Kedves szenvedő sorstársaim, aki megélte a BPPV tüneteit, ismeri a poklot. Nem volt halálfélelmem, halál-tudatom volt, tudtam, hogy ha nem múlik el villámgyorsan, ahogy jött, ez a vég.

Egy ájulás és agyrázkódás után félévig megmaradt a szédülésem. Szimulánsnak tartottak, a vérnyomásomra fogták, ósdi antidepresszánsokat ajánlottak nekem, amit nem voltam hajlandó szedni. Dolgoztam, ahogy tudtam, végül nootropilos infúziót kértem. Azt hittem lassan rendeződik állapotom.

Vasárnap este nagyon korán lefeküdtem aludni (este 7-kor), majd 9 és fél órás alvás után pokoli szédülésre ébredtem. A szoba úgy forgott körülöttem, mint a ringlispíl, csak sokkal gyorsabban, kb. fél percig tartott. Próbáltam testhelyzetet változtatni, hátha jobb lesz, de nem lett az. Elindultam a szomszéd szobába, hogy szóljak a szüleimnek: nekem most végem. Vissza kellett feküdnöm, nem tudtam mozdulni sem, ha jobboldalra feküdtem, újra indult a szédülés, csak nyöszörögtem, hányingerem volt. Ügyeletes orvos ellátott, az apám szerzett beutalót a Klinikára háziorvosomtól, aki Dr. Szirmai Ágneshez akart irányítani. Sajnos ő nem rendelt, amikor másnap a Fül-orr-gégészeti, Fej-Nyakseb. Klinika ambulanciájára mentem. Akkor már 1 napja nem mertem jobbra fordítani a fejem. Dr. Molnár Viktória (fül-orr-gégész) és Dr. Tamás Gertrúd (neurológus) látott el. Mindketten megcsinálták velem az Epley manővert, már ez segített! Hónapok óta tartó szédülésem után először éltem át olyan pillanatokat, amikor ismét normálisan éreztem a földet a lábam alatt. Szedem a Betaserc-et és csinálom a vesztibuláris tornát is, néha csak lógatom a fejem az ágyról és tervezem, hogy megint teniszezni fogok. Újra van reményem a normális életre! És kedves Sorstársaim, nektek is! Hiszek a gyógyulásunkban!

Orsika