klmaan
Utolsó bejelentkezés: 2024-02-17 20:45:02Nyugat Magyarországon, megyeszékhelyen élek. Eredetileg matematika-könyvtár szakos tanát vagyok, de több évet töltöttem katolikus hitoktatással. 5 gyermekünk van, 3 lány és 2 fiú. 35, 33, 30, 25, 20 évesek. Nagylányunknál már van 3 fiú unoka. Többi még egyedül él, 2 még tanul. Gyerekeink zenészek, tanárok, egészségügyiek együtt, de van építész és vállalkozó is, az előzőeket variálva. 2007-ben férjem 30 évi házasság után, mint "derült égből a villámcsapás" hagyott el, amiben szerepet játszott a betegségem is. Tudta, hogy már nem nagyon lehet halogatni az újabb kezelést, és ezt nem akarta megvárni. Nagyon nem tudott mit kezdeni az előzőekkel sem, meg velem. Akkor tört/szakadt el valami bennem, de ennek ellenére én soha nem váltam volna el. Így egyedül, Gyerekeim segítségével oldom meg a rám háruló feladatokat, ami sokszor nagyon nehéz, és elkeseredést okoz. Érdeklődési köröm: utazás (Idegenvezető is vagyok/voltam), az utóbbi években ezt zarándoklat formájában valósítom meg, vagy szervezek zarándoklatot. Ha mást nem, évente egyet mindenképpen, Csíksomlyóra Pünkösdkor. Közösségi ember voltam és vagyok, s teszek is a közösségeimért. Több közösséghez is tartozom, de a legfontosabb, hogy 22 éve tartozunk egy plébániai családközösséghez, amely a második Családunk. Említhetem még itt a VIMOR-t, vagy a helyi májegyesületünket, az Otthon Segítünk Szolgálatot, mely utóbbit én vezetek városunkban. Nagyon fontos számomra a kultúra, a magyar kultúra, magyarságom. Szeretem a közéletet, a politikát is. Szeretek olvasni, de mióta net van, többet olvasok itt, de nem vagyok "net-függő". Betegségem története: 1993 márciusában szűrtek ki, mint véradót, hogy HCV-s vagyok. 1999-ben indult be az ügy. Biopszia, 1. kezelés, 2. kezelés=sikertelenség. Új gyógyszer megléte miatt remény és új kezelés 2008-ban. Újabb sikertelenség, sőt! Autoimmun betegség mellékhatásként, több más bajjal párosodva=leszázalékolás. Jelenleg várok az INF nélkülire, mivel IL 28 vizsgálatnak köszönhetően bizonyítva van, hogy nem vagyok teljesen "vevő" az interferonra. Sajnos a pegilált kezelés nekem többet ártott, mint használt. Az új, INF nélküli őrölt drága lesz, így kb. 50 ember kaphat majd évente. Beregisztrált már a Dr-om, így a várakozás most a dolgom. Különben, F/3-as vagyok fibroscanilag, tehát izgalomra még nincs okom-gondolom, vagy remélem! Legyünk optimisták!
Történetei
Makara főorvos Úrtól kérdezem. Májműtét után!
2024.02.17. 19:21
Ünnepre meghívó! 20 éves a VIMOR! 10 éve az új kezelés!
2023.11.18. 07:35
Téma címkék:
20 éves szülinap Hepatitis
Ünnepi meghívó! 20 éves a VIMOR! 10 éves az új kezelés!
2023.06.15. 21:51
Történet címe és a hozzászólások legyenek valamennyire szinkronban!
2016.10.09. 20:50
Téma címkék:
Hepatitis
Makara Főorvos Úrhoz kérdés:Rosszabbodó máj sikeres kezelés után.
2016.09.14. 11:08
Téma címkék:
Hepatitis Kezelés után.
HCV világnap!
2016.07.26. 16:04
Téma címkék:
HCV Világnap! Hepatitis
Hepregbe bekerülni sem egyszerű!!
2016.04.11. 22:20
Anamary újjászületett májilag!
2015.09.30. 23:03
Téma címkék:
Hepatitis transzplantáció
Indul az INF mentes kezelés!
2015.04.18. 18:47
Téma címkék:
Hepatitis INF mentes kezelés!
ALS betegség!
2015.04.09. 21:40
Téma címkék:
ALS Ritka betegségek
Hozzászólásai
-
Ünnepi meghívó! 20 éves a VIMOR! 10 éves az új kezelés!
Kedves Vadnefelejcs! Köszi a választ! A Vsz kérésemre javította az emailomat, és formázta is a levelet, azért jó már az emailom, az egyik t pedig lemaradt. Arról nem írtál, hogy szeretnél-e jönni? Remélem, hogy jól vagy! Üdv! KláriTovább a teljes történethez » -
Ünnepi meghívó! 20 éves a VIMOR! 10 éves az új kezelés!
Kedves Sorstársak! Egyenlőre nem tudtam javítást végezni a fenti MEGHÍVÓ-ban. Így most itt javítok. Talán többen észre is vettétek, hogy az emailomnál az utolsó betűt elírtam. dolgozznet@gmail.com Erre várom a jelentkezést! Aki már közvetlenül ...Tovább a teljes történethez » -
Pikkelysömör
Téma címkék: PikkelysömörSzia Réka! Többedik menetben kapott el a pikkelysömör. Nekem most "csak" a fejemen van. Kihullott a fele hajam. Megettem a 3 hónapos gyógyszert, a Neotigasont. Elég durva gyógyszer, babát akarók nem ehetik, vagy évekig nem vállalhatnak terhességet. ...Tovább a teljes történethez » -
Hepatitis C
Téma címkék: HepatitisKedves Mancimanó! Szeretettel köszöntelek közösségünkben! Jó helyen vagy, és segítséget is kapsz. Először is szeretnélek megnyugtatni, hogy a gyógyszert biztosan hamarosan megkapod! A fő megnyugtató mondatom az, hogy a leleted jó, a májad állapota ...Tovább a teljes történethez » -
Eddigi információk a Covid19 elleni oltásokról - Makara Dr. egyetért?
Téma címkék: Hepatitis krónikus betegség oltás tapasztalatcsereKedves Timea! Kedves Sorstársak! Borzalmasan sajnálom Anyukádat Timea! Persze, mindenkit sajnálok, és izgulok érte, aki belemegy abba, hogy kisérleti nyuszi legyen, de persze, önként teszi ezt. Mindenki másként csinálja! Eddig igyekeztem visszafogni ...Tovább a teljes történethez » -
Új remény
Téma címkék: HepatitisKöszöntelek szeretettel! Az interferonos kezelésekhez képest ez semmi, ne félj tőle!!! Valami enyhe fáradságot éreztem az elején, kicsit olyant, mintha hőemelkedésem lett volna, de nem volt, és el is múlt, aztán rossz lett az alvásom, de erre kaptam ...Tovább a teljes történethez » -
Vakcina, vagy nincs "cina"?
Téma címkék: HepatitisJaja! Röviden. Hosszabban, igazad van. Fel nem birom fogni, hogy létezik az, hogy, ennyi össze-vissza, logikátlan intézkedés után nem esik le többeknek az a bizonyos tantusz. Igen! Mindenki a saját bőrét viszi.... én nem akarom, amig engedik, nem! ...Tovább a teljes történethez » -
Vakcina, vagy nincs "cina"?
Téma címkék: HepatitisHáááááát, Museto, így van ez! Így vagyunk ezzel! Tudunk egy csomó dolgot. Átlátunk olyanokat is amit egy átlagos ember nem. A hCV RNS virus, és évtizedek óta nem találtak ki rá oltást, pont amiatt, mert RNS virus, ami folyamatosan mutálódik, nem ...Tovább a teljes történethez » -
Vakcina, vagy nincs "cina"?
Téma címkék: HepatitisSziasztok! Aztán közben megtudtam, hogy allergiás nem kaphatja meg, autoimmunbeteg sem! Tehát én sem, még akkor sem, hogy másodlagos volt, tehát maga a HCV váltotta ki, amit aztán az INF felerősített. Tehát bentvan a pakliban, hogy ez is túlzott ...Tovább a teljes történethez » -
Májtranszplantáció után
Téma címkék: Hepatitis MájtranszplantációSzia! Hát, ez nem jó hír, de talán nem a transzplantécióval függ össze! Szerintem, amig nem láttok tisztán, ne egyen-igyon más gyógyszert, csak a kötelezőt! Ami esetleg dzóba jöhet, az csak a máriatövis, ez jó a májra, de ne az olajat, hanem a ...Tovább a teljes történethez » -
ALS betegségem
Szia! Eléggé komoly betegség ez. Ezek szerint több, de legalább 2 fajtája van, egy lassan haladó, és egy gyorsan. Csilla 1 év alatt meghalt a diagnózistól, de akkor már nem tudott tendesen beszélni, pár hónap múlva már menni sem egyedül, és az ...Tovább a teljes történethez » -
Vakcina, vagy nincs "cina"?
Téma címkék: HepatitisSzia Museto! Üdv Mindenkinek! Válaszolva kérdésedre, hogy mit gondolunk. Nagyrészt, amit Te is, hogy eligazodni nehéz. Egymásnak teljesen ellentmondó infók. Én ezt úgy fordítom le magamra nézve, hogy nem kell! Influenza ellenit sem adattam be soha. ...Tovább a teljes történethez » -
ALS betegség
Téma címkék: ALS Ritka betegségekKöszöntelek Laci! Na, sikerült! Bizzunk, hogy jön majd más is! Annyit javasolnék még, hogy a címet módosítsad egy kicsit, legakább ilyenre: ALS betegségem, vagy ALS betegségemről. Ne legyen a 2 cím egyforma. 1964-bwn születtél? Hát, elég fiatalon ...Tovább a teljes történethez » -
ALS betegség!
Téma címkék: ALS Ritka betegségekSzia Laci! Kértelek, hogy “történetbe” írjad le a betegségedet, mert így csak mi nézegetjük, s ezzel nem mész előbbre, ui. most az én oldalamon vagy, ugyebár! Te most egy hozzászólást írtál az éb oldalamon. A történet az, amit legfelül látsz, amit ...Tovább a teljes történethez » -
ALS betegség!
Téma címkék: ALS Ritka betegségekSzia Laci! Az a helyzet, hogy a Te hozzászólásodról csak azok kaptunk értesítést, akik előzlőleg bejelöltük a történet alatt az értesítés kérést. Ez az egyik, a másik fontos, az, hogy, amit már akartam írni az előzőben is, hogy történetben kellene ...Tovább a teljes történethez » -
ALS betegség!
Téma címkék: ALS Ritka betegségekKöszöntelek Laci! Örülök,hogy jelentkeztél. Remélem, hogy találsz majd Sorstársat, akikkel megoszthatjátok a tapasztalataitokat! Mi a Hepatits közösségben elmondhatatlaul sokat tudtunk egymásak segíteni. Tudást, ismeretet adtunk át, cseréltünk, de ...Tovább a teljes történethez » -
Hepatitis c - mit lehet fogyasztani?
Téma címkék: HepatitisKöszöntelek Sorstárs! Semmi tájékoztató anyagot nem kaptál? Ez érdekes, és egyben szomorú is! A cégnek vannak kimondottan kezdőknek való tájékozrató anyagaik. Szerintem, ha bemész hozzájuk, vagy írsz nekik, biztosan elküldik. Lehet, hogy a ...Tovább a teljes történethez » -
Cigarettacsikkek a pokol kapujában 1. rész - Ágnes gyógyulása a Hepa C-ből
Téma címkék: HepatitisHáááát, igen! Ezt sokan átéltük, és sokan többször is! Hála Isten ez már történelem,! Lehet, hogy maga a kezelés tett rokkantá néhányunkat, de időt kaptunk hogy megéljük a "mentest" s így kaptunk még éveket itt a Földön. Egészséges napokat ...Tovább a teljes történethez » -
Vajh mi történhetett?
Téma címkék: HepatitisSzia Museto! Azt írod, hogy Rubophent ettél. Reméljük, hogy csak az emelte meg az értékedet, mert a paracetamol féle láz, és fájdalomcsillapítókban meg is lehet halni pillanatok alatt kialakló májelégtelenségben, ha sokat eszik belőle valaki, vagy ...Tovább a teljes történethez » -
Vajh mi történhetett?
Téma címkék: HepatitisSzia Museto! Bizzunk, hogy nem lesz gond! A Fibród nagyon szép! Ugye, nem eszel koleszterinszínt csökkentőt! Utolsó laboromon kicsit magasabb lett, s az új körzetis fel akarta írni nekem a koloszterincsökkentőt. Persze, mondtam, hogy:nem! Erre ...Tovább a teljes történethez » -
Hepatitis
Téma címkék: HepatitisKedves Viki! A magas vírusszán miatt ne aggódj! Ha másik nap veszik le hozzá a vért, más szám lett volna! A lényeg, hogy a májadnak nincs baja! Jók az enzim értékeid, jó a trombocitád, vérképed. A Fibroscan értéked milyen? S melyik genotipushoz ...Tovább a teljes történethez » -
Hepatitis C
Téma címkék: HepatitisKedves Alenka! Köszi, hogy segíteni akartál. Az szomorú, hogy nálatok nem kapja meg azonnal mindenki. Itt is volt egy rövid ilyen időszak, de már minden ok. ezen a téren. Üdv neked, és minden vajdaságinak kitartást, és mielőbbi gyógyulást. Ha ...Tovább a teljes történethez » -
Fülzúgás - megoldást keresek
Téma címkék: Fülkürthurut FülzúgásBenjamin! Te fantasztikus vagy! Ezt a kitartó kutatást, és a sok tudást, amit te összeszedtél, az csodálatos! S a tetejében megosztod itt részletesen. Nagyon köszi minden Sorstárs nevében. A hosszú beszámolód óta mi történt veled? Üdv szeretettel! ...Tovább a teljes történethez » -
Tanácsok májbetegeknek a COVID19 járvány kapcsán!
Téma címkék: Hepatitis koronavírus járvány tanácsSziasztok! Valaki kérdezte, melyik az a gyógyszer, ami kapcsán emlegettek bennünket ? Favipiravir. Lehet, hogy ez hatóanyag! Szerintem ezt hozzák be Kinából. Koronamentes életet Mindenkinek! Üdv szeretettel! KláriTovább a teljes történethez » -
Második 28 nap
Téma címkék: HepatitisÜdv Holdsugár! Egy szakorvost kérdeztek telefonon reggel, és ő azt mondta, hogy most a gyógyításba bevonták a malária, a hív, és a hcv elleni gyógyszert . Mondta is a hatóanyagot, és azt is, hogy jött is ilyen gyógyszer Kinából. S erről a hcv-s ...Tovább a teljes történethez » -
Második 28 nap
Téma címkék: HepatitisKedves Molyocska! Örülök, hogy örülsz, és hogy látod az alagút végét. Ma a hírekben bemondják, hogy az egyik gyógyszer, amit használnak a "korona" gyógyításában, az egyik HCV elleni gyógyszer. Akkor, aki most van éppen kezelésen van, talán védve is ...Tovább a teljes történethez » -
Koronás kártevő kontra HCV?!
Téma címkék: HepatitisKedves Makara doktor Úr! Lehet, hogy bennünk van a híba, de nem jön elő semmi a honlapon a címre kattintva. Megköszönjük, ha segít nekünk abban, hogy el tudjuk olvasni a cikket, mert nagyon izgat bennünket a tartalma. Köszönjük előre is, és az ...Tovább a teljes történethez » -
Molyocska
Téma címkék: HepatitisSzia Molyocska! Írtam emailt. Kérlek, hogy jelezzed, hogy megkaptad-e? Az alvászavarra nyugodtan ehetsz Frontint 0,25, vagy Signopamt 10-et. Ha ezeket még soha nem etted, akkor akár fél szem is segíthet. Ezeket lehet enni. Aztán a kúra után ...Tovább a teljes történethez » -
Molyocska
Téma címkék: HepatitisKedves Molyocska! Írtam emailt! Üdv Neked! KláriTovább a teljes történethez » -
Molyocska
Téma címkék: HepatitisSzia Kedves Sorstárs! Bizzál, és reméljél, meg fogsz gyógyulni! S nagy remény szerint ez a 22 is csökkenni fog a következő 3 évben!! Táplálkozzál változatosan! A kávé jó a májnak, és a máriatövis alapú gyógyszerek, Lagalon, Silegon, nem az olaj! Azt ...Tovább a teljes történethez » -
Molyocska
Téma címkék: HepatitisKedves Sorstárs! Ahogyan Nóra írja, hatalmas szerencséd vsn, és örülj, hogy most derült ki, akkor amikor pikk-pakkra meg is gyógyulsz!! Ha kérdésed van, itt kapsz választ, biztatást. Ha jobban szeretnéd érteni válaszunkat, hogy miért jó neked, hamár ...Tovább a teljes történethez » -
Hepatitis
Téma címkék: HepatitisÜdv Viki! Biztos kellemetlen, ha valamilyen rossz eredményt kap az ember, de idő előtt nem kell pánikolni! A HBV-nek több fokozata van, gyógyszer is van rá. Mondjuk, kissé bonyolultabb, és több fajta a kezelése is, mint a C-nek, de nagyon nagy %-ban ...Tovább a teljes történethez » -
November 29. VIMOR Klub!
Téma címkék: HepatitisKöszi a szervezést! 2-en megyünk, viszem a hajdúszoboszlói Éva sorstársat. Üdv mindenkinek: KláriTovább a teljes történethez » -
Ganglion,vagy Heberden?
Téma címkék: GanglionSziasztok! A Heberden-re tud valaki egy jó trükköt? Valamint a folyamatosan fájó, duzzadt, merev ujjakra? Jártam már vele dokinál, kaptam is ilyen-olyan kezelést, de egyre rosszabb. Félek, hogy egyszer csak nem tudom majd használni a kezeimet. ...Tovább a teljes történethez » -
Zsíros máj
Téma címkék: HepatitisKedves Scholl7! Szeretettel köszöntelek körünkben. Itt elsősorban HCV-s májbetegek, valamint HBV-ek vagyunk, de a virusok mellett is lehet zsirmájunk, így bennünket is érdekel a téma. Holdsugár jól foglalta össze a zsirmáj-betegséget. Ha a neten ...Tovább a teljes történethez » -
Pikkelysömör
Téma címkék: PikkelysömörÜdv Sorstársak! Akit érdekel szívesen megírom a gyógyszereket, és a dokit is magánban. Üdv, és várom a kérdést: dolgozznet@gmail.com-ra Szeretettel: Klmáan-KláriTovább a teljes történethez » -
Pikkelysömör
Téma címkék: PikkelysömörKedves Sorstárs! Szent Ég! Át ne vedd! Mi a problémád? Melyik tipusú sporiázisod van? Sokat kinlódtam, de aztán eljutottam spéci dr-hoz, s tb-s áron kaptam a jó gyógyszert, gélt, és a 3 hónapos kúrával 1 évre megoldódott a gondom, majd 1 év után ...Tovább a teljes történethez » -
FIBROSCAN
Köszi Kati! Ez jó hír! Éppen gondoltam, hogy 3 éve kezdtem a "mentest" kellene egy ellenőrzés! Mivel folyamatosan hízok, a zsírmájamra is. Minden jót Nektek! Üdv szeretettel! KláriTovább a teljes történethez » -
Fülzúgás - megoldást keresek
Téma címkék: Fülkürthurut FülzúgásKedves Benjamin! Csodálom a kitartó kutatási lelkesedésedet.Igazad van, hogy körülnézel, mivel tudnál segíteni magadon, esetleg másokon. Az első leveled óta 3 hónap telt el. Valami javulás történt? Kérded, hogy nálam, hogyan kezdődött? Egy nagy ...Tovább a teljes történethez » -
Új módszerrel gyógyítják Ausztriában a drogfüggő HCV fertőzötteket
Téma címkék: HepatitisSzia Museto! Sziasztok Sorstársak! Ez nagyon jól hangzik! Ki hitte volna pár éve, hogy idáig jut a HCV gyógyítása!? Még megérjük, hogy a körzetis írj fel, mint egy antibiotikumot. A drogosok kiemelt kezelése nagyon fontos a megelőzésben. Legyen szép ...Tovább a teljes történethez » -
Fülzúgás - megoldást keresek
Téma címkék: Fülkürthurut FülzúgásKedves Benjamin! Teljesen igaza van Magdinak. Én 30 éve élek ezzel, és már nem írom, hogy szenvedek. Az állandó gyógyszerszedés nem jó, de az értágító az én, és Magdi korában már inkább jó, mint káros. Te még fiatal vagy, szerintem évente csinálj ...Tovább a teljes történethez » -
Viekirax Exviera - kérdés
Téma címkék: HepatitisSzia! Szerintem nyugodtan eheted! Ez az egyetlen gyógynövényi hatóanyag ami jó hatással van a májra. Pontosabban, nem annyira a virussal fertőzött májra. A gyógyszerész-gyógynövényes szakember-de Csupor-azt mondta, hogy nekünk nem annyira hatásos, ...Tovább a teljes történethez » -
Viekirax Exviera
Téma címkék: HepatitisSzia Szilvi! Én is úgy jártam, mint te. Lehagyta a végét. Azt írtam még, hogy a májbaj nem érdekes különösebben, esetleg azt tapasztalod, hogy utoljára hagynak, rá lesz írva a papírjaidra nagy piros betükkel, hogy HCV! Ne vedd fel, hiszen elvileg ...Tovább a teljes történethez » -
Viekirax Exviera
Téma címkék: HepatitisSzia Szilvi! Én is úgy jártam, mint te. Lehagyta a végét. Azt írtam még, hogy a májbaj nem érdekes különösebben, esetleg azt tapasztalod, hogy utoljára hagynak, rá lesz írva a papírjaidra nagy piros betükkel, hogy HCV! Ne vedd fel, hiszen elvileg ...Tovább a teljes történethez » -
Viekirax Exviera
Téma címkék: HepatitisKedves Szilvi! Kedves Sorstársak! Köszöntelek körünkben Szilvi. Örülök, hogy túl vagy a kezelésen, és remélhetőleg, hogy sikeresen! Kettő gondolat van bennem. Egyik, hogy még mindig olyan felfoghatatlan szinte, ami fejlődés történt HCV írtás terén! ...Tovább a teljes történethez » -
HCC
Kedves Kata! Nagyon szomorú, ami Apukáddal történik. Menjetek el több orvoshoz, "egy vélemény, nem vélemény"-tartja a mondás! Hol voltatok eddig? Üdv: Klári-KlmáanTovább a teljes történethez » -
Éjszakai szédülés
Téma címkék: Bppv Fülzúgás Meniere's szindróma éjszakai szédülésKedves Niki80! Ezeket a vizsgálatokat fülészeten végezték? Szerintem a bajod oka lehet, egy krisály elmozdulása a fülben, ami előfordulhat, hogy magától visszatér. Esetleg nagycsigolya probléma, ami szintén okozhat ilyent. A szédülés előtt, akár ...Tovább a teljes történethez » -
Hepatitiszből májzsugor
Kedves Epermarta! Köszöntelek szeretettel a Közösségben! A felső határ alatt mit értesz? Életkort, a betegség súlyosságát, más betegségeket? Ha az elsőt, akkor utolsó információm szerint meghatározott életkori határ nincs. A biológiai életkort, az ...Tovább a teljes történethez » -
fülzúgás, szédülés
Téma címkék: FülzúgásSzia Sorstárs! Kellene még agyi MRI. Csodálkozom is, hogy ennyi helyen voltál már, MRI-re meg nem küldtek el. Csodálkozom azon is, hogy nem voltál hallásvizsgálaton, és kellene még Bera vizsgálat is! Én úgy tudom, ezek alapok a bajok kizárására. ...Tovább a teljes történethez » -
Annamari elment.
Téma címkék: HepatitisSziasztok! Elég furin érzem magam, mert itt többször elhangzott a nevem, és egyértelmű, hogy nekem kellett volna itt megírni ezt a gyászt. Az a helyzet, hogy én 14-én este, jó kis sírás kiséretében, de azonnal emailon közöltem a hírt sokatokkal, ...Tovább a teljes történethez » -
Viekirax-Exvierat
Téma címkék: HepatitisKedves Sorstárs! Teljes bizalommal menj neki a virusírtásnak! Az etedményeid valóban rosszak, de reméljük, hogy visszafordul, és semmi későbbi rossz hatása nem lesz rád nézve a Hcv-nek!!! A mellékhatása ennek a gyógyszernek olyan minimális, vagy ...Tovább a teljes történethez » -
Maviretre váró vagy 3-as genotípusú HCV-s társat keresek
Téma címkék: HepatitisKedves Holdsugár! Miért nem kaptál pontot arra, amire járna? Szóljál, és mondjad meg, hové kell beírni!! Hajrá, ne hagyjad magadat!! Ami megjár, azt ki kell hajtani! Lehet, hogy neked írtam már, hogy az én autoimmun pontjaimat is én írattam be, mert ...Tovább a teljes történethez » -
Interferonmentes gyógyszerekre várakozók figyelmébe!!!
Téma címkék: Hepatitis interferonmentes várakozásSzia Nóra, és Sorstársak! A napokban Máriatövist nyugtattam meg-remélem, hogy ne izguljon, megkapja hamarosan. Az is közrejátszik tudomásom szerint a csúszásnak ilyenkor, hogy novemberig tart az OEP-ben az év, vagyis, így ősszel folynak a ...Tovább a teljes történethez » -
Fülzúgás
Téma címkék: FülzúgásÜdv! Az biztos, hogy az említett ok/okok is okozhatnak fülzúgást, amit valóban nehéz, vagy talán képtelenség is kivédeni. Lehet csökkentett hangerőt biztosítani a lakásunkban, de most már egy vendéglátó helyet alig lehet találni, hogy ne szóljon a ...Tovább a teljes történethez » -
Anamary újjászületett májilag!
Téma címkék: Hepatitis transzplantációNagyon várunk Anamary! Meg kell ám tartani az igéretet! Puszi és minden-minden jót neked! Üdv és puszi neked! KláriTovább a teljes történethez » -
Anamary újjászületett májilag!
Téma címkék: Hepatitis transzplantációSzia, Te Drága! Örülök, hogy gondoltál ránk, s annak még jobban, hogy jól vagy! Hihetetlen, hogy milyen gyorsan szalad az idő, s már 3 éves lettél. Vigyázz magadra, és élvezzed az új életedet, s maradj örökké egészséges! Puszillak és üdv neked ...Tovább a teljes történethez » -
Hepatitis C gyanú
Téma címkék: 2018.08.28 HepatitisHoldsugár! Amiket leírtál, neked kellett volna feljelentést tenni, pl. fogorvost. Mondjuk, nekem fura, hogy egy barátnő ilyent kibeszél. Nekem többé már ismerősöm sem lenne, az biztos. A lényeg, hogy ne reklámozzuk, mert csak magunknak ártunk vele. ...Tovább a teljes történethez » -
Hepatitis C gyanú
Téma címkék: 2018.08.28 HepatitisSzent Ég, Rencso! Megéltem a 25 év alatt sok érdekességet, de ilyent még nem hallottam. Katihot csatlakozok azzal, hogy ne beszélj róla senkivel, csak akivel nagyon kell!! Családoddal, az orvosoddal, és kész! Ahogyan itt olvashatod mindenkitől, hogy ...Tovább a teljes történethez » -
Hepatitis C gyanú
Téma címkék: 2018.08.28 HepatitisKedves Rencso! Köszöntelek közösségünkben. Kérdésedre rövid a válasz: IGEN! Ha teljesen beigazolódik, akkor egy hepatológiai centrumban a megfelelő vizsgálatok után kapsz ingyen gyógyszert, amit 3 hónapig eszel, és a végére 96-99 %, hogy ...Tovább a teljes történethez » -
Hepa C vírus
Téma címkék: HepatitisKedves Zsuzsa! Szeretettel köszöntekek!! Jó, hogy megtaláltad a Közösségünket. Szerintem ennyi már elég is a bejelentkezéshez, többször leírtad, higy akarsz jönni pénteken, és valószínű, hogy Kati is olvasta már. Izgalmad csökkentésére, addig is, ha ...Tovább a teljes történethez » -
Gyógyulás
Téma címkék: HepatitisEditkének! Sehol nem kell elmondani, kivétel, ha az eüben akarsz dolgozni!!! Erre törvéby van. Nekem a kinyomtatott törvéby mindig nálam van, s ha megmondom, mert rákérdeznek, s ha csak egy halvány fúrcsaságot tapaszralok, vagy megjegyzést, akkor ...Tovább a teljes történethez » -
Gyógyulás
Téma címkék: HepatitisSzia Nory! Válaszoltam a másik oldalon is, de azt, hogy hol tartasz a kivizsgálásban, esetleg melyik centrumban jársz, inkébb ide írjad! Várom itt is, magánban is a válaszodat! Nyugis és bizakodó napokat kivánok neked! Üdv Klári-Klmáan ...Tovább a teljes történethez » -
Áprilisra eltűnhet a májbetegek várólistája
Téma címkék: HepatitisSzia Nory! Látod, hogy rögtön több hozzászólás is lett a történeted alatt, s olyanok is akiknél látszik, hogy ezt nem nézték meg, pedig itt is írtak. Írjál a magánomra, mert ide nem tudom feltenni azokat az anyagokat, amelyekkel tudnék segíteni, s ...Tovább a teljes történethez » -
Gyógyulás
Téma címkék: HepatitisSzia Nory! Örülök, hogy sikerült a "történet" megalkotása, így most remélhetőleg sokan írnak neked! Várom a jelentkezésedet a magánomra, hogy elküldhessek olyan anyagokat, amivel talán tudnám csökkenteni mostani kétségbeesésedet, és növelni ...Tovább a teljes történethez » -
Áprilisra eltűnhet a májbetegek várólistája
Téma címkék: HepatitisKedves Nury28! Nagyon nagy szeretettel köszöntelek itt a VSZen! Nagyon jó helyen vagy!! Itt minden segítséget megkapsz, és minden kérdésedre választ is. Sorstársak között vagy és Makara dr úr is válaszol neked, ha olyan a gondod és kérdésed. Itt ...Tovább a teljes történethez » -
Áprilisra eltűnhet a májbetegek várólistája
Téma címkék: HepatitisValószinű, hogy az van! Kb.600 embert kezelnek most. Gyártás alatt az új adag, és a 3 hónap lejártával jöhet az új turnus. Szerintem azért van közben is lépegetés előre, mert feltételezem, hogy hagytak egy biztonsági tartalékot a sürgős eseteknek. ...Tovább a teljes történethez » -
Áprilisra eltűnhet a májbetegek várólistája
Téma címkék: HepatitisSziasztok! Szerintem most is az lehet, mint a téli hónapokban, hogy gyártás alatt. Pénteken majd válaszol erre is valaki-gondolom. Üdv: KláriTovább a teljes történethez » -
Áprilisra eltűnhet a májbetegek várólistája
Téma címkék: HepatitisÜdv Sorstársak! Nórához csatlakozva, valóban köszönet mindenkinek akik dolgoztak, ügyködtek, lobbiztak azért, hogy ilyen fantasztikus híreket lehessen olvasni. Gyakorlatilag a HCV ezután már nem betegség forrás. Elméletileg persze lehet, ha valaki ...Tovább a teljes történethez » -
Hepatitis B-vel élő gyógytárs kerestetik!!! Ez itt a B klub!
