Közös séta a Lánchídon, celebek nyilatkozatai, rózsaszín szalag kitűző. Sokak munkájának köszönhetően a mellrák ma már nem olyan mértékben tabutéma, mint korábban tapasztaltuk. Azonban mintha ezek a programok a felszínen maradnának, megállnának a figyelemfelkeltésnél. Mi most arra kértük Koncz Zsuzsa pszichológust, menjünk kicsit mélyebbre.
Az Országos Onkológiai Intézet Emlő- és lágyrészsebészeti Osztályán dolgozó pszichológusként hogyan jellemezné a mellrák diagnózisának érzelmi vetületeit?
Már a betegség gyanúja megterhelő érzéseket és gondolatokat indíthat el. Ekkor még semmi sem biztos, csak az ember gondolatai, fantáziája indul be. Ha bizonytalan helyzetbe kerülünk, a legtöbben lefuttatunk magunkban kedvező és kevésbé kedvező forgatókönyveket is a jövőre vonatkozóan. Aztán elkezdődik a részletesebb kivizsgálás. Az aggodalom, a félelem ilyenkor fokozódhat. A vizsgálatok új helyzetbe hozzák az egyént, kórházi környezetbe kerül, várakoznia kell, ahelyett, hogy munkába menne vagy szokásos tevékenységeivel töltené a napját, akár egész délelőtt ott ül egy egészségügyi intézményben, és ilyenkor teret kaphatnak a gondolatok, hogy “Mi lesz velem, ha tényleg baj van?” A hétköznapokhoz képest új helyzetet hoznak a vizsgálatok, amik emellett még kellemetlenek is lehetnek. A váróteremben sokféle történetet hallhat másoktól, amik mindig egyediek és az elbeszélő nézőpontját, sajátos helyzetét tükrözik, de szintén új gondolatokat, érzéseket indíthatnak el. A diagnózist csak mindezek után hallja meg az érintett nő – addigra bizony lelkileg már számos nehézséggel szembe kellett néznie.
Ez milyen speciális lelki folyamatokat indíthat el?
Sokfélék vagyunk, sokféle reakció lehetséges, de a legtöbb ember számára a rák diagnózisa traumatikus élmény lehet, hiszen a rák gyakran még egyet jelent a köztudatban a halállal és a szenvedéssel – pedig az időben felfedezett emlőrák sok esetben – ha nem is mindig – ma már jól gyógyítható. Ettől függetlenül, ha valaki megkapja az eredményt, az egy lesújtó pillanat lehet, úgynevezett érzelmi krízis alakulhat ki. Mivel ez egy rendkívüli helyzet, a rendkívüli reakciók is normálisnak tekinthetők. A megrendülés, az összetörés normális reakció, melyet sokan átélnek ebben a helyzetben. Összedőlni látszanak a tervek, átalakulhat a megszokott életmód, a gondolatokba, tervekbe bizonytalanság épül. Nagyon fontos ilyenkor, hogy a család miként van jelen az érintett személy életében, vele tudnak-e lenni már a kivizsgálások során is. Természetesen minden ember maga dönti el, hogy kit szeretne beavatni helyzetébe, ám azt jó tudni, hogy ha a fontos személyekkel őszinte és nyílt a kommunikáció, akkor már ebben az érzékeny időszakban is fontos támaszt jelenthetnek a családtagok és barátok. Van, aki félti a családját ezektől az információktól és inkább titkolni próbálja betegségét ezzel próbálva megóvni, megkímélni őket, de pszichológusként a nyílt kommunikációt látom inkább előrevivőnek, mert leginkább az ad lehetőséget mindkét fél számára, hogy megküzdhessen ezzel a helyzettel. Úgy tudják közös erővel feldolgozni, ami történt, ha együtt lehetnek ebben a helyzetben.
Nem jó tehát titkolózni a szeretteink előtt. Van még valami, amire az ember kísértést érez egy ilyen szituációban, ám érdemes kétszer is meggondolnia, hogy miként dönt?
A XXI. században élünk, rengeteg információ vesz körül bennünket. Ha valakinél valamilyen betegséget diagnosztizálnak, természetes és nagyon is fontos igénye, hogy minél több információt begyűjtsön az állapotáról, kilátásairól. Ezért sokszor az interneten kezd kutakodni, ami nem mindig szerencsés, mert így sok ellenőrizetlen információt is találhat. Amikor valakinek felvetik a rák gyanúját vagy közlik vele diagnózisát, rendkívül érzékeny állapotba kerül, amiben bármilyen információ nagy hatást gyakorolhat rá, és kifejezetten ártalmas lehet, ha hamis információk alapján próbál tájékozódni. Laikusként néha nehéz lehet eldönteni, hogy mi hiteles és mi nem az. Mindig érdemes figyelni a forrás hitelességére és a kérdéseket megbeszélni a kezelőorvossal.
Tovább haladva az időben – már tudjuk a diagnózist, és orvosunk javasol számunkra valamilyen kezelést – műtétet, kemoterápiát, sugárterápiát vagy valamilyen újfajta gyógyszert. Van valamilyen jelentősége lelki szempontból a terápiák sorrendjének?
