Először minden fekete volt. Nem látott semmit, csak a hideget érezte. Várt egy kicsit. Tudta, ha ki nyúlnak a hidak a sötétségből, azokon a mély hangok át fogják vezetni. A basszus. A mély. Rengeteg fény és hangjegy táncolt körülötte. Nem tudta kivenni még a készülő vihar rajzolatát, de valahol lelkileg már régebben felkészült rá. Szerelem. Már nem érdekelte a party sem, csak a zenére koncentrált. Közben fellobbant a tűz és a lángok az izmokig hatoltak. Nem volt többé sötét, és hideg sem. De ő lányra gondolt.

Elfelejteni? Most?

Nem menne…..

De talán nem is akarná. Megrohanták a gondolatok napjában többször is, mióta nem beszéltek, szinte nem is gondoltak egymásra és nem tudták, hogy mi legyen.

Nem értette, mi értelme lehet odaadni lelkének minden apró darabkáját valakinek, hogyha később levegőnek nézik. Nem volt túl jól. Állandóan ment a hasa, és feszült volt. Sokat ivott és még többet dohányzott.

Semelyik életnek nincs sztorija.

Miért jó kézen fogva állni a tomboló, színes vihar kellős közepén? Van-e értelme felvágni az ereinket, hogy Valaki elbújhasson bennük?

Pár ember hozzá koccant a tömegben véletlenül. Hirtelen elvesztette a fonalat. Talán jobb is volt így. A ritmusok megváltoztak a fülében. Bizonyosak felerősödtek és mások mintha csak suttogva léteztek volna tovább. Nem kellett sok, hogy eljusson a szivárvány tövébe. Gondolta talán megpihen egy kissé. Hiszen elfáradt. A tánc és a lépések már nem vezetettek sehová. Biztonságos helyre valóban nem. De bizakodó volt. Egész életében. És ezért most kivételesen haragudott magára.  Inkább aludnia kellett volna. Bebújni, a puha ágyba, zavartalan csöndbe és sercegő magányba. Ahol sokan vannak vagy fény van… Ő jut eszébe.

Magára hajtotta a szelet. A melegben hidegre vágyott. Illetve vágyott mindenre, mindenkire, ami, és aki más volt. Nem akarta a hanyatlást érezni, hogy többé nincsen hite azokban a dolgokban, amikben oly szilárdan hitt, hogy bármit képes lett volna feláldozni értük. Köpött az új értékrendre, miközben mégis ismeretlen gondolatokra vágyott, idegen tájak és idegen emberek bújtak elő a tűz fényéből. ÚJ dolgokat akart. De a szerelmét szentnek és sérthetetlennek akarta tudni. Valahogy azt szerette volna megoldani, hogy állandóan régen legyen, de ez maradéktalanul bele csatlakozzon az újba. Meg akarta tervezni a káoszt a lelkében, eszméletlen pontossággal. Új és régi dolgok. Végtelen szerelem. Nem akarta elveszíteni a lányt, és érezte a lány sem őt. Szünet???

Visszavágyta a napfényt, a szerelmet és a felhőtlen eget. Ekkor kezdett el szakadni az eső.