Téma címkék: Hepatitis hepatitis b tapasztalatcsereKedves B-ek! Már írtam, hogy ha igy hozzészólásban írogattok magatokrük, azzal nem mentek előbbre, hisz eddig is voltak B-ek, kérdeztek, hozzászoltak, s nem találtak egymásra. Egyetlen lehetőség, hogy legyen min. 3 B-s történet, egyértelműen jelezve ...Tovább a teljes történethez » -
Gyógyulás
Téma címkék: HepatitisKedves Holdfény! Elolvastam a többi kérdésedet is, amit Makara drhoz intéztél, és a válaszokat is. Nem értem, miért nem fogadod el a javaslatát?? Ha a Harvoni nem használ, majd használ a következő, ami még jobban a G3-ra van kitalálva!? Másrészt, ...Tovább a teljes történethez » -
Gyógyulás
Téma címkék: HepatitisÜdv Sorstársak! Nem értem, hogy ma, 2018. 05. 14-én, hogyan lehet az téma, hogy itthon várjon valaki a "sorára", vagy generikumot hozasson be drága pénzen, ellenőrizhetetlen körükményekben, vagy ki tudja, honnét, és mit??? Tavaly óta "sok viz ...Tovább a teljes történethez » -
Hol vagytok gyógyszerezők?
Téma címkék: HepatitisSziasztok! Üdv mindenkinek! Örülök, hogy sokan haladtok a cél felé, ki így, ki úgy, de hála, a 3 hónap gyorsan megy! Aki pedig várakozik, annak türelmet kívánok, mert már egy-két hónap "nem a világ", és mindenki megkapja, és "pikk-pakkra" a virusai ...Tovább a teljes történethez » -
Gyógyszerkérdés Makara Főorvos Úrhoz
Téma címkék: HepatitisKöszönöm Főorvos Úr! Üdv szeretettel! KláriTovább a teljes történethez » -
Zepatier "élmények" avagy a kezelés megélése
Téma címkék: HepatitisSzia Magdi! Írod, hogy ksptál '74-ben vért. Beadtad a kártérítési igényedet? Ígaz, hogy 1 éven belül kell beadni, de még április van, esetleg ha eddig elmaradt volna. Mielőbbi gyógyulást! Üdv szeretettel: KláriTovább a teljes történethez » -
Gyógyszerkérdés Makara Főorvos Úrhoz
Téma címkék: HepatitisKedves Sorstársak! Amit kérdeztem Makara drtól, azt kérdezem Tőletek is, hogy előfordult-e valakivel ilyen? Ha igen, akkor mit csináltak veletek? Ez a laikusnak, a szakirodalom szerint hasnyálmirigy gyulladásnak tűník, de mit mond a szakember? Rossz ...Tovább a teljes történethez » -
Gyógyszerkérdés Makara Főorvos Úrhoz
Téma címkék: HepatitisMakara Főorvos úrtól! Tiszelt Főorvos Úr! Azt szeretném kérdezni egy Sorstársunk miatt, hogy lehet-e a gyógyszer mellékhatása a többszörös, majd 10 x-es lipáz emelkedés, s mellette szinte az összes fehérje érték emelkedett, a we szintén. Gyógyszer: ...Tovább a teljes történethez » -
HBV csoport
Téma címkék: HepatitisSziasztok! Ha a cimkében, tárgyban beírod, s megírod történetben, akkor más is rátalál. Van azért köztünk már HBV-s beteg. Másik lehetőség, ha külön közösséget hozol létre, megjelölve HBV-t! Azt is el tudom képzelni, hogy meg is van a 3 HBV ...Tovább a teljes történethez » -
INF mentes kezelés engedélyezve
Téma címkék: HepatitisSzia Vera! Örülök, hogy már falatozod a drágaságot, ami elvisz majd a nagy 0-ra! Na! Ha ezt a mondatot elolvasná egy idegen, azt hinné, hogy valami baj van az "emeletemen"! Na! A lényeg, hogy mi itt nem félszavakból, hanem vicces félszavakból is ...Tovább a teljes történethez » -
Az én történetem-HEPA C
Téma címkék: HepatitisKöszöntelek szeretettel Kalapos! Most már jó úton és köztünk jó helyen vagy! Itt értjük egymást, minden szót, minden érzést amit a másik megoszt. Nagyon hasonló élményeim voltak nekem is. Ha írsz a magánomra, elküldök egy-két írást neked. Hajrá a ...Tovább a teljes történethez » -
Édesanyám HCV-s
Téma címkék: HepatitisKedves Szemi! Úgy tudom, hogy '72 előtti nem érvényes, de kérdezzed meg! Nóra segít ebben! Üdv szeretettel. KláriTovább a teljes történethez » -
Édesanyám HCV-s
Téma címkék: HepatitisKedves Kistanya! Nagy szeretettel köszöntelek Benneteket közösségünkben! Jó helyre találták! Itt értve lesztek, mert kipróbált hcv-ek vagyunk itt többen is, rengeteg tapasztalattal, s azzal a szándékkal, hogy az utánunk jövőknek egy kicsit könnyebb ...Tovább a teljes történethez » -
Az ötödik kezelés.
Téma címkék: HepatitisNórám! Együtt voltunk, és tudom ezt. Anno a gyógyszercég mentora az éppen kezelteket folyamatosan hívta, és konzultált velünk. Azt mondták, hogy ők az ilyen és hasonló visszajelzéseket feldolgozzák, és jelzik ahol kell. Én nem tudom, hogy most mi ...Tovább a teljes történethez » -
Az én történetem - Hepa C
Téma címkék: HepatitisKedves Szemi! Szeretettel köszöntelek közösségünkben. Örülök, hogy közénk jöttél, így a HCV -s korszakod végén, mert most meggyógyulsz, s vége! Ezek a kemény mellékhatások nem jellemzőek erre a gyógyszerre. Te kapod mellé a ribavirint is? Ha nem, ...Tovább a teljes történethez » -
Új tag. HCV
Kedves Enci! Válaszoltam a gyomortükrözéssel kapcsolatos kérdésedre pár napja, de nem reagáltál. Nagyon szeretnék segíteni! Szurkolok nektek, Férjednek! Írj! Üdv szeretettel. Klári ( dolgozznet@gmail.com)Tovább a teljes történethez » -
Az ötödik kezelés.
Téma címkék: HepatitisSzia Endrebandi! A vérnyomást megemeli, összezavarhatja. Én is így jártam, s ez kellemetlen volt. Azt nem értem, hogy miért nem írják rá, hogy ez lehet mellékhatás, akkor lehet rá készülni. Pl. ACE gátlót nem szabad vele együtt enni, s mivel én nem ...Tovább a teljes történethez » -
Új tag. HCV
Kedves Enci! A gyomortükrözés annyiban ad tájékozódást, hogy megmutatja a nyelőcső ereinek milyenségét. Ha azok tágultak, az rossz máj állapotra utal. Ha tágult, akkor előfordulhat gyomorvérués, nyelőcsővarix vérzés, és az súlyos baj! Akár halállal ...Tovább a teljes történethez » -
Fókuszban a zsírmáj - egy résztvevő beszámolója a decemberi VIMOR-klubról
Téma címkék: HepatitisKöszi Nóra! Jó volt újra elolvasni! Üdv szeretettel! KláriTovább a teljes történethez » -
Új tag. HCV
Kedves Enci! Csak annyit még, hogy itt van Sorstárs, aki a kártérítés ügyben tud segíteni, ha kell. Emiatt sem kell aggódnotok, ha kapott vért a Férjed. Üdv! Klári (dolgozznet@gmail.com)Tovább a teljes történethez » -
Új tag. HCV
Kedves aggódó Enci! A Fibroscan vizsgálat természetes velejárója annak, hogy képben legyünk a máj állapotáról, feltéve, ha nem csináltak biopsziát. Fibroscan vizsgálat nélkül nem is lehet beadni a kérvényt. Tavaly, 2017 decemberében kivezették az ...Tovább a teljes történethez » -
INF mentes kezelés engedélyezve
Téma címkék: HepatitisSzia Te Drága "kukucskáló" Hibiszkusz! Na|! Látod, előbb jött a jó hír, s vele a gyógyszer, mint gondoltuk. Egyszerre 800 fő jut hozzá pikk-pakkra a gyógyszerhez, s ez csodálatos, és Te is köztük vagy!! Nagyon boldog várakozást, készülést kivánok, s ...Tovább a teljes történethez » -
Mit kell tennem?
Téma címkék: HepatitisKedves Zelde! Nagy szeretettel köszöntelek közösségünkben. Jó helyre találtál, de kár, hogy nem 5 éve! Egyetértek Katihval! Annyit azért hozzáteszek, hogy vidéken nem biztos, hogy kisebb városi kórház rendelkezik HCV kezelésére hívatott ...Tovább a teljes történethez » -
Hepreg regiszter
Téma címkék: HepatitisDrága Sorstársak, s Mindenki, Orvosok, Rokonok! Hát ez fantasztikus, szinte hihetetlen, csodálatos!!!! Jobban örülök, mint amikor én kaptam a telefont anno, mert ez a hír most egy olyan hiteles bizonyosság nekem, hogy a HCV ezennel valóban egy ...Tovább a teljes történethez » -
Remény
Téma címkék: HepatitisÜdv a közösségben kedves Anita!! Történeted SAJNOS nagyon általános! Egyszerűen nem értem a házi orvosokat!!!?? Mi a fenét tanulnak ezek a továbbképzéseken, kreditgyűjtő alkalmakon? Azt sem értem, hogy a hepatológus közösség/kollégium miért nem tesz ...Tovább a teljes történethez » -
pikkelysömör
Téma címkék: bőrbetegségek PikkelysömörKedves kérdező Sorstárs! Keressél mielőbb egy erre szakosodott szakrendelést szakorvossal!! A sporiasis egy komoly autoimmun betegség. Sokat szenvedtem, amig megtaláltam a szomszédos megyeszékhelyen a jó dokimat. Eszembe nem jutott közben, hogy ...Tovább a teljes történethez » -
Véletlenül felismert 39 éve lappangó HCV
Téma címkék: HepatitisKedves Hibiszkusz! Írhatnám azt is, hogy kedves kis "Kukucskáló"!! Így, ezt tudva, újból köszöntelek abból az alkalomból, hogy beléptél a jelképes ajtónkon közénk! Tudod, nekem nem volt előzmény, így nem tudom milyen, de gondolom, hogy érdekes ...Tovább a teljes történethez » -
Véletlenül felismert 39 éve lappangó HCV
Téma címkék: HepatitisKedves Hibiszkusz!! Nagy szeretettel köszöntünk a közösségben!! Köszönjük kedves, elismerő szavaidat. Jól látod, valóban jó Csapat vagyunk. Az itt rendszeresen válaszolók több évtizedes HCV múltra tekintenek/tekintünk vissza, több sikertelen ...Tovább a teljes történethez » -
Ikrek
Téma címkék: HepatitisKedves Vera! Örülök, ha tudtunk segíteni, egy kis biztatást adni. Pontosítok újból. Én nem azt írtam, hogy önként kell abbahagyni, hanem a dokival megbeszélve a mellékhatásokra hivatkozva. A mellékhatásokat nagyon el kell mondani, mert csak úgy tud ...Tovább a teljes történethez » -
Ikrek
Téma címkék: HepatitisSziasztok! A saját szakállára úgy, hogy megmondja, hogy nem birja! Azt írja Veronika, hogy "hősiesen küzd, nagyon megviseli".Én úgy tudom, hogy sokkal szigorubbak a feltételek is, és ha nagyon sok és dúrvák a mellékhatások abba is kell hagyatni. ...Tovább a teljes történethez » -
Rhosolon után
Kedves Érdeklödő! Ha jól értem, arra lenne kiváncsi, hogy van-e hepatitis fertőzése? Ezt akkor tudja meg, ha elmegy egy vérvételre, akár az ANTSZ-be. Az is megoldás lehet, hogy jelentkezik vérvételre, mivel ott vizsgálják a vért hepatitisre, igaz, ...Tovább a teljes történethez » -
Ikrek
Téma címkék: HepatitisÜdv a klubban! Az biztos, hogy itt értő fülekre találtok, mert sok-sok tapasztalat halmozódott fel az évek alatt. Decembertől kivezették az inf kezelést, igy most ezután mindenki menteset kap. Örülj, hogy nem kellett végig kinlódnod, s esetleg ...Tovább a teljes történethez » -
Békés, meghitt karácsonyt!
Téma címkék: ZsibongóKöszönöm szépen! Én is kívánok a VSZ-nek minden-minden jót!!!! Üdv szeretettel: klmáan-KláriTovább a teljes történethez » -
Érdemes elolvasni
Téma címkék: HepatitisKedves Mami1mami1! Ennek a cikknek egy értelme van az úszítás és zavarkeltés. Már a sajtó neve elég ahhoz, hogy tudjuk, mi a célja!!?? Miért érdemes elolvasni ilyen ritka betegség kapcsolatot?? Tudnék még sorolni betegségeket!!! Valójában, aki ...Tovább a teljes történethez » -
Boldogságos várakozás!
Téma címkék: HepatitisKedves Csmicky! Biztos, más is ír majd, de én azt tudom írni, hogy valószínű, hogy mindegy. Van olyan, hogy csak a Harvonit akarja a dr, de a többségnél, már a dr is úgy kéri a kérvényen, hogy az legyen, amelyiken (várólistán) előbb jut sorra a ...Tovább a teljes történethez » -
Boldogságos várakozás!
Téma címkék: HepatitisKedves Bizalom52!! Mióta nem írtál, hogy vagy? Elég sok mellékhatást sorolsz itt fel. Izgulok érted, és szurkolok. Üdv szeretettel, várva válaszodat!! Klári (dolgozznet@gmail.com)Tovább a teljes történethez » -
Boldogságos várakozás!
Téma címkék: HepatitisSzia Oldfiker! Írod, hogy egy nagyon jó belgyógyászod van, aki karban tartja a nyelőcsővarixodat. Ez alatt mit kell érteni? Azért itt kérdezem, mert gondolom, hogy mást is érdekel, még ha a többségnek nincs ilyen baja, gondja. Írtam választ a ...Tovább a teljes történethez » -
Kezelés után
Gratulálok én is, és minden-minden jót kívánok a HCV mentes új életedhez!!!! Szeretettel: KláriTovább a teljes történethez » -
Boldogságos várakozás!
Téma címkék: HepatitisSzia Oldfiker! Látom, hogy Szhelyre mész vizsgálatra. Ezek szerint ott vagy a környéken laksz? Hepatológiára is ida jársz? Ha jó a tippem, akkor gyere a májklubunkba Zalaegerszegre! Én vasi-zalai vagyok. Üdv szeretettel: Klári (dolgozznet@gmail.com)Tovább a teljes történethez » -
Anamary újjászületett májilag!
Téma címkék: Hepatitis transzplantációSzia Te Drága kis hűtlen!! Nagyon-nagyon örülök, hogy végre írsz magadról. Már a másik oldalon biztattalak az úszóversenyre, de ha eljönnél időnkénk közénk, indulásnak az is nagyon jó lenne!!! Szuper, hogy jól vagy májilag/laborilag. Vigyázz magadra ...Tovább a teljes történethez » -
Boldogságos várakozás!
Téma címkék: HepatitisDrága Anamary! Jajjjj, de jó olvasni hozzászólásodat. Nagyon szurkolok, hogy együtt menjetek az uszóversenyre. Az tuti, hogy ott leszek és orditizva szurkolok majd. Írjál máskir is, magadról is!!! Puszi szeretettel!!! KláriTovább a teljes történethez » -
Harvoni kezeles
Téma címkék: harvonin-os kezeles HepatitisKedves Kankalin! Nagyon sokfajta mellékhatást okozhat a ribavirin, de ha ilyen erőseket? akkor szerintem nem szabadna eröltetni. Főleg akkor, ha különösebben nincsenek májproblémái. Mivel ezek a gyógyszerek is okoznak pszichés tüneteket, ezt meg ...Tovább a teljes történethez » -
Boldogságos várakozás!
Téma címkék: HepatitisHát!! Ezek fantasztikusan jó hírek. Minden-minden jót neked a vírusírtásban is és az úszásban is!! Várjuk a további híreket, eredményeket, élményeket. Üdv szeretettel: KláriTovább a teljes történethez » -
Harvónia
Téma címkék: Hepatitis hepatitis c interferonmentes kezelésSziasztok! Tudomásom szerint N. Gy. Sorstársunk egymás után elég gyorsan kapta a menteseket, és a másodszorra kapott Harvonitól ment ki belőle a HCV. Üdv: KláriTovább a teljes történethez » -
Harvónia
Téma címkék: Hepatitis hepatitis c interferonmentes kezelésSzia Nóra! Nagyon-nagyon örülök!!!!! Csak G..i is kapja már meg, s akkor nyugodtabb leszek.Megint visszafelé megy a Hepreg, de a köv. 2 évre adott 6milliárd talan beindítja a "rakétákat"!! Egy másik oldalon Makara dr is azt írta Hetvenesnek, aki ...Tovább a teljes történethez » -
Érdemes megnézni-
Téma címkék: Hepatitis hepatitisz cSziasztok! Azért ezt nem kellene egy hivatalos üzenetnek venni. ez egy beszélgetés egy drogblogon, ami jöbban hasonlít egy magánvéleményre, mint nem! Jött jó hír belőle, miszerint 2 év alatt több interferonos kezelésre van pénz, mint amennyien ...Tovább a teljes történethez » -
Harvoni kezeles
Téma címkék: harvonin-os kezeles HepatitisKedves Hetvenes! Ha hozzászólásban írsz Makara dr-nak, vagy észreveszi, vagy nem. Írjál "történetet", ahol a címben már írjad, hogy tőle kérdezel! Bevéstél engem a táblázatodba? Üdv és hajrá a teljes gyógyulás felé!!! KláriTovább a teljes történethez » -
Harvoni kezeles
Téma címkék: harvonin-os kezeles HepatitisKedves Mama37! Ez valóban nem jó eredmény, de nem kell parázni, mert ha nincs semmi tünet, akkor még nincs szövődmény-remélhetőleg, s a kezelés után visszafejlődik, vagy nem rosszabbodik. A legnagyobb érték a 75! Reméljük, hogy az UH jó lesz! A ...Tovább a teljes történethez » -
Harvoni kezeles
Téma címkék: harvonin-os kezeles HepatitisKedves Mama37! Nagyon felelőtlen a körzetis dr-ok, de már jó úton vagytok! Ez az érték valóban sok, de a vége 75! S mint írtam, ez egy krónikus baj, talán még időben van Anyukád, ha nincs még szövődménye. Más laborértéke milyen? Hol van valami jel? ...Tovább a teljes történethez » -
Harvoni kezeles
Téma címkék: harvonin-os kezeles HepatitisKedves Zsoma és Mama37! Üdv n Nektek a Közösségben! A ribavirin nem alapból tartozéka az interferon mentes kezelésnek. Azoknak adják, vagy javasolják, akiknek valamilyen ok miatt az előzmények miatt jobbnak látja a dr, hogy ezzel is megerősítse. A ...Tovább a teljes történethez » -
Harvoni kezeles
Téma címkék: harvonin-os kezeles HepatitisKedves Mama37! Én is meg akarom erősíteni Nóra véleményét. Hazánkban akinek jár, és megkaphatja az interferon mentes kezelést-(ez van több féle is), pl. a Harvonit, azt a kezelőorvosa felzteteti a listára. ehhez egy kérdőívet tölt ki, amire sok ...Tovább a teljes történethez » -
Hepetitis - tudtok valami biztatót mondani?
Téma címkék: HepatitisSzia! Akkor jól értettem, de nem értem, ahogyan te sem. Ezt ne hagyjad! Ha jól csinálta, elküldte, akkor ott kell legyél! Esetleg, kért a Hepreg/bizottsagok valami pótlást, s az elkerülte a figyelmét. Tudok olyant. 27-Kpa-val a Sorstárs nem volt még ...Tovább a teljes történethez » -
Hepetitis - tudtok valami biztatót mondani?
Téma címkék: HepatitisKedves Oldfiker! Köszi a kedves szavaidat! Igyekszem! Kívánok neked mielőbbi javulást, gyógyulást! Azt a mondatodat nem értem, hogy " egy éve nem birok felkerülni a listára". Mindenki felkerül a listára aki jogosult rá, sőt, újabban már azonnal ...Tovább a teljes történethez » -
Hepetitis - tudtok valami biztatót mondani?
Téma címkék: HepatitisKedves Mami1mami! Még annyit, hogy nagyon jól látod "sommás" véleményem célját! IGEN! El akarok mindenkit bizonytalanítani, hogy ne menjen bele sok százezer forintért olyanba, amit nem ismer, és nem tud róla hosszú távon semmit. Legyen mindenki ...Tovább a teljes történethez » -
Hepetitis - tudtok valami biztatót mondani?
Téma címkék: HepatitisKedves Manó! Örülök, hogy tudtam segíteni! Annak is, hogy Museto Sorstárs is ezt erősíti! Gondoltam, hogy majd jelentkezik, mert az Ő májának jóra alakulása a fényes bizonyítás arra, hogy milyen Kpa-ról is vissza lehet jönni. Na! Az emberi szervezet ...Tovább a teljes történethez » -
Hepetitis - tudtok valami biztatót mondani?
Téma címkék: HepatitisKedves Mami1mami! Mi köze az én VIMOR munkámnak ahhoz, amit tudok, és megosztok? A szolgálatom itt van, hogy itt a VSZ-en tudjam átadni a tapasztalataimat és tudásomat. Azt gondolod, hogy saját kitalálmányomat osztom itt meg? Ez elég bántón érint! ...Tovább a teljes történethez » -
Hepetitis - tudtok valami biztatót mondani?
Téma címkék: HepatitisKedves Manó67! Nagy szeretettel köszöntelek körünkben. It értő fülekre" baratokra találsz. Ezt a közösséget anno én hoztam létre, így 'millió-egy" esettel találkoztam, s mivel nekem nem volt akkora szerencsém, hogy akkor legyek felfedezve, amikor ...Tovább a teljes történethez » -
Vagy valami ilyesmi...
Kedves Mikonu! Köszöntelek szeretettel körünkben. Nagyon jó helyen vagy, mert itt minden kérdésedre választ kapsz-az tuti! Én negyed század alatt 4 kezelést próbáltam ki, fél éve lettem negativ. Rám "ragadt" sok infó, tapasztalat, na meg pár ...Tovább a teljes történethez » -
Gyógyulás
Téma címkék: HepatitisSziasztok! Mint alapítója a közösségünknek meg kell szólalnom. Valóban lassan halad a várólista, de halad!! Folyamatosan csökken a bekerülési pontszám. 12 hónapja 66 ponttal kaptam meg, most 55 elég. E hónapban több, mint 260-at osztottak ki. A ...Tovább a teljes történethez » -
Gyászhír
Téma címkék: HepatitisGyuriról és Gyurinak! Csatlakozom Musetohoz, valóban, Gyuri a VIMOR nagyon értékes, és elképesztően lelkes, aktív tagja, éveken keresztül elnökhelyettese volt.Ő egy olyan Ember volt, aki a betegtársakért mindent meg akart tenni, ezért szó szerint ...Tovább a teljes történethez » -
Hinta-palinta a várólistán
Nórám! Ez a gyors menet biztató! Csak nem valóban beindult? Ha minden jól megy, akkor Karácsonykor kezelés alatt leszel/lesztek. Nagyon-nagyon-nagyon kívánom!!!!!! Hozzon Nektek a Jézuska sok Harvonit, vagy más hasonló finomságot, s vele a végére a ...Tovább a teljes történethez » -
Hepatitis C fertőzés.
Téma címkék: "Szégyenbetegség" HepatitisKedves Mandala! Ha Ausztriában dolgozol, és biztisított is vagy, akkor nagy valószinűleg nem is kell szenvedned az interferonos kezelèssel, csak az új gyógyszert kapod majd, ami hatásosabb, rövidebb ideig kell enned, ès szinte semmi mellèkhatása ...Tovább a teljes történethez » -
Hepatitis C fertőzés.
Téma címkék: "Szégyenbetegség" HepatitisSzia Nóra! Úgy tudom, hogy a gyerekek 2-t kapnak, de a felnőttek 3-t. A suliban nekünk ugyebár most kötelező, mert nélküle nem is mehetünk gyakorlatra. Pontosabban, még az 1. után el sem kezdhettük, de a 2. után már igen, de vinni kellett az ...Tovább a teljes történethez » -
Hepatitis C fertőzés.
Téma címkék: "Szégyenbetegség" HepatitisKedves Mandala! Csatlakozom az előttem szólókhoz. Sajnos átmentem én is már sok kezelésen, és betéve ismerem a bajt is, és a lehetőségeket is, ezért szeretnék segíteni neked. Anno azért is hoztam létre ezt a közösséget, hogy tudjunk egymásról, ...Tovább a teljes történethez » -
Egy jó hír
Téma címkék: HepatitisÖrülök én is Veled! Az előttem szólókkal értek egyet. Talán annyit, mivel ez a követés nagyon orvos-függő, ezért figyeljél arra, hogy te kérjél beutalót erre arra, ha lehet félévente. Laborba, UH-ra a körzetis is küldhet. Jó, ha folyamatában látod a ...Tovább a teljes történethez » -
Ha kéri valaki, segítek.....
Kedves Várószoba! Köszönjük az infót, a segítőszándékot és a figyelmeztetést! Szerintem is, csak "tiszta forrásból" szabad! Nem szabad, hogy előforduljon bárkivel is, hogy "többe kerüljön a leves, mint a hús!" Minden jót, egészséget, kellemes nyarat ...Tovább a teljes történethez » -
"Édes" vírusírtás
Téma címkék: HepatitisSzia Museto!! Üdv rajtad keresztül is a Sorstársnak! 1. Kártérítés! Nórának külön van email címe erre szakosodva, de gondolom, ezt majd Ő is megírja. Ha éppen nem veszi észre leveledet, keressed ki a neve alatt. Ő magánban várja az érdeklődőket, és ...Tovább a teljes történethez » -
Nem alkohol eredetű zsírmáj!
Téma címkék: HepatitisSzia Attila! Na! Akkor most nyugodjál meg! Ha ez az ok, akkor ez remélhetőleg nem lesz rosszabb, csak jobb! Persze, be kell tartani a javaslatot, és el kell járni az ellenőrzésre. A máj, mint olvastad, fantasztikus egy csodálatos szervünk, és ekkora ...Tovább a teljes történethez » -
C vírusaink ellen mennyire eredményes a kezelés?
Téma címkék: HepatitisSzia Pilu! Örülök, hogy túl vagy rajta szerencsésen!!! Maradjon is ez így! Minden jót, egészséget, hosszú, boldog életet kívánok neked szeretettel!!! KláriTovább a teljes történethez » -
Nem alkohol eredetű zsírmáj!
Téma címkék: HepatitisSzia Attila! Nagyon érdekes ez a zsír-máj kérdés. Olyan “egyszerűnek” tűnik a baj, ha van gyógyszer, tudjuk az okot. Na! Mi van ilyenkor, amikor se vírus, se elhízás, se alkohol, se méreg, de van a baj!! Nagyon izgalmas, hogy mit mond majd a ...Tovább a teljes történethez » -
Nem alkohol eredetű zsírmáj!
Téma címkék: HepatitisSzia, te Drága Anamary! Halihó! Köszöntelek újkori megszólalásod alkalmából!!!! Nórához csatlakozva kérlek, légyszi írjál magadról is a te oldaladra!!! Nagyon érdekel bennünket a sorsod alakulása-persze, ezt úgyis tudod! Minden jót neked te kis ...Tovább a teljes történethez » -
hope
Téma címkék: AnorexiaSzia Jessica! Nagyon érdekelne részletesebben is a történeted, a megküzdési stratégiád, az örömök és nehézségek a sorsod alakulásában, és főleg a pozitív végeredmény-ahogyan ezt sugallja a rövid írásod. Természetesen csak annyit osszál meg velünk, ...Tovább a teljes történethez » -
Hinta-palinta a várólistán
Szia Lala! Én is üdvözöllek körünkben! Nagyon kérlek, hogy amit írtál magadról, azt szerkesszed át "TÖRTÉNET".é, mert akkor az egész közösség látja (több száz eddig regisztrált ember, amit itt a "történet" írás jelent), így, hozzászólással csak azok ...Tovább a teljes történethez » -
C vírusaink ellen mennyire eredményes a kezelés?
Téma címkék: HepatitisSzia Hokuszpok! Nagyon remélem, hogy mielőbb jó híreket tudsz majd írni, és gyógyulásod folyamatát írhatod csak! Ez a baj minden HCV-s betegnél előfordulhat, így a sorsoddal együtt maga a betegség, a kezelés és remélhetőleg a gyógyulás is egy ...Tovább a teljes történethez » -
C vírusaink ellen mennyire eredményes a kezelés?
Téma címkék: HepatitisSzia Hókuszpók! Örülök, hogy megtörtént a műtét. Gyógyulj, erősödjél gyorsan, és jól!!! Van egy kérésem. Nagyon izgalmas és tanulságos a helyzeted, és nagyon érdekel is bennünket, ezért arra kérlek, hogy ne ezen az oldalon írjál a továbbiakban ...Tovább a teljes történethez » -
Gyógyszerek mellékhatásainak bejelentési lehetősége!
Kedves Mindenki! Nagyon köszönöm Nórának, hogy keírta a konferencia lényegét. Az OGYEI már a 2. konferenciát szervezte a betegszervezetek képviselői számára, hogy vigyük el a hallottakat Betegtársainknak. Van egy jó szlogen: "A ma jelentése a holnap ...Tovább a teljes történethez » -
Hepatitis c - adóvisszaigénylés?
Téma címkék: HepatitisSzia Emőke! Menjél el azokra a napokon szabira, amikor mész ellenőrzésre, s így talán nem hőbörög a főnököd. Hányadik hétnél tartasz? Ha októberben kezdted, akkor már túl vagy a 12. heti vírus számláláson. Megkaptad már az eredményt? Milyen lett? ...Tovább a teljes történethez » -
C vírusaink ellen mennyire eredményes a kezelés?
Téma címkék: HepatitisSzia Hókuszpók! Szerintem menj azonnal el a transzplant klinikára. Oda nem kell se beutaló, se időpont, és kérjél egy konzultációt! Vigyed magaddal a legfontosabb leleteidet, főleg azokat, amelyek a tendenciát is mutatják.Egy góccal bekerülhetsz a ...Tovább a teljes történethez » -
Vírusmentesség után viszketés
Téma címkék: Hepatitis trombocita viszketésKedves Meggyógyult!?? Nem akarlak megijeszteni, de ez a Fibroscan érték nagyon rossz, s mellette a másik rossz érték, a trombocita! Virusszámlálásra nincs szükség, mert nincs vírus, de azt biztos megnézték, hogy negatív-e? Ha negatív, az azt ...Tovább a teljes történethez » -
Vírusmentesség után viszketés
Téma címkék: Hepatitis trombocita viszketésKedves Meggyógyult! Ha negatív lett a 6. hónapban, akkor nincs mit számolni! Azt biztos megnézték, hogy negatív-e, mert az inf. mentes esetében ezt a vizsgálatot a gyógyszercég fizeti. Pontosabban, PCR minőségi vizsgálatot csinálnak. Ha viszont ...Tovább a teljes történethez » -
C vírusaink ellen mennyire eredményes a kezelés?
Téma címkék: HepatitisSzia Hetvenes! Én is a Te kérdésed, reakciódat értem csak, hogy "fel nem foghatom"!!!! Ez hihetetlen!! Nagyon sajnálom a várakozókat, szörnyű ez a "mézesmadzag" húzogatás! Felcsillan egy kis remény, aztán a zuhanás számilag és lelkileg is. Azért ...Tovább a teljes történethez » -
Csak egy gyors kérdés!
Téma címkék: HepatitisHajrá Waters! Minden jót neked a gyógyulás útján!! Üdv szeretettel. KláriTovább a teljes történethez » -
Csak egy gyors kérdés!
Téma címkék: HepatitisSzia! Ez a fogyàs szerintem az átlag alatt van. Én az olyantól 7 hónap alatt 32 kg-ot fogytam, de ahogyan magam előtt látok pár kezelés alatti Sorstársat, mind fogyott valamennyit. Én a mentestől is fogytam 5-6 kg-ot, pedig ez csak 12 hét. S mint ...Tovább a teljes történethez » -
Hepatitis c - adóvisszaigénylés?
