Ma voltam Pszichiáternél…Már vagy egy hete nem volt rohamom.Csináltattak még két tesztet és volt egy hosszabb elbeszélgetésünk is másfél órában.

Új dolgok derültek ki melyeket nem is gondoltam volna,hogy még mndig magambban hordozok.15 évesen tanúja voltam,hogy majdnem elveszítettem mindkét szülőmet.Boldogan éltünk,mig be nem csúszott apunak egy harmadik..Anyukám nagyon szenvedett…Sajnos nem bírta lelkileg,és öngyilkosságot követett el.Nem sikerült neki szerencsére.Aztán végül is,minden jóra fordult.De a haragot tovább vittem,amit akkor még nemigazán éreztem,fel se fogtam az egészet szinte,csak a tanúja voltam.Most ha valahova megyünk,és szüleim jókedvűek,nem tudom átélni.Álszentségnek érzem.A haragot cipelem már egy ideje.

Az is kiderült továbbá,hogy én  csak akkor tudom szeretni magamat és elfogadni,ha más is kedvel.Ha valaki elutasít,lemondok saját magamról is és önrombolásba kezdek.nagyon a küvilágtól teszem függővé magamat.

Azt megállapították,hogy személyiség zavarom van,de még nem tudják milyen.De azt mondták komolyabb terápiával ki tudnak gyógyítani belőle.

Aminek végtelenül örülök.érdeztem ha kell gyógyszer nem e árt majd ha gyereket akarok,de aztmondta nem..Max leállok vele.De azt tanácsolták,mig kin nem kezeltek,ne akarjak gyereket.

Mondjuk,én is olyan 30-31 éves koromra tervezem,nem sietem el.Gyermekem is megérdemli,ha kiegyensúlyozott,stabil lelkű anyja leszek,én úgy érzem.Mondjuk én maximalista vagyok,mindenből a legjobbat ,főleg a gyerekemnek.