Üdv. Lassan 32 éves leszek és nem vagyok senki és semmi. Szociális fóbiám van, ez ugyan nem orvosi diagnózis, csak utánaolvastam és minden passzol rám, amit a témában találtam. Emellett eléggé zárkózott, introvertált vagyok, iskolás koromban rengeteget szekáltak a csendességem miatt. Édesapám rég meghalt, de nem volt jó viszonyunk, alkoholista volt, vert is. Édesanyám pedig a pesszimizmus, borúlátás élő szobra… “Jaj, nehogy belevágj valami újba, ismeretlenbe, mert baj lesz! Úgysem sikerül! Minden sz.r! Nem érdemes semmibe belefogni!” Sajnos eltanultam ezt a mentalitást, ebből igyekszem kitörni évek óta több-kevesebb sikerrel. Alig beszélek már vele, emiatt fúr a lelkiismeret.
Ezelőtt 6 évig nem volt munkám, a párom tartott el. Nem mertem állást vállalni, mert “én nem tudok helytállni egy munkahelyen, nem vagyok elég jó, nem tudok semmit sem!” Így otthon vegetáltam. Hat év után lett elegem és munkát kezdtem keresni. Konkrétan beleőszültem az egészbe az idegeskedés, szorongás miatt. Valóban tele vagyok ősz hajszálakkal. Végül felvettek egy helyre, ügyfélszolgálaton dolgozom 4 hónapja. Így utólag visszagondolva nem tudom, miért vállaltam el, már annyira akartam, hogy legyen munkám, hogy beleugrottam. Hiba volt. Szociális fóbia, állandó beszélés, telefonálás… A poklok pokla. Más munkát keresek azóta is, de nem jártam sikerrel, felmondani nem akarok, amíg más nincs, de egyre nehezebben bírom… Sírva kelek, sírva fekszem, alig alszom, enni nem tudok. Nem jó ez így…
Miért nem élek az álmaimnak? Miért nem csinálom azt, amit igazán szeretnék? Nem merem, félek, “baj lesz…!”
Szia!
Teljesen megértelek. Néha elbizonytalanodom, van-e kiút egyáltalán ebből vagy meg kell tanulni együtt élni a rettegéssel, szorongással…?
Pont ugyanez volt velem is, elszigetelődtem mindenkitől. Most meg iszonyúan kivagyok, a majdnem nulla emberi érintkezés után beleugrottam az ügyfélszolgálatosdiba… Szabad megkérdezni, te mivel foglalkozol?
Helló, jövök majd, csak kiégett az agyam a munkától…
Hát iggen…ah az Költő is monnya:
Harminckét éves lettem ÉN,
meglepetés e költemény!
csecse? becse!
(…)
A szokásos story ált. a következő:
14 évesen először csapja + a mbert a változás szele. (és a 230V)
18 nál halovány kétej kezdi FELütni a fejét gyermeteg fejében: “YO VAN EZ ÍGY waze??”
25 körül 1re jobban eszia fene. (van aki már a szülinapját is Lfejti +ünnepelni!)
30 nál KItörrajta a szabájos pánikroham! (HA van stuckkere v ciánnya, gyorsan BEkapja v LElövi magát! – nekem sajn n volt)
35 körül (HA még mindig él) már szarika egészbe BELE! – Ezekután tixta szerencse, h a…
40 et -eb Bea országba- már áltában + SE érik! ezáltal -remél7őleg- megszabadul a nyomorától. (amellett roppant HA!sznos a fenntart6tatlan nyugdíjrenccer fenntart6ósága szempontyából is!! – a ormány röhög a markába;)
Sóval bár ÉN 1 tök optimista srácz vok, mégis AZT kell mongygyam:
AZANYÁDnak tejesen igaza van…