Kiutam az ördögi körből

Egyszer még nagyon-nagyon régen egy pszichiáter azt mondta nekem, hogy a rosszullétet a vállunkon és a karunkon keresztül szép lassan bele kell engedni a tenyerünkbe, ott össze kell gyűjteni, gyúrni kell belőle egy labdát és el kell dobni jó messzire. Persze én csak mosolyogtam rajta és elmentem egy “normális” orvoshoz, aki nem ilyen megfoghatatlan dolgokkal traktált, hanem együttérzően bólogatva felírta a gyógyszereket. Pedig jobban tettem volna, ha komolyan veszem a tanácsait és a figyelmemet az alternatív gyógymódok felé fordítom, de erre sajnos csak hosszú-hosszú évek elteltével jöttem rá.

A szorongás, a rosszullétek és a tőlük való félelem, akkor már régóta életem részévé váltak, amit persze abban az időben (1980-at írtunk és 26 éves voltam) még nem pánikbetegségnek hívtak, hanem amolyan hiszti-félének.
Aztán persze ahogy telt-múlt az idő, kezdett az egész egyre cifrább lenni. Még felszálltam ugyan a buszra, villamosra (jogosítványom nem volt, csak 50 éves koromban szereztem meg), de már egyre gyakrabban megesett, hogy két megálló között, szürkére vált arccal, hideg verejtékben úszva vártam, hogy a jármű megálljon végre és én leszállhassak róla.

Volt, hogy minden megállóban le kellett szállnom, aminek köszönhetően egyre többször fordult elő, hogy egy 15 perces utat másfél óra alatt tettem meg. Az életem olyan volt, mint egy eső mosta kézirat. Homályos és nehezen követhető. Elmosódott betűk, szavak, érthetetlen kavalkádja.

A gyógyszerek hazudta tompa “nyugalom” vékony, átlátszó műanyag csuklyaként tapadt a fejemre, eltakarva előlem a legfontosabbat, amit látnom kellett volna… saját magamat.
Kínlódva vergődtem valamerre ebben a göröngyökkel teli kerékvágásban, nem látva semmit sem ami erőt, vagy reményt adhatott volna. …és a kátyu, egyre mélyebb és ragadósabb lett. Egy idő után a pánikrohamok, a rohamoktól való félelem és a szorongás mellé megérkeztek azok a bizonyos rettegett zavaró gondolatok is, amik aztán egy pillanat alatt elröpítettek lelkivilágom legsötétebb bugyraiban levő “Rémségek kicsiny boltjába”.

A bolt ugyan kicsiny volt az igaz (és én voltam a vevő valamint az eladó is egy személyben), viszont hatalmas rémségekkel volt tele. Az egyik ilyen vérszomjas fenevad pl. nyitott ablak közelében állandóan azt suttogta:
– Ugorj ki! Ugorj ki! Ugorj ki!
Az maga volt az iszonyat, ha megláttam egy nyitott ablakot…

Aztán, úgy kilenc évvel ezelőtt, a teljes összeomlás határán elegem lett a gyógyszerek nyújtotta hazug, hamisított “nyugalomból” és abból, hogy az életemet egy szellemképes TV film főszereplőjeként éljem. Történt ugyanis, hogy egy súlyos szívritmuszavar következményeként, egy átrettegett “pulzusfogdosós” éjszaka után (több mint 160 volt a pulzusom), bevittek mentővel az ügyeletes kórházba, ahol más megoldás nem lévén, defibrillátorral állították helyre a szívműködésemet.

A bevatkozás után az orvos közölte velem, hogy ugyan semmilyen kóros elváltozást nem észlelt és a szívem teljesen egészséges, de a probléma ennek ellenére nagyon komoly, mert ez a pitvarlebegés a keringés összeomlásához vagy embólia kialakulásához is vezethet. Tehát hiába vagyok én egészséges mint a makk, ha ez a ritmuszavar rendszeressé válik, akkor nem sok esélyem van arra, hogy megérjem az új krumplit.

A javaslata az volt, hogy növeljem meg a napi Xanax adagomat.
Csakhogy akkor, a napi 6-8 db. 0.5 mg.-os Xanax-szal, esténként a 2 db. Stilnox-al, a napi egy doboz Quarelinnel és a nem tudom mennyi Betaloc-al már egy egyszemélyes zombi film főszereplője voltam.
Csak űűűlteeeeem ééés bááámúúúltaaam órákon keresztűl egyik rosszulléttől a másikig. Szóval, ez a javaslat nem nyerte el a tetszésemet. Kicsit csalódtam az orvostudományban és nagyon, de nagyon megijedtem.

Ugyan szerettem volna én a pánikrohamoktól, a gyűlöletes rosszullétektől megszabadulni, de az az eszembe sem jutott addig, hogy a kasza már tényleg ott suhog a fejem felett.
Légüres térbe kerültem. Az orvosoktól, a gyógyszerektől nem várhattam több segítséget, viszont muszáj volt valamilyen megoldást találnom, mert a kisfiam még csak hat éves volt és szerettem volna látni, ahogy felnő.
Ez MOTIVÁLNI kezdett és beindított bennem egy motort. A gyógyulás iránti vágy motorját.
Rájöttem arra, hogy a betegségem iránt érzett fásult undor kevés lesz a legyőzéséhez és úgy gondoltam, hogy talán több sikerrel kecsegtet az, ha a betegség gyűlölete helyett inkább az egészség szeretetét választom.