Téma címkék: HepatitisSzia Nóra! Szerintem Emőke azért kérdezi, mert van egy "halom" krónikus betegség amire jár. Valójában én sem értem, hogy a mi bajunkra miért nem jár? Szerintem egyszerűen azért, mert nem mentünk kiharcolni! Szerintem ez lett volna egy valódi ...Tovább a teljes történethez » -
C vírusaink ellen mennyire eredményes a kezelés?
Téma címkék: HepatitisSzia Museto! Lehet, hogy a VSZ nem is olvassa a gondodat, vagy Hetvenesét, mert "kötelezően" csak a történetet moderálják, olvassák, és ezután kerül fel, de a hozzászólások átcsúszhatnak, hogy nem látják. Megpróbálok tenni valamit, de volt ígéret ...Tovább a teljes történethez » -
Hepatitis c - adóvisszaigénylés?
Téma címkék: HepatitisSzia Emőke! Végül melyik gyógyszert kaptad? Mióta csinálod a kezelést? Milyen gyakran kell menned Szhelyre? Gyógyulást kívánok! Üdv: KláriTovább a teljes történethez » -
C vírusaink ellen mennyire eredményes a kezelés?
Téma címkék: HepatitisNórám! Csak továbbra is őrizzed meg a humorodat! Kell az élet elviseléséhez, meg könnyebbé is teszi! Azért nagyon-nagyon-nagyon örülnék már, ha a kezedben, inkább a pocidban lenne a gyógyszer és eredményesen dolgozzna a "lakóid" ellen!!!! Üdv ...Tovább a teljes történethez » -
C vírusaink ellen mennyire eredményes a kezelés?
Téma címkék: HepatitisKatihnak! Az első mondatodat ismétlem feléd! Az utolsót meg nem tudom, hogy kinek írod??!! Se az enyémben, se Laciéban olyan mondat nincs, amire ez válasz lehetne! Ezt nevezik "csúsztatásnak". Nem értem, hogy mire való ez? Miért nem az a baj, hogy ...Tovább a teljes történethez » -
C vírusaink ellen mennyire eredményes a kezelés?
Téma címkék: HepatitisKedves Hetvenes! Üdv Mindenkinek! Kezd körvonalazódni, hogy honnét kerül elő folyton és folyamatosan az olyan mennyiségű "súlyos" eset, akik miatt a te sorszámod hónapok óta alig moccan. Katih hosszú védőbeszédét nem minősítem. Sajnálom, hogy nem ...Tovább a teljes történethez » -
Új hír a kezelésekről
Áldott Karácsonyt, egészségesebb 2017-es évet kívánok minden kedves Sorstársnak!!! Üdv: KláriTovább a teljes történethez » -
Hepa B "állás"
Téma címkék: HepatitisKedves Bazuka! Ez nagyon jó hír! További kellemes és eredményes regenerálódást, valamint jó egészséget kívánok neked és hosszú életet!! Üdvözlettel: KláriTovább a teljes történethez » -
Interferonmentesre várva
Téma címkék: HepatitisSzia Rózsa! Na! Ezt nem értem, ami veled történt, de reménykedjünk, hogy valóban pár hónapon belül elkezdheted!!! Én csak azt szeretném mondani, hogy ha nincs a lakóhelyeden, és környékén Fibroscan, akkor beutalóval mehetsz OEP finanszírozottra a ...Tovább a teljes történethez » -
tanácstalan vagyok!!!
Téma címkék: +int pánik Pánikbetegség ZsibongóSzia Aggódó Anyuka! Azért írtam a terapeutát, hogy ne kerüljön sor pszichiáteres kezelésre. A családterapeuta pont az ilyen, és ennél bonyolultabb okokat is ki tudja deríteni. Sacnemes ötlete is megfontolandó, és meg lehet próbálni, csak úgy érzem a ...Tovább a teljes történethez » -
tanácstalan vagyok!!!
Téma címkék: +int pánik Pánikbetegség ZsibongóKedves Aggódó Anyuka! Szerintem ez egyértelműen lelki baj/gond, így ezen az úton kellene elindulni, s minél előbb. Szerintem egy családterapeutával kellene kezdeni, mert ki kell deríteni az okot. Nagyon fiatal még, meg kell előzni, hogy gyógyszeres ...Tovább a teljes történethez » -
Pozitív és Negatív
Téma címkék: Hepatitis hepatitisz cSzia Gelfiro! Köszi, hogy megosztottad ezt a szörnyű élményedet. Nagyon várjuk, várom a fejleményeket. Megaláztatásodat pedig viszem az illetékesek elé, mert nagyon kell a továbbiakban is a felvilágosítás-úgy látom. Csak ügyesen, bátran! Köszönöm ...Tovább a teljes történethez » -
Pozitív és Negatív
Téma címkék: Hepatitis hepatitisz cSzia Tibi! Nagyon rendes vagy, hogy írtál Gelfironak, s az, hogy jelentkeztél. Azért írj magadról is valamit, légyszi! Minden ok? Gelfiró! Tibitől sok mindent megtudhatsz! Hajrá, védd meg magad! Szurkolok, de gondolom, mások is! Üdv Mindenkinek, ...Tovább a teljes történethez » -
Pozitív és Negatív
Téma címkék: Hepatitis hepatitisz cNagyon szívesen Gelfiro! Nagyon szomorú, sőt felháborító ami veled történt.Te tudod/látod a helyzetedet, de valahogyan kellene valamit csinálnod, mert a tetejében a munkahelyeden, a hívatásodban ért sérelem, hátrány, megalázás. Nagyon kíváncsi ...Tovább a teljes történethez » -
Makara Doktor Úrtól szeretnék kérdezni
Téma címkék: HepatitisSzia Pilu! Örülök, hogy eddig minden rendbe van veled, és túl vagy a kezelésen. Nagyon bízzunk abba, hogy soha nem lesz többé társad a HCV! Most majd szépen alakul a májad is "visszafelé", a jó irányba. Közben én is elkezdtem, a "mellékhatás mentes" ...Tovább a teljes történethez » -
Pozitív és Negatív
Téma címkék: Hepatitis hepatitisz cKedves Gelfiro! Bízom benne, hogy Makara dr Úr szavai megnyugtattak!!! Mindenesetre teljesen el vagyok képedve, hogy így is mit kellett átélned. Nagyon sajnállak! Kár, hogy nem találtál előbb ránk, s akkor előbb tudod meg ezeket a jó híreket, meg ...Tovább a teljes történethez » -
A régi történet folytatása - IFM
Téma címkék: Hepatitis IFM kezelésSzia Zazie, duplán Sorstársam! Örülök, hogy boldog vagy, és maradjál is az! Sikerüljön neked a nagy 0 vírusszámot elérni!! S ne legyen semmi mellékhatásod! Nincs? Én is ebben a szériában vagyok, kerültem be. Jelenleg még nem vagyok felhőtlenül ...Tovább a teljes történethez » -
Talán teljesen meggyógyultam
Téma címkék: 3-as kombináció! HepatitisSZIA LEZ! Gratulálok, s további minden szépet, jót, szuper egészséges éveket kívánok neked! Nincs benned a vírus, akkor mit kellene megmondani? Én megmondtam mindig a fogorvosnál, itthon is, és a SOTE Klinikán is, de semmi gond nem volt. ...Tovább a teljes történethez » -
Interferonmentes kezelésre várva
Téma címkék: HepatitisKedves Nyugdíjas Sorstárs! Amíg Makara Dr Úr válaszol, csak annyit szeretnék mondani, hogy ne gondolkodj azon, hogy a saját pénzeden veszel gyógyszert, amikor jogosult vagy rá itthon, ellenőrzött körülmények között! Persze, ha sokan megveszik drága ...Tovább a teljes történethez » -
Újabb kérdés Makara Doktor Úrhoz!
Téma címkék: HepatitisSzia Mariat! Osztozom a nézetedben. Én is a természetes ételeket részesítem előnyben! Nem adok pénzt ilyen-olyan margarinokra, hiába írják tele, hogy milyen sok vitaminnal van dúsítva. Aztán a hűtőben megpenészedik! Pontosan azokat eszem, esszük, ...Tovább a teljes történethez » -
Mindíg van remény
Szia Forgetmenot! Üdv Mindenkinek! SZÓVAL!!! Nyár óta már mi is "kikupálódtunk" a külföldről behozható/hozzáférhető INF mentes gyógyszerrel kapcsolatban. Erről már a VIMOR klubban, a VIMOR gyűlésen is volt szó. Azt is tudjuk, hogy ezek a gyógyszerek ...Tovább a teljes történethez » -
Édesanyám részére kérek segítséget!!!
Téma címkék: HepatitisSzia Évike! Naponta többször nézem meg az emailjeimet, hogy írtál-e? Ha nem írsz magánban, akkor nem tudok segíteni. Nem akarom itt untatni a "nagyközönséget" olyan részletekkel, ami csak Anyukádra vonatkozik, és kellene is még pár adat. Komolynak ...Tovább a teljes történethez » -
Édesanyám részére kérek segítséget!!!
Téma címkék: HepatitisÉvike! Ha még nem írtál, kérlek írj, hogy tudjak segíteni! Nagyon keményen megdolgozza a pszichét a kezelés. Nem az étvágytalanság miatt "van ki", és nem fordítva! Maga a kezelés mellékhatása ez! Ezzel nem lehet, szabad "játszani", ezt komolyan kell ...Tovább a teljes történethez » -
Édesanyám részére kérek segítséget!!!
Téma címkék: HepatitisKedves Aggódó Évike! Nagyon megható, hogy így izgulsz Édesanyádért, és kéred a segítséget! A témára térve! A mellékhatások jönnek-mennek! Vannak amelyek az elején erősebbek, és vannak olyanok, amelyek lassan alakulnak ki, s a vége felé rosszabb. Ez ...Tovább a teljes történethez » -
HCV - kártérítési pert indítanék
Szia Mariat! Köszi a gyors választ. Akkor jól gondoltam, hogy ribával kaptad. Miért nem hagytad abba? Miért nem mondtad neki, hogy nem bírod, nem akarsz ebbe belepusztulni! Na! Most, már túl vagy rajta, gyorsan felejtsed el a rémséget! Hívott engem ...Tovább a teljes történethez » -
HCV - kártérítési pert indítanék
Szia Mariat! Azt nagyon jó olvasni, hogy kiment belőled a hcv, de szomorú azt, hogy ennyit szenvedtél. Azért, valami nem tiszta nekem. Ez a kezelés tavaly indult, igaz, előtte a kisérletbe már bevontak bizonyos szempont szerint betegeket. Ez a ...Tovább a teljes történethez » -
Új hír a kezelésekről
Nórám! Köszi, s természetesen beszámolok mindenről. Jobban örültem volna, s ezt teljes szívből mondom, ha egyszerre vagyunk benne abba a 100-120 főben! Most még inkább javaslom minden várakozónak, hogy NE HAGYJÁTOK MAGATOKAT!!!! Ja! Már megtudtam, ...Tovább a teljes történethez » -
Új hír a kezelésekről
Szia Panzer! Nem értelek! Nekem nincs gondom a munkavállalással! Az a gondom, hogy 3 éven belül vagyok a nyugdíjkorhatárhoz, és ez a törvény szerint azt jelenti, hogy már véglegesíteni kellett volna. Minden ismerősömet véglegesítettek, akik 5 éven ...Tovább a teljes történethez » -
Új hír a kezelésekről
Szia Museto! Sziasztok Sorstársak! Én aztán ezt a kérésemet/javaslatomat megszerkesztettem "történet"-nek is! Persze, jó elcseverészni, csak előfordulhat, hogy pont arra nem kapunk választ, amire várunk. Mint, pl, a HBV-ek jobban jönnének elő, ha ...Tovább a teljes történethez » -
Új hír a kezelésekről
Üdv Mindenkinek!! Kapom az értesítést a VSZ-től, hogy új hozzászólás érkezett az “Új hír a kezelésekről” témában. Kíváncsian nyitom ki, hetek óta, főleg tegnap óta, ( tegnap VIMOR összejövetel volt, s nagyon komoly kérdések és vélemények, javaslatok ...Tovább a teljes történethez » -
C vírusaink ellen mennyire eredményes a kezelés?
Téma címkék: HepatitisHajrá Hetvenes! Köszi a jó hír megosztását!! Majd az előre haladást is írjad meg, milyen ütemben, hogyan halad?! Nagyon izgi ez most, főleg neked! Minden jót mindenkinek!!! KláriTovább a teljes történethez » -
Új hír a kezelésekről
Szia Panzer! Üdv Sorstársak! Na! Végre olvasunk Rólad! Akkor ez megoldódott neked! Érdekes, ezt az “5 éven belül” dolgot én is így tudtam, aztán nekem nem adták meg azok után, hogy én már a régi rendszerben is 2009-ben véglegesítve lettem.2 év múlva ...Tovább a teljes történethez » -
mellékhatások
Téma címkék: HepatitisSzia Haraszika! Akkor minden jót neked az új lakóhelyeden! Találjál egy jó orvost bajaidra! Van egy gyakorlati javaslatom! Csinálj egy új oldalt magadnak, vagy a régire írjál, mert itt Watersén vagyunk, s egy kicsit fúra, hogy nem az ő gondjaira ...Tovább a teljes történethez » -
Makara Főorvos Úrhoz kérdés:Rosszabbodó máj sikeres kezelés után.
Téma címkék: Hepatitis Kezelés után.Tisztelt Főorvos Úr! Köszönöm a választ Sorstársunk nevében is. A helyzet az, hogy nem eszik semmi olyant, amire azt lehetne mondani-általánosságban-, hogy elősegíti a zsírmájat, nem iszik alkoholt, és nem elhízott.Megkérném, hogy írna konkrétabban ...Tovább a teljes történethez » -
mellékhatások
Téma címkék: HepatitisSzia Harasztika! Én is elolvastam régi történetedet, meg az akkori válaszokat. Nóra már akkor leírta neked, hogy valószínű heliko baktered van. Na! Ez “bejött”! Bízzunk, hogy ezzel most előbbre leszel, jobban is leszel majd! Azt nem értem, ha ...Tovább a teljes történethez » -
Konkrét segítséget kérek!
Téma címkék: AlkoholizmusSzia! Keressetek fel egy Hepatológiai centrumot, s ott szakszerű kivizsgálásban lesz része májilag! Onnét elküldik egy Fibroscan vizsgálatra, ami teljesen és jól megmutatja a máj állapotát, a fibrózis, vagy esetleg már a cirrózis mértékét, és a ...Tovább a teljes történethez » -
mellékhatások
Téma címkék: HepatitisSzia! A hajhullást szerintem sem lehet megállítani, de azért vigyázzál a samponokra. Csak természeteset használjál! Én is kaptam ajándékba parókát, de nem használtam. Nyárra vettem egy divatos szalmaszerű kalapot, télen meg van más fejfedő.Itthon ...Tovább a teljes történethez » -
Sziasztok
Téma címkék: HepatitisSzia! Szerintem, ha ez a fáradékonyság aggaszt, nyugodtan kérjél egy vérképet! Megnézed, meglátod, hogy mi a helyzet, és remélhetőleg nyugisan várhatod a novembert. Miért kellene izgulnod addig, ha nem muszáj? Írjad majd meg az eredményt, ha ...Tovább a teljes történethez » -
HCV világnap!
Téma címkék: HCV Világnap! HepatitisDrága Panzer! Jó, hogy előkerültél! Mi van veled? Hogy vagy? Különben, köszi a soraidat, a gondolataidat. Pont ezt akartam (volna) én is írni, pont így és ilyen indulattal. Aztán el is gondolkodtam a témán. Mi már megedződtünk-azt hiszem! Én soha ...Tovább a teljes történethez » -
HCV világnap!
Téma címkék: HCV Világnap! HepatitisSzia Máriatövis! Amit Katih megírt, azzal akartam folytatni én is, de tegnap nem értem a géphez. Valamint azt megírni Neked, hogy 23 éve lettem felfedezve, csak 6 évvel később kezdődött valami "érdemi" gondozàs, és még nem vagyok negativ, ahogyan ...Tovább a teljes történethez » -
Hepatitis C
Sziasztok Lívia és Szilárd! Akkor egészen jól haladtok-hála! Azt nem tudom, hogy az osztrákoknál hogyan megy a gyógyszer osztás, de elképzelhető nagyon, hogy egy vérrák után megilleti az új gyógyszer. Gondolom, ezt itthon is így csinálják, csak a ...Tovább a teljes történethez » -
HCV világnap!
Téma címkék: HCV Világnap! HepatitisSzia! Nem értem, hogy mi a gondod? A trágár szóhasználatot meg főleg nem értem! Újból elolvastam. Én nem vagyok a WHO, aki ezeket a komoly ajánlásokat előterjesztette, tehát nem kell tőlem bocsánatot kérni, de megmagyarázhatod, hogy mi ezzel a gond? ...Tovább a teljes történethez » -
Hepregbe bekerülni sem egyszerű!!
Sziasztok! HCV -ről a HCV Világnapon a Weborvoson. http://www.weborvos.hu/egeszsegpolitika/hepatitis_vilagnap_azonnal_cselekedni_kell/232845/ Szép napot!!! Üdv: KláriTovább a teljes történethez » -
Hepatitis C
Üdv szeretettel! Dr Horváth Béla ügyvéd és irodàja foglalkozik HCV kártérítéssel, de gondolom, vannak mások is! Ők Pesten, az 5. kerületben, pár percre a Bazilikátől székelnek. Ez az iroda volt az első, aki pert nyert. Aki tudja igazolni, hogy ...Tovább a teljes történethez » -
Hepregbe bekerülni sem egyszerű!!
Sziasztok! Amiről Gyuri ír, az egy 2. generációs, és a neve is "módosított". Így adják, adhatják olcsóbban-gondolom! Na! Egyik lányom éppen arra mászkál, megmondom neki, hogy nézzen már be egy patikába! Kíváncsi vagyok, mit talál? Mondjuk, nekem ...Tovább a teljes történethez » -
Hepregbe bekerülni sem egyszerű!!
SZIASZTOK! Itt van Gyuri történetéből egy részlet. "....... A főorvosasszony felterjesztett 3-as kezelésre, de nem került rá sor. Később felterjesztett interferon mentes kezelésre, 43 ponttal kezdtem, most 54 van. Voltam a listán 68. és 430. közt ...Tovább a teljes történethez » -
Hepregbe bekerülni sem egyszerű!!
Sziasztok! Csodálkozom, hogy Gyuri generikus gyógyszeréhez senki nem szól hozzá. Valóban van már? Más! A 23 éves HCV-vel való közösködés alatt, most először a kórházi gyakorlatom alatt éreztem valami pozitivet ezzel kapcsolatban. Nem tudom jobb ...Tovább a teljes történethez » -
Várakozás
Szia Mari! Én is nagyon kiváncsi vagyok, hogy Gyuri jelentkezik-e? Valamint arra is, hogy van-e még valaki Gyurin kívűl, aki hallott erről a generikus gyógyszerről, Bangladesről, stb! Ezt a "történetedet" több, mint 100 Sorstárs fogja olvasni. ...Tovább a teljes történethez » -
Célegyenesben
Téma címkék: Hepatitis TörténetemSzia Mari! Értem, hogy ezt a bangladesi kapcsolatot, lehetőséget akarod Gyuritól megkérdezni, de làthatod, hogy nem reagál igy! Azért ajànlottam, hogy írjad meg "történetben" a saját gondodat, kérdésedet, s akkor többen làtják, s Gyuri is kap róla ...Tovább a teljes történethez » -
Célegyenesben
Téma címkék: Hepatitis TörténetemSzia Mami1mami! Honnét, mit, hogyan???? Meg még Bangladesből? S ezért fizettél? Csak ne, hogy "többe kerüljön a leves, mint a hús!" Elnézésedet kérem, ha zavar a csodálkozásom, de ha egy kicsit bővebben, részletesebben, esetleg konkrétabban ...Tovább a teljes történethez » -
C vírusaink ellen mennyire eredményes a kezelés?
Téma címkék: HepatitisSzia Pilu! Jajjjj, de nagyon jó!!! Nagyon szurkolunk neked!!! Hajrá!!!! Várjuk beszámolódat majd! Üdv és egy kellemes, reményteli, mellékhatásoktól mentes nyarat kívánok neked!!!! Szeretettel: KláriTovább a teljes történethez » -
Célegyenesben
Téma címkék: Hepatitis TörténetemSzia Mari! Köszöntelek szeretettel a klubban, mint Sorstársat!! Talán, ha megírnád "történet"-ben a gondodat/betegségedet akkor többen olvassák, esetleg Gyuri is. Ahogy látod, Gyuri eddig egy hozzaszólásra sem reagált. Ez csak egy segítő ötlet ...Tovább a teljes történethez » -
Attila1981
Drága Nóeah2! Ilyent ne mondj, hogy "tuti", de mivel Apukád Hcv beteg, egy vizsgálat nem rossz ötlet! Volt egy kis gondom, de küldöm, amit igértem. Jó éjt!! KláriTovább a teljes történethez » -
Apukám beteg - a remény hal meg utoljára.
Téma címkék: HepatitisSzia Nórah2! Ha jól gondolom, te nem otthon élsz. A máj nagyon hosszú ideig nem jelez, de ha már jelez, akkor sem fáj, csak más fáj, ami a baj szövődménye, pl a vérzés. Ott Erdélyben, egy ilyen előrehaladott állapotú beteget nem tesznek fel a ...Tovább a teljes történethez » -
Apukám beteg - a remény hal meg utoljára.
Téma címkék: HepatitisSzia Norah2! Hát? Akkor igy nehezebb valóban a hekyzet. Ott is van ez az új, INF mentes kezelés, ott is van várólista-ha jól emlékszem. Árpi Sorstársunk "történetét" és hozzáxszólásait olvassad el, mert ott kaphatsz infót arról, hogy miként megy ez ...Tovább a teljes történethez » -
Célegyenesben
Téma címkék: Hepatitis TörténetemSzia! Köszöntelek szeretettel! Várjuk további leveleidet! Legyen szép nyarad! Üdv szeretettel: KláriTovább a teljes történethez » -
Attila1981
Szia Attila! Várjuk ki a végét! Ha megkapod/visszakapod a leleteidet alaposan áttanulmányozod, aztán meglátod, hogy van-e közte PCR-es lelet? Ezt nen Nyiregyházán nézik, tehát más van írva a fejlécen, mint a többinek. Akkor most pihenjed ki a ...Tovább a teljes történethez » -
Attila1981
Szia Attila! Nem azt gondoljuk, hogy hazudik, de valami hibádzik! Látod, a többiek is, mint én már az első magánlevélben erről érdeklődtem, és biztattalak, hogy kérjed az ez irányú kivizsgálást. Itt vagy az lehet, hogy van leleted, csak a sok papír ...Tovább a teljes történethez » -
Sziasztok
Téma címkék: HepatitisSzia! Én is veled örülök! Élvezzed a virusnélküli életet!! Az izületi gondjaid us megoldódnak, javulnak biztosan. Tovàbbi minden-minden jót kivánok szetetettel: Klári-KlmáanTovább a teljes történethez » -
Attila1981
Szia Nórah2! Nem értem, hogyan érted, amit írsz? Igaz, Attilanak szól, de azért kérdezem, hogy mi lesz rosszabb, és miért van rossz helyen? Örülnék, és megköszönöm, ha bővebben válaszolsz! Vagy lemaradtam valamiről? Üdv szeretettel: Klári-KlmáanTovább a teljes történethez » -
Hepatitisz
Szia Gyógyult Sorstárs! Reméljük a legjobbakat, hogy a "rendes" vizsgàlat is jó etedményt fog mutatni! Ehhez persze el kell menned a hepatológiára, de megéri, hogy tisztán lássál, és megnyugodjál. Írjad majd meg, hogy mi lett az eredmény! ...Tovább a teljes történethez » -
Attila1981
Szia Attila! Köszöntelek itt is szeretettel! Már megcsinálták nàlad a biopsziát. Hogy sikerült? Remélem, hogy hamarosan kiderül az ok, ami a bajt lkozza a májadbab! Addig, amig nincs egyértelmű diagnózis, ne temessed magadat-légyszi! Ha időnként ...Tovább a teljes történethez » -
Hepatitisz C vírus, a soha viszont nem látásra!
Téma címkék: HepatitisKedves Sorstárs! Nagyon jó ilyent hallani! Továbbiakban még jobb egészséget, és minden jót Neked!! Üdv: KláriTovább a teljes történethez » -
Három évvel a sikeres kettes kezelés után
Téma címkék: HepatitisSzia Tibi, hűséges, majdnem alapító Sorstársunk! Le vagyok döbbenve! Rosszabbodik a helyzet nálad is? Milyenek az értékeid, és miről indultál negatívként? Az enzim értékeiden is látszik? Ez nagyon szomorú! Jössz pénteken közénk? Régen találkoztunk! ...Tovább a teljes történethez » -
Új hír a kezelésekről
Szia! Szerintem, vagy eddigi tudásom szerint csak 1 évi táppénz után lehet elkezdeni a leszázalékolást. én így csináltam. Még be sem fogadták addig a kérvényemet, amíg nem töltöttem be az 1 évet. 2012-ben sok minden változott ezen a téren, így ...Tovább a teljes történethez » -
Hepregbe bekerülni sem egyszerű!!
Sziasztok! Fent van a hepreg elején az egész kezelési protokoll, és a prioritási indexhez szükséges ismeretek. Jó böngészést mindenkinek, aki még várakozó állásponton kénytelen lenni! ...Tovább a teljes történethez » -
Új hír a kezelésekről
Sziasztok! Itt ez a link! ez a kezelési protokollokat, a prioritási indexet, és sok más "okosat" tartalmaz! A hepreg elején olvasható. Jó böngészést! https://hepreg.hu/custom/hepreg/doc/hepatitis_C_magyar_konszenzusajanlas.pdf Üdv! KláriTovább a teljes történethez » -
HCV - kártérítési pert indítanék
Kedves Marcsi! Hajrá előre az irtásban!!! Ez a kezelés olcsóbb, mint az eddigiek! Még a régi kettes kezelés is drágább volt, a hármas pedig több, mint kétszerese! Ezt azokhoz képest "olcsón" adják a cégek.Nagy egyeztetés volt egy éve már a cégek, a ...Tovább a teljes történethez » -
hihetetlen de eltünt a pikkelysömör
Téma címkék: PikkelysömörÜdv Farkaska! Alul találsz egy linket, de ahogy a hozzászólásban olvashatod, ez egy reklám! Vigyázz! Üdv: KláriTovább a teljes történethez » -
Makara Doktor Úrtól szeretnék kérdezni
Téma címkék: HepatitisSzia István! Ez az infó kizárt, hogy igaz lenne! Egy kategória ugrás 10 pont, és + pontokat ér a kategórián belüli emelkedés. Valamint most már havonta jár egy + pont a várakozásért. A vírusszámért, PCR-ért nem jár pont. Nem lehet, hogy ezzel lett ...Tovább a teljes történethez » -
8. hét után
Téma címkék: HepatitisSzia Waters! Mindig lebegjen előtted az a jó érzés, hogy van már jobb is! Gondoljad el, amikor mi csináltuk, nem volt semmi távlat más, csak az, ha "ez nem segít, akkor talán a halál!" Na! A mostani nehézségeket is látva, azért fel van valami ...Tovább a teljes történethez » -
A kórházban
Téma címkék: HepatitisFIGYI! Ha a körzetised ennyire "laikus", akkor vigyed el neki a gyógyszereid tájékoztatóját, azt a füzetet amit kaptál a kezelés elején az orvosnál. Ebben a kezelésben a mellékhatások nem olyan szintűek, mint egy fájdalomcsillapítónál! Azt az ember ...Tovább a teljes történethez » -
hihetetlen de eltünt a pikkelysömör
Téma címkék: PikkelysömörEz nagyon jól hangzik! Majd írok a magánra is. Rendes tőled, hogy gondolsz a sorstársakra is! Reméljük, hogy nem mostanába, vagy soha se újul ki! Üdv. KláriTovább a teljes történethez » -
A kórházban
Téma címkék: HepatitisSzia Waters! A vérnyomás csökkenés mellékhatás, ezért azt ki kell valahogyan védened! Emeljed a kávé mennyiséget, ha nem kávéztál, akkor vezessed be! Az még +-ba májvédő is! Lassan álljál fel, fekvésből soha ne egyszerre! Reggel kezdheted a napot ...Tovább a teljes történethez » -
Makara Doktor Úrtól szeretnék kérdezni
Téma címkék: HepatitisKedves Pilú! Nagyon várjuk a folytatást sorsod alakulása terén! Ez ami itt többünket zavar, hogy finom legyek! Amíg nem kell a kérvényhez leletet csatolni, addig nem is várható nagy változás! Ennek az ígéretnek a beteljesülését várjuk, s ezzel ...Tovább a teljes történethez » -
HCV - kártérítési pert indítanék
Szia Mariat! Hála, nekem még a máj miatt nem kell. Megkérdeztem a hepa szakápolónkat. Azt mondja, hogy itt a Fenistilt szokták mondani, meg van egy másik, de az "kikeverős". Ha ez nem válik be, akkor megkérdezem a dokit, hogy mi az összetétele a ...Tovább a teljes történethez » -
HCV - kártérítési pert indítanék
Kedves Legard.ari! Nórát kérdezed, de azért annyit válaszolok, hogy nem az az érdekes elsősorban, hogy mikor fertőződött meg, hanem az, hogy mikor kapta a HCV-ről az első leletet?! S az a lényeg még, hogy a vér-kapásról legyen lelet! Ettől számított ...Tovább a teljes történethez » -
HCV - kártérítési pert indítanék
Mária! Hallgassál Nórára! Ahogyan én is írtam ezt a beadást nem szabad halogatnod!!!! Azonnal!!! Nóra már végig járta az utat, fogadjad el az infóit! Üdv, jó éjt és szép álmokat Mindenkinek!! KláriTovább a teljes történethez » -
HCV - kártérítési pert indítanék
Szia Marit! Köszi a kedves szavakat! A kezelés amit kapsz majd az új, Interferon mentes kezelés, ami csak tabletta. Hatásfokra nézve az eddigi legjobb! 95 %-os gyógyulási esély-ami reméljük be is jön Nálad!!! Ezt nem 3-as kezelésnek hívjuk, hanem ...Tovább a teljes történethez » -
HCV - kártérítési pert indítanék
Szia Kedves Sorstárs! Nagyon hosszú a listád, amit ez a "kedves" HCV neked okozott! Mint már a másik hozzászólásomban is írtam, mielőbb vegyed fel a kapcsolatot a Dr Horváth ügyvédi irodával, és intézkedjél! Ez azért fontos, mert számít a ...Tovább a teljes történethez » -
HCV kérdezz-felelek 2016. – II. rész
Téma címkék: HepatitisSzia Mariat! Ezt az ügyet nem szabad akármilyen ügyvédre bizni! Ennek már van "kitaposott útja" ügyvédje, a dr Horváth Béla irodája Bp-en! Az államot kell perelni! Ha friss a lelet, 1 éven belüli, akkor nagyobb az esély, de nyertek már olyanok is, ...Tovább a teljes történethez » -
Friss hírek HCV-terápia ügyben – a Vimor Klubból jelentjük
Téma címkék: HepatitisOK! Hajrá! Így legyen! Tetszik az új hozzáállás! Nagyon-nagyon várom/várjuk a kérvény látványát, s az adható pontokat! Részemről rettentően kíváncsi vagyok, hogy melyik rubrika ad lehetőséget a szövődmények, társult betegségek beírására. Így, a ...Tovább a teljes történethez » -
Hepregbe bekerülni sem egyszerű!!
