Kedves egyedül,

szintén olvasgatva a történeteket, úgy tűnik többen érzünk így, és éljük így az életünket. Nekem is sokan mondják, hogy jó életem van, ennek ellenére nem érzem magam jól a bőrömben. A legnehezebb magunkkal együtt élni, mert nem tudjuk elhagyni magunkat, maxi örökre. Időnként amikor hallgatom Ákos számát “nem ide jöttem, nem ezt akartam” nagyon így érzek. Aztán folytatódik: “reményt kaptam csak az útra, minden bűnöm megbocsájtható” Úgy tűnik nekünk az elsődleges dolgunk, hogy megbocsássunk magunknak, elfogadjuk magunkat, mert hiába sorolja más az értékeinket, ha mi nem hisszük el. Nekem segít, ha olvasgatom az ilyen témájú könyveket, vagy ha ide benézek és látom, hogy más is küzd. Nem keresem már az élet értelmét, nem gondolok bele, hanem az elsődleges célom, hogy úgy éljek, hogy büszke legyek magamra, jól érezzem magam a korlátokhoz képest is. Egyszerű cél, de mégis értelmet ad, kis lépések, napi kis boldogságok. Van amikor nem megy, nem tudom miért, de nem. Aztán jön egy illat, egy szép fa, egy kedves kismacska és belemerülök. Ha jönnek a negatív gondolatok, akkor megállítom, azt mondom, most nem kell ezzel foglalkoznom, csak azzal a problémával foglalkozom amit most meg kell oldani. Az hogy kinek teszem és ki fogad el, relatív, minden és mindenki változik, talán állapot is hat rá. Nincs baj veled, csak gondolkozol. Néha lazíts ebből, csak végy egy nagy levegőt, fújd ki lassan élvezd, hogy áramlik az oxigén. Lehet, hogy közhelynek hangzik, de én élvezem, ha néha átitat az oxigén. Sokáig fulladoztam (és még most is szoktam, ha stressz van) és nem tudtam mélyen levegőt venni, mert olyan volt, mintha nem jutna el a tüdőmig, hiába hápogok :). azért most élvezem, ha beszívhatom és nem akad meg valahol félúton. Nekem már ez is öröm;)

Kicsit összevissza írtam, de remélem ami csak úgy jött az is segít abban, hogy lásd, néha megéri próbálni szeretni, kivárni a jobb napokat…és hogy hátha segíthetek valakinek kicsit.