Sziasztok!

Hát nem is tudom hol kezdjem.. kb 1 hónapja derült ki, hogy depressziós vagyok. Eléggé meg is visel. Folyton rossz kedvem van, semmiben nem találom a pozitívumot, csak a negatív dolgok jönnek elő. Tudni kell rólam, hogy tegnap lett vége egy másfél éves kapcsolatomnak. Sajnos a betegség miatt. Elmesélem a történetet, hogy mindent tisztán lásssatok.

Kapcsolatunk alatt is sokszor előfordult velem, hogy rossz kedvű voltam, utáltam a munkámat, nem éreztem azt, hogy el tudnám látni a háztartást, egy semminek éreztem magam. Mindig is olyan ember voltam aki nehezen küzdötte le a fájdalmakat, egy adott szituáción akár napokig képes voltam rágódni, bántani ezzel saját magamat. Ha bármilyen fájdalom ért sose mondtam el senkinek, magamba fordultam és azzal tápláltam az agyam, hogy majd elmúlik nem kell rajta aggódni.. igen ám, de mivel minden egyes problémát így próbáltam megoldani egyszer csak sok lett bennem a feszültség a stressz.. ez sokszor a páromon csattant… A munka miatt rossz kedvűen mentem haza, csak azt látta rajtam, hogy már megint rossz kedvű vagyok, mint aki citromba harapott. Ekkor ő elakart hagyni. Én tudtam, hogy ez nem én vagyok. Évekkel ezelőtt nekem semmi problémám nem volt. Mindent pozitívan láttam, semmi rossz gondolatom nem volt semmivel kapcsolatban. Ez eléggé megváltozott… Én ezt sokszor el is mondtam a páromnak, hogy én nem ilyen vagyok. Hitt nekem, hisz mindig velem maradt, de attól mindig elmondta, hogy valami nem okés velem. Nem törődtem vele.. Aztán a legutóbbi szakításnál már én is éreztem, hogy valami nem oké.. Nem tudtam semmi jóra gondolni, csak a negatívum jött elő, fáradt voltam mindenhez, semmihez nem volt kedvem. Nema kartam magamat tönkre tenni, se a páromat ezért is mentem el orvoshoz. Mint kiderült depressziós lettem. Szedem a gyógyszert, és vannak olyan pillanatok amikor minden könnyebb. Miután meg jártam a dokit egyből páromhoz fordultam, hogy igenis baj van velem. Ő velem maradt. Azt mondta hisz bennem, tudja hogy le fogom küzdeni. Ez az állapot tartott 2 hétig. Semmi baj nem volt. Mindent másképp láttam. Aztán jött egy szombati nap és minden felborult. Megint magam alatt voltam, és itt az a legszörnyűbb, hogy én már észre sem veszem. A párom jelezte, hogy már megint látszik rajtam, hogy magamba vagyok fordulva. Én persze mondtam, hogy nem, pedig sajnos nagyonis igaza volt. Ő ezt már nem tudta kezelni. Tegnap elköltözött. Nincs hozzá türelme. Nem bírja ezt végig csinálni. El gondolkozott rajta, hogy igenis velem marad és segíteni fog, de hozzá tette, hogy amikor még nem tudtuk, hogy beteg vagyok akkor is mellettem volt segített, támogatott de még se sikerült változni. Én tudtam, hogy ez a változás nem két alatt fog rendbejönni. Ő úgy gondolta szerintem, hogy ez a depresszió pár nap alatt leküzdhető. Ezért is ment bele a kapcsolatban. Úgy gondolta, hogy minden erőmmel azon leszek, hogy agyba helyre tegyem magam. Én azon voltam. hetekig így éltünk. Minden rendben volt. De aztán sajnos megint jött egy nap amikor minden felborult. Tehát most itt tartok. Párom feladta. Én szeretném ha mellettem lenne és együtt tudnánk végig csinálni, de ahogy Ő is mondta a türelme elfogyott. Mit lehet ilyenkor tenni? Engedjem el teljesen? Túl sokat vártam el tőle?

Tegnap még beszélgettünk. Azt mondta ez a mostani szakítás neki könnyebb mivel legutóbb azt igértem neki, hogy minden más lesz helyre hozzuk a dolgokat. ez ügye nem jött össze. Neki ez egy csalódás amiből már elege van. Én megértem Őt is. Tényleg. Nem lehet könnyű egy ilyen ember mellett együtt lenni. De én mégis elhittem, hogy itt lesz. Tudja, hogy beteg vagyok még se úgy érti meg a dolgokat ahogy kéne.

Hát ennyi lenne.. Remélem érthető amiket leírtam. Bármilyen választ szívesen fogadok.