Kedves "Anyukámbeteg"! Nagyon jó, hogy végre hozzájutott az INF mentes kezeléshez Anyukád! Nagyon érdekelne majd engem, de gondolom a többieket is, akik várunk, hogy milyen ez a gyógyszer a mindennapokban? Milyen mellékhatásokat okoz, főleg így ...Tovább a teljes történethez » -
Hepregbe bekerülni sem egyszerű!!
Szia Museto! JAAA!!!! ERRŐL VAN SZÓ!! Nagyon várom a pénteket! Szomorú vagyok és csalódott. Most, hogy egy kicsit belülre kerültem az eü-be még nagyobb gondom ez a baj! Szeretnék erről is beszélni/beszélgetni/kérdezni majd, mert most még ...Tovább a teljes történethez » -
Hepregbe bekerülni sem egyszerű!!
Szia Mariat! Hetvenes megelőzött. Nekem sincs még számom, mert valahol a "sötétségben" kullogok.Valami olyant mondott a mi Bettink, az "életmentő" ápolónőnk, hogy 2 oldalnyi név látszik egyszerre. Most ez nem annyira érdekes, hanem az, hogy egyre ...Tovább a teljes történethez » -
A kórházban
Téma címkék: HepatitisSzia Waters! Ezek a tünetek teljesen beleillenek a kezelésbe. Lehetne még rosszabb is, pl. hányással, hasmenéssel. Általában ezek csökkenni szoktak az idő előrehaladtával, aztán jön/het más.Most viszont csak ezzel foglalkozzunk! Tapasztaljad ki, ...Tovább a teljes történethez » -
Még 3 szuri azt vége :)
Téma címkék: HepatitisSzia Dragov! Nagyon jól megúszod ezt az egészet. Nagyon örülj! Egy enyhe nyugtató nem az ördögtől való, ha segít lazítani, aludni! Én a kezelés alatt 2-t ettem este + 2 altatót, és ennyi sokról is tökéletesen le tudtam szokni, szépen felezve, ...Tovább a teljes történethez » -
Hepregbe bekerülni sem egyszerű!!
Sziasztok Sorstársak! Voltam a Hepászdr-nál, s elolvastam a kérdez-feleletet. Hát? Nem vagyok feldobva, így a kettő eredményétől. Volt egy olyan bevillant ötletem, hogy jól jár az a beteg, aki mostanában hirtelen belendül, és nagy kpa-t, meg más ...Tovább a teljes történethez » -
A kórházban
Téma címkék: HepatitisHajrá! Szurkolunk! Ha van bármi új tüneted, furcsaság, ami eddig nem volt, csak kérdezzél itt bennünket, s pillanatok alatt "összedobjuk" az enyhítésre való ötleteket. Reméljük, hogy Te könnyen megúszod, s a nehezét a vírusok "élvezik" majd, és ...Tovább a teljes történethez » -
Makara Doktor Úrtól szeretnék kérdezni
Téma címkék: HepatitisKedves Pilú! Örülök, hogy előkerültél, és annak is, hogy haladsz előre, igaz, lassan! Voltatok a Transzplant Klinikán? Merre indultatok el? Nagyon érdekel a sorsod, válaszoljál akár itt, akár magánban is! Én válaszoltam a leveletekre hosszan, de ...Tovább a teljes történethez » -
Makara Doktor Úrtól szeretnék kérdezni
Téma címkék: HepatitisSzia Katih! Elméletileg ez jól hangzik magyarázatnak, de akkor egy olyan nagy centrumnak, mint a miénk is hasonló képet kellene mutatnia! Vagyis, kellene lenni egy jó "adag" előkerült F/4-esnek, és azt kellene látnunk, hogy ha nem is tömegével, de ...Tovább a teljes történethez » -
Makara Doktor Úrtól szeretnék kérdezni
Téma címkék: HepatitisSzép estét! Remélem, hogy minden lányt meglocsoltatok fiúk?! Igaz, a máj attól még hervad, de legalább a lelkünk egy kicsit vidámabb, ha szép élményeket élünk át. "Hazai" vizekre evezek! Nekem és sokunknak az a NAGY kérdés, hogy ha havonta 100 beteg ...Tovább a teljes történethez » -
Kezdet mindig nehéz- várakozás
Téma címkék: HepatitisSzia Emőke! Én tudok az esetedről valamennyit, de innét se én se más nem tudja megmondani, hogy éppen te mikor kezdheted el a kezelést. Te feltettél egy kérdést, a "történet"rovatban. Régen írtál már ide, így aki most elolvassa a fenti kérdésedet, ...Tovább a teljes történethez » -
Kérdés Makara doktorhoz
Téma címkék: 3-as kombináció! HepatitisKedves Lez53! Csak ismételni tudom, amit előttem már leírtak! Nem kell megmondani, s ezt jogszabály írja elő! A 18/1998 EüM rendelet kimondja, hogy krónikus hepatitiszben szenvedő egyént hátrányos megkülönböztetés semmilyen vonatkozásban nem ...Tovább a teljes történethez » -
az en tortenetem a pikelysömöröl
Téma címkék: PikkelysömörSziasztok Kedves Sorstársak! Egy éve, "derült égből..." jött ez a borzalom a fejemre, aztán a könyökömre, aztán a körmeimre, aztán kis pöttyeivel a testemen mindenhol. Minden porcikám fáj. Folyamatosan vakarom a fejemet. Rövidre vágattam a hajamat, ...Tovább a teljes történethez » -
ALS betegség!
Téma címkék: ALS Ritka betegségekNórám! Valóban, a mi bajunk ehhez képest "kuryabaj"! Minden viszonyítás kérdése! Húgi gégerákjánál már viszonyítottam, s elmúlt évben újra az ALS-hez. Ismrősöm nagyon nagy hittel és olyan Isten szeretettel élt, s a betegsége alatt egyre jobban ...Tovább a teljes történethez » -
ALS betegség!
Téma címkék: ALS Ritka betegségekKedves Hozzászólók! Nagyon köszönöm mindenkinek a segítségét. Sajnos, aki miatt kértem a segítséget, ötleteket, eltávozott körünkből. Pont 1 éve kapta kezébe a diagnózist. Ez valóban nagyon gyors lefolyású, s egy borzalmas szenvedésekkel,( főleg ...Tovább a teljes történethez » -
szavazás
Téma címkék: HepatitisSzia Hetvenes! Így más, hogy volt olyan a listán, akire nyugodtan adtam a voksot, mert már valaki leírta a véleményét, s az tetszett, meg ismerem is valamennyire. Én azt írtam, hogy a közvetlen környezetemben, pontosabban azok között, akikkel "napi" ...Tovább a teljes történethez » -
szavazás
Téma címkék: HepatitisSziasztok! A teljesség kedvéért! Kinyitottam a listát, s kíváncsi lettem, hogy találok-e ismerőst, akár csak névről is? Találtam persze ilyent is, olyant is, és szavaztam is! Üdv! KláriTovább a teljes történethez » -
szavazás
Téma címkék: HepatitisSzia Ági! Jó neked, ha vannak ilyen klassz élményeid! Sajnos, nekem (most nem!) jut eszembe senki. Ugyebár, olyant kell(ne) megjelölni, akivel kapcsolatban személyesen éltem át nagyon jó tapasztalatot. Jó! A jelölés már készen van, így természetesen ...Tovább a teljes történethez » -
Milyen betegség az arthritis psoriatica (AP)?
Téma címkék: Pikkelysömör ZsibongóÜdv! Pont jókor jött elém ez a tudomány! Van itt Sorstàrs, aki ebben a témában "profi"? Szeretném tudni, hogyan lehet eljutni/bejutni az Irgalmadrendi Kórházba? Izgatottan várok válaszokat, persze, annak is van előnye, ha nem jön válasz. Akkor nincs ...Tovább a teljes történethez » -
Makara Doktor Úrtól szeretnék kérdezni
Téma címkék: HepatitisKedves István! Én egy Sorstárs vagyok, de sok mindent átéltem, tapasztaltam és hallottam már, ezért a legegyszerűbb első ötletem az, HOGY NE HAGYJAD MAGAD!!! Kérdezz, szólj, kérjed! Uh vizsgálatról írsz, de a Fibroscan érték tendenciája többet mond, ...Tovább a teljes történethez » -
HCV - 1997 óta tudom
Szia! Dragav már megválaszolta, de azért én is megnyugtatlak. Ha eddig nincs semmi érezhető tüneted, akkor remélhetőleg nem is lesz! Beindul az INF mentes kezelés-sorozat, és Te is odakerülsz a sor elejére! Hála Isten, a máj egy csodálatos szervünk, ...Tovább a teljes történethez » -
HCV - 1997 óta tudom
Szia! Még annyit, hogy nagyon hasznos lenne, ha el tudnátok járni Anyukáddal is akár a VIMOR rendezvényekre. Ott sok hasznos infóhoz lehet jutni, valamint a személyes kapcsolatok szintén nagy erőt adhatnak! Üdv szeretettel: Klári-klmáan ...Tovább a teljes történethez » -
HCV - 1997 óta tudom
Kedves Plepsz! Ezeket az értékeket a vérből nézik. Kérdezzed meg nyugodtan és bátran a kezelőorvosodat! Ha nincs, akkor kérjed! Nagyon szomorú és “érdekes” lenne, ha ezek még mindig nem lennének meg! Szerintem ott kell lenni valahol a leleteid ...Tovább a teljes történethez » -
Kérdés az új interferon mentes kezelésről
Téma címkék: HepatitisKedves Ápoló01! Köszöntelek közöttünk, de Te most Anna-"akkorseadomfel" oldalán/története alatt vagy, s emiatt nem kapsz választ. Két megoldás vab: 1. A már megírt hozzászólásodat átkattíntod a "történetté alakítás"-ra, 2. Hagyod itt, s egyszerűen ...Tovább a teljes történethez » -
Kérdés Makara Doktor Úrhoz!
Téma címkék: HepatitisKedves Sorstárs! Miként szólíthatunk? Örülj, hogy nem kell átszenvedned az interferon mellékhatásait!!! Szerintem nagy szerencséd van! Ha a Fibroscanod F/4, akkor hamarosan meg is kaphatod az INF mentes kezelést, és mellékhatások nélkül leszel ...Tovább a teljes történethez » -
Kérdés Makara Főorvos Úrhoz
Téma címkék: HepatitisKöszönjük Makara főorvos Úrnak a válaszát és a tanácsot/infót! Én azt kérdezném még, hogy a PCR mennyit "ér" (mennyiségire gondolok), s milyen régi lehet a lelet? Tegnap tudtam meg, hogy nálunk az utolsót írják be, teljesen mindegy, hogy az éppen ...Tovább a teljes történethez » -
Egy autoimmun betegséggel félrediagnosztizált beteg története
Téma címkék: Lyme-kórKöszi, hogy megosztottad életed e fàjdalmas szeletét. Tudod, a "megosztott bánat, fél bánat!" Kivánom, hogy mielőbb jobban legyél, s el tudjál kezdeni egy új, tartalmas életet! Megharcoltál érte, nagyon megérdemled, hogy teljes és egészséges életet ...Tovább a teljes történethez » -
Kezdet mindig nehéz!
Téma címkék: HepatitisSzia Emőke! Mondtam én neked, hogy nem megy ez olyan gyorsan, meg azt is, higy nem kell megmondani! Fel a fejjel! Ügyes voltál, ha már egyszer elárultad, egészen jól jöttél ki belőle! Mi ebből a tanulság mindenkinek? Az, hogy ott és akkor kell CSAK ...Tovább a teljes történethez » -
Kezdet mindig nehéz !
Téma címkék: HepatitisSzia Emőke! Én is kivánok Neked és Családodnak áldott Karácsonyt! Reméljük, hogy addigra jól beállítják a cukrodat, s a kezelés alatt majd újra lehet állítani! Jobb lenne "áttetetni" magadat az INF mentesre, ha már most cokorbeteg vagy! Ennek a ...Tovább a teljes történethez » -
Hepatitisz C - új kezelés méltányossággal?
Téma címkék: HepatitisKedves Dóra! Szép délután volt a VIMOR-on. Nem voltunk sokan, de így mindenki tudott a másikkal legalább egy-két szót váltani, s voltak újak is. Kívánom a legjobbakat, hogy nincs még “vész” Anyukádnál! Szívesen segítek, ha írtok a magánra ...Tovább a teljes történethez » -
Hepatitis és annak új gyógymódjai
Téma címkék: Az uj gyogymod HepatitisSzia Levi! Jókat írsz! Van genotípus, és az valóban kell az új kezeléshez! Értelek már, hogy nem tudsz közénk jönni! Kolozsvár valóban nem a szomszédban van! Vigyázzál magadra, s írjad majd meg a fejleményeket! Üdv szeretettel: Klári-klmáanTovább a teljes történethez » -
Hepregbe bekerülni sem egyszerű!!
Sziasztok! Egy Sorstárs “érdekes” dolgokat mesélt a Harvoni-s kezeléséről. Kapott mellé ribát, de a mellékhatásai nem olyanok voltak, amilyent a riba miatt várt. Sokkal durvább. Azt is mesélte, hogy együtt járt ellenőrzésre valakivel, akinek még ...Tovább a teljes történethez » -
Kezdet mindig nehéz !
Téma címkék: Antivirális HepatitisSzia Emőke! Valójában, mi van Veled? Szerintem, az idén már nem kell elkezdened, de tévedhetek! Régen jelentkeztél! Vigyázzál magadra, s legyen szép Karácsonyod! kíváncsiak vagyunk a csütörtöki "élménybeszámolódra", mert ahogyan Museto írta, nálad ...Tovább a teljes történethez » -
Hepatitisz C - új kezelés méltányossággal?
Téma címkék: HepatitisKedves Aggódó és Sorstársunk! Ezekkel a paraméterekkel jó helyen kellene lenni a sorban-szerintem! Jöjjön/jöjjetek el ma a májklubba, s ott gyorsan infóhoz tudtok jutni! Ha nem pestiek, vagy környékiek, s nem tudtok ma eljönni, akkor javaslom: ...Tovább a teljes történethez » -
Újjá születve..
Téma címkék: HepatitisSzia Anamary, Drága! Mi van veled? Nagyon kérlek, írjál már ide valamit magadról!!! Tudom, hogy szoknod kell az "új életet", meg nehéz a bezártság se lehet könnyű, de!! Olyan gyorsan szalad az idő, s a tavaszt már mászkálással, és szabadon ...Tovább a teljes történethez » -
Hepatitis és annak új gyógymódjai c. történet a VSZ-en
Téma címkék: HepatitisKöszi VSZ a figyelmességet! Üdv: KláriTovább a teljes történethez » -
Hepatitis és annak új gyógymódjai
Téma címkék: Az uj gyogymod HepatitisKedves Levi! Nagyon jó helyre kerültél! Itt Sorstársak vannak, akik nagyon értik a Sorstárs panaszát, kérdését, s persze, örömét is! Maradj közöttünk, s akkor nagyon gyorsan tele leszel infóval betegségünket, a kezeléseket illetően. Persze, az is jó ...Tovább a teljes történethez » -
Hepatitis és annak új gyógymódjai
Téma címkék: Az uj gyogymod HepatitisSzia Levi! Elnézést, hogy sok napig nem válaszoltunk Neked! Valami "zavar" lehetett a VSZ-nél a rendszerben, ezért nem jött senkinek értesítés a leveledről. Szerencsére "éles szemű" figyelmes Sorstársunk Nóra észrevett, és így tudunk válaszolni. ...Tovább a teljes történethez » -
optimizmus csak
Téma címkék: Hepatitis listás parásNa! Hála Istennek! Nagyon örülök! Ez egy szép karácsonyi ajándék. A nyuszi meg a gyógyulást hozza majd meg Neked! Akkor hajrá a 0 eléréséért!! Várjuk majd a részleteket! Üdv szeretettel: Klári-KlmáanTovább a teljes történethez » -
Meggyógyulok ??
Téma címkék: HepatitisSzia Sorstàrs! Nagyon-nagyon-nagy az esélyed, hogy örökre 0-às maradsz! Igaza van Katinak, hogy ahhoz keményen végig kell csinàlni! Persze, nem minden áron! Gondolok itt olyan dúrva mellékhatásokra, ami maradandó károsodást okozhat, mint pl. ...Tovább a teljes történethez » -
optimizmus csak
Téma címkék: Hepatitis listás parásSzia! Akkor már viszi a postás? Reméljük! Ha nem is a gyógyszert, de az értesítést talán. Úgy legyen! Nagyon várjuk a hírt. Üdv szeretettel: Klári-klmáanTovább a teljes történethez » -
vírusszám csökkenés
Üdv Kedves Sorstárs! A vírusszám bizonyos intevallum között mozog/hat. Lehet, hogy ma néznék meg több, vagy kevesebb lenne! Nem ez a fő mérce a betegség nagyságát illetően,hanem a fibrózis mértéke. Ha neked biopsziád volt, akkor a szövettani ...Tovább a teljes történethez » -
optimizmus csak
Téma címkék: Hepatitis listás parásSzia! Látom, hogy az én oldalamon is hozzászoltàl a Hepregbe kerülés témában. A méltányisságit a mi rendelőnkből mindenkiét beadták, ott válogattak köztünk. Többen már túl is vannak rajra! Gondolom, hogy a Transzplant.. Klinika ambulanciájára jársz. ...Tovább a teljes történethez » -
Hepregbe bekerülni sem egyszerű!!
Nórám! Ez az ár a Szent Jánosban van. Én szívesebben mentem volna a dr Horvárh G nagy gépére, de ott csak a hó végén van időpont, mert konferenciára mennek. Ott voltam már, s az lett volna a jó összehasonlítás. Tudom, hogy ez az eredmény semmi! Bele ...Tovább a teljes történethez » -
optimizmus csak
Téma címkék: Hepatitis listás parásSzia Sorstárs! Szerintem, ezzel a magas pontszámmal hamarosan elkezdheted. Valójában, fogalmam sincs, hogy ilyen magas pontszámmal és transzplant után miért nem kerültél be a nyáron indult "méltányosságiba"? Mit mond erre az orvosod? Neked a ...Tovább a teljes történethez » -
Hepregbe bekerülni sem egyszerű!!
Sziasztok! Na!! Megtörtént a “spéci” labor, ami albumin, prothrombin és koleszterizán. Az utóbbit nem tudtam kideríteni, hogy miért kell, de kell! Voltam maszek Fibroscanon, mert otthon nem csinálta meg, mert nem telt el az 1 év. Fél perc=15 ezer ...Tovább a teljes történethez » -
"Csoda" gyógyszer, nekem segített!
Téma címkék: HepatitisKedves Erika! Köszönjük a jelentkezésedet, s őrölök én is, hogy kiirtódott belőled a HCV, s most jöhet a várva várt Baba! Hála Istennek, Magyarország Európában élen járó a HCV kezelések terén, s az új gyógyszerek is,-több fajta, több gyógyszercég ...Tovább a teljes történethez » -
Tudományos kutatás Hepatitis-C témában
Téma címkék: HepatitisSziasztok! Mily izgi és érdekes! Amíg itt írtam, hogy "én sem tudom, hogy mi van?", elküldtem a hozzászólásomat, s visszamentem a levelezésemhez, megjött 4 nap után a válasz. Egy Kovács Balázs nevű úr írt, s kérdezi is, hogy mikor hívhat fel? Na! ...Tovább a teljes történethez » -
Tudományos kutatás Hepatitis-C témában
Téma címkék: HepatitisSziasztok! Én is jelentkeztem, de nem tudok semmit még! Ha a megadott emailon jelentkeztem, meg mások is, akkor miért kell újból a Hölgynél is? Nagyon szeretném tudni, hogy ott van-e a jelentkezésem? Dorina! Jó, hogy mutatkozol! Írj magadról ...Tovább a teljes történethez » -
Hepregbe bekerülni sem egyszerű!!
Drága Nórám! Nagyon aranyos vagy, s nagyon jól esik az izgalom értem. Akkor mégjobban pontosítom a szitut. Telefonáltam, hogy kérem a számomat. Válaszolja, hogy már "nézem is"! S akkor el kezd mérgelődni, értetlenkedni, hogy "mi ez? A mai dátummal ...Tovább a teljes történethez » -
Hepregbe bekerülni sem egyszerű!!
Szia Hetvenes! Lehet! Majd kiderül, ha itt lesz a gép. Addig nem mutatkozom. Rá sem érek! Jön a Mindenszentek, indul a koszorúkötés, temetői munkák, család haza, stb. Szeretem ezt az időszakot! Ilyenkor szabad nosztalgiázni, emlékezni! Én azt nagyon ...Tovább a teljes történethez » -
Hepregbe bekerülni sem egyszerű!!
Szia Hetvenes! Lehet! Majd kiderül, ha itt lesz a gép. Addig nem mutatkozom. Rá sem érek! Jön a Mindenszentek, indul a koszorúkötés, temetői munkák, család haza, stb. Szeretem ezt az időszakot! Ilyenkor szabad nosztalgiázni, emlékezni! Én azt nagyon ...Tovább a teljes történethez » -
Hepa kezelés
Téma címkék: HepatitisSzia Anamary! Pont azt írjad be, ahogyan itt van, de bemásoltam, talán így könnyebb! Elolvastam. Valóban egy sikerrel zárult INF mentes kezelés élményét osztják meg. Az jó benne, hogy megtudhatjuk, hogy valóban ez egy diadal-menet az interferonos ...Tovább a teljes történethez » -
Újjá születve..
Téma címkék: HepatitisSzia Te Drága Sorstárs! Nagyon köszönjük a részletes, és jókedvű beszámolót! Csak így tovább!!! Jó olvasni a pozitív hangulatú leveleidet. Te már főzöl? Azért csak módjával a fizikai munkával! Vigyázz magadra, s csak fokozatosan a teszem-veszemmel! ...Tovább a teljes történethez » -
Hepa kezelés
Téma címkék: HepatitisSzia Nóra! Nekem megvan, bejött a blog. Egy INF mentes kezelés van “feldolgozzva”, ahogy beleolvastam. Most visszamegyek, s jobban beleolvasok, mert lehet benne más is! Szép álmokat Mindenkinek! Anamary! Meséljél magadról, légyszi! Üdv: KláriTovább a teljes történethez » -
Hepregbe bekerülni sem egyszerű!!
Drága Nóra! Pontosítás: hivatalos PCR mennyiségi a kezelés 3.hónapjában volt, mert a 6. havi pozitiv lett, s így vége lett a ‘”dalnak”. Nem hívatalosan van egy későbbi, de az is régi már. Kell ez a kérvényhez? Fibroscan van idei. Most jön vissza ...Tovább a teljes történethez » -
Hepregbe bekerülni sem egyszerű!!
Szia Hetvenes, s sziasztok Sorstársak! Komolyan mondod, hogy te sem tudod a számodat, vagy tudod, de nem tudod követni a Hepregben? Akkor honnét lehetünk biztosak abban, hogy bekerültünk? Ezt akkor már végképpen nem értem! A várólistát nekünk is ...Tovább a teljes történethez » -
Tudományos kutatás Hepatitis-C témában
Téma címkék: HepatitisÜdv! Ez nagyon jó! Már jelentkeztem is. Érdeklődéssel várom a beszélgetést, s főleg a kutatás eredményét. Eredményes, jó kutatást kivánok a kutatóknak! Szép napot Mindenkinek! Klmàan-KláriTovább a teljes történethez » -
Hepregbe bekerülni sem egyszerű!!
Üdv Mindenkinek! Először is köszönöm Makara dr. Úrnak a véleményét, a tájékoztatást. Mivel, Sorstárs eddig nem jelentkezett, egyedül vagyok ilyen gonddal? Nekem még mindig érdekes, hogy közel fél év kellett ahhoz, hogy kiderüljön egy hiány a ...Tovább a teljes történethez » -
Hepregbe bekerülni sem egyszerű!!
Sziasztok! Köszi Nektek a gyors reagálást! Amiket felsoroltatok azok spécinek számítanak? Ezekre rákérdez a kérdőív-nem? Ezek pontot érnek! Persze, attól még lehet, hogy itt van mégis a gond? Lehet, hogy a 2008-as PCR eredmény már régi! Ha jól ...Tovább a teljes történethez » -
Kezdet mindig nehéz !
Téma címkék: Antivirális HepatitisSziasztok! Üdv Mindenkinek! Sikerült kapcsolatba kerülni Emőkével. S így remélhetőleg tudok megfelelő infót is adni neki, helyzetéhez viszonyítva, annak tudatában. Szép estét minden Sorstársnak! KláriTovább a teljes történethez » -
Kezdet mindig nehéz !
Téma címkék: Antivirális HepatitisSzia Emőke! Vàrom a leveledet, igen, a megadott email cimemre! Szeretnék veled beszélni, mert úgy látom, hogy nagyon meg vagy rémülve, sok a kérdésed. Itt kapsz is sok-sok választ, de aki eddig nem találkozott ezzel a betegséggel, el tudom képzelni, ...Tovább a teljes történethez » -
Kezdet mindig nehéz !
Téma címkék: Antivirális HepatitisSzia Emőke! Az eredményeiddel kapcsolatban akartalak megnyugtatni, hogy ez valóban nem jó, de egyáltalán nincs veszve semmi! A kezeléssel meggyógyulsz, de ha nem, akkor us kisebb lesz az a Kpa szám! Az új gyógyszer meg sokkal jobb, de arra ne is ...Tovább a teljes történethez » -
Kezdet mindig nehéz !
Téma címkék: Antivirális HepatitisSzia Emőke! Na! Most, hogy a VSZ összefésülte a 2 történetedet, eltüntek az én válaszaim a beírásodra. Persze, jött másoktól sok infó. Ha még nem adtad be, akkor kérj kártérítést, mert, mint vért kapónak megjár. Várunk közénk a VIMOR-ba! Tudom, hogy ...Tovább a teljes történethez » -
KEZDET....!
Szia Márti! Ezek a tünetek a HCV tünetei is lehetnek. Nagyon sok Sorstársat a reumaorvosok szűrnek ki.A szádra, fogaidra nagyon vigyázz, mert azt is "megdolgozza" a kezelés. Figyeljél nagyon a folyadékbevitelre! Min. 3liter naponta! Ha nincs elég ...Tovább a teljes történethez » -
Anamary újjászületett májilag!
Téma címkék: Hepatitis transzplantációSzia Te Drága Anamary! Éljen soká, Éljen soká, számos éven át!!!!! Majd telefonban el is énekelem Neked. Nagyon köszi, hogy első napodon otthon már gondolsz ránk. Csak így tovább! Különben is, itt közöttünk most Te rendelkezel " dobogós" minősègű ...Tovább a teljes történethez » -
KEZDET....!
Üdv Kedves Sorstárs! Köszöntünk nagy szeretettel közöttünk!! Várjuk a benyomásaidat, kérdéseidet, aggodalmaidat, de a jót is! Soha ne gondoljad, hogy felesleges, ciki lehet egy kérdés! Nem tudsz olyan mellékhatást, érzést, aggodalmat itt leírni, ...Tovább a teljes történethez » -
Anamary újjászületett májilag!
Téma címkék: Hepatitis transzplantációÜdv Sorstársak! Nagyon jó hírem van! Anamary már rendes kórteremben van. Sétál, eszik, mozog. Szóval, a lényeg, hogy ilyen hatalmas műtét után szépen és gyorsan gyógyul. Pár napig zavarták csak meg a gyógyszerek mellékhatásilag, de már az is eltünt. ...Tovább a teljes történethez » -
Anamary újjászületett májilag!
Téma címkék: Hepatitis transzplantációSzia Hetvenes! Anamary elvileg HCV mentes, így talán könnyebb lehet a rehabja. Adja Isten, hogy így legyen! Üdv Neked, üdv Nektek! KláriTovább a teljes történethez » -
HCV kártérítés.
Téma címkék: anti hcv Hepatitis hepatitis c kártalanításKedves Emilió! Általam ismert HCV-s Sorstársak közül 2-en is kaptak kártérítést és életjáradékot is sok-sok évvel a kiderülés után. Az egyik 3 kezelés után nyert, a másik a 2. után. Meg kell próbálni!!! Van olyan ügyvédi iroda, aki nagyon bennne van ...Tovább a teljes történethez » -
Mire képes a máj?
Téma címkék: a hcv. hármas kezelésével kapcsolatban. HepatitisSziasztok! Csak annyit szeretnék kiegészítésként írni Musetohoz csatlakozva, hogy a Legalon és Silegon egyes kiszerelése megy közgyógyra is. Akinek van közgyógya érdemes így hozzájutni. Sajna, az orvosokat ilyen "apróságok" nem érdeklik, hogy ...Tovább a teljes történethez » -
ALS betegség!
Téma címkék: ALS Ritka betegségekKedves Ditke! Nagyon köszönöm itt is meg Neked, hogy gyorsan válaszoltál, és megkerestél magánban is! Szeretettel üdvözöllek! KlmáanTovább a teljes történethez » -
ALS betegség!
Téma címkék: ALS Ritka betegségekKedves Ditke! Köszönöm, hogy jelentkeztél, hiszen ebben a "kategóriában", te vagy az 1. Sajnos, nem lyme! Nagyon szeretnék veled magánban is levelezni, esetleg beszélni. Fontos lenne! Nagyon várom leveledet az email címemre! Üdv szeretettel. Klmáan ...Tovább a teljes történethez » -
újra itt!!
Téma címkék: HepatitisDrága Anamary! Üdv Sorstársak! Ez nagyon felháborító! Magam részéről igyekszem megfogadni tanácsodat. Betegségeket is elküldöm szabadságra. Változatlanul fáj minden "porcikám". Jól jönne egy kis szabadságolásuk az ízületi fájásoknak! Ezzel ...Tovább a teljes történethez » -
Viread
Téma címkék: HepatitisKedves Vierad, Új Sorstárs! Hát?! Ez együtt jár/hat a kezeléssel! Az is előfordulhat, hogy egyik-napról a másikra átváltasz székrekedésre, és azzal szenvedsz. Ezért nehéz előre beszélni a mellékhatásokról, mert teljesen egyén-függő. Ha kívánságműsor ...Tovább a teljes történethez » -
Mire képes a máj?
Téma címkék: a hcv. hármas kezelésével kapcsolatban. HepatitisSzia Ági60! Jó, hogy beszámoltál helyzetedről. Ahogyan a magán levelezésben is javasoltam, az ajkai rendelőbe járókkal kellene összefogni! Ott a szakasszisztens fogékony erre! Hepatitis Világnapra is szokott betegekből szervezni delegációt, meg ...Tovább a teljes történethez » -
Mire képes a máj?
Téma címkék: a hcv. hármas kezelésével kapcsolatban. HepatitisSzia Museto! Nagyon örülök, hogy örülsz! Boldog, felszabadult-megszabadult békés nyarat kivánok Neked! Üdv szeretettel. KláriTovább a teljes történethez » -
Az elején ......
Téma címkék: HepatitisSziasztok! Ide is leírom, mert feltételezem, hogy ezt az oldalt inkább olvassátok. Szóval! Ugye holnap is elmegyünk fagyizni?! Azt is kérdezem, hogy regisztrált-e valaki közületek a mellrák napra? Én igen. Jó lenne, ha lenne még valaki, aki vel át ...Tovább a teljes történethez » -
2015. június 06-án Vimor taggyűlés
Téma címkék: HepatitisSziasztok! Ugye megyünk egyet fagyizni most is! Van olyan köztünk, aki beregisztrált a mellrák programra, amiről itt olvastam a aktuálisban? Én igen, s jó lenne együtt átmenni! Szép napot Nektek a holnapi viszlátig!! KláriTovább a teljes történethez » -
Az elején ......
