Kedves Sorstársaim!

Molly vagyok, 32 éves. Én még nem olyan régen vagyok tagja ennek az oldalnak. Örömmel olvasgatom a történeteiteket és a hozzászólásaitokat. Nagyon tanulságos számomra minden egyes történet, nem is gondoltam, hogy ilyen sokan járunk ebben a cipőben. Úgy döntöttem, én is megosztom veletek a történetemet, hátha tudok valakinek segíteni illetve én is kaphatok tőletek jó tanácsokat. Az én pánik betegségem 5 évvel ezelőtt kezdődött. (Akkor még nem tudtam, hogy mi ez.) Egy napon a szabadnapomat töltöttem. Egész nap fulladtam, majd ahogy közeledett az este egyre rosszabbul lettem. Remegtem, zsibbadt a kezem a lábam, fulladtam, szédültem, a pulzusom nagyon magas volt, szorított a mellkasom. Én is azt gondoltam, mint itt többen, hogy a szívem. A mentő bevitt a kardiológiára, pár vizsgálat után másnap kitettek a kórházból azzal az indokkal, hogy a szívemnek semmi baja. Alig álltam a lábamon az erőm teljesen elhagyott. A orvosom elküldött vizsgálatokra, de szervi bajt nem találtak. Az mondta a betegségem idegi alapon van majd elmúlik. Felírt nekem egy 0,25 mg-os Frontint. Sajnos nem hogy jobb hanem rosszabb lett. Ezek után már egy beutalót kaptam a pszichiátriára. A Frontin adagomat megemelték és kaptam még mellé egy velaxin nevű gyógyszert. Hetekbe telt amire megszoktam a gyógyszereket, nagyon kába voltam és az agórafóbia tünetei is jelentkeztek. Féltem busszal utazni, de erőt vettem magamon és csak azért is felszálltam buszra. 3 hónapot voltam állományba, mire a gyógyszerek elnyomták a tüneteket, megszoktam és vissza tért lassan az erőm. A bogyókon kívül semmi mást nem kaptam. Nem küldtek tréningekre, sem pszichológushoz. Azóta is folyamatosan szedem a gyógyszereket, aminek a mennyisége erőssége attól változik, hogy érzem magam. Hol többet hol kevesebbet szedtem. 2-3 havonta eljártam a pszichiáteremhez felírta a szokásos gyógyszereket és lerázott. 4 dokim is volt egyforma mind, legalább is akiknél én voltam igaz nem maszek alapon. Kb. 1 hónapja a bogyók mellett újra előjött a pánik betegségem. Egy ideje már a Sanax SR-t 0,5mg-osat szedtem napi 2×1-et és a velaxint napi 1 szemet. Megemelte az orvosom a Sanaxot 1mg -ra ez kevés volt ezért lecserélte a velaxint cipralexre. Mondtam az orvosnak, hogy ez egy mókus kerék a folyamatos gyógyszerszedés és szeretném majd fokozatosan elhagyni és más módszereket is kipróbálni. Majdnem “leharapta a fejem”, hogy a gyógyszereket nem lehet elhagyni!!! Lássuk be persze, hogy a gyógyszerre eleinte szükség van, de az orvosoknak nem érdeke, hogy leszokjunk a bogyókról és teljesen meggyógyuljunk, mert ők szép pénzt vesznek fel a betegeik után. Annyit elértem, hogy most relaxációra járok és egyéni terápiára is megyek majd egy pszichológushoz. Vannak ismerőseim akiknek sikerült a folyamatos gyógyszereket elhagyniuk és csak ritkán vesznek be egy gyenge Frontint ha rossz passzba vannak.Ezt szeretném elérni én is, hogy az állandó gyógyszerekről leszokjak és biztassalak titeket is akik erős és folyamatos gyógyszert szedtek, hogy találjunk olyan megoldást amik segíthetnek. Nekem van egy 7 éves kislányom aki erőt ad, hogy nap mint nap felkeljek és ellássam és tudom, hogy nekem még fel kell őt nevelnem. Fontos a normális munkahely és a megfelelő családi háttér. Néha úgy érzem, hogy egyedül vagyok a problémámmal pedig a család igyekszik mellettem állni, de nekik nehéz megérteni, hogy mi is ez a betegség valójában. Amióta szedem az új gyógyszereket picit jobban vagyok és remélem, hogy hamarosan apránként majd eltudom hagyni. Szeretnék sportolni és eljárni a terápiákra. Hiszek benne,hogy mindenkinek van esélye a gyógyulásra csak akarnunk kell mert minden fejben dől el és a gyógyszerek nem oldják meg a gondokat csak függővé tesznek. Nagyon nehéz de itt mi egymást erősíthetjük. Köszönöm azoknak akik elolvasták a történetemet és esetleg hozzá is szóltak. Kérdezhettek bátran és ha tudok nagyon szívesen segítek! Mindenkinek rengeteg erőt kitartást és mi előbbi gyógyulást kívánok! Sziasztok