Sziasztok!

24 éves lány vagyok, és 2 éve diagnosztizálták nálam a borderline szindrómát. Mit mondjak? Az egész napot végig sírtam amikor kiderült. Ráadásul a szüleimet picit se érdekli, mert szerintük ez csak hiszti.

Lassan ott tartok, hogy senkim nem maradt. Egy ember se akihez szólhatok. Olyan magányos lettem, mint a kisujjam. Folyamatosan azon gondolkozok, hogy mi értelme van így élni? Nem látom a kiútat, és nem látom, hogy változhatna valami is. Volt egy barátom. 2 hete szakítottunk. Annyira szerettem, de vége lett az én hibámból. Úgy érzem belehalok ebbe. Naphosszat ülök és azon gondolkozok, hogy vessek véget az életemnek, mert ezt nem bírom így tovább.

A szüleim sose szerettek, de leginkább az anyám. Lépten nyomon belém diktálta, hogy én egy hiba vagyok. A nagy betűs hiba. Soha nem volt jó neki az amit csináltam. Nincs is kitartásom semmihez. Próbálok munkát keresni, de néha még az ágyból is nehéz felkelni. Igyekszem pozitív mantrákkal feldobi a napom, de így is sokat sírok.

Imádom ha fájdalmat okozhatok saját magamnak. Egyszerűen akkor érzem igazán, hogy még nem vagyok egy hitvány féreg. A bal karom olyan már, mint egy heg temető. Hiába tudom, hogy ez nem megoldás, mégis néha a fájdalomhoz fordulok.

Belebetegedtem ebbe az állapotba, és nem tudom van e kiút…