Téma címkék: HepatitisÍgy is jól hangzik, de a magas lázra is jó! Arcsi! Remélem, hogy ez a 2. nem visel már meg annyira! S legalább akkor a tűzkeresztség kipipálva! Üdv, kellemesebb hétvégét Neked! Mindenkinek kellemes hétvégét kívánok!!! KláriTovább a teljes történethez » -
A lupus ezer arca
Téma címkék: lupus Ritka betegségek sleÜdv! Örülnék, ha találnék itt a VSZ-en olyan lupuszos beteget, aki megosztaná velem, hogy milyen tünetekkel kezdődött neki ez a baj? Mikor, hány vizsgálat után, és milyen tünetekkel rendelkezett, amikor leírták azt, hogy ez: LUPUSZ/SLE. Évek óta ...Tovább a teljes történethez » -
Az elején ......
Téma címkék: HepatitisSzia Arcsi! Hát?! Túl vagy a "tűzkeresztségen", de ahogy olvasom, nem is kellene "-be tennem. Remélhetőleg a kezelés miatt ilyen magas nrem lesz töbször. Különben, ha nem vészesen magas, akkor nem kellene csillapítani, mert ellene megyünk annak, ami ...Tovább a teljes történethez » -
Fibroscan
Téma címkék: HepatitisSzia! Látod, nem hiába szenvedtél a kezeléstől! Nézzed a jó oldalát! Ez szépen alakult, de még nem 0. Majd lesz az is! Szép álmokat Mindenkinek! KláriTovább a teljes történethez » -
szürővizsgálat
Téma címkék: Hepatitis szűrővizsgálatSzia Ilona! Nem akarom itt szaporítani a szót. Lenne ötletem, meg kérdésem is, ezért jobb lenne magánban folytatni! Nem értem, ezért is jó lenne beszélni. Ha mindkettő szerv beteg, akkor együtt is lehet/ szoktak átültetni. Várom Ilona soraitokat! ...Tovább a teljes történethez » -
szürővizsgálat
Téma címkék: Hepatitis szűrővizsgálatSzia Ilona! Az INF mentesnél még nincs sorrend, de reméljük, hogy valóban beküldte az adatokat! Számot én sem tudok, pedig aláírtam, tehát elvileg benne leszek. Azt mondta az Ápolónő, aki kiválogatta és kitöltötte a papírokat az INF mentesre, hogy ...Tovább a teljes történethez » -
szürővizsgálat
Téma címkék: Hepatitis szűrővizsgálatSziasztok! Bejelenteni most sem kell! Itt egymás között fogalmazzunk pontosan! Azt, hogy itt-ott megtesszük, az a mi "jófejségünk", és köszönet járna érte! Ezt megmondtam pár hete a Fog klinikán 2 rendelőben is. Kaptam egyik nap egy levelet, hogy 1 ...Tovább a teljes történethez » -
Indul az INF mentes kezelés!
Téma címkék: Hepatitis INF mentes kezelés!Kedves Makara Doktor Úr! Nagyon köszönöm a gyors választ. Üdv. KláriTovább a teljes történethez » -
szürővizsgálat
Téma címkék: Hepatitis szűrővizsgálatSzia Hanna! Örülök, hogy jelentkeztél, s annak is örülsz a jó fejleményeknek! ugye, megmondtam, hogy nem kell elfogadnod a 3-t, mert mindjárt itt az INF mentes! Én a helyedben elmennék mielőbb a Hepászodhoz, mert most van itt az ideje a ...Tovább a teljes történethez » -
Indul az INF mentes kezelés!
Téma címkék: Hepatitis INF mentes kezelés!Sziasztok! Tegnap aláírtam a kérvényt. 40 pont felett lehet beadni a méltányosságit. Egyet nem értek, majd megkérdezek egy Hepadr-t, de ha Makara dr Úr olvassa kérdésemet, akkor megköszönöm ha válaszolna, mert gondolom, másokat is érint. Azt ...Tovább a teljes történethez » -
Indul az INF mentes kezelés!
Téma címkék: Hepatitis INF mentes kezelés!Ok Nórám! Szeretem ezt a "nórás" stílust. Így legyen! Jó éjt Neked és Mindenkinek!! KláriTovább a teljes történethez » -
Indul az INF mentes kezelés!
Téma címkék: Hepatitis INF mentes kezelés!Üdv Kedves Hókuszpok! Reméljük valóban a legjobbakat, és a sok vírusmentesé vált Sorstársat! Azért örülnénk, ha megismerhetnénk Téged is! Sokan vagyunk vidékiek a VIMOR rendezvényeken. Nekem van egy-két ötletem, miként lehet olcsóbban megúszni a ...Tovább a teljes történethez » -
Indul az INF mentes kezelés!
Téma címkék: Hepatitis INF mentes kezelés!Köszi Nórám! Csak így, jókedvűen! Nyugodalmas jóccakát! Üdv Mindenkinek.KláriTovább a teljes történethez » -
Indul az INF mentes kezelés!
Téma címkék: Hepatitis INF mentes kezelés!Köszi Katih a biztatást. Belegondoltam, s azt hiszem, hogy az izginek adalékai az orvoshoz járás, a macera, hogy a Dr-m 22 év után még nem tudja a nevemet, s egy "eset" vagyok csak neki, s annyira utálok már az épület felé is menni, főleg azután, ...Tovább a teljes történethez » -
Indul az INF mentes kezelés!
Téma címkék: Hepatitis INF mentes kezelés!Szia Katih! Félreértettél. Én nem azt írtam, hogy nem ismerek sikeres Hármasokat, hanem azt, hogy a sikerteleneknek több kezelésük volt előtte. Ez így is van. Azt, hogy ez nagyon jobb lesz: elhiszem, meg azt is, hogy kevés-szinte semmi mellékhatása ...Tovább a teljes történethez » -
Indul az INF mentes kezelés!
Téma címkék: Hepatitis INF mentes kezelés!Itt az INF mentes kezelés! 2. rész. Sziasztok! Még annyit akarok hozzáírni az elsőhöz, hogy jelenleg 1200 fő van a Hepreg-ben, s 2016 végéig 1600 fő kap kezelést. Valamint még azt, hogy köszönet MINDENKINEK, aki valamit is tett érte!!!! Az a ...Tovább a teljes történethez » -
Indul az INF mentes kezelés!
Téma címkék: Hepatitis INF mentes kezelés!Szia Museto! Ja!! Félek is némileg! Ebből adódik valószínű, hogy nem vagyok annyira lelkes, mint kellene/lehetne! Valahogyan elegem van a kísérleti egér szerepből. 22 év alatt 3 újat kellett kipróbálnom, s nekem is az fordult meg a fejemben, amiről ...Tovább a teljes történethez » -
Indul az INF mentes kezelés!
Téma címkék: Hepatitis INF mentes kezelés!Szia Ági! Ha kezelés alatt vagy, akkor érthető a rossz közérzeted. Reméljük, hogy leszel még jobban, s lesz alkalmunk megismerkedni! A 3-as kezelés jelenlegi leállítása anyagi ok, de lehetett volna az is, hogy a drágasága mellett majdnem ...Tovább a teljes történethez » -
Az elején ......
Téma címkék: HepatitisSzia Arcsi! Elnézést, a betűcserékért. Az első beírást okostelről, az utcán írtam Neked, de már kijavítottam. Ha írsz a magán email címemre, akkor nagyon szívesen, bővebben is válaszolok a kérdéseidre. Az orvosokkal kapcsolatban. Katihnak igaza van, ...Tovább a teljes történethez » -
Az elején ......
Téma címkék: HepatitisKedves Sorstárs! Nem akarom ismételni az előzőeket, de megnyugtatásul azért írok egy-két tételt. Ha a Fibroscan értéked nem az F/4 középső számaitól felfelé van, az enzim értékeid nem 3 számjegyűek, a trombocitáid rendben vannak, akkor nem kell ...Tovább a teljes történethez » -
ALS betegség!
Téma címkék: ALS Ritka betegségekKöszönöm! Nagyon értékes, és érdekes amit olvastam. Kérdezem, hogy a link ajánlója Szakember, Beteg, vagy Hozzátartozó-e? Üdv. KlmáanTovább a teljes történethez » -
Musetó lehet, hogy laktóz érzékeny lettél?!
Téma címkék: Hepatitis laktóz intoleranciaSzia Museto! Nórához csatlakozva, nagyon laktóz-esélyes a helyzet. A kezelésem végén engem is vizsgáltak ilyen irányban, valószínű, hogy lehet ilyen mellékhatás. Most már van olyan szer, amit a tejes étel elött bevéve lehet mindent enni. Van ilyen ...Tovább a teljes történethez » -
Forgó szédülés
Kedves Ani! Van valami érdemi változás? Én vidékről a SOTE Fül-Orr-Gége Klinikára járok ( Bp. Szigony utca). nagyon meg vagyok elégedve! Kedvesek, figyelmesek és értik a dolgukat-úgy érzem! Én is szédültem, és régóta zúg a fülem, de decemberben be ...Tovább a teljes történethez » -
Meghívó!
Téma címkék: Hepatitis lelki feltöltődésDràga Nóra! Köszönöm Júlia nevében is. Nagyon örülök, hogy ott voltál, hogy talàlkoztunk, s annak főképpen, hogy jól is érezted Magadat! Szép 1. tavaszi hétvégét kivànok Neked és minden Sorstársnak! Üdv. KláriTovább a teljes történethez » -
Meghívó!
Téma címkék: Hepatitis lelki feltöltődésSzia! Köszönöm a gratulációt! Megkaptam a határozatot. Maradt a 60 % károsodás, így a pénzem is. Pontosabban tettek rá 1300 Ft-ot, s most rokkant járadék lett a neve. Ettől függetlenül gondolkodom a fellebbezésen, mert az autoimmun problémámat nem ...Tovább a teljes történethez » -
szèdülès
Téma címkék: Bppv bppv forgó jellegű szédülésKedves krisz33! Nagyon "nagyvonalúan" írsz a szédülésedről: "ebből a szédülésből". Nagyon sokféleképpen lehet szédülni. Te, hogyan szédülsz? Vagy többféleképpen is? Azért kérdem, mert vannak egyszerűen kezelhetőek, pl. magas vérnyomás miatt. Menier ...Tovább a teljes történethez » -
Második nekifutás
Téma címkék: HepatitisSziasztok! Szia Ági, szia Musetó! Ahogy Museto írja, te már ismersz bennünket, akkor én sem ragozom magamat.Talán annyit, hogy nálam az 5 gyerekemtől eddig "csak" 3 unoka van, de az egy helyen. Kedves Ági Sorstársunk! Nagy szeretettel köszöntelek én ...Tovább a teljes történethez » -
Hcv kezelésem véreredményei 2015.02.05.
Téma címkék: 3-as kombináció! HepatitisSzia! Csak ìgy tovább! Kitartást, erőt, gyógyulást kívánok neked!! Üdv. KláriTovább a teljes történethez » -
Újabb információ a HCV újabb kezelési lehetőségéről.
Téma címkék: Hepatitis Új gyógyszerSziasztok! Bemásoltam a kezdő cikkből a nekünk való lényeget! Ugye, a "bevezetés" már megtörtént 2015. 01.30-án, befogadta az OEP az újabb 2-öt.Én most látom, hogy ez a Viekirax valójában 3 gyógyszer. Ne "fessünk előre ördögöt"! Jól írta Valaki, ...Tovább a teljes történethez » -
Újabb információ a HCV újabb kezelési lehetőségéről.
Téma címkék: Hepatitis Új gyógyszerSziasztok! Azt hiszem, erre vártunk!.Csodálkoztam is, hogy az előző 4 között nem voltak. Nagyon készül a cég, hogy minden tökéletes legyen részükről. Ez a cég volt eddig az egyedüli, aki konzultált velünk betegekkel, jövendő kezeltekkel, hogy milyen ...Tovább a teljes történethez » -
Újabb információ a HCV újabb kezelési lehetőségéről.
Téma címkék: Hepatitis Új gyógyszerKedves Lielus! Szeretettel köszöntünk a klubban, közösségünkben! Nagyon sok Sorstársunk kapott 3-as kezelést, és hála Istennek sokan meg is gyógyultak már. Kapcsolódok Musetohoz, hogy praktikusabb, sőt, érdeked is, hogy "TÖRTÉNETKÉNT", írjál ...Tovább a teljes történethez » -
Újabb információ a HCV újabb kezelési lehetőségéről.
Téma címkék: Hepatitis Új gyógyszerSziasztok! Valamint a 91-es! 4 új befogadott van. Jó éjt, aki még nem alszik! Üdv. KláriTovább a teljes történethez » -
Újabb információ a HCV újabb kezelési lehetőségéről.
Téma címkék: Hepatitis Új gyógyszerSzia Minimanó! Örülök a válaszodnak! Köszi! Na egy Ember, aki nyugodtabb, vagy bizakodóbb! Szép napot Neked és a többi Sorstársnak! Üdv. KláriTovább a teljes történethez » -
Újabb információ a HCV újabb kezelési lehetőségéről.
Téma címkék: Hepatitis Új gyógyszerNórám! A 3-as kezelés is úgy indult, hogy várólista, aztán mindenki megkapta, aki akarta. Valamint, az is tény, hogy ez az ár, amivel most számoltak, az is múlt, mert ahogy belépnek a többi gyógyszercégek is a kinálatukkal olcsóbb lesz! A mostani ...Tovább a teljes történethez » -
Újabb információ a HCV újabb kezelési lehetőségéről.
Téma címkék: Hepatitis Új gyógyszerSzia Zsazsu! Ennyi különböző vélemény olvastán, ami itt van a VSz-en, s még mindennek előtte vagy, elhiszem, hogy inkább félsz, s vannak izgalmaid, mint nem. Azt meg nem tudom elképzelni sem, hogy milyen érzés így állni a betegséghez, meg a ...Tovább a teljes történethez » -
Újabb információ a HCV újabb kezelési lehetőségéről.
Téma címkék: Hepatitis Új gyógyszerSzia Zsazsu! Csak egy kis megnyugtatást szeretnék Neked adni. A 2-es kezelés nagyon sok naiv betegnek segitett már! Az olyanoknak kisebb arányban, mint én, akiknek az első, ócska és kisérleti gyógyszerek jól megerősítették a virusokat. A másik ...Tovább a teljes történethez » -
Újabb információ a HCV újabb kezelési lehetőségéről.
Téma címkék: Hepatitis Új gyógyszerSzia Minimanó! Üdv Mindenli! Arról szól a fenti link és alul a bemásolàs, hogy melyik új gyógyszereket, pontosabban 4-et fogadott be most az OEP. Tehát, ez nem vágy már, hanem valósàg!!! Hamarosan nyilvános lesz a hozzá kapcsolódó kezelési protokoll ...Tovább a teljes történethez » -
HCV-ről a TV-ben!
Téma címkék: HepatitisÜdv Neked Matek1! Örülök, hogy "felfedted" magadat, s leírtad történetedet. Akkor már tudod, hogy milyen a Közösségünk, mire számíthatsz, ha köztünk maradsz. Azért Neked is leírom, ha átszerkeszted ezt a hozzászólásodat TÖRTÉNETTÉ, akkor lesz egy ...Tovább a teljes történethez » -
Újabb információ a HCV újabb kezelési lehetőségéről.
Téma címkék: Hepatitis Új gyógyszerÖrülök Nórám, ha egy kicsit jókedvre tudtalak hangolni!!! Hát? A pénz az valóban nagy úr!! Az eső is! Megvettem drága pénzért a fát. Egész hétvégén a Fiaim fűrészelték/vágták volna. Na! Ehelyett van a lustálkodás, meg a sopánkodás. Szegény fa meg ...Tovább a teljes történethez » -
sos
Téma címkék: HepatitisSziasztok! Bemásoltam a cikkeket a TÖRTÉNET: "Újabb információ a HCV újabb kezelési lehetőségéről" címszó alatt, mert nekem csak az egyik jött be kinyitva. Ezek az Informed honlapon olvashatók. Üdv. KláriTovább a teljes történethez » -
Újabb információ a HCV újabb kezelési lehetőségéről.
Téma címkék: Hepatitis Új gyógyszerSziasztok! Bemásoltam őket, mert arra gondoltam, hogy nem tudja mindenki kinyitni. 1. cikk!!! EMA: Több gyógyszer a ritka betegségek ellen Az Európai Gyógyszerügynökség pozitív egyenleggel zárja a múlt évet. Az Európai Bizottság 82 féle új ...Tovább a teljes történethez » -
tuberkulózis
Téma címkék: Egyéb Fülzúgás Hepatitis tuberkulózisSzia Endrebandi! Jó, hogy itt is "összefutottunk", és más oldaladról is megismerhettelek. Áldjon az Úr, és adjon erőt, egészséget Neked, és még sok örömet, boldogságot itt "lent"!!! Üdv szeretettel. KláriTovább a teljes történethez » -
sos
Téma címkék: HepatitisSziasztok! Én úgy emlékszem, hogy első körben marad a ribavirin, s egy vagy kettő az újakból. Szerintem, ezt hamarosan megtudjuk. Szép estét! kláriTovább a teljes történethez » -
Mire képes a máj?
Téma címkék: a hcv. hármas kezelésével kapcsolatban. HepatitisSzia Museto! Most olvasom a gondodat, s remélem, hogy megoldódott már! Ha nem, akkor csak annyit, hogy szerintem nem kell beutaló, ha már megbeszélted orvossal, aki fogadna. Anamary úgy ment át a Makara dr úrhoz, hogy nem szünt meg az előző ...Tovább a teljes történethez » -
sos
Téma címkék: HepatitisSzia Museto! Ilona a Férje miatt írt ide, a "remény" cimszó alatt. Szép napot Mindenkinek! KláriTovább a teljes történethez » -
sos
Téma címkék: HepatitisKedves Ilona! Gondolon, egy kicsit csodàlkozva olvastad Museto hozzászólását a fenti kérdésedre, azok után, hogy Te már leírtad a helyzeteteket, s a klubról, meg VIMOR-ról kaptál már itt infót. A félreértés abból adódik, hogy nem a saját oldaladon, ...Tovább a teljes történethez » -
remény...
Téma címkék: HepatitisKöszi Nóra! Már megint telen írok, így könnyebben ütök mellé. Ili kérdésére, hogy kaphat-e inf. kezelést, ha gépre kerül, nem tudom a vàlaszt. Nekem, logikusnak tünne, ha igen. Ezt elképzelésem szerint, csak a 2 orvos együtt tudja eldönteni. ...Tovább a teljes történethez » -
remény...
Téma címkék: HepatitisSzia Ili! Úgy tudom, hogy első körben 10-en kezdhették el. A Hepreg2-be való bekerülést a Hapadr intézi, és szerintem a Férjednek lesz annyi pontja, hogy azonnal kezdheti is, ahogy elindilhatnak a kezelések. Persze, azért legyetek "résen"!!!! Ha itt ...Tovább a teljes történethez » -
Életeket menthet meg a teszt, ha idôben kiderûl!!!
Téma címkék: HepatitisSzia! Ha F/0 Vagy, akkor talán meguszod a májgyulladást, s talán még a kezelést is! Ha esetleg, romlana később a helyzeted, bizzál abban, hogy akkor már a leghatékonyabb, mellékhatások nélküli gyógyszer lesz a "divat", s egy-kettőre gyógyult leszel! ...Tovább a teljes történethez » -
Életeket menthet meg a teszt, ha idôben kiderûl!!!
Téma címkék: HepatitisKedves Petitevirág! Köszi, hogy jelentkeztél! Az nem teljesen derült ki nekem, hogy meggyógyultál-e, de talán igen! Persze, hogy kell a szűrés, önmagában azonban kevés! Kelkenek a megfelelő gyógyszerek, ami viszont sok pénzbe kerül. Szerintem egy ...Tovább a teljes történethez » -
HCV-ről a TV-ben!
Téma címkék: HepatitisNórám! Igen!! Azért van bajom/gondom nekem is, mert nem volt korrekt a tájékoztatás. Ha rendesen elmagyarázza-1 bővített mondattal-akkor pl. a a hozzám hasonlóan fertőződött is bátrabban megy el, vagy gondolhat arra, hogy lehet neki is ilyen “drága, ...Tovább a teljes történethez » -
HCV-ről a TV-ben!
Téma címkék: HepatitisSzia Kati! Elolvasva soraidat, érezhetném úgy, hogy vitatkozunk. Pont erről írtam, vagy szerettem volna, csak más irányból közelítve. Azért írtam, hogy akkor legalább.....! Sok kérdés és feladat van még, ami megoldásra vár. Gondoljodjunk közösen! ...Tovább a teljes történethez » -
HCV-ről a TV-ben!
Téma címkék: HepatitisSzia Anamary! Amit írsz, abban teljesen igazad van, ezt én is meg akartam jegyezni! KELL A SZŰRÉS!!!! DE!!! Amig legább egy mondat erejéig nem tesz a nyilatkozó orvos különbséget fertőzöttség megszerzései között, addig nem leszek nyugodt. Az ...Tovább a teljes történethez » -
HCV-ről a TV-ben!
Téma címkék: HepatitisSziasztok! Megnéztem. Fel vagyok háborodva!!! Ha hozzáteszi azt a mondatot, pl. "a Mo-on ismert, kb. 3000 HCV fertőzött nagyobb része vagy vért kapott '92 előtt, vagy más eü. beavatkozással fertőződött meg, mert soha nem tetováltatott, nem drogos, ...Tovább a teljes történethez » -
tuberkulózis
Téma címkék: Egyéb Fülzúgás Hepatitis tuberkulózisKedves Sorstárs! Csodálatos az az akarat, ami Benned van, így biztos vagyok abban, hogy talpra fogsz állni!!!! Ha gondolod, írjál a magáncimemre, s talán tudok egy-két ötletet adni, de ahhoz kellene Rólad egy két infó. Várom jelentkezésedet! Üdv ...Tovább a teljes történethez » -
Örülök, s úgy látom, hogy Ti is, hogy van nekünk a VSZ!
Téma címkék: HepatitisKedves Sorstársak, s Mindenki aki benéz hozzánk! Itt is kívánok Mindenkinek nagyon-nagyon boldog, egészségesebb/egészséges, békés 2015-ös évet!!!!! Köszi a kedves szavakat Nektek! Üdv szeretettel. KláriTovább a teljes történethez » -
HCV
Téma címkék: a hcv. hármas kezelésével kapcsolatban. HepatitisSzia Picur-Lepone! Újból köszöntelek/köszöntünk nagy szeretettel a Klubban!!! Mivel már olvastad az előző "láncban" a sok előnyét létezésünkek, így nem is szaporítom a szót. Bizom benne, hogy hamarosan személyesen is találkozunk majd a VIMOR ...Tovább a teljes történethez » -
várólista
Téma címkék: HepatitisKedves Picur! Nagy szeretettel köszöntünk körünkben!!! Jó helyen Vagy, ha már ezt hozta "jósorod"! Kérlek, olvassad el egy kicsit lejjebb Minimanónak írt hozzászólásomat, hogy első körben ennek a honlapnak a gyakorlati használatához tudjunk ...Tovább a teljes történethez » -
várólista
Téma címkék: HepatitisSziasztok! Gyakorlati kérdés!! Ma már másodszorra nem tudtam javítani a HOZZÁSZÓLÁSOMAT. Kitöröltem, majd újból próbálkoztam, s végül be kellett másolnom. Nem gondolom, hogy a gépben van a hiba, mert próbáltam okostelről, meg a nagy gépről is. ...Tovább a teljes történethez » -
várólista
Téma címkék: HepatitisÜdv Kedves Minimanó! Újból leírom, mert úgy látom, hogy kitörlődtem. Nagy-nagy szeretettel köszöntelek/köszöntünk a KLUBBAN!!! Jó helyre találtál-majd meglátod Futtában bepillantottam a többi hozzászólásba, ezért nem akarok nagyon ismételni A ...Tovább a teljes történethez » -
várólista
Téma címkék: HepatitisSziasztok! Itt, ebben a hozzàszólás-làncban is kívánok Minden kedves Sorstársnak egészséges, békés, sikeres 2015-ös évet!!!! Szeretettel. KláriTovább a teljes történethez » -
Még több esély a hepa C-vel élők számára - További szerek gyógyszerkipróbálás alatt
Téma címkék: HepatitisÉn is köszönöm Minden Sorstársam és a magam nevében a VSZ-nek ennek a riportnak/cikknek az elkészítését, s megosztását velünk. Nagy segítség nekünk, akik ilyen "fiatal" betegséggel küzdünk, hogy mi is kellő információval rendelkezzünk betegségünket ...Tovább a teljes történethez » -
2014.12.19. Negatív PCR
Téma címkék: Hepatitis hepatitis cKedves Miértis! Kedves Sorstársak! Újból együtt örülök Veled Miértis!!!!! Nagyon áldott, szép, Karácsonyt, és egészséges, sikeres Új Évet Neked, Nektek!!! Üdv szeretettel. KláriTovább a teljes történethez » -
2014.12.19. Negatív PCR
Téma címkék: Hepatitis hepatitis cSzia kedves Miértis! Nagyon Veled örülök!!!! Nagyon szép, boldog és örömteli Karàcsonyod lesz. Puszillak szeretettel, de azért ne hagyjál el bennünket! Üdv Neked. KláriTovább a teljes történethez » -
Véreredmény dec.12
Téma címkék: 3-as kombináció! HepatitisKöszi Lez a jó kívànságot! Most nagyon jól jön minden ilyen! Még várat magára a kezelés gyógyító hatàsa. Egyenlőre, csak a mellékhatását érzem, de tudom: remélni, remélni, remélni!!! Üdv, és szép estét Neked és Nektek Sorstársak!!!! KláriTovább a teljes történethez » -
Találkoznék Veletek!
Téma címkék: HepatitisÍgy legyen!!! Az most tényleg nagyon jó érzés, hogy gondos, kedves, szakértők kezében érzem magamat. Ez egy új tapasztalat, s reményt ad. Új kezelés? Hát az izgalmas lesz! Azért a 95% feletti eredményesség szuperúl hangzik, de van ey kis híja a 100 ...Tovább a teljes történethez » -
Találkoznék Veletek!
Téma címkék: HepatitisSzia Museto! Köszönöm a kedves és biztató szavakat. Rám fér, mert nem árt tudatosítani magamban, hogy én is fontos vagyok, és fontos harcolni magamért is. Sajnos, magamért nem tudok ám olyan "elánnal", harciasan kiállni, mint amikor Mást, vagy egy ...Tovább a teljes történethez » -
Véreredmény dec.12
Téma címkék: 3-as kombináció! HepatitisSzia! Ez nagyon szép, s reméljük csak jobb lesz!!!! Vigyáz Magadra, regenerálódj!!! Áldott, örömteli felszabadult Karácsonyt kívánok Neked és Szeretteidnek!!!! Üdv szeretettel: KláriTovább a teljes történethez » -
Örülök, s úgy látom, hogy Ti is, hogy van nekünk a VSZ!
Téma címkék: HepatitisÜdv Mindenkinek! Azt hittem már hogy "dugóba" került a levelem, de nem-hála! Köszi Nóra a változatlanul kedves,humoros szavaidat! Szóval, jó nekünk, hogy vagyunk egymásnak! Makara dr Úrnak én is köszönöm a figyelmes jelenlétet. Nagyon hasznos infó a ...Tovább a teljes történethez » -
Amikor a depresszió fokozódik!
Téma címkék: DepresszióSzia Panna1! Nagyon szomorú amit írsz, valóban nincs ez így jól. Teljesen jól látod a helyzetet. Hatalmas szerepe van a családnak, vagy annak a személynek, akiben bizodalom van, vagy akitől remél valamit, minimum egy kis együttérzést a beteg. ...Tovább a teljes történethez » -
Tovább haladtam
Téma címkék: a hcv. hármas kezelésével kapcsolatban. HepatitisSzia Lez! Örülök én is! Hajrá előre a végső 0-ig!!! Üdv szeretettel. Klári-klmáanTovább a teljes történethez » -
Kérdés a klub tagjaihoz.
Téma címkék: Hepatitis tanácstalanságEz fantasztikus lehetőség! Nagyon jó erről tudni. Üdv Anamary, s köszi az infót Doktor Úr! KláriTovább a teljes történethez » -
Kérdés a klub tagjaihoz.
Téma címkék: Hepatitis tanácstalanságDrága Anamary! Örülök a soraidnak! Kedves Sorstársak! Nagyon kérlek Benneteket, hogy segítsünk Anamarynak abban, hogy lehetővé válhasson számára egy új élet, a gyógyulás lehetősége, ami Neki az új májjal lehetséges csak. Én a VSZ létezése óta ...Tovább a teljes történethez » -
Ötletek a "Várószoba" használatának megkönnyítésére.
Téma címkék: HepatitisSzia Hetvenes! Üdv Mindenkinek! Köszi, hogy elindítottad! Gondoltam én is erre, de jó, hogy Te írtad le, mert Te már szakértő módon, a javaslataidat is megtetted. Gondolhatod, hogy nekem ez a helyzet milyen szomorú, talán tragikusnak is mondható! ...Tovább a teljes történethez » -
Fogorvos
Téma címkék: HepatitisÜdv kedves Chakal! Ne mondjad meg! Nem kell, és senki sem kötelezhet rá! Amit Nóra írt, az járható út, mert az a Drnő szeret minket, már tartott sok előadást, és azt is tudja, hogy fertőzöttségünk oka nagyon gyakran pontosan a fogorvosok. Én is ...Tovább a teljes történethez » -
C vírusaink ellen mennyire eredményes a kezelés?
Téma címkék: HepatitisSzia Hetvenes! Ha már Nóra volt olyan kedves és figyelmes, hogy észrevette a félreírást az én adataimban, akkor még egy kis javítást tegyél meg, légyszi. Kpa:10,1. Valamint, az 1. kezelés: monó(1-es): 8. hónapban: STOP. 2.kezelés: 2-es, 8. hónapban: ...Tovább a teljes történethez » -
C vírusaink ellen mennyire eredményes a kezelés?
Téma címkék: HepatitisSzia Nóra! Köszi, hogy kijavítgattad a táblázatban írtakat, de a Fibroscan érték sincs jól van írva. Ez van/volt egy éve: Kpa: 10,1. Üdv. KláriTovább a teljes történethez » -
KliniKaland II. rész – Derítse fel ön is a standokat!
Téma címkék: Hepatitis Magas vérnyomás StrokeKöszi VSZ a beszámolót! Hajrá minden Sorstársnak a gyógyulás felé!!! Üdv. Klmáan-KláriTovább a teljes történethez » -
C vírusaink ellen mennyire eredményes a kezelés?
Téma címkék: HepatitisSziasztok! Csak ámulok, hogyan sorakozik itt fel a Csapat, s azon mégjobban, hogy ez 2 hónapja tart. Én most kaptam erről először értesítést. Nem értem, hogy most éppen, miért? Hetvenes! A 2-es sikertelenség is "érdekes"? Üdv és sikeres gyógyulást ...Tovább a teljes történethez » -
Netnograf kérése Hepa Klubnak!
Kedves Bolondos! Nyugodtan írjad be ami a Te "valóságodnak" legjobban megfelel, közeláll. Tökéletes, több ezer ember élethelyzetéhez minden kérdésben igazodó kérdőív nincs, meg nem is lehet csinálni. Nyugi! Minél többen töltjük ki, annál ...Tovább a teljes történethez » -
VIMOR Klub - Egy jól értesült, összetartó társaság
Téma címkék: HepatitisKöszönjük a részletes, korrekt beszámolót, ami teljesen visszaadta a találkozó hangulatát. Üdv és kellemes napokat Mindenkinek! KláriTovább a teljes történethez » -
várólista
Téma címkék: a hcv. hármas kezelésével kapcsolatban. HepatitisSzia Hanni! Elvileg változni kellene a pontszámodnak, mert az idő múlását is "díjazzák", s ha közben valami más értéked is rosszabbodott, akkor amiatt is. Persze, a nagyon megnőtt vírusszám meg csökkenti. Valószínű, hogy jöttek eléd nagyobb ponttal ...Tovább a teljes történethez » -
PegIntron terhesség alatt
Kedves Sorstárs! Nagyon jogos az izgalmad, s a kérdéseid. De! Ez annál sokkal komolyabb és felelősségteljes hozzáértést igényel, mint az, hogy mi adjunk tanácsot. Vélemény is komoly felelősség, de ha már kérdeztél, s remélhetőleg be akarod építeni a ...Tovább a teljes történethez » -
Krízisben az ember nyitott a segítségre - HCV fertőzéssel a világ...
