Sziasztok!

2009. nyarán derült ki, hogy 16-os HPV-m van (magas kockázatú típus). Mindig évente jártam rákszűrésre, akkor éppen nem is volt még esedékes, mert a tavasszal voltam, de kicsit furcsa, hüvelyszárazság féle érzésem volt, így kértem egy HPV tesztet. Az eredmény után nem estem kétségbe, mert úgy gondoltam, hogy az immunrendszerem erős, talán pár hónap alatt le fogom győzni. Hetente többször sportolok, egészszéges ételeket eszem, nagyon ritkán iszom alkoholt, és nem dohányzok. A stresszhelyzeteket is elég jól kezelem a humorérzékemnek köszönhetően, de azért a szorongásra hajlamos vagyok. Mégis azt gondoltam, hogy ez a kis buta vírus nekem nem árthat. A HPV leküzdése érdekében azért természetesen én is kaptam több hónapra Isoprinosine-t, és az oltást is beadattam, mert elképzelhető, hogy az is kiválthat kedvező immunválaszt. Ez persze nem volt olcsó, és az oltással kapcsolatos kutatások még eléggé gyerekcipőben járnak, így azért benne volt a levegőben, hogy kukába dobott pénz volt. Elkezdtem napi 1000 mg C vitamint is szedni, és még többet sportoltam, szaunáztam, rengeteg zöld teát ittam, tehát ahogy tudtam erősítettem az immunrendszeremet, és – feltételeztem, hogy – irtottam a vírusokat. A zöldségeket és a gyümölcsöket egyébként is szeretem, így velük is még szorosabbra fűztem a kapcsolatomat. Még soha nem éreztem magam ennyire fittnek! Lényegében el is felejtettem, hogy milyen időzített bomba ketyeg bennem. Rákszűrésre először 3 hónap múlva mentem, majd ismét három hónap múlva, aztán hat hónap múlva. Végig P2 volt a citológia eredménye. Teljesen biztos voltam benne, hogy elmúlt, hiszen eltelt egy év a HPV kimutatása óta. Az interneten olvastam, hogy kb. 12-24 hónap alatt a szervezet általában magától leküzdi a fertőzést.

Aztán most májusban volt esedékes az újabb 6 hónapos rákszűrés, és sajnos P3-as eredményt kaptam, enyhe fokú laphám elváltozással. Mondanom sem kell, hogy összeomlottam. Az orvosom bíztatott, hogy egy apró műtéttel véglegesen megszüntethető ez az állapot, így azonnal megműtöttek.  A műtét egyáltalán nem fájt, utána sem volt semmi bajom, biztos voltam benne, hogy ezzel vége, meggyógyultam. A szövettani erdemény szerint azonban carcinoma in situ elváltozásom volt! Ez az ún. 0. stádium. Akkor nagyon össze kellett szednem magam, hogy ne tegyek valami visszafordíthatatlant….. Újabb műtét várt rám, a conisatio-t meg kellett ismételni, magasabb területen. Mivel rengeteg támogatást kaptam, és agykontrollal én is turbóztam magam, csak jó eredményt tudtam elképzelni. De sokszor sajnos nagyon el is voltam keseredve, rettegtem tőle, hogy ki kell venni a méhemet.

Sikerült meggyógyulnom!

Az új eredményem szerint ép szövetben sikerült az elváltozást eltávolítani, így nincs szükség több műtétre. 3 havonta kell rákszűrésre mennem, amit azért most is majd végig fogok majd rettegni. A bajban erőt adtak a barátaim, a családom, a remek orvosaim, a kiváló, szorgalmas nővérkék, a kollégáim, akik addig, amíg kórházban voltam és lábadoztam, dolgoztak helyettem, a sorstársaim a kórházban, és az internetes fórumokon író érintettek. Csak azt tudom mondani, hogy ne adjátok fel, akármennyire is nehéz! Ez egy gyógyítható betegség! Nagyon fontos, hogy a testetek bármilyen apró jelzésére figyeljetek, járjatok rákszűrésre, és a műtétet ne halogassátok! A conisatio-tól nem kell félni, egyáltalán nem fáj! Vigyázzatok magatokra! Mindenkinek gyógyulást kívánok!

Köszi, hogy elolvastátok!