éreztétek már úgy hogy senki sem szeret? én számtalanszor… nem csak az állítólagos barátoktól,családtól,szerelmemtől kaptam ezeket a sérelmeket amiket most érzek,hanem idegenektől is. jelen pillanatban azon a ponton vagyok,hogy feladom. feladom hogy azért küzdjek hogy szeressenek és támogassanak.belefáradtam a próbálkozásba meg abba hogy csak akkor vagyok jó ha nekik kell valami. és mivan akkor ha nekem kell? le kell szarni és jól ott hagyni a gödörbe azzal a mondattal hogy “majd kimászol te onnan egyedül!” át kell baszni folyamatosan,pletykálkodni,bántalmazni lelkileg és fizikailag?meguntam. azt hiszem most telt volna be az a bizonyos pohár,de már rég összetörtem.próbálok pozitív maradni,de ha nem áll mellettem senki hogy akárhányszor eltaposnak az felállítson,akkor hogyan? hogyan éljek túl bármit is ezen a szar világon?ezen a földön több milliárdan élnek,én mégis egyedül vagyok,egyedül a sötétben…