Téma címkék: HepatitisSzerintem is Johanna! Sziasztok! Most voltam a napokban Fibroscanon. Az orvos a gép beállítást intézte amikor bementem, nem vette kezébe a dossziémat. Beírta a vez.nevemet, s megkérdezte a folytatást. Fekvő és döbbent állapotomban halkan mondtam, s ...Tovább a teljes történethez » -
Hepatitis B
Téma címkék: Hepatitis injekció interferonSzia Kati! Én is Veled örülök, és annak is, hogy jól érzed magadat körünkben, s nem akarsz elhagyni bennünket. Kérdésedre válaszolva. Az előző kezelés után egy kicsit jobb lett az eredményem, igaz, hogy más gépen nézték, de akkor mindegyik ...Tovább a teljes történethez » -
Hepatitis B
Téma címkék: Hepatitis injekció interferonDrága Anamary! Te, hogy Vagy? Írjál magadról is! Voltam Fibroscanon. Bekerültem az F/3-as klubba, s be vagyok regisztrálva a Simeprevirre. Na! Az amire ideér! Egyenlőre ennyi az érdekesség velem. Üdv Neked és Mindenkinek! KláriTovább a teljes történethez » -
Kétségek között
Téma címkék: HepatitisSzia Zsazsu! Az nem számít, hogy mikor volt! A HCV-s "társadalom" nagy része több évtizede fertőződött meg, ezt mindenki tudja, az ügyvéd is, és a döntéshozók is. 1992 őszétől szűrik a vért HCV-re. Tehát azóta van kisebb esély a fertőződésre. Aki ...Tovább a teljes történethez » -
Kétségek között
Téma címkék: HepatitisEzt kell tenni! Egy konzultációt mindenképpen kell kérni! Szúrkolok, hogy kapjál valamit. Üdv. KláriTovább a teljes történethez » -
Kétségek között
Téma címkék: HepatitisHát?! Zsazsu! Meg kell próbálni! Dr Horváth Béla pesti ügyvéd már sok pert nyert HCV ügyben. Nézzed meg a honlapját, s mielőbb vegyed fel vele a kapcsolatot!!! Üdv Mindenkinek!! Szeretettel. KláriTovább a teljes történethez » -
Kétségek között
Téma címkék: HepatitisSzia Zsazsu! Kártéritést annak adnak csak-sajnos-aki tudja igazolni, hogy kapott vért, vagy vérkészítményt. Sőt! Az is fontos újabban, hogy a felfedezéstől számítva 1 éven belül indítsa el a tortúrát. A kártérítés egy összegű kifizetést, és ...Tovább a teljes történethez » -
Kétségek között
Téma címkék: HepatitisSzia Zsazsu! Még talán annyit az engedély témához, hogy amikor megtudod a döntést, Te döntöd el, mikor akarsz kezdeni. Ez nem egy akut baj, hogy másnap már bökni kell. Majd még beszélhetünk, írhatunk arról, hogy mivel érdemes készülni, melyik napon ...Tovább a teljes történethez » -
Eredmény
Téma címkék: EgyébKedves Zsazsu! Szeretnék egy nagyon praktikus tanácsot adni a honlap használatával. Neked már van itt egy oldalad a honlapon, s egészen jó cimmel: "Kétségek közt". Ezt az eredményt is oda kellene írnod, mert akkor minden olvasó azonnal belepillantva ...Tovább a teljes történethez » -
remény
Téma címkék: HepatitisSzia Johanna! Szemmel látható, hogy jobban vagy, s jó! Az is, hogy ilyen harcos és megmondó kedvedben vagy, de egyedül nem megy! Ha valóban akarsz segíteni magadon és a többieknek, akkor kell jönnöd a VIMOR-ba! Egy-két gondolatot, tényt már ...Tovább a teljes történethez » -
remény
Téma címkék: HepatitisSziasztok! Johanna! Nóra is azt javasolja, mint én. Nyugi, pozitiv gondolatok, s elfelejteni a kezelést! Regenerálódj! Csináljál Neked kedves dolgokat, s várjad/várjuk az INF mentest! Ez a kezelésed is segített a májadnak, az biztos! Én majdnem ...Tovább a teljes történethez » -
Kovetkezö szuri
Téma címkék: HepatitisÜdv körünkben Gyula! Sikerüljön a virus írtás, s folytatódjon a könnyű kezelés! Jössz holnap VIMOR-ba? Üdv Minenkinek, s egy nagyon jó találkozást kivánok Mindannyiunknak! Szeretettel. Klári (dolgozznet@gmail.com)Tovább a teljes történethez » -
Kétségek között
Téma címkék: HepatitisKedves Zsazsu! Szeretettel köszöntelek körünkben! Kérdezzél bátran, s meglátod majd, hogy mindig akad Sorstárs, aki megoldotta már azt a mellékhatást, s igy tudunk egymásnak segíteni. Előre kár izgulnod, mert hidd el, hogy a többség nem nagyon ...Tovább a teljes történethez » -
Fülzúgás
Téma címkék: FülzúgásSzia! Az jó, hogy van még türelmed! Ha jobban érzed magadat a természetestől, akkor azt kell használni. Én kipróbálnám a zajgenerátort, aminek a hangja stimulálja az agyat, vagy agykérget, s igy javulhat, szűnhet a zúgás. Csak sajnos nincs rá ...Tovább a teljes történethez » -
Újabb VIMOR találkozó. Téma: Beteg - orvos kapcsolatok.
Téma címkék: HepatitisKedves Sorstársak! Ha szeretnétek, akkor kérdéseiteket írjátok le, s én a találkozó előtt átadom a jelenlévő orvosoknak. Jelezzétek, hogy hepatológushoz vagy a pszichiáterhez intézitek. Ezt akkor is megtehetitek, ha eljőttök. Ha valaki nem akarja ...Tovább a teljes történethez » -
fertözes
Téma címkék: HepatitisSzia Kojak! Én kb. 2 hét múlva kaptam az értesítést, de az már 21 éve volt. Nyugodtan hívjad fel őket telefonon, s érdeklődjed meg, hogy miként van ez manapság? Bizzunk abban, hogy nincs baj! Várjuk a hírt. Addig is üdv Neked. Klári-Klmáan ...Tovább a teljes történethez » -
hepac
Téma címkék: HepatitisSziasztok! Hanni! Nagyon tudom, hogy mit érzel. Ha ez nem sikerülne, akkor majd jön az INF nélküli, ne busúlj! Nem kell ilyent csinálni újból. Persze, most is vigyázzál arra, hogy "ne kerüljön többe a leves, mint a hús", vagyis, ne szedjél össze ...Tovább a teljes történethez » -
hepac
Téma címkék: HepatitisSzia Johanna! Sziasztok Többiek! Úgy nézzed Hanni ezeket a napokat, heteket, hogy ez CSAK ÁTMENET, "valamit, valamiért" történet, s talán akkor könnyebb átvészelni. A szádra vegyél BIOTENE gélt. Egyik VIMOR-on is osztottak. Segíti a nyálképzést, ...Tovább a teljes történethez » -
Hepatitis B
Téma címkék: Hepatitis injekció interferonSzia Betti! Kivánom, hogy ne legyen több fertőzésed, mert valóban a gyengébb testet jobban megvíseli, és nehezebb a kilábolás a bajból. Én nagyon erősen ettem egy flavonoid készítményt, meg sok gyümölcsöt is mellé. ( Nagyon kevés mennyiséget tudtam ...Tovább a teljes történethez » -
Hepatitis B
Téma címkék: Hepatitis injekció interferonSziasztok! A felturbózott immunrendszer témához szeretnék valamit hozzátenni. Az INF virusellenes, virusgátló anyag. A bacik, gombák ellen nem véd. Azonban, az INF öli a fehérvérsejteket, így hajlamosabb a szervezet a fertőzésekre. Én is 3x ...Tovább a teljes történethez » -
fertözes
Téma címkék: HepatitisKedves Kojak! Gyors teszttel azonnal lehet tudni, hogy lehet-e HCV fertőzés. Mire kell várni? Menjél be az első utadba eső Véradóba, s akarjál vért adni. Ott ki kell töltened egy tesztet is. Leveszik a vért, s meg is nézik. Az ANTSZ is egy ...Tovább a teljes történethez » -
A kezdetek...
Téma címkék: HepatitisSzia Nóra! Jéé! Előkerültél! Ez jó! Sziasztok! A "mi időnkben" is így volt a virusszámlálás, de nem nekünk! A többször "élvezkedőket" nem nézték a 4. héten, mert az is nagy eredmény, ha a 12. vagy a 24. hétre lesz virusmentes. Újakat/naivakat, akik ...Tovább a teljes történethez » -
Hármaskezelés
Téma címkék: HepatitisKedves Rózsa! Nagyon kérlek, hogy ne "történet"-nek írj minden beírásodat, mert így átláthatatlan a történetedet, s most már többször azonos cimmel írsz. Nagyon szivesen segítek, ha írsz a magáncimemre. A 3-as kezelésnél úgy tudom, hogy nagyon ...Tovább a teljes történethez » -
hepac
Téma címkék: HepatitisSzia É va! Üdv közöttünk. Én Katih-hoz csatlakozom. Egy telefont megér, hogy ne legyen legalább ez izgalom forrása. Nálunk eddig egy ideig bent kellett maradni, de már 6 éve volt az utolsó kezelésem. Minden jót Neked! Üdv szeretettel. Klári ...Tovább a teljes történethez » -
Segitseg keres
Téma címkék: HepatitisKedves Sopianae! Szeretettel köszöntelek Téged, és általad Apukádat. Nekem mindig nagyon megható, ha a gyerek aggódik, kérdez Szülei betegsége miatt, s érdekli, kutakodik a gyógyítás lehetőségéről. Jó Apukádnak, hogy ilyen felelőségteljes, szerető ...Tovább a teljes történethez » -
Mikor már kezdünk reményt veszteni, mindig jön valami új remény
Téma címkék: HepatitisÜdv Új Sorstárs! Szeretettel köszöntöm én is körünkben, a közösségünkben. Én 3 sikertelen kezelésen vagyok túl, és most várom az INF nélkülit, mert az INF-et nem birja a szervezetem. Nagyon sok mellékhatással kinlődtam, és maradt is belőlük, így ...Tovább a teljes történethez » -
Hepatitis B
Téma címkék: Hepatitis injekció interferonSziasztok! Most jutott eszembe, hogy én anno, mono kezelés gyanánt 8 hónapig "csak" INF-t kaptam. Akkoriban még heti 3x. Hát?! Én eléggé leamortizálódtam attól is. Pl.3 hónapig fulladtam. Elmentem már maszek orvoshoz is, és beutalt légzésfunkcióra. ...Tovább a teljes történethez » -
hepa C virusból való kigyógyulás után jelentkező problémák
Szia Anamary! Csak nem azt akarod mondani, hogy Neked sincs? Az eszem áll meg! Nem kaptál Debrecenben? A Sz. Lászlóban talán adnak mindenkinek, aki kér. Nálunk a kartonozós osztogatja, mert Ő mindenkivel kapcsolatba kerül, aki megy az orvoshoz. ...Tovább a teljes történethez » -
hepa C virusból való kigyógyulás után jelentkező problémák
Sziasztok! A könyv minden májcentrumban ingyen kapható. Van ötletem, hogy miért nem adják oda minden betegnek. Különben, a Sz. Lászlóban működő Májbetegekért Alapitvány adta ki, igy ott aztán biztosan van még belőle. Az én írásom is benne van. MLK ...Tovább a teljes történethez » -
hepa C virusból való kigyógyulás után jelentkező problémák
Szia! Most, hogy már VSZ közösségi tag vagy értesülsz majd itt a honlapon a VIMOR programokról, valamint a találkozás után olvashatod az előadást is. A mostanit olvastad? Fogorvos! Az is egy megoldás, hogy mindig a rendelés végére kéred az ...Tovább a teljes történethez » -
hepa C virusból való kigyógyulás után jelentkező problémák
Szia Reménykeltő! Sziasztok Sorstársak! A mellékhatások valóban tudnak gondot okozni, de nem mindenkinek! Ez ne tartson vissza senki újat, mert itt aztán valóban igaz a mondás, miszerint: " A puding próbája az evés."! Sok Sorstársról tudok, akik ...Tovább a teljes történethez » -
Hepatitis c
Téma címkék: Hepatitis hepatitis cSzia Lujza! Kitartást, minden jót !!!! Bátran kérdezzél, panaszkodjál! Csak tudunk segíteni! Van itt elég sok "öreg, kipróbált harcos"! Mellékhatás begyűjtésben "profi" vagyok-sajnos. Kellemes napot, napokat, kevés mellékhatást kívánok Neked!!!! Üdv ...Tovább a teljes történethez » -
hepa C virusból való kigyógyulás után jelentkező problémák
Sziasztok! Üdv Neked külön Reménykeltő! Új vagy közöttünk? Nem tudom másnál miként jelent meg az írásod, de nálam teljesen szétesett az eleje. Ha új Sorstárs Vagy, akkor kérlek, tedd át "történetbe" a hozzászólásodat, akkor minden közösségi tag kap ...Tovább a teljes történethez » -
hepa C virusból való kigyógyulás után jelentkező problémák
Üdv Édike! Szeretettel köszöntelek körünkben. Te vagy az első, aki gyógyult HCV-s, és úgy kerül közénk. Ilyent én még nem hallottam, de attól még előfordulhat! Több mellékhatás is maradandó, azt tudjuk már régen, vagyis, a gyógyulásnak ára van. Sőt! ...Tovább a teljes történethez » -
A kezdetek...
Téma címkék: HepatitisSzia Dorina! Nagyon sajnálom, hogy nem szólítottalak meg. Amikor elmentem a széksorok előtt, s Rád néztem, éreztem, hogy talán Te vagy! Aztán nem forgolódtál, nem láttam a "kereső" magatartást rajtad, így elbizonytalanodtam. Mögötted ültem a 2. ...Tovább a teljes történethez » -
A kezdetek...
Téma címkék: HepatitisSzia Dorina! Sziasztok Sorstársak! Most jutottam a levelekhez, s én is izgalommal nyitottam ki, hogy mi lehet Veled? Nézegettem a fiatalokat délelőtt, hogy ki lehet közöttük a mi Dorinánk? Hogy vagy? Nagyon izgulunk Érted, s várjuk jelentkezésedet. ...Tovább a teljes történethez » -
A kezdetek...
Téma címkék: HepatitisSzia Dorina! Sziasztok Sorstársak! Most jutottam a levelekhez, s én is izgalommal nyitottam ki, hogy mi lehet Veled? Nézegettem a fiatalokat délelőtt, hogy ki lehet közöttük a mi Dorinánk? Hogy vagy? Nagyon izgulunk Érted, s várjuk jelentkezésedet. ...Tovább a teljes történethez » -
A kezdetek...
Téma címkék: HepatitisSziasztok! Én megyek, s várlak, ha birsz jönni! Mint írtam, én nagyon lázas lettem, de ahogy elmúlt, nem volt még semmi bajom. Jött aztán később más! Emlékszem, éppen másnap reggel 8-ra volt időpontom az ortopédiára, így nem kellett itthonról ...Tovább a teljes történethez » -
HCV
Téma címkék: HepatitisSzia Cukor! Ha a 2 hagyományos megy támogatottan, akkor havi 1 000 000 Ft , azaz egymillió! Nem tévesztettem el a 0-t! Egy városombeli Sorstárs, s a családja nem birta kivárni, amig OEP támogatott lesz, és a családja "összedobta" a pénzt. Hála ...Tovább a teljes történethez » -
A kezdetek...
Téma címkék: HepatitisSziasztok! Szombaton VIMOR lesz! 2014.03.01-én, de. 10 órakor a szokott helyen. BP. Szentkirályi u. 46. SOTE II. Belklinika. Bárki jöhet!!! Részletek az "aktuális" rovatban. Üdv szeretettel. Klári (dolgozznet@gmail.com)Tovább a teljes történethez » -
Hepatitis B
Téma címkék: Hepatitis injekció interferonSziasztok! Szombaton VIMOR lesz a szokott helyen. 2014.03.01-én, de 10 órakor. BP. Szentkirályi u. 46. SOTE II. Belklinika. Bárki jöhet! Üdv. Klári (dolgozznetvgmail.com)Tovább a teljes történethez » -
A fibroscan eredményem .: igen előre haladott fibrosis/cirrhosis(F4):Mi az esélyem az életbenmaradáshoz???????
Sziasztok! Szombaton, 2014. 03. 01-én de. 10 órakor, VIMOR lesz a szokott helyen! BP. Szentkirályi u. 46. II. Belklinika Üdv. Klári (dolgozznet@gmail.com)Tovább a teljes történethez » -
Megkezdődött.
Téma címkék: HepatitisSziasztok! Suzombaton, 2014. 03. 01-én VIMOR lesz, de. 10 órakor a szokott helyen. BP. Szentkirályi u. 46. SOTE II. Belklinika. Üdv szeretettel. Klári (dolgozznetvgmail.com)Tovább a teljes történethez » -
Hármaskezelés
Téma címkék: HepatitisSziasztok! Szombaton, 2014. 03. 01-én, de. 10 órakor VIMOR, a szokott helyen! BP. Szentkirályi u. 46. SOTE II. Belklinika Üdv szeretettel. Klári (dolgozznet@gmail.com)Tovább a teljes történethez » -
Szia mindenki és neked is szia
Téma címkék: HepatitisÜdv Mindenkinek! Szombaton, 2014. 03.01-én de. 10 órakor VIMOR lesz a szokott helyen! BP. Szentkirályi u. 46. SOTE II. Belklinika Üdv. Klári (dolgozznet@gmail.com)Tovább a teljes történethez » -
A fibroscan eredményem .: igen előre haladott fibrosis/cirrhosis(F4):Mi az esélyem az életbenmaradáshoz???????
Kedves Cukor! Válaszoltam részletesen a 3-s kezeléssel kapcsolatos kérdésedre saját oldaladon, a "történeted" alatt. Szép napot Neked és Mindenkinek! Üdv. Klári (dolgozznet@gmail.com)Tovább a teljes történethez » -
HCV
Téma címkék: HepatitisSzia Cukor! Itt válaszolok a 3-as kezeléssel kapcsolatos kérdésedre, mert ez a Te oldalad, s akkor könnyebben, bármikor visszanézheted. Kérdezed, mi az a 3-as kezelés? A régi, 2-es kombinációhoz, amikor volt interferon injekció és ribavirin ...Tovább a teljes történethez » -
A kezdetek...
Téma címkék: HepatitisSzia Dorina! Nagyon tetszik a lelkes és reményteli hozzáállásod! Csak így tovább!!! Gondolom, volt már szó arról, hogy hová, kihez jársz kezelésre. Én is kipróbáltam a lehetséges helyeket a szúrásra, de szerintem a comb a legkeményebb, izmosabb, így ...Tovább a teljes történethez » -
Hepatitis B
Téma címkék: Hepatitis injekció interferonSziasztok! Én eddig azt hallottam másoktól is, meg esetemben is úgy volt, hogy ami nálam van, azt még beadtam, elhasználtam. Miért? Ha egy héttel jön meg a PCR. akkor nem adtam volna be? Ha nem is gyógyultam meg, de egy ideig segítette a májamat a ...Tovább a teljes történethez » -
remény
Téma címkék: HepatitisSziasztok! Nagyon sokan gyógyultak már meg az eddigi kezelésektől is, akár a "őskori" monótól is, de Ők nem kluboznak itt, mert gyógyultként örülnek, ha elfelejthetik a betegséget. Persze, van kivétel, mert gyakran szólal meg itt Gyógyult jeligéjű ...Tovább a teljes történethez » -
HepatitisC
Téma címkék: HepatitisKedves Schubi! Én úgy gondolom, hogy a fenti írásod válasz egy már előzőleg hozzád írt levélre. Talán az enyémre? Az most nem is érdekes! Ha válaszolsz valakinek, akkor oda írjad légyszi, mert így szerintem rajtam kivűl az a kb. 140 klubtagnak ...Tovább a teljes történethez » -
Hepatitis B
Téma címkék: Hepatitis injekció interferonSzia Betti! Bernadett Vagy, tehát: Isten éltessen Téged!!! Tegnap volt, tudom, de nem értem a géphez. Szóval! Nagyon jó vírus írtást, könnyű kezelést, és jó közérzetet kívánok Neked nagy szeretettel, valamint: bort, búzát, békességet, szerelmet és ...Tovább a teljes történethez » -
Schubi az 5. kezelésnél
Téma címkék: Hepatitis hepatitis cÜdv Schubi! Szeretettel köszöntelek itt körünkben. Jó, hogy ránk találtál, mert itt segítő Sorstársakra, értő fülekre találsz. Panaszkodjál bátran, ha "olyanod van", vagy kérdezzél, hátha akad olyan köztünk aki éppen megbirkózott azzal a ...Tovább a teljes történethez » -
Tapasztalataim interferon injekció és ribavirin tabletta kapcsán
Téma címkék: Hepatitis interferon kezelés mellékhatás ribavirinNeked is kedves Egrifenyek1! Üdv a körünkben! Szeretettel köszönt: Klári-Klmáan (Tovább a teljes történethez » -
HCV
Téma címkék: HepatitisKedves Cukor és Társad! Nagy szeretettel köszöntelek a közösségünkben Benneteket! Ahogy Anamary írja, a történetekből sok minden kiolvasható, de 1 éve itt a 3-as kezelés jár mindenkinek, aki a kettőstől nem gyógyult meg. Azt nem tudom, hogy ez ...Tovább a teljes történethez » -
Hepatitis B
Téma címkék: Hepatitis injekció interferonNóri! Szenzációs egy TEREMTÉS VAGY! Jó, hogy VAGY! Jobb lett a kedvem, s ily jó hangulatban térek nyugalomra. Mindenkinek nagyon szép álmokat!! Üdv. KláriTovább a teljes történethez » -
A kezdetek...
Téma címkék: HepatitisSziasztok! Köszi Kati az üdvözlést. A mai napom eléggé a VSZ körében telt. Vagy telefonoztam, vagy a magánon írtam, vagy itt. Nagyon jó ez! Meg az is, hogy Makara dr is velünk van, s ha kell, ad tanácsot, ötletet. Ez megnyugtató, s talán azt is ...Tovább a teljes történethez » -
Hepatitis B
Téma címkék: Hepatitis injekció interferonKöszi Doktor úr! Megint okosodtunk! Szép estét, majd jó éjt Mindenkinek! Üdv: KláriTovább a teljes történethez » -
A kezdetek...
Téma címkék: HepatitisSziasztok! Nagyon örülök, hogy örülsz Betty! Reméljük a legjobbakat, hogy simán túljutsz a kezelésen és kevés segítség kell. Persze a lelki támogatás, a sorstársi együttérzés tudom, hogy mindig jól jön, s nagyon jó tudni, érezni azt, hogy értve ...Tovább a teljes történethez » -
Hepatitis B
Téma címkék: Hepatitis injekció interferonSziasztok új Kezeltek, és Várakozók, Betty, Dorina, István! Örülnék, ha írnátok a magáncímemre, szeretnék valamit mondani. Üdv és szép napot Mindenkinek szeretettel. Klári (dolgozznet@gmail.com)Tovább a teljes történethez » -
A kezdetek...
Téma címkék: HepatitisSzia Dorina! Gondolom, hogy ennyi tanács, bíztatás és saját élmény megosztása után már nagyon kiváncsi vagy arra, hogy Te miként viseled majd, milyen lesz az első napod, meg majd a többi? Azt látom, hogy inkább már a kíváncsiság dominál Nálad, nem a ...Tovább a teljes történethez » -
Várólista: Rossz, hogy kell - jó, hogy van!
Téma címkék: HepatitisSzia Pici! Nagyon örülők, hogy jelen vagy, csak azt nem értem, hogy miért nem szólsz többször? Nagyon érdekelne engem, hogy mi van veled? Hol tart a betegséged? Azt az oldalt meghagyom a kérdéseknek, javaslatoknak, ötleteknek, azért itt válaszolok. ...Tovább a teljes történethez » -
Hepatitis B
Téma címkék: Hepatitis injekció interferonSzia Betty! Ha valaki kapott vért, attól még a virus belekerülhetett a fogorvosnál is, de akkor is van esélye a kártérítésre. Te meg kislány korodban fertőződtél, az egyértelmű! S szinte biztos, hogy a vér-kapástól. Egy próbát, egy konzultációt ...Tovább a teljes történethez » -
Hepatitis B
Téma címkék: Hepatitis injekció interferonSzia Betty! Úgy tudom, hogy aki kapott vért, s a betegség felfedezését követően 1 éven belül elindítja a kártérítési igényét kap egy kis pénzt ..Te kaptál vért, igy teljesen egyértelmű, hogy jogosult vagy. Tudok olyanról, aki egy összegben kapott 4 ...Tovább a teljes történethez » -
Mit szeretne egy Hepatitis fertőzött beteg az egyesületétől?
Téma címkék: HepatitisSziasztok! Én szeretném tudni, hogy az autoimmun betegségek szövődménye lehet-e a Hepatitisnek? Ha igen, akkor be kellene venni a vizsgálatot a protolollba, s Hepatitis okozta betegségek közé is. Ahogy haladnak az évek, egyre több HCV-és év lesz ...Tovább a teljes történethez » -
A kezdetek...
Téma címkék: HepatitisOk Anamary! Megtennéd, hogy a történet alá átírnád? Köszi.üdv.KláriTovább a teljes történethez » -
A kezdetek...
Téma címkék: HepatitisSziasztok! Itt is megemlítem, mivel a napokban volt forgalom itt is, ha megírjátok kérdéseiteket, ötleteiteket, javaslataitokat a VIMOR-hoz, akkor hétfőn viszem magammal az elnökségire. Csak bátran! Majd beszámolok! Jó éjt! Üdv szeretettel.Klári ...Tovább a teljes történethez » -
Hepatitis B
Téma címkék: Hepatitis injekció interferonSziasztok! Kérlek Benneteket, hogy írjátok meg ötleteiteket, véleményeteket, kérdéseiteket a "Mit kiván/kivánhat egy Hepatitis .....VIMOR-tól?" történet alá. Ha csak 1 valami jut eszedbe, az is jó, s lehet, hogy az visz éppen előre bennünket! ...Tovább a teljes történethez » -
Pegintron kezelés - vágjunk bele!
Téma címkék: HepatitisSzia István! Veled örülök, és gratulálok! Minden szépet, jót, egészséget kívánok Neked és hosszú-hosszú boldog életet! Maradjál azért velünk, és néha kapcsolódjál be a "beszélgetésbe", s értesítsél bennünket arról, hogy remélhetőleg ezután is jó ...Tovább a teljes történethez » -
A kezdetek...
Téma címkék: HepatitisSzia Gyógyult! Valóban jó hallani felőled! Jól vagy? Minden OK? Dorina! Már előre örülök a találkozásnak! Nagyon kedves és vidám/életvidám egy Teremtésnek képzellek el. Ez nagyon jól jön Neked a gyógyuláshoz! Hétfőn megyek VIMOR elnökségire, majd ...Tovább a teljes történethez » -
Hepatitis B
Téma címkék: Hepatitis injekció interferonSziasztok! Nóra! Azt írod, hogy nem hallottál olyant, hogy ott tartják megfigyelésen? 2000-ben, amikor az elsőt, a monót kaptam, 3 napra be kellett feküdni a kórházba, de nekem szombatra jött ki a 3. nap, így közös megegyezéssel maradtam hétfőig, ...Tovább a teljes történethez » -
A kezdetek...
Téma címkék: HepatitisSzia Dorina! Örülök, hogy örülsz a gyors és sok üzenetnek és reagálásnak. Ezért van ez a közösség, hogy segítsük, biztassuk egymást, ahogy tudjuk. Talán, még annyit, hogy 4 éve én indítottam el, s így felelősséget is érzek, hogy jól menjenek itt a ...Tovább a teljes történethez » -
A kezdetek...
Téma címkék: HepatitisÜdv Dorina! Üdv kedves új Sorstárs! Nagy-nagy szeretettel köszöntelek itt körünkben, a klubban! Jó helyre jöttél, mert itt értő emberekre, Sorstársakra találtál. Többen közöttünk, mint én is "örek, tapasztalt rókák" vagyunk már, 1-2-3 INF kezeléssel ...Tovább a teljes történethez » -
Hepatitis B
Téma címkék: Hepatitis injekció interferonSzia Gabóca! Szia Nóra! Üdv Minden Sorstársnak!!! A haj kinő, még erősebb, dúsabb is lehet! Sőt! Nekem a sima hajam enyhén hullámos lett az újkori nővéssel. Nagyon élveztem! Gabóca! Minden jót neked!!!!! Én nem kaphatom, így ha tetszik, ha nem, ...Tovább a teljes történethez » -
hepatitisc
Téma címkék: HepatitisSzia Helga! Szeretettel köszöntelek Benneteket itt közöttünk! Egy nagyon jó és hasznos tanáccsal szeretnélek segíteni, hogy az egész HCV közösséghez eljusson a kérdésed, a leveled, és kapcsolatba kerülhessetek egymással. Látod, az alattad lévő ...Tovább a teljes történethez » -
F4
Téma címkék: HepatitisSziasztok! Szia RÓZSIKA! Most látom, hogy Rózsika Te már klubtagunk vagy. Rózsika! Máskor, ha írsz magadról, akkor az előző, saját történetedhez írd a folytatást életedről, betegségedről, mert akkor nem lesz ez a félreértés. Most itt úgy ...Tovább a teljes történethez » -
F4
Téma címkék: HepatitisÜdv Rózsika! Szeretettel köszöntelek körünkben. Jó helyen Vagy! Itt valóban számíthatsz segítségre, sok és hasznos ötletre, tanácsra. Kérdésedre így általánosságban nem lehet válaszolni. Ha 3-as kezelésre vársz, akkor túl Vagy már legalább egy ...Tovább a teljes történethez » -
A fibroscan eredményem .: igen előre haladott fibrosis/cirrhosis(F4):Mi az esélyem az életbenmaradáshoz???????
Szia Rózsika! Lenne egy-két ötletem, de azt magánban szeretném elmondani, ha írsz, mert nem szabad itt reklámozni természetgyógyászati termékeket. Én nagyon szenvedtem a szájprobléma miatt, de nem tudom, hogy mi lett volna velem, ha nem használom, ...Tovább a teljes történethez » -
Remény
Téma címkék: FülzúgásSziasztok! Hát, sajnos ez vamn! Ahány ember, annyi fajta zúgás, s egy a "megoldás", a semmi! Nem tudnak kezdeni vele semmit. Ez nagyon szomorú, hogy menni csodás találmány a világban, és nem tudnak rájönni, hogy mitől zúg egy fűl? S az ebben még a ...Tovább a teljes történethez » -
A fibroscan eredményem .: igen előre haladott fibrosis/cirrhosis(F4):Mi az esélyem az életbenmaradáshoz???????
Üdv Rózsika! Hát?! A 3-as kezelés eléggé megviseli a népet, de ha Te az előzőket munka mellett csináltad, akkor elképzelhető, hogy egy darabig tudod csinálni, aztán majd elmész szépen táppénzre! Ez nagyon drága és komoly kezelés, a Te májad meg ...Tovább a teljes történethez » -
Az én történetem
Téma címkék: Hepatitis hepatitis cKöszönöm kedves szavaidat! Hosszabban akartam válaszolni, de okostel.ről nem egyszerű. Volt egy tel.hivásom, és eltűnt a levelem. Majd rendes gépről folytatom. Még annyit csak, hogy a VIMOR-ban is kaphatsz sok infót és ismeretséget majd. Szép, ...Tovább a teljes történethez » -
Az én történetem
Téma címkék: Hepatitis hepatitis cSzeretettel köszöntelek Sorstárs a Közösségünkben! Jó helyre kerültél, mert itt értve leszel. Nappal majd hosszabban válaszolok. Olvassál bele a történetekbe, hozzászólásokba, mert sok infóhoz juthatsz. Nincs olyan mellékhatás, amire ne lenne ...Tovább a teljes történethez » -
Újonc?
Szia Moncsi! Szia Jubahuga! Egyszerre 2 új Sorstárs közöttünk! De jó, hogy idetévedtetek! Köszöntelek Benneteket szeretettel. Ha Moncsinak teljesen jó a Fibroscanja, akkor talán nem is kap kezelést, ha kap, akkor meg csak a ketteset. Azt a többség ...Tovább a teljes történethez » -
A fibroscan eredményem .: igen előre haladott fibrosis/cirrhosis(F4):Mi az esélyem az életbenmaradáshoz???????
Szeretettel köszöntelek Rózsa, itt a Hepatitis klubban. Nem is akartál írni történetet, vagy kitörlődött? Ha nem gond Neked, mesélj valamit magadról, a betegségedről, eddigi kezeléseidről. Amit írtál eredményt, az nem jó, de önmagában erre az egyre ...Tovább a teljes történethez » -
Hepatitis c
Téma címkék: Hepatitis hepatitis cSzia Endrebandi! Jó, hogy jelentkeztél, s örülök, hogy pozitíven látod a világot. Én is hívő ember vagyok, így nagyon egyetértek Veled. Ha Húgom hozzánk hasonlóan gondolkodna életről, halálról, Istenről, akkor most sokkal könnyebb lenne Neki, meg a ...Tovább a teljes történethez » -
Nootropilos infúziójuktól.
Téma címkék: FülzúgásSziasztok! Persze, hogy meg kell kérdezni! Az jó, hogy elküld agyi MRI-re, mert ott is lehet a zúgás oka. Ha ott minden rendben van, akkor is adhat egy inf-ót a füled miatt. Ha nem akar, menj fülészhez. Milyen érdekes, hogy nálunk meg minden ...Tovább a teljes történethez » -
Nootropilos infúziójuktól.
Téma címkék: FülzúgásSzia Sanyi! Amit előttem szóló Sorstárs írja, az értágító, amit a fülzúgásra is adnak. Anno, én a "honvédben" Trentált kaptam. A fülészeten pár napig bent fekvős, s ha azt látják, hogy birja a beteg, akkor be lehet járni. Azt mondta egy belgyógyász ...Tovább a teljes történethez » -
Reumatoid Artitis
Téma címkék: ReumaSzia ViktorMiskolc! Nem értem, hogy a "kanko" és a történeted cime, a Reumatoid Artitis miként kapcsolódik össze? Most melyik okoz gondot? Az utóbbi egy autoimmun betegség, ami nem gyógyítható, csak szinten tartható, vagy inkább lassítható a ...Tovább a teljes történethez » -
Hepatitis c
Téma címkék: Hepatitis hepatitis cÍgy legyen Lujza! Nagyon kívánom! S mindenkinek adasson meg a nagyon nagy O!!!! Általában és a gyakorlatban, szóban nem vagyok én "nagyszájú", csak ebben a témában, a sok év alatt felhalmozott ismeret ad némi erőt, önbizalmat. Főleg, ha másokért ...Tovább a teljes történethez » -
Hepatitis c
Téma címkék: Hepatitis hepatitis cSzia Gyógyult! Nagyon rendes Vagy, hogy jelentkeztél. Erről van szó! Gyógyult Sorstársunk nagyon sokat tett mindannyunkért-szerintem. Használjuk a történetét, s legyen erőnk megtartani a tartásunkat, méltóságunkat! Üdv szeretettel. KláriTovább a teljes történethez » -
Remény
Téma címkék: FülzúgásKöszi Sanyi a választ! Bizzunk, hogy Anna és többen mások megírják vizsgálati élményeiket! Én is használok term. gyóygászati szert, ami a jó, de nem tud önmagában csendet tenni a fejemben. Meggyőződésem, hogy már nem hallanék. Sajnos tavaly egy ...Tovább a teljes történethez » -
Remény
Téma címkék: FülzúgásSzia Anna! Én is sok mindent láttam, "hallottam" a fülzúgással kapcsolatban, de most én is csatlakozom Sanyi kérdéséhez. Talán együtt előbbre jutunk! Nekem 23 éve zúg, de lassan 1 éve jobban, és olyan érdekes feszítő, dugulásos érzés is van közben a ...Tovább a teljes történethez » -
Hepatitis c
Téma címkék: Hepatitis hepatitis cKöszönöm Gutailo! Nekem is jobb kedvem lett. Menjünk, ha megoldható! Ez a 3. próbálkozásom, 2 elszállt. Talán, most! Üdv és könnyű napokat Nektek! Szeretettel.KláriTovább a teljes történethez » -
hepetis c
Szia Hókuszpók! Van egy jó dolog, ami segítene gyorsabban regenerálódni, ha ilyent keresel. Nem szabad itt nyilvánosan konkrét nevet leírni, ezért szívesen megadom magánban. Attól jó, hogy nem kell mellé még össze-vissza válogani más dolgokat, mint ...Tovább a teljes történethez » -
Hepatitis c
Téma címkék: Hepatitis hepatitis cSziasztok! Nem kell megmondani senkinek, sehol, ha nem akarod és lelkiismeretfúrdalásotok se legyen emiatt soha!!!! Pont Lujza esete adhat egy példát arra, hogy eddig nem is tudott a HCV-ről, tehát meg se tudta mondani. Akkor folyamatosan fertőzte a ...Tovább a teljes történethez » -
Hepatitis c
Téma címkék: Hepatitis hepatitis cKedves Lujza! Én is nagy szeretettel köszöntelek körünkben. Itt valóban sok megértést és segítséget kaphatsz, mert sok-sok tapasztalat halmozódott fel a Sorstársak által az évek során. S közben-közben Makara dr is benéz a VSZ-ba, s Ő is segíti a ...Tovább a teljes történethez » -
hepetis c
KEDVES SORSTÁRSAK! BÚÉK MINDANNYIUNKNAK ÉS EGÉSZSÉGET!!! ÜDV SZERETETTEL: KLÁRITovább a teljes történethez » -
Karácsony
Köszönöm. Én is hasonlókat kívánok minden Sorstársamnak. Szeretettel, üdvözlettel. KláriTovább a teljes történethez » -
Fülzúgás
Téma címkék: FülzúgásSzia Sorstárs! Jól szólnak itt előttem! Azzal nem mész előre, ha sírsz! Nagyon sok oka lehet, tehát nagyon gyorsan nekikezdeni a vizsgálatoknak!!! Gondolom, akkor is az lesz a vége, hogy adnak valami értágítót. Először tablettában, majd inf-ban, ha ...Tovább a teljes történethez » -
Kiknek jelent esélyt az új máj?
Téma címkék: HepatitisKedves Vsz! Kedves Sorstársak! Köszönjük, hogy ez az előadás is olvasható itt a VSZ-án, mert így azok is tájékozódhatnak akik személyesen nem hallhatták. Nagyon fontos ez a cikk azért is, mert nekünk betegeknek is a saját érdekünkben tisztában kell ...Tovább a teljes történethez » -
hepetis c
Kedves Sorstárs! Sorstársak! Köszi az érdeklődést. VIMOR-on találkoztunk páran egymással, ami jó volt! Sőt! Találkoztam most végre olyan Sorstárssal, akivel a kezelése alatt színte naponta váltottunk levelet, de személyesen csak most jött össze a ...Tovább a teljes történethez » -
candida
Téma címkék: EgyébSzia Takatime! Hugomnak sincs és nekem sem volt étvágynövekedés, inkább csökkenés, mivel mindkettőnknél kezelés miatti szervezet legyengülés miatt jött ki. Itt írta valaki, hogy hüvely, meg canesten. Nekünk a szájban is elhatalmasodott. A Hugomnál ...Tovább a teljes történethez » -
hepetis c
Szia Hókuszpók! Gratulálok! Ilyent még nem is hallottam, hogy telával melóba jár valaki. Te nagyon erős, amugy egészséges valaki vagy, az biztos! Ez nem semmi! Csak így tovább! Most már könnyebb lesz! Üdv Mindenkinek szeretettel: KláriTovább a teljes történethez » -
candida
Téma címkék: EgyébÜdv! Azt tudom én is, hogy a Candidát csak diétával lehet gyógyítani. Semmi szénhidrát, hús, gyümölcs, tej!! Most nálunk is téma, mert Hugom rákos, és nagyon étvágytalan. Ez a baj a legyengült immunrendszer következménye. Szinte csak a tápszeren meg ...Tovább a teljes történethez » -
Fülzúgás
Téma címkék: FülzúgásSziasztok! Miként érted, hogy "cink hatására"? Erről írtam alul, hogy annyi vélemény van, hogy nehéz kiigazodni. Írjál a cinkes módszerről, légyszi! Az a drága gép, vagy mi, hogyan csinálja a javulást? Ki használt már olyant?Pár napja azt írtam, ...Tovább a teljes történethez » -
Forgó szédülés
Kedves Ani! Én nem vagyok orvos, de itt olyannal nem is nagyon találkozol. Ez egy beteg klub, ahol az azonos bajjal kinlódók osztják meg a tapasztalataikat, gondjaikat. Segítünk egymásnak infóval, ötletekkel. Ezt tudom én is adni. Ha beírod a ...Tovább a teljes történethez » -
Fülzúgás
Téma címkék: FülzúgásSzia Krumpli1934. Én is azt kérdezem, hogy "merre" változott? Nekem nem változik, csak "szokom", meg nem vagyok csendben. Egy barátnőmet most kapta el, s szinte belezavarodik a zajba, amit a fejében-fülében hall. Egyenlőre nem hiszi, hogy ezt meg ...Tovább a teljes történethez » -
hepetis c
Üdv Panni! Ez valóban jó hír. Örülök! Vigyázz magadra, hajrá, már csak jobb lehet! Mindenkinek szép napokat, áldott Adventet kívánok! Szeretettel. KláriTovább a teljes történethez » -
Tüdőszűrőn voltam és elképedtem
Téma címkék: EgyébSzia Endrebandi! Teljesen igazad van! Pedig ez egy kicsit "finomodott" a mostani Kormány alatt, de még ez is érthetetlen. 2008-ban mindenkinek kellett fizetni, akkor 1000 Ft-t, akinek nincs beutalója. Én akkor voltam kezelés alatt, és 53 éves, s ...Tovább a teljes történethez » -
Milyen hallókészüléket ajánlotok?
Téma címkék: Meniere's szindrómaSzia Jobbfüles! Én most járom a kivizsgálásokat, és elég sok ellentmondást hallok. A készülékről most hallottam egy logikusat. A zúgó fülre tinnitus hallókészülék való, ami külső mikrofonos, mert ha bedugod a füledet, akár csak az ujjaddal, jobban ...Tovább a teljes történethez » -
Reményfutam Boceprevirrel
Téma címkék: HepatitisSzia Hetvenes! Üdv Mindenkinek! Jó, hogy kifelé mész a mellélhatásokból. Hála Istennek, nem rossz a májad állapota, így nem szenvedsz a mellékhatásoktól, s hamarosan itt lesz az INF nélküli kezelés! Arra kell számítani, hogy az majd segít! Akkor ...Tovább a teljes történethez » -
Tapasztalataim interferon injekció és ribavirin tabletta kapcsán
Téma címkék: Hepatitis interferon kezelés mellékhatás ribavirinSzia Nóra! Sziasztok Mindenki! Éppen fel akartam tenni a VIMOR meghívót, de megoldódott. 23-án az otthoni egyesületünk csapatostól megy a VIMOR-ra. Ilyent még nem csináltunk. A délután nekünk a Gül Baba szinházi előadásának a megtekintésével ...Tovább a teljes történethez » -
Fülzúgás
Téma címkék: FülzúgásSzia Sorstárs! Ha az MRI is negativ lesz, akkor remélhetőleg adnak majd értágítós infuziót. Éppen a napokban mondta egy belgyógyász drnő, hogy a Cavintont már el kellene felejteni, mert a "halottnak a csók", hanem a fülzúgásra kombinálva adva ...Tovább a teljes történethez » -
Fülzúgás nekem is
Téma címkék: Fülzúgás rirosz Ritka betegségek ritka genetikai betegségSziasztok! Katih! Nem akarok más története alatt magamról beszélgetni, de érdekelne bővebben ez Sjögren téma. Megköszönném, ha felvennéd velem a kapcsolatot magánban, mert nem is láttam még ilyen betegségű Sorstársat soha, de nem is beszéltem még ...Tovább a teljes történethez » -
Fülzúgás nekem is
Téma címkék: Fülzúgás rirosz Ritka betegségek ritka genetikai betegségÜdv kedves többszörös Sorstárs! Nekem is zúg a fülem, halláskárosodás is van már, és nekem is van Sjöngren-em. Rengeteget fáj a fejem, ami nem mindeig migrénes. Sajnos, magas vérnyomásom is van már. Érzem sokszor a bizonytalanságot én is, így tudom, ...Tovább a teljes történethez » -
lehetek-e anya valaha?
Kdves Ágacska! Remélem, hogy ki tudod nyítni ezt a linket. Egy lelkigyakorlatot szerveznek olyan asszonyoknak/lányoknak, mint ami a Te lelkedet is nyomja. Már eltelt egy kis idő, hogy leírtad gondodat, bánatodat, de soha nem késő rendezni a sorokat, ...Tovább a teljes történethez » -
Usapuska...
Téma címkék: FülzúgásÜdv Yanda! Szeretettel köszöntelek Sorstárs! Éppen ma voltam hallásvizsgálaton. Teljesen "kivagyok", mert az SzTK-ban semmi tájékoztatást nem adnak. Elmentem Halláscentrumba leellenőriztetni, s teljesen meglepődtem a bánásmódon, pozítvan. Ami ...Tovább a teljes történethez » -
Új üzletág
Téma címkék: LisztérzékenységSzia Fanni! Szerintem teljesen ígazad van! Csak az a kérdés, hogy ebben a mai közegben, ilyen anyagi lehetőséggel, amiben az emberek/családok nagyobb része él, mit lehet tenni? Én próbálkozom, de nagyon nehéz, meg drága, meg sok idő. Tudom, hogy ...Tovább a teljes történethez » -
siker remelem
Kedves Ilona! Én egy nagyon gyenge hormont ettem, és semmi bajom nem lett tőle, csak jó. Teljesen elmúlt a hőhullám, és amikor abbahagytam találomra, hogy talán már így is megleszek, valóban ez történt. Soha semmi nem jött vissza. Nekem bevált. ...Tovább a teljes történethez » -
Harmadik kezelés hamarosan
Téma címkék: HepatitisSziasztok! Engram! Ha Te nem Vagy jól, akkor milyen indok alapján írhatna ki? Az is jó ötlet, hogy írjon javaslatot a kezelőorvosod, de a betegjogi képviselőt is érdemes lenne megkérdezni. Nem panaszt tenni, csak tájékozódás szemontjából, hogy ...Tovább a teljes történethez » -
Hepac, kutatási célú gyógyszervizsgálat
Téma címkék: HepatitisSzia Zoli! Mi van Veled? Írjál Magadról valamit ide a Közösségnek! Kíváncsi vagyok a fejleményre. Remélem, hogy jól vagy! Üdv: KláriTovább a teljes történethez » -
siker remelem
Szia Lucifer Sorstárs! Sziasztok Mindenki! Mi újság körülötted? Mit gondolsz a hormonpótlásról? Itt is elmesélem, hogy megint javultak a májfunkciós értékeim, és az FLP is! Nagyon érdekes ez! Mit gondoltok, mitől? Én változatlanul a B vitamin ...Tovább a teljes történethez » -
Harmadik kezelés hamarosan
Téma címkék: HepatitisJa! Az jutott még eszembe, ha komolyan elvenné a táppénzt Tőled, akkor az alvási gondod miatt elmehetsz pszichiáterhez és ő is táppénzen tarthat. Azért reménykedjünk, hogy csak teljesen tudatlan. Fel kell világosítani! Nem tudnál dolgozni pár napnál ...Tovább a teljes történethez » -
Harmadik kezelés hamarosan
Téma címkék: HepatitisSzia Engram! Na, ne szórakozzon Veled az az orvos! Ilyent, még nem is hallottam, hogy valakit a kezelés közben küldenének vissza. Elég sok Sorstárs életébe láttam már be, de csak olyanokat tudok, hogy az elején még birja a beteg, de ahogy halad ...Tovább a teljes történethez » -
siker remelem
Kedves Új Sorstárs! Szeretettel köszöntelek közöttünk! Ha előbb találsz ránk, talán lelkileg egy kicsit könnyebben lennél, mert itt megtapasztalhatod az erőt, a segítőszándékot a Sorstársaktól, meg azt a nagy felismerést teheted, ha nyított vagy rá, ...Tovább a teljes történethez » -
Tájkép csata után avagy mi kell egy hadirokkant májnak?
Téma címkék: EgyébSzia Museto! Nagyon csodálatos, ahogy írsz, gondolkodsz az életről, a házasságról. Úgy érzékelem, hogy Nálatok az elmélet és a gyakorlat szinkronban van. Legyenen ez így örökre! Isten éltessen Benneteket! Nagyon jó, hogy vannak ilyen szép ...Tovább a teljes történethez » -
Harmadik kezelés hamarosan
Téma címkék: HepatitisKöszönöm Nóra, nagyon köszönöm!! Ezt kell, kellene tennem. Holnap elkezdem. Jó éjt, üdv. KláriTovább a teljes történethez » -
Harmadik kezelés hamarosan
Téma címkék: HepatitisNórám! Ha találkozunk, majd megmutatom a számat, fogaimat, s akkor elhiszed, hogy nehéz nem gondolni a régi kezelésre. Az még nehezíti a felejtést, vagy idegesít, hogy most sem segít senki. Visszarendelnek a felülvizsgálatra, s nincs elég ...Tovább a teljes történethez » -
Tájkép csata után avagy mi kell egy hadirokkant májnak?
Téma címkék: EgyébSziasztok! Ha gondolod Museto hagyjad itt nyugodtan, mert itt többen olvassák, s talán hasznos lehet másnak is. Szódabi...na jó a fogra, de anno és azóta is nagyrészt én az Ökonet fogkrémét kaptam akkor ajándékba, és jó volt, meg az Aloe Vera ...Tovább a teljes történethez » -
Tájkép csata után avagy mi kell egy hadirokkant májnak?
Téma címkék: EgyébSzia Musto! Nem akarlak elkeseríteni, de ha eddig nem tünt fel Neked, ez a mellékhatás téma nem matematika alapon működik. Esetleg csak annyiban, hogy egy embert jobban megviselhet a 3-as, mint a 2-es kezelés, de ez sem törvényszerű. Magyarul, ...Tovább a teljes történethez » -
Harmadik kezelés hamarosan
Téma címkék: HepatitisSzia Nóra! Miként működik ez az egész, az nagy talány! Az biztosabb, hogy ilyen mellékhatások elkapják a szerencsétlen gyógyulni vágyót. Arra emlékszem, hogy mindegyik alkalommal volt olyan helyzet, hogy délután szaladtam (na, ez egy kicsit túlzás) ...Tovább a teljes történethez » -
Díjazott Várószobás újságíró!
Téma címkék: ZsibongóSzivből gratulálok a díjhoz, és további eredményes munkát kivánok és hozzá jó egészséget!!! Szeretettel és üdvözlettel: KlmáanTovább a teljes történethez » -
Tapasztalataim interferon injekció és ribavirin tabletta kapcsán
Téma címkék: Hepatitis interferon kezelés mellékhatás ribavirinSziasztok! Most látom, hogy én innét nem kapok értesítést. Talán nem szóltam még hozzá? Nórám! Ez a Te oldalad, és én ide nem írtam még? Azt a mindenit!! Akkor most pótolom. FIGYI! Drága Sorstárs, Nóra51! Nagy szeretettel köszöntelek közöttünk! ...Tovább a teljes történethez » -
Mikor lehet megtudni a döntés eredményét?
Téma címkék: EgyébSziasztok! Pár éve, amikor volt az a nagy hiszti az influenza, meg az oltás körül, beszéltek egy orvossal, talán valami köjálossal (most más a nevük), s a végén elég cikis helyzetbe hozták, mert megkérdezte tőle a riporter, hogy őneki, meg ...Tovább a teljes történethez » -
Mikor lehet megtudni a döntés eredményét?
Téma címkék: EgyébÉn meg Nórával! Valóban, még közösségbe sem jársz! Vitamin, főleg C, meg sok gyümölcs, meg cékla, vöröshagyma, savanyúkáposzta, meg a szabadlevegőn tartózkodás, ami Nálad megvan, és természetes velejárója a napodnak. A vöröshagymáról. Legyen minden ...Tovább a teljes történethez » -
Mikor lehet megtudni a döntés eredményét?
Téma címkék: EgyébSzia Museto! Nincs Neked elég bajod? Minek akarod rombolni a szervezetedet még egy ilyen oltással is? Szerintem, ez az egész kezelés a logika szerint pont az INF miatt egyedül az influenzától véd, mert INF- szerintem!Persze, ahogy gondolod, csak ...Tovább a teljes történethez » -
Száraz bőr is velejárója a Hepatitis C kezelésnek?
Téma címkék: HepatitisJaj Saniitas! Én csak azért írtam, hogy a több tucat magánlevélben vannak olyanok, akiket nem tudok beazonosítani, mert nem tudom a jeligéjüket. Nem kell itt semmi tovább gondolást csinálni! Nagyon kellemetlen lehet az olyan szitú, mint amiről írsz. ...Tovább a teljes történethez » -
Száraz bőr is velejárója a Hepatitis C kezelésnek?
Téma címkék: HepatitisSzia Saniitas! Na de jó, hogy tudod látni a jót ebben a helyzetben! Persze, gondolom egyébként is igy működsz, s ez jó dolog. Kérlek írjál megint a magánra, s válaszolok. Sokszor van olyan, hogy a magán levélben csak a valódi nevét írja meg a ...Tovább a teljes történethez » -
Tájkép csata után avagy mi kell egy hadirokkant májnak?
Téma címkék: EgyébSziasztok! Találkoztam már alkoholistával, sajnos a közeli családban is, de "szagot" nem éreztem. Akkor nem is volt olyan nagy baj a májuknak, mert a jellegzetes "májzsugor" tünetekre sem emlékszem. A könyvből igyekszem párat beszerezni, vagy ...Tovább a teljes történethez » -
Száraz bőr is velejárója a Hepatitis C kezelésnek?
Téma címkék: HepatitisSzia Saniitas! Nagyon sajnállak, ha most el vagy keseredve, de azt lássad meg ebben, hogy ilyen sokat csökkent a virusaid száma, és addig is pihent a májad. Olvassad el a a cikket, ami a legújabb kezelésekről szól, itt a VSZ-ben. A "Legfrissebb ...Tovább a teljes történethez » -
Reményfutam Boceprevirrel
Téma címkék: HepatitisSzia Hetvenes! Persze, hogy benézel! Ez nem a 3-as kezeltek közössége csak, hanem a HCV-s betegeké, s teljesen mindegy, hogy 0-s lett valaki vagy nem! Sőt! Aki nem lett, annak méginkább kell a közösség ereje, barátsága és a biztatás. Kell a jövőről ...Tovább a teljes történethez » -
Reményfutam Boceprevirrel
Téma címkék: HepatitisSzia Hetvenes! Mást itt sem tudok írni, mint amit a privátban is írtam, hogy nyugi és lelki béke!!!! A te eredményed ott van, ahol még türelemmel és nyugalommal lehet várni a következő, sokkal jobb gyógyszert. Ami nálad van, azt használjad el, ...Tovább a teljes történethez » -
Hepac, kutatási célú gyógyszervizsgálat
Téma címkék: HepatitisKedves új Sorstárs, Zoli! Remélem, hogy jól "sül" el ez a kisérleti kezelésed, és örökre negatív maradsz! Majd számoljál be máskor is az eredményről, s azt is, hogy valóban nincs mellékhatás? Még annyit, hogy szeretettel köszöntelek körünkben, s ...Tovább a teljes történethez » -
Reményfutam Boceprevirrel
Téma címkék: HepatitisSzia Hetvenes! Írtam Neked valahol, hogy megvan a könyv, de nem tudom, hová küldeni? Tudod, a magánomat, ha kell, akkor kérek valami elérhetőséget. Üdv: KláriTovább a teljes történethez » -
Elkezdődött!
Téma címkék: 3-as kombináció! HepatitisSzia! Örülök, hogy jó hírrel jelentkeztél!! Remélem, hogy lelkileg megerősített ez az eredmény, és még könnyebben viseled a további megpróbáltatást. Azért csak vigyázzál Magadra, és pihenjél sokat!! Üdv neked sok szeretettel: KláriTovább a teljes történethez » -
hepatitisc
Téma címkék: HepatitisKöszi Engram! Írtam Johannának újból. Nagyon örülök, hogy jelentkezett! Öröm is van ma, de jó!!! Talán elmehetünk már aludni, igy jó éjt Mindenkinek! Üdv.Klári-KlmáanTovább a teljes történethez » -
hepa
Téma címkék: HepatitisSzia Johanna! Szeretnék segíteni Neked. Van kapcsolatom a kaposváriakkal, meg össze is tudnálak hozni ottani Sorstársakkal. Tudok egy-két ottani infót. Szeretettel köszöntelek és várom jelentkezésedet a magánon. Üdv Neked! Klári-Klmáan ...Tovább a teljes történethez » -
hepatitisc
Téma címkék: HepatitisDrága Johanna! Ha még egyáltalán szeretnél kapcsolatban maradni velünk, akkor nagyon kérlek, hogy jelentkezzél! Én nagyon várlak! Sok kedves és segítőkész Sorstárs van itt a Közösségben, de mostanában van egy kis felpörgetett hangulat, amit az INF ...Tovább a teljes történethez » -
hepatitisc
Téma címkék: HepatitisÜdv Juzsu! Üdv Johanna! Ha a vírus bennünk van, nem sok jelentősége van a számának. Ezt már sokszor elmondták az orvosok. A számnak a kezelés alatt van jelentősége, hogy kimegy, vagy nem? Ha bennünk van, marad az baj. Ahogy olvasom, hallom, a szám ...Tovább a teljes történethez » -
Tájkép csata után avagy mi kell egy hadirokkant májnak?
Téma címkék: EgyébOK Engram! Nem akarok kis részleteket mesélni a további félreértések elkerülése érdekében, ezért csak javasolni merem, hogy olvassad el az itteni indító történetemet, HCV okozta krónikus májgyulladás-cimmel. Valami kiderül belőle, hogy milyen volt a ...Tovább a teljes történethez » -
hepatitisc
Téma címkék: HepatitisSzia Johanna! Szeretnék segíteni, miközben köszöntelek is nagy szeretettel körünkben!!!!Ha gondolod, írjál a magánomra, mert ott többet tudnék, mernék mondani a kaposvári helyzetről, és össze is tudnálak hozni ottani Sorstársakkal. Várom ...Tovább a teljes történethez » -
Reményfutam Boceprevirrel
Téma címkék: HepatitisSzia Hetvenes! A tájékoztatási rovatra szerintem is szükség lenne!Amit tudok, megteszek érte. A 60 000 lehet, hogy határ, vagy ez nem jó kifejezés? Talán, nem sok, de remélni kell a legjobbat! A könyvről azt beszéltük, hogy mész ellenőrzésre, s ha ...Tovább a teljes történethez » -
Tájkép csata után avagy mi kell egy hadirokkant májnak?
Téma címkék: EgyébOK! Akkor tényleg nyugis, szép álmokat Mindenkinek!!! Üdv: KláriTovább a teljes történethez » -
Tájkép csata után avagy mi kell egy hadirokkant májnak?
Téma címkék: EgyébSzia Engram! Nem értem, hogy mit értesz őszinteségen? Én minden kérdésére válaszolok az orvosomnak. Én arra céloztam, hogy nem mondom el, hogy mit hallottam a VIMOR-on, meg mit olvastam a neten. Különben, nagyjából évente egyszer megyek hozzá, mert ...Tovább a teljes történethez » -
Reményfutam Boceprevirrel
Téma címkék: HepatitisSzia Hetvenes! Most komolyan kérdezed, hogy mennyi az annyi? 580 000-ről indultál? S mennyi lett a 8. hétre? Tényleg érdekes a meghatározásuk. Miért nem tudják azt mondani, hogy "ezred részére csökkenjen"? Gondolom, valami magyarázat van erre, de ...Tovább a teljes történethez » -
Reményfutam Boceprevirrel
Téma címkék: HepatitisSzia Hetvenes! Jó az ötleted, javaslatod! Köszi! Másképpen, mi újság Veled? Kezelés, mellékhatás, viziten mi volt, stb. Üdv. KláriTovább a teljes történethez » -
Én történetem
Sziasztok! Ezek szerint más is azt látja, vagy nem látja amit én. Most azonnal írok a VSZ-nek. Panni! Azért nyugodtan írjál, kérdezz, mesélj! Örülünk, hogy jöttél közénk!!! Üdv Neked Panni, és a Többieknek is szeretettel: Klári-Klmáan ( ...Tovább a teljes történethez » -
Én történetem
Üdv Panni! Az alábbi értelmetlenség jött nekem, ami alul van, mert bemásoltam. Remélem, hogy a VSZ informatikusa is látja, s tudnak tenni valamit. Mivel nem látom az írásod lényegét, nagyobb részét, csak annyit az elejéből, hogy kezelés alatt Vagy. ...Tovább a teljes történethez » -
Tájkép csata után avagy mi kell egy hadirokkant májnak?
Téma címkék: EgyébSzia Museto! A 30-as Kpa szerintem is sok, de a Sorstárs teljesen nyugodt, és várja az INF nélkülit. Én biztos elmennék egy másik dr-hoz egy beszélgetésre, de szíve-joga, hogy nyugodt maradjon. A Te eseted lehet, hogy összetettebb, de mivel 1. ...Tovább a teljes történethez » -
Tájkép csata után avagy mi kell egy hadirokkant májnak?