A motor pörögni kezdett bennem.
Tanfolyamokra jártam, tudományos kutatások eredményeit tanulmányoztam, kiolvastam egy kisebb könyvtárat, szóval képeztem magam. Kipróbáltam magamon minden alternatív módszert, ami a témával kapcsolatos volt. Elkezdtem szedni a tápanyagokat, jógáztam, diétáztam (én, aki éjszaka két órakor képes voltam félálomban összeenni a hűtőből a székelykáposztát a milánói makarónival + fél kiló kenyér + egy üveg kóla), odafigyeltem arra, hogy mit eszem, mit iszom és min. napi 30 percet bicikliztem, sétáltam.
(Manapság napi 45 percet edzem heti öt alkalommal, hetente kétszer úszok és hetente kétszer szobabiciklizem 30 percet plusz.)

2001 nyarán ott tartottam, hogy rosszulléteim a napi egy-két kőkemény rohamról, havonta egyszer-kétszer jelentkező fuvallatnyi kis “rohamocskává” zsugorodtak, tehát látványos volt a javulás.
Akkor már hónapok óta nem vettem be semmilyen gyógyszert. Diétáztam, edzettem, bújtam a könyveket, tanfolyamokra jártam és persze továbbra is mindent kipróbáltam, ami gyógyulással és az egészség megtartásával kecsegtetett, egyszóval tettem a dolgomat.

Ahogy telt-múlt az idő, egyre jobban és jobban éreztem magamat. Már nem fájt a fejem, jól aludtam, egyre ritkábbak és rövidebbek lettek a PR-ek, javult az emlékező- és koncentráló képességem. Igaz, a teljes gyógyulás nem ment gyorsan. Voltam még hónapok múlva is rosszul, de végül is elmondhatom, hogy több mint kilenc éve tökéletesen jól vagyok. A szívritmuszavarom elmúlt, pánikrohamnak még csak a szele sem legyintett meg, a közérzetem és a kedélyállapotom kitűnő, nyugodt vagyok, kiegyensúlyozott és szellemileg friss. Egyszóval bírom a gyűrődést!

Sokat gondolkodtam azon, hogy vajon mi lehetett az, ami arra késztetett, hogy megelégelve a gyógyszerek hazudta hamisított nyugalmat a TETTEK MEZEJÉRE LÉPJEK és az évtizedek alatt kialakult megkövesedett szokásaimat megváltoztassam egyik pillanatról a másikra. Mi lehetett az, ami segített a teljes étrendem, életmódom és nézeteim megváltoztatásában, ráadásul nem is olyan nehezen.

A legeslegfontosabb a MOTIVÁCIÓ volt. De a változás iránti igény kialakulásában komoly szerepet kapott a testet öltött halálfélelem is. Ezzel kapcsolatban mondta nekem egy ismerősöm egyszer, hogy: “Ja,,,, hát magának könnyű volt meggyógyulnia, mert ha nem gyógyult volna meg, abba belehalt volna. “

Igen, valószínűleg az komoly “segítséget” jelentett számomra az, hogy meghallottam a kasza suhogását a fejem felett. Az a suhogás elindított bennem egy lavinát.
Rádöbbentem, EZT MOST NEKEM EGYEDÜL KELL VÉGIGCSINÁLNOM!

De gondolj csak bele! Rajtad kívül kinek, vagy minek lehet akkora ereje, hatalma, hogy vissza tudja állítani tudatod egy TERMÉSZETES JÓ MINŐSÉGŰ állapotát? Gondolj csak bele! Rajtad kívül VAN-E VALAKI, AKINEK FONTOSABB LENNE az, hogy tudatod tiszta legyen?

Senki nincs ugye? Ez a mi ügyünk, a mi csatánk és senki sem fogja helyettünk, megvívni. A GYŐZELEMHEZ elsősorban RÁNK van szükség! Soha nem szabad feladnunk, küzdenünk kell és BÍZNI ÖNMAGUNKBAN! Ez a csata hosszú és fáradtságos, tele van csalódásokkal, keserűséggel.
De aki elhatározza, tudja, hiszi, hogy GYŐZNI FOG és képes arra, hogy egészsége érdekében lemondjon bizonyos ételekről, italokról, képes arra, hogy kifogások helyett egy edzőcipőt keressen és időt szakítson saját testének karbantartására, aki gyarapítja ismereteit és odafigyel arra, hogy mit eszik, mit iszik, annak jutalma egy kiegyensúlyozottan működő idegrendszer lesz, tele nyugalommal és békével.

Azt, hogy idáig eljutottam, a TÁPANYAGOKNAK, az AGYI ALLERGÉNEK KERÜLÉSÉNEK, a MOTIVÁCIÓNAK, az ISMERETEIM BŐVÍTÉSÉNEK, a TESTEDZÉSNEK és végül, de nem utolsó sorban SAJÁT MAGAMNAK köszönhetem.

Azokból az anyagokból (vitaminok, nyomelemek, magnézium és a Withania Somnifera nevű gyógynövény), amelyekkel éveken keresztül kiegészítettem és a mai napig kiegészítem az étrendemet, állítottam össze a Neuroptimot. Sok-sok embernek segített már, váljék hasznodra Neked is!

Brandenburg Géza – gyógyult pámikbeteg beszámolója gyógyulásáról…