vagy zavaró, felkavaró érzésekkel. ilyenkor várni kell, hogy leülepedjen a mocsok a pocsolya aljára, vagy egyszerűen csak ott kell hagyni a pocsolyát és leegyszerűsíteni a dolgokat, vagy esetleg megpróbálhatsz kiigazodni a zavaron, de az is egy opció, hogy hagyod, hogy minden maradjon úgy, ahogy van. igazából tök mindegy, nekem is nehezemre esik elfogadni azt a tényt, hogy ameddig élek mindig érezni, meg gondolni fogok és csak reménykedni tudok abban, hogy ez a létem végével meg fog szűnni, mert néha rohadtul elegem van saját magamból…szóval fúj-fúj kereszténység, fúj-fúj örök élet.
Na végre csajszi! Ez nem is egy arpró lépés, inkább egy hatalmas ugrás! Magaddal viszont légy elnézőbb! Ne várd, hogy egy csapásra minden megváltozik. Különben sem biztos, hogy ennyire a mély vízbe kellene még vetni magadat. (Kivéve persze, ha késznek érzed rá magad) És ha nevetni tudtál, mégis csak éreztél valamit, ami jó. Szerintem, hogy egy csók igazi érzéseket váltson ki, ahhoz arra van szükség, hogy be tudd fogadni magát az érzést. Ja, és a megfelelő pillanatra, a megfelelő emberrel. Ha üresnek érzed magad, szerintem ne egy ekkora falattal kezdj, mert talán fel sem ismered azt amit érzel.
Egy hozzád hasonlóan “ismeretlen ismerősöm” ajánlott a napokban egy filmet. Pontosan ide vág. Már háromszor néztem meg két nap alatt, de minden alkalommal újabb és újabb mondanivalót fedeztem fel a jelenetekben. Talán életemben nem sírtam még filmen, de ezen hol sírtam, hol nevettem, hol pedig a kettőt egyszerre. Hihetetlen élmény volt. Ha még nem láttad, szerintem nézd meg. A címe: Eleven testek. Elképesztően furcsa módon mutatja be az érzelmeket, érzéseket, és azok vélt hiányát. Youtube-on is fenn van felírkásan, de ha nem szeretsz “filmet olvasni”, és nem tudod megszerezni szinkronosan, valahogy eljuttatom neked, ha szeretnéd, a két seggbe rúgással együtt.
Üdv.: Bálint