Téma címkék: EgyébSzia Museto! Ez nem matematika! Attól, hogy most szüneted lesz, inkább tehet jót a szervezetednek, mint kárt. Miért gondolod, hogy azonnal nekiesnek a májadnak a virusok? A kezelés, ha nem is tett negativvá, nagyon mentesítette a májadat, s az is ...Tovább a teljes történethez » -
Reményfutam Boceprevirrel
Téma címkék: HepatitisKöszi Museto a kedves szavakat! Jót nevettem, ami ritkán fordul elő velem, mert magában nem vigyorog az ember-gyereke. Nyugi! Kimegy belőled előbb, vagy utóbb, de biztosan kimegy a HCV!!!!! S akkor a májad szépen regenerálódik!!!! Minden adva van ...Tovább a teljes történethez » -
Reményfutam Boceprevirrel
Téma címkék: HepatitisSziasztok! Na! Remélem, hogy senki nem gondolja, hogy folyamatosan sört vedelek? Az a tipus vagyok, aki még arra a "bizonyos" helyre is autóval jár, tehát eléggé be van határolva ez az élvezet! A város szélén lakom. Másrészt, van alk.mentes is! Meg ...Tovább a teljes történethez » -
Reményfutam Boceprevirrel
Téma címkék: HepatitisSzia Gyógyult! Üdv Mindenkinek! Jaj, de örülök, hogy itt vagy, és írsz nekünk! Mi újság Veled, és körülötted? Látod, nagyon zajlik a 3-as kezelteknél az élet! Én várok tűrelmesen a jobb soromra, az INF nélkülire. Teljesen nyugodt vagyok, és hiszem, ...Tovább a teljes történethez » -
Reményfutam Boceprevirrel
Téma címkék: HepatitisSzia Kedves Hetvenes! Örülök, hogy jelentkeztél! Nem értem, a technikai gondod okát? Én nem értek a számítógéphez, az informatikához meg végképpen nem, de szerintem a gépeddel lehet valami gond. Én hetek óta okostel.ről levelezek, netezek. Ide ...Tovább a teljes történethez » -
Kutatók éjszakája országszerte - egészségügyi témájú programokkal
Téma címkék: ZsibongóKedves VSZ! Nagyon köszönöm, hogy itt mindent elolvashatok egy helyen, s választhatok programot szombatra. Minden jót és kellemes napot kivánok mindenkinek. KlmáanTovább a teljes történethez » -
Reményfutam Boceprevirrel
Téma címkék: HepatitisÜdv Neked Kedves Hetvenes!!! Nagyon örülök, és nagy szeretettel köszöntelek újból közöttünk! Úgy is, mint saját oldallal rendelkező klubtag. Nagyon jó volt a szombat, a beszélgetés, az ismerkedés. Kivánom, hogy továbbra is ilyen jól viseld a ...Tovább a teljes történethez » -
Tájkép csata után avagy mi kell egy hadirokkant májnak?
Téma címkék: EgyébMuseto! Félreértetted a beszámolóban a prof. által a multikról mondottakat. Pont az ellenkezőjét mondta, mint Te írsz. Nehéz igy érzékeltetni egy hosszú előadást, amikor nincs hangfelvételem, s vigyázni kell, hogy mit írok. Azért lett volna jó ...Tovább a teljes történethez » -
Tájkép csata után avagy mi kell egy hadirokkant májnak?
Téma címkék: EgyébSzia Museto! Üdv Mindenkinek! Nyugi Museto! Nyugi várakozó Sorstársak!!! Mondja Nóra, s én is, hogy kiharcoljuk mi az INF nélkülit, ne siess a 3-as után nagyon Museto! Több orvossal konzultálás nélkül meg tényleg, ne! Sajnálom, hogy nem ...Tovább a teljes történethez » -
10 éves a VIMOR!
Leander-Klári kérdezi "odaát", hogy nyugatabbra mennyibe kerül az INF nélküli, hallottam-e ott erről? Szerintem ingyenes az is, de konkrétra nem emlékszem. Ha valakinek rémlik valami akkor írja meg. Én meg érdeklődők. Na! Aludjunk! Én most azt fogom ...Tovább a teljes történethez » -
Tájkép csata után avagy mi kell egy hadirokkant májnak?
Téma címkék: EgyébÜdv! Nem, de gondolom, hogy ingyen van, ha az eddigiek is ingyen vannak. Megesküdni nem merek erre! Megkérdezem a drnők valamelyikét, s beírom. Jó éjt, üdv Nektek. Klári-KlmaanTovább a teljes történethez » -
10 éves a VIMOR!
Szia Leander! Ez pont jó hely, mert "témánál" vagyunk, a VIMOR-on elhangzottakat tárgyaljuk. Leader-Klári drága! Tegnapi hozzászólásodban kritizálod a honlapot, mert nem találod, amit keresel, s egyáltalán! Ha segítek praktikussággal, hogy könnyebb ...Tovább a teljes történethez » -
Tájkép csata után avagy mi kell egy hadirokkant májnak?
Téma címkék: EgyébSzia Musetó, drága! Megint a használattal zavarlak. Mit csináljak, ez a sorsom. Nem valószínű, hogy Panny itt elovassa a beírásodat, ha valamikor nem szólt hozzá, mert nem kap értesítést. Inkább kérjed meg a másiknál, még emlékszem, hogy ...Tovább a teljes történethez » -
10 éves a VIMOR!
Sziasztok! Valóban izgalmas, érdekes, érdekfeszítő, néha: döbbenetes volt-szerintem. A Vsz megint tesz majd fel egy összefoglalót, s akkor azok is értik majd ezeket a jelzőimet. Jó hírek:nem olyan nagy tragédia a riba csökkentése, -nem kell ...Tovább a teljes történethez » -
Miért nincs tájékoztatás?
Téma címkék: HepatitisNórám! Már hallottam orvostól is, hogy legyünk résen, mert a mi, saját érdekünket senki nem védheti jobban, mint mi meg a mi családunk. Most már nyílvánosak a kezelési protokollok. Hugom rákját és a gyógymódokat is tanulmányozom rendesen. Nem tudom, ...Tovább a teljes történethez » -
Miért nincs tájékoztatás?
Téma címkék: HepatitisSziasztok! Kaptam már egy választ. Mivel nem megy autómatikusan a kezeléssel, mint hozzátartozó gyógyszer, külön kell kérvényezni, s ez macera. Valamint, idő is. Ezért előre kellene gondolkodni, s főleg olyan esetben, amikor előzményként volt ilyen ...Tovább a teljes történethez » -
Tájkép csata után avagy mi kell egy hadirokkant májnak?
Téma címkék: EgyébSzia Museto! Nagyon jól összegezte abban a pár percben ami a lényeg. Ha még egy vimoros, bátor Sorstárs is ott lett volna, bizonyítandó, hogy nem kell tőlünk félni, az már a "hab a tortán" kategória lett volna! Tényleg, jó volt így is. Arra a cikkre ...Tovább a teljes történethez » -
10 éves a VIMOR!
Szia Museto! Te ilyen hajnali kakassal kukorékoló vagy? Jó és frappáns volt az a pár perc. Elmodta, hogy van VIMOR s az mire jó, valamint, hogy ezt nem lehet egy puszival elkapni. Üdv. KláriTovább a teljes történethez » -
Harmadik kezelés hamarosan
Téma címkék: HepatitisKedves Hetvenes! Pont amiatt kellene "történetként" jönni közénk, hogy tagja lehessél a Hepatitis közösségne, s kapjál értesítést a Közösségben történtekről, csak a miénkről. Akkor megvan a lehetősége annak, hogy olyanok is hozzászólhatnak ...Tovább a teljes történethez » -
Harmadik kezelés hamarosan
Téma címkék: HepatitisÜdv kedves Hetvenes! Köszöntünk újból körünkben. Azt is köszönjük, hogy ilyen részletesen megosztod velünk életedet, betegségedet. Tényleg, nagyon köszönjük bizalmadat! Javasoltuk, hogy mindezt "történetként" tedd, hogy minden közösségi tag ...Tovább a teljes történethez » -
Miért nincs tájékoztatás?
Téma címkék: HepatitisKöszi Nóra a kedves szavakat és a bizalmat. Sajnos most sem fogunk érdemi választ kapni az a gyanúm, de megkérdezem természetesen. Nagyon érdekel engem is, mint már leírtam párszor. Ha a protokoll engedi, akkor jónak, vagy hasznosnak kéne ...Tovább a teljes történethez » -
10 éves a VIMOR!
Szia Anamary! Örülök, hogy olvaslak! S annak is, hogy jössz! Jobban vagy valamennyire? Üdv szeretettel: KláriTovább a teljes történethez » -
Miért nincs tájékoztatás?
Téma címkék: HepatitisSzia Miértis! FOLYTATÁSA az alatta írottnak, de közben sikerült befejezettségi formába hozni, így akit érfekel a hozzászólásom, először azt olvassa el, majd ezt! Új írást kezdek, mert a másikat nem tudom folytatni, még jó, hogy közvben mentettem. ...Tovább a teljes történethez » -
Miért nincs tájékoztatás?
Téma címkék: HepatitisSzia Miértis! Teljesen igazad van. Én évek óta hajtom ezt a vérképzési témát minden fórumon. A www.majbeteg.hu honlapon kb. 3 éve kérdeztem Hunyady prof-t erről. Aztán a köv. világnapon megint. Ott azt válaszolta, hogy már lehet adni. Ui. a ...Tovább a teljes történethez » -
10 éves a VIMOR!
Köszi VSz, hogy ebbe a rovatba is bekerült a program. Gondolom, hogy ezt a VSz tagok mind olvsashatják, bármilyen közösség tagjai is! Szép napot Mindenkinek! KlmáanTovább a teljes történethez » -
Harmadik kezelés hamarosan
Téma címkék: HepatitisSzia Mueto! Ez valóban nem jó hír, de biznod kell a 3-ban, és a sikerben! Nagyon kivánom Neked! Látod! Ilyen fontos hírt nem tudunk meg többen. Jó, hogy Nóra tette a megjegyzést. Én úgy tudtam, hogy a "mikor lehet megtudni...." a Te oldalad. Na! ...Tovább a teljes történethez » -
Harmadik kezelés hamarosan
Téma címkék: HepatitisSzia Nóra! Miért vagy kibukva Museto miatt? Tőle is kérdeztem, de még nem válaszolt. Sajnálom, hogy ennyire nagyon nem vagy jól. Kipróbáltad azokat a szereket, amelyek valamelyest segítettek nekem a száj problémámban? Vigyázz magadra!!! Jó éjt, üdv. ...Tovább a teljes történethez » -
Harmadik kezelés hamarosan
Téma címkék: HepatitisSzia Klári! Azt hiszem, hogy nagyon félreértettél. Olvassad el újra, hogy mit írtam. Én a barátkozásra gondoltam, amit magánban lehet mélyíteni. A betegséggel vagy a gyógyítással kapvsolatos infókat megosztom én is, de most nem vagyok kezelt, ezért ...Tovább a teljes történethez » -
Harmadik kezelés hamarosan
Téma címkék: HepatitisSzia Museto! Kedves vagy, hogy hiányoztam! Miért nem írtál? Azért tartjuk mi a kapcsolatot sokan egymással. Mint tudod, én mindig megadom az email címemet. Vasárnap éppen meglátogattam egy Sorstársat x megyében. Nagyon látom a különbséget, hogy ...Tovább a teljes történethez » -
Harmadik kezelés hamarosan
Téma címkék: HepatitisKedves Hetvenes! Nagy szeretettel köszöntelek én is a csapatban. Kívánok további erőt és kitartást, valamint mielőbbi gyógyulást! Érezzed jól magadat körünkben és kérdezz és mesélj, panaszkodjál bátran. Itt értve leszel. Egy nagyon gyakorlati ...Tovább a teljes történethez » -
Mikor lehet megtudni a döntés eredményét?
Téma címkék: EgyébSzisztok! Nagyon egyetértek Mindenkivel!! Jó volt együtt, de bennem maradt hiányérzet a korán minket elhagyók miatt. A közel 3 órás nagy eszmecsere nagyon hasznos és érdekes volt. Velünk volt az a Sorstársunk, akinek a Férje is HCV-s volt, és nem ...Tovább a teljes történethez » -
Mikor lehet megtudni a döntés eredményét?
Téma címkék: EgyébSziasztok Sorstársak! Talán, nem baj, hogy ide írom, hiszen mostanában itt, Mustonál a legnagyobb a forgalom. Na! Azt találtam ki, hogy akik vidékröl jönnek, és lenne kedvük itt maradni egy éjjelre, akkor nálam, itt Pesten, ahol vagyok egyedül egy ...Tovább a teljes történethez » -
Mikor lehet megtudni a döntés eredményét?
Téma címkék: EgyébSziasztok! Anamary valóban nagyon "maga alatt van"! Találkozzunk a hivatalos program után, és beszélgessünk!! Anamary is ott lesz. Együtt megyünk. Ott nem lehet tovább maradni, mert ennyire van szabva az idő. Most rövidebb maga a program, így ott ...Tovább a teljes történethez » -
Mikor lehet megtudni a döntés eredményét?
Téma címkék: EgyébSzia Museto! Erről ne így gondolkodjál! A fontos mérce a 24. hét. Ha netán, -amit el kellene kerülni, de aki INF kezelésen van, akkor benne van a pakliban-jönne a stop, akkor is 3 hónapig pihent a májad, pusztultak a vírusok, és regenerálódtál. Ha ...Tovább a teljes történethez » -
köszönet - Szuzytól
Téma címkék: FülzúgásSzia Szuzy! Én 58 éves vagyok, 23 éves zúgással. Valóban meg lehet valamennyire szokni. Fantasztikus az emberi szervezet! Azt javasolta egy fülész ismerős drnő, hogy soha ne legyek csendbe. Halk zene, rádió, Tv. Na! Nem fejhallgatóval! Most készülök ...Tovább a teljes történethez » -
Levél a Hepatitis Közösségnek
Téma címkék: HepatitisKedves VSZ! Nagyon köszönöm/köszönjük a kedves, elismerő és előre mutató szavakat. Én is hasonlókat gondolok, érzek, de beteg, így érintett is vagyok, s talán nem mindig tárgyilagos a megfogalmazásom, ahogy a Többiek is tele vannak gonddal-bajjal, ...Tovább a teljes történethez » -
Találkozás 2.
Téma címkék: HepatitisSziasztok! Ezt a "történetemet" és a VSZ bejegyzését megkaptátok? Üdv: KláriTovább a teljes történethez » -
Harmadik kezelés hamarosan
Téma címkék: HepatitisSziasztok Kezeltek! Ez tényleg jó ötlet! Ennek a címe is jelzi a témát, s így ezen a jelenleg kezeltek tudnak "megosztani", s akit érdekel kinyítja. Gondolom, hogy ez Engram-nak is megfelelő, mert az Ő TÖRTÉNETE, de valószínű, hogy aki kezelés alatt ...Tovább a teljes történethez » -
TALÁLKOZÁS 1.
Téma címkék: HepatitisSzia Engram! Olyan vagyok már, mint egy papagáj. Ha beszólunk és kritizálunk, akkor jön a félreértés és a magyarázkodás, amit szeretnénk valójában elkerülni. Fogalmam sincs, hogy én Téged mikor, melyik mondatommal "toltalak le"? Átolvastam a tegnap ...Tovább a teljes történethez » -
Mondottam ember: Küzdj, és bízva bízzál!
Téma címkék: HepatitisSziasztok! Szerintetek van ennek így értelme? Már fogalmam sincs, hogy ki kivel van? Pont azért kértem a kicsivel több tárgyilagosságot és toleráns hangvételt, hogy ne kelljen magyarázkodni, meg a "tárgytól" eltérő levélváltásokba belemenni, mint ...Tovább a teljes történethez » -
TALÁLKOZÁS 1.
Téma címkék: HepatitisAnikó! Most jött a mailbox-os email-ra. Az egészet bemásoltam ide. noreply@varoszoba.hu12:17 (10 perce)Tisztelt klmáan!aniko75 kommentálta az Ön bejegyzését: "TALÁLKOZÁS"A hozzászólás szövege a következő:Sziasztok,Köszönöm a gyors válaszokat. A ...Tovább a teljes történethez » -
TALÁLKOZÁS 1.
Téma címkék: HepatitisMuseto! Most már elsírtam magam. Miért mész Te is be ebbe az utcába? Megint jött, hogy "ismerőse hozzászólt az ön írásához", s olvasom, hogy "Nem szeretem a kalodát", Ott ülök a gép előtt és erősen gondolkodok, hogy ez mi és mivel bántottalak meg? ...Tovább a teljes történethez » -
Mondottam ember: Küzdj, és bízva bízzál!
Téma címkék: HepatitisÜdv Dudika! Új Vagy közöttünk? Ha igen, ha nem szeretettel köszöntünk. Köszi a hozzászólást, és pozitív élményedet. Gyere el a H. Világnapra, és szólítsál meg bennünket, de mi is megszólítunk Téged örömmel! OK? Várom szeretettel a magánon is ...Tovább a teljes történethez » -
Mondottam ember: Küzdj, és bízva bízzál!
Téma címkék: HepatitisEngram! Látod, ez itt a probléma! Mivel nem ismerlek, ezért a hangvételedből nem tudom eldönteni, hogy valóban igazat adsz, vagy nem, esetleg meg vagy sértődve? Én egy idő óta "tiszta" izgalomban vagyok, hogy mit és hogyan írjak, hogy elkerüljem a ...Tovább a teljes történethez » -
Mondottam ember: Küzdj, és bízva bízzál!
Téma címkék: HepatitisÜDV MINDENKINEK! Nagyon-nagyon egyetértek Junioromsz80-nal. Ennyi! Én többször és talán nagyon óvatosan jeleztem azt, hogy ne rémiszgessük egymást, főleg ne előre. Szerintem sem kell a mellékhatásokat részletesen naponta megírni, meg a más ...Tovább a teljes történethez » -
TALÁLKOZÁS 1.
Téma címkék: HepatitisSzia Anikó! Semmi esetre sem vehenek el tőled semmit, mert nem is vagy köteles megmondani a HCV-t..... Ez tény! Csak úgy megkérdezem ( )-ben, hogyan találtatok az én tavaszi találkozás kezdeményemre, hogy ez alatt beszélgettek egymással? Tudjátok, ...Tovább a teljes történethez » -
Találkozás 2.
Téma címkék: HepatitisKöszönöm VSZ a kedves sorokat! Csoki nélkül is megbocsájtok, de jöhet a csoki is! Majd legközelebb sikerül a találkozás. Későn is tettem fel, mert a Hugit kisértem fel a "kékgolyóba", s előre nem tudtam, hogy szeretne-e programot vas. délutánra. ...Tovább a teljes történethez » -
Harmadik kezelés hamarosan
Téma címkék: HepatitisSzia Panzer! Nagyon ügyi Vagy!!!! Köszi a többiek nevében is! Te még nem voltál kezelve? Ezt azért kérdem, mert csak akkor fontos ennyire a PCR. Máskor amikor elkezdik, akkor veszik le a vért PCR-re és mire elérik az első megmérettetést, arra szokot ...Tovább a teljes történethez » -
Harmadik kezelés hamarosan
Téma címkék: HepatitisSziasztok! Hallottam olyant, hogy maszekban elment valaki a Budai Hepatológiai Központba, s ott bekerült a kisérletibe, az INF nélkülibe. Klári! Nórának igaza van, mi még várjunk, mert még jobbat is kifoghatunk! Én ebben reménykedek! Itt van ez a ...Tovább a teljes történethez » -
Harmadik kezelés hamarosan
Téma címkék: HepatitisSzia Leander-Klári! Örülj az unokáknak! Beregisztrállak. Üdv Mindenkinek: Klári-KlmáanTovább a teljes történethez » -
Harmadik kezelés hamarosan
Téma címkék: HepatitisSziasztok! Museto! Ne lássál rémeket előre!!! Azt is mondhatom, hogy ne fessed az ördögöt a falra!!! Na! Ha netalán-tán jönne a STOP szabály, akkor is fél évi kezelés csak segített a májadnak, meg ölte százezer számra a virusokat. Tehát, nem kell ...Tovább a teljes történethez » -
Fülzúgás - új tag
Téma címkék: FülzúgásSzia Lovag! Én 58 éves vagyok. Teljesen értem az aggodalmadat. Én is voltam azon a ponton, hogy "ezt nem lehet kibírni"! Nem lehet, hogy így kell élnem az életem további részét?! Komolyan mondom, hogy alkalmazkodik a szervezet, és már nem annyira ...Tovább a teljes történethez » -
Fülzúgás - új tag
Téma címkék: FülzúgásÜdv Kedves Lovag! Szeretettel köszöntelek körünkben! Valóban nagyon jó, segítőkész és sorstársi minden betegklub a Várószobában, bármelyikbe is kapcsolódsz be. A fűlzúgás tényleg nagyon kellemetlen és idegesítő dolog, de meg lehet szokni. Talán ez ...Tovább a teljes történethez » -
Harmadik kezelés hamarosan
Téma címkék: HepatitisSzia Gotailo! Ez bővebben mit jelent? Üdv: KláriTovább a teljes történethez » -
Harmadik kezelés hamarosan
Téma címkék: HepatitisSziasztok! Még annyit a tápszerrel kapcsolatban, hogy nagyon is való az nekünk egy kezelés alatt!! Ha nem szabadna enni-inni valamelyiket-sok fajta és márkájú van-akkor nem jön el az egyesületünkbe egy tápszergyár képviselője, és nem mutogatja ott ...Tovább a teljes történethez » -
Élő halott
Téma címkék: HepatitisSzia Panzer! Sziasztok Többiek! Örülök Panzer, hogy válaszoltál! Már nagyon régen írtam ezt a bejegyzést, nem is számítottam, hogy lesz rá reagálás. A másik "vonalon" is írtam az előbb. Szomorú vagyok, hogy a mellékhatások enyhítésére még mindig ...Tovább a teljes történethez » -
Harmadik kezelés hamarosan
Téma címkék: HepatitisSzia Nóra! Sziasztok Többiek! Csak a tápszer miatt szólok bele a beszélgetésbe. Másba nem tudok, hisz nem vagyok kezelés alatt. Na! A hepatológus nem jogosult felírni a tápszert, ha nincs gasztroentrológiai papirja is. Valószínű, emiatt nincs bent a ...Tovább a teljes történethez » -
Érdeklődés
Téma címkék: HepatitisSzia Hókuszpók! Szerintem, se fogjál bele a 3-ba ilyen jó májjal és értékekkel. Ha nem is leszel negatív, akkor is sokat segített ez a kezelés is! Bőven van időd kivárni az újakat, amelyek hatásosak és könnyűek lesznek. Jelenleg is 2 Sorstársam ...Tovább a teljes történethez » -
Pegintron kezelés - vágjunk bele!
Téma címkék: HepatitisKöszi István, hogy újra jelentkeztél, megosztottad jó élményeidet velünk. Remélem, hogy a továbbiakban is írsz majd, s főleg a végleges negatívról!!! Szép és kellemes nyarat Neked! Üdv: Klári-KlmáanTovább a teljes történethez » -
Érdeklődés
Téma címkék: HepatitisSziasztok! Aztán, tényleg menjük aludni! Szóval! Gutilio beszéljen egyértelműen! "Néma gyereknek.."-mondják! Szerintem, attól, hogy gondja van az embernek, nincs joga a másikat bántani, megsérteni, meggyanusítani. Sőt! Ahhoz sincs-szerintem, hogy ...Tovább a teljes történethez » -
Érdeklődés
Téma címkék: HepatitisNa Gutilio! Azt hiszem, ez már mindennek a teteje!!!!! Kikérem magam és minden Betegtársam nevében ezt a hangot, és stilust! Én kértelek nagyon kedvesen, hogy ne hagyjál itt bennünket. Megértem indulatodat és gondjaidat, de ezek a levelek és ...Tovább a teljes történethez » -
Érdeklődés
Téma címkék: HepatitisKedves Gutailo! Ismételten nagyon kérlek, hogy a lefelé 2. beírásodat mielőbb töröljed ki, mert téves információ!!!! Válasz a mostani kérdésedre: Hazánkban 17. éve indult az ingyenes interferon kezelés. Akkor még gyógyszertárba sem kellett menni ...Tovább a teljes történethez » -
Elkezdődött!
Téma címkék: 3-as kombináció! HepatitisSziasztok! Képzeljétek el, nálunk 23-an kezdik egyszerre a kezelést. Valószínű, hogy a legnépesebb vidéki centrum vagyunk, ezzel a számmal. Minden "kezdőnek" akik valójában, komoly folytatói a dolognak, nagyon sikeres és hatékony virusírtást ...Tovább a teljes történethez » -
cymbalta
Téma címkék: HepatitisSzia Miértis! A kezelőorvosodnak van erről listája. Aki tavaly, vagy előtte ott volt azon az éttermi VIMOr-on, ott kimondottan arról volt szó, hogy milyen gyógyszerek nem férnek össze a 3-sal. Az előadást Gazdagh Gábor dr tartotta, talán így ...Tovább a teljes történethez » -
Meghívó egyesületi rendezvényre - Beszámoló az EASL 2013. kongresszusról
Téma címkék: HepatitisÜdv! Örülök, hogy Museto kérdéseire olvashatjuk a szakszerű választ, mert sokan vagyunk, akiket jelenleg még nem érint, de bármikor "beindulhat" a folyamat. Nagyon várom a saját kérdéseimre is a választ! Talán ez kevesebbet érint, de feltételezem, ...Tovább a teljes történethez » -
Minden Klubtagnak szól
Téma címkék: EgyébAnamary drága! Nagyon jól beszélsz! Csak így tovább a saját sorsod irányításában, pasztorálásában is! Igazatok van-szerintem. Itt is leírom, hogy átmenetileg, javítás miatt előfordulhat, hogy nem tudjátok majd kinyítni a honlapot, akkor ne ijedjetek ...Tovább a teljes történethez » -
Elkezdődött!
Téma címkék: 3-as kombináció! HepatitisSziasztok! Ha lesz valami kimaradás a honlapon, akkor ne iledjetek meg, mert javítás miatt van. Üdv: Klári-klmáanTovább a teljes történethez » -
Elkezdődött!
Téma címkék: 3-as kombináció! HepatitisSzia Sipike! Hajrá! Csak bátran és optimistán! Én is imádkozom érted. Várjuk a részleteket! S természetesen a magánon is szívesen bármikor, ha olyan a téma, a hangulatod vagy a kérdésed! Üdv szeretettel: Klári-Klmáan (dolgozznet@gmail.com)Tovább a teljes történethez » -
Élő halott
Téma címkék: HepatitisMindenkinek sziasztok! Valamint: Szia Niki! Szia Társad! Szia Panzer! Éppen ma kértem el Niki, Anamarytól az email címedet, hogy írjak Neked, és megismerkedjünk. Sajnos, nem voltam itthon egy hétig, amikor a levélváltások történtek, így semmit nem ...Tovább a teljes történethez » -
Érdeklődés
Téma címkék: HepatitisFIGYELEM!!!!! A cikk: Hepatitis A járvány Budapesten. Hatalmas különbség! Gutailo! Nagyon kérlek, gyorsan töröljed ki az előbbi írásodat, mielőtt még valakik tényleg megrémülnének! Tehát, nem C! Üdv: KláriTovább a teljes történethez » -
Meghívó egyesületi rendezvényre - Beszámoló az EASL 2013. kongresszusról
Téma címkék: HepatitisKÉRDÉSEK az előadáshoz. 1. Milyen segítség van az olyan betegnek, akinek a több tizmilliós virusszám nem közvetlenűl a májat kárisítja, hanem szövődmények alakulnak ki, mint pl. Sjöngren sindroma. A virusai megbolondítják az immunrendszerét. Az ...Tovább a teljes történethez » -
Nagyon vártam és sajnos hiába.
Téma címkék: HepatitisSziasztok! Most meg Pici-nél raguzzuk az előadás időpontját! Szerintem, ott kellene megírni a kérdéseket, ahol a meghívó van, hogy aki elmegy, vigye el, és tegye fel az összeset. Ti nem vagytok csalódottak akkor, amikor kinyítjátok, és kiderül, hogy ...Tovább a teljes történethez » -
Hepatitis C virus okozta krónikus májgyulladás.
Téma címkék: HepatitisSziasztok! Tiszta jó, hogy itt ellevelezgetek magammal. Szóval! Elmentem a szememmel a szemészetre, mert a kezelés alatt, de már előtt is száraz volt, ami a kezeléskor "csúcsra" járatódott, vagyis minden könny eltűnt belőle. Egy kis javulás volt a ...Tovább a teljes történethez » -
Hogyan jutottam idáig?
Téma címkék: HepatitisSzia Anamary Drága! Csatlakozom Nórához, hogy írjad le ide légyszíves összefoglalva, hogy milyen vizsgálatokat végeztek Nálad! Ez azért lesz jó, mert Te vagy itt az első, aki közülünk ilyenbe keveredett, s mivel, tudjuk is, hogy ez a Te oldalad, így ...Tovább a teljes történethez » -
Érdeklődés
Téma címkék: HepatitisHú, de elmennék!!! Lenne nekem is pár kérdésem. Sajnos, abból a kevéske "nyögdíjból nem fussa", messze van az a főváros! Nagyon szeretném, hogy aki tud menjen el, figyeljen és kérdezzen! S akik elmentek, akkor itt számoljatok be részletesen, hogy ...Tovább a teljes történethez » -
Szellemi leépülés felé!!
Téma címkék: Depresszió Fülzúgás gyakori vizelés prosztatarákKedves Öregkokas! Szívesen beszélgetnék! Itt az email címem, ( dolgozznet@gmail.com ), de ha ott összeakadunk, akkor telefonon is beszélgethetünk, és lesz telefoncsörgés. Nem szabad ennyire elkeseredni! Jó, hogy írt ide!!! Várom sorait! Akik itt a ...Tovább a teljes történethez » -
Érdeklődés
Téma címkék: HepatitisSziasztok! Az elkezdéshez nem kell a PCR, de úgy néz ki, hogy friss Fibroscan sem. Csak legyen vagy Fibroscan, vagy biopszia, nem nézik, hogy mikori! Látod, Nóra is hírtelen megkapta, s az nap egy másik Sorstársunk is kapott egy lehetőséget, pedig ...Tovább a teljes történethez » -
Nagyon vártam és sajnos hiába.
Téma címkék: HepatitisSzia Pici! Ha nem kaphatod, akkor van-e időd várni, vagy felvesznek a lístára? Valaminek kell történni?! Várom én is a részleteke! IRTAM MÁR ELŐBB, HOGY MEGÍROM BÁRKINEK, HOGYAN LEHET BEMENNI KONZULTÁCIÓRA A TRANSZPLANTÁCIÓS INTÉZETBE. NEM KELL ...Tovább a teljes történethez » -
Érdeklődés
Téma címkék: HepatitisSziasztok! Szerintem, ha valaki negatív, annak oka van. Inkább kérdezzük meg, hogy mi az oka az elkeseredésének, pesszimista hangulatának? Nem tudom elképzelni, hogy valakinek csúda jó dolga van, minden szép és jó, mindenki egészséges a ...Tovább a teljes történethez » -
Érdeklődés
Téma címkék: HepatitisSzia Gyógyult! Mit értesz szigorú diétán? Eddig csak azt hallottam és olvastam mindenhol, hogy nekünk nem kell diétázni, inkább mindent enni, vagyis vegyesen, sokszor keveset. Persze, nem "zsírt, zsirral", de a vegyes az egyértelmű szó. Sőt! Nagyon ...Tovább a teljes történethez » -
Hepatitis C virus okozta krónikus májgyulladás.
Téma címkék: HepatitisSzia Klári! Azért nem írom ide, mert ami egy zárt körben, megjegyzés szinten elhangzik, azt nem lehet, nem való sem itt, sem máshol tényként leírni, de diszkréten felhívtam a figyelmet valamire, valamint egyértelműen leírtam, hogy lesz szó az új ...Tovább a teljes történethez » -
Érdeklődés
Téma címkék: HepatitisSzia gyógyult! De jó, hogy köztünk Vagy és besegítesz nekünk. Köszi! Minden jót neked!!!!! Üdv: Klári-KlmáanTovább a teljes történethez » -
Hepatitis C virus okozta krónikus májgyulladás.
Téma címkék: HepatitisSzia Museto! Szerintem, mi nem bántjuk egymást, csak egy kicsit ütköztetjük a véleményünket, s szerintem ez nem baj! Úgy tudunk előbbre jutni, ha több vélemény is olvasható a neten, akár itt is. Tudod, a felpörgött levelezés itt egy kicsit a ...Tovább a teljes történethez » -
Harmadik kezelés hamarosan
Téma címkék: HepatitisSziasztok! A másikon valaki azt írta, hogy még az F/4-ek sem kapják meg. Éppen most írt egy elnökségi társam, hogy ma kapta a telefont, hogy F/3-as létére kezdheti, 121. a listán. Nagy gondban van, mert jóval távolabbi időre készült. Akkor most mi ...Tovább a teljes történethez » -
Hepatitis C