BÚCSÚ A REQUIPTŐL

15 éve élek egy kis társaság közösségben, melynek tagjai rajtam kívül Parkinson Úr, Tremorka, a soha megpihenni nem tudó, állandóan izgő-mozgó vénkisasszony, és végül. de nem utolsó sorban – a jóképű, kreol színű, fiatalúr, Requip, – akit 2mg kora óta nevelek, és az idén már 20mg-ot nyomott, – elérte a felnőtt kort.

Egészen ez évig jól megfértünk, egymással, de idén júniusban egy hívatlan vendég tolakodott be hozzánk, akinek tevékenysége Tremorka szorgalmas munkájához volt hasonló, de a munka-tempója kellemetlenül – annak minimum a tízszerese volt. Nem akartam egy ilyen nevelhetetlen, Hebrencset befogadni, mire ő bosszút állt egy kézfogóval, amivel úgy rázta a kézfejemet, hogy a leves a szájam helyett az orromba kötött ki, a villáról minden föl nem szúrt étek legurult, a vizespoharat két kézzel kellett szorongatni, nem tudtam írni, a laptopon a Ctrl-Alt-Del billentyű kombinációt alkalmazni.

Fenti okok miatt panasszal fordultam az illetékes bírósághoz – orvosnőmhöz, aki azonnali teljes kivizsgálást rendelt el nálam. Először egy fémnyelű gumikalapáccsal a szemem kivételével tetőtől talpig végigkalapált, és amikor látta, hogy minden ütés után úgy összerándulok, mint az elemi iskolai biológia órán a falapra gombostűzött béka a 6V-os áram hatására, elégedetten bólintott, itt minden rendben van. Ezután egy – a televíziós vetélkedőkből már jól ismert – feladat következett, csukott szemmel el kellett találni az orrom hegyét. Ezt a feladatot is 100%-an elvégeztem, amiért ilyenkor a TV-ben pénzt adnak. Én csak a dokinő elismerő mosolyát kaptam, de az is nagy örömöt okozott nekem. Ezután föl kellett emelni mind a két kezem a magasba, mint egy magát megadó katona, és az ujjaimmal olyan mozdulatokat kellett végezni, ami hasonlított a tarló fölött lebegő, pocokra vadászó sólyom szárnymozgására. Kb. egy perc után engedélyt kaptam a leszállásra, s bár pockot nem fogtam, a feladat elvégzése sikeresnek minősült. Utolsónak még malmozni kellett két kézzel. Ez sikerült lapáttörés nélkül.

Miután a vizsgálatoknak csak azt sikerült megállapítani, hogy egy normális, egészségesnek minősíthető Parkinson kórom van, fennmaradt továbbra is a kérdés, hogy került a Hebrencs a képbe. Új utakon elindulva, fölmerült annak a lehetősége, hogy egy erotikusan túlfűtött mutánsról van szó, aki szemet vetett a fiatal Requipre. Ennek lehetőségét úgy lehetne bizonyítani, hogy a daliát észrevétlenül eltávolítanák a szervezetemből, és az így magára maradt Hebrencs visel-kedése akadálytalanul tanulmányozható lesz. Eddig apránként 16mg-ot sikerült az étlapról törölni. Újra tudok írni! A további javulás még várat magára, de bízom a sikerben! Kíváncsi vagyok, milyen lesz az életem Requip nélkül. Örülnék, ha az ilyen elvonás utáni állapotról néhány sorstársam beszámolna, mindig jó, ha az ember tudja, mire számíthat.

Szeretettel bagoly04