Kedves Sorstársak!

Az én történetem nagyon régen kezdődött, még a pubertás korban jelentkeztek az első tüneteim, amikor még nem pánikbetegség néven futott a dög, hanem a neurózis bélyegét nyomták rám. A családban volt egy ‘kis’ gubanc, és amikor megoldódni látszott, akkor elkezdődött egy ‘légszomj’ roham, általában lefekvéskor, késöbb a suliban is, órán. Természetesen megvizsgált tüdőorvos, belgyógyász, és semmit nem találtak, makk egészségesnek nyílvánítottak. Mivel egészségügyi suliba jártam, és volt ott egy pszichológus, végső megoldásként hozzá irányítottak. Beszélgettünk, autogén-tréningeztünk, néha jobb volt, de inkább nem segített. Megismerkedtem az első barátommal, aki elvonta egy időre a figyelmemet, de mikor dolgozni kezdtem, és elég nagy teher nehezedett rám a melóhelyen el kezdtem szédelegni (csak ha feküdtem, akkor éreztem magam valahogy)., Mondjuk akkor voltam kb. 40 kg vasággyal. Ismét orvosok, majd a neurológián kikötve vitaminokat írtak fel, ami után lassan elmúlt a szédülés. Visszagondolva a gyerekkoromra, elég nyuszi kiscsaj voltam, soha senkinek sem mertem visszaszólni, ha bántottak. Munka alatt suliba jártam, apám beteg lett, és pár év múlva meg is halt, pont amikor érettségire készültem. Nem igazán tudtam mi történik körülöttem, szinte felfoghatatlan amikor hirtelen meghal az apád, akit istenítettél. Nem éreztem semmit, nem tudtam sírni, eltemettem az egészet magamban, mert nem tudtam vele mit kezdeni.

Egy nap arra ébredtem, hogy miért is úgy élem az életem, ahogy, belvárosi kórházban semmi pénzért, egyedül 40 beteg emberre, akiket 42 kg-os létemre kellett mozgatni, ellátni. Bementem a melóhelyemre felmodtam, hazaköltöztem az akkori barátom nem épp élhető lakásából. Volt egy érdekes korszaka az életemnek, új benyomások értek, új barátságok találtak rám, persze eközben világos lett számomra, hogy túl érzékeny vagyok a külvilágra, de az akkori barátnőm tartotta bennem a lelket, egymást támogattuk. Aztán jött az új szerelem és fenekestül felfordult az életem. Két pasi között örlődtem, a munkahelyemen új beosztásom lett, a barátnőmmel eltávolodtuk. Nem akartam 2 férfit az életemben, de nem tudtam választani a régi megszokott és az új szerelem között. Végül győzött az új, és a régi páromtól váltam nagy szenvedés közepette.  Egy nap nem tudtam rendesen elolvasni a betűket a számítógépen, majd ismét kezdődött a szédülés. A gyomrommal mindíg is voltak bajok, az új párom pedig bíztatott a kivizsgálásra. Hosszú éhezések és szenvedések jöttek a vizsgálatok miatt, majd kezdett minden összeomlani. A páromnak 2 gyermeke volt az előző házasságából amit nagyon nehéz volt megemésztenem. Egyre depressziósabb lettem, sokat sírtam, nem volt kedvem semmihez, dolgozni már nem tudtam. Elkezdődött a pokol korszaka.