Sziasztok! Igyekszem rövid lenni, de nagyon érdekel a véleményetek: a párommal két éve élek együtt. Ő pánikbeteg. A kapcsolatunk 2. hónapjában már kiderült, amikor megtudtam, másnap az autópályán én magam is produkáltam a tüneteket, átéltem, mit érez, amikor rohama van. 10 éve él együtt a betegséggel. Gyógyszert szed, orvoshoz már nem jár, csak iratni. Komoly anyagi problémákkal küzd, van egy kisfia, akit nem tud elfogadni, a gyerek anyját gyűlöli, most kirúgták. Éjszakánként nem tud aludni, elaludni is csak tévé mellett, viszont egész nap alszik. Itthon az ágy 2,5 nm-re az élettere. Nincsenek céljai.

Engem imád. Lakást biztosítok neki, gondoskodom róla, és feltétlen szeretetet érzek iránta. Még akkor is, ha megcsal, ha éjszakánként eltekereg nélkülem, mert csak akkor érzi magát embernek, ha férfiként visszaigazolják. Velem semmit nem hajlandó csinálni, nem segít. Apró jeleket ad, hogy szeret, és hogy számít rám.

Mielőtt vele éltem, én nem ismertem ezt a betegséget, nem ismertem az álmatlanságot, nem ismertem a verejtékezést, a rosszullétet a metrón….egy fél éve azonban rajtam is kijöttek a rohamok. Elmentem orvoshoz, elmentem pszichológushoz, de ott is csak arra jutottunk, hogy a páromnak lenne ott a helye nála, nem nekem. Én csírájában elfojtottam a pánikbetegséget, és túl vagyok rajta.

Tegnap este szakítani akartam a párommal. Enyém a lakás, enyém az autója, én viselem a milliós tartozásait. Nem így akartuk, mindig beszéltünk róla, hogy nem vállalhatom magamra az összes sz*rát, mert azzal nem segítek, de nincs eszköze egyelőre kimászni a bajból. Én viszont erre rámegyek. Nekem ez sok. 10 évig éltem együtt a beteg nagymamámmal, és amikor tegnap reggel bementem hozzá a hálóba – aznap este külön aludtunk -, akkor a magatehetetlenségnek azokat a jeleit láttam, amit már nem tudok elviselni. Egy nagy, erős, csupaizom 30 éves fiatal férfi, mellette ételmaradékok, cigarettacsikk a padlón, kiömlött víz, összetörött pohár az ágy mellett, egy üvegbe pisilt, és a szag….

Ezt nem tudom tovább csinálni. Ha azzal nem motiválom semmire, hogy mellette vagyok, gondoltam majd azzal fogom, hogy elhagyom. Hátha ez lesz az a katarzis, ami ebből kimozdítja.

Amikor el akartam küldeni, mondta, hogy beteg. Hogy mindennek a pánikbetegség az oka. Hogy orvoshoz fordult, mert gyűlöli, hogy ilyen fiatalon magatehetetlen, hogy nem ura az erejének. Már vezetni sem mer, pedig az autó az élete. Az orvos csak több gyógyszert írt fel.

Most itt ülök, itt alszik mellettem, és nem tudom, mit csináljak. Már nem tudom, mivel teszek jót. Tudom, hogy nem az én harcom, de engem is kiszolgáltatottá tesz a betegsége, hiszen ha rohama van, én mindent dobok el, és rohanok, vagy hívom az orvost….hiszen nem segít semmit, csak kér és követel, érzelmileg zsarol úgy, hogy fel sem fogja, engem mennyire leterhel…hiszen nem tudok tőle aludni…hiszen megöli az életemet.

Mondjátok meg nekem, hogyan tudnék rajta segíteni? Mivel teszek jót? Nektek mik a tapasztalataitok? Bármire képes lennék! Érte! Értünk! Én 24 éves vagyok, és nincsenek önértékelési problémáim, nem élvezem, ha valaki beteg, és kiszolgáltatott az én szerelmemnek….orvost már kérdeztem, mit tehetnék érte, de azt mondta, csaljam meg és hagyjam el….milyen beteg ember mond ilyet fehér köpenyben?!

Most olvasgatok, kutakodom, és elviszem a páromat egy specialistához. Nem akarom cserben hagyni. Mit tanácsoltok?