Ezeknek a kezeléseknek a sorrendjét elsősorban a kezelőorvos, de végeredményben team dönti el, a megbetegedett egyént is beleértve, sok szereplő hagyja jóvá. Az tehát, hogy mikor legyen a műtét – rögtön, vagy a kezeléseket követően, szakmai döntés. Emlősebészeti osztályunkon dr. Mátrai Zoltán főorvos úr vezetésével figyelünk arra, hogy valóban holisztikus szemléletű kezelés valósuljon meg, a team valamennyi szereplője az egész nőre figyeljen, ne csak a betegségére. Nem csak a test, hanem a lélek számára is megterhelő lehet ez a folyamat. Mátrai főorvos úr irányításával az osztályon az úgynevezett onkoplasztikus eljárások is elérhetőek, és ez lélektani szempontból is támogató, mert ha egy nő tudja, hogy ugyan részleges vagy teljes emlőeltávolító műtéten esik át, de vagy azonnali, vagy halasztott rekonstrukcióra kerülhet sor utána, az megkönnyítheti a megküzdést. Sok nő számára a mell nagyon intim testrész, a nőiesség, az anyaság szimbóluma, fontos szerepet játszhat az erotikus kapcsolatokban, és ha még gyermeket szeretne vállalni, akkor a táplálás és a gyermekkel való kapcsolatteremtés közvetítője is egyben, így nagyon fontos, hogy ha műtétre kerül sor, akkor az milyen eljárással történik.
Mondana még néhány gondolatot, esetleg tanácsot a műtéttel kapcsolatos megküzdésre vonatkozóan?
Először is fontos lehet tisztázni, hogy milyen értelemben használjuk a megküzdés kifejezést. Gyakran a gyógyulási folyamatot küzdelemként jellemzik, ám én most pszichológiai szakkifejezésként használom. A megküzdés ilyen értelemben a nehéz helyzetekben választott feldolgozási módot jelenti, azt a stratégiát vagy azokat a stratégiákat nevezzük így, melyeket a nehézségeken való túljutáshoz és az egyensúlyunk visszaállításához alkalmazunk.
Természetesen a műtét időszakában tapasztalható érzelmek is sokfélék lehetnek, van, akinek megterhelőbb lehet ez az időszak, másnak könnyebb, ez számos tényezőn múlik. Többek között attól is függ, hogy kinek milyen korábbi tapasztalatai vannak általában a műtéti ellátáshoz kötődően. Akinek nehéz műtétei voltak, lehet, hogy jobban fog félni, mint az, aki könnyű altatás után ébredt és simábban ment keresztül ilyen helyzeteken. Korábbi élményeink, emlékeink befolyásolhatják a jelenlegi helyzetre adott reakciónkat is, ezért érdemes ezeket tudatosítani. Fontosnak tartom, hogy az operáció előtti felkészülés a szükséges orvosi vizsgálatok mellett szükség esetén lélektani felkészülést is magában foglaljon. Hogy ez kinek pontosan mit jelent, az nagyon egyéni. Nálunk az osztályon van lehetőség arra, hogy a pácienssel ketten leüljünk és kétszemélyes helyzetben az ő igényeihez igazítva dolgozzunk ezen, de műtéti felkészítő csoportot is tervezünk indítani.
Értem, hogy nagyon egyéni, de mégis mi kerülhet – csak példát említve – szóba egy ilyen felkészülésen?
Érdemes megvizsgálni, hogy milyen elképzelései vannak az operáció előtt álló nőnek a műtétről, és ha ezek nem teljesen reálisak, érdemes újragondolni, tisztázni, hogy mi vár rá. A műtét orvosi és technikai részleteiről természetesen a kezelőorvos adhat felvilágosítást, de emellett a felébredő érzéseket, gondolatokat és elképzeléseket is érdemes megvizsgálni. Ezt lehet pszichológus segítségével megtenni. Mivel ez a helyzet stresszt jelent, feszültséget kelthet, érdemes megtalálni, hogy kinek milyen stresszkezelő technika áll rendelkezésére és szimpatikus a számára, és azt tudatosan alkalmazni a feszültségcsökkentés érdekében.
Milyen stresszkezelési technikák léteznek?
A legkülönbözőbb tevékenységek működhetnek stresszkezelésként, a lényeg az, hogy segítse az embert a kikapcsolódásban, a töltekezésben. Van, akinek szimpatikusak a relaxációs technikák, de a rejtvényfejtéstől a zenehallgatáson, a sporton és a sétán keresztül a meghitt baráti beszélgetésig bármilyen tevékenység tudatosan alkalmazható, ami az embert kikapcsolja, erőforrást biztosít.
A műtét után pedig…
Mint minden operáció, az emlőműtét is a test változásával jár. Az ilyen változásokra is különbözőképpen reagálunk saját lelki alkatunk illetve a beavatkozás típusának függvényében. A műtét utáni állapot, a megváltozott test megismeréséhez jó, ha időt hagyunk magunknak, türelemmel, lépésről lépésre, a saját ritmusunk szerint ismerkedünk az új állapottal. A műtét után érdemes gyógytornásszal konzultálni, megtanulni néhány gyakorlatot, melyek segíthetik a felépülést. A megbetegedés és a műtéti 
beavatkozás az élet több területére hatással lehet, így a párkapcsolatban is megjelenhet a kérdés, hogy miként viszonyul a partner testünk változásához. Jó, hogy ha a pár őszintén tud beszélni ezekről a kérdésekről, hiszen nekik ketten, közösen kell megküzdeni az új helyzettel. Mindenki más, és mások a probléma megélések, megküzdési módszerek, ezért nincs mindenkire egyformán érvényes tanács, ám az általánosan igaz lehet, hogy ha olyan probléma adódik az ember életében, amivel nehezebben boldogul, elakadást vagy érzelmi túlterhelődést érez, akkor érdemes szakemberhez fordulni. Néha segítséget kérni a legnehezebb, ahhoz kell igazi bátorság. A hatékony megküzdéshez hozzá tartozhat az is, hogy tudjuk, mikor, milyen jellegű segítségre van szükségünk – kezelőorvosunkhoz, pszichológushoz, dietetikushoz, gyógytornászhoz forduljunk-e. Ez nem gyengeség: pontosan az érett személyiség megküzdési módszere ez!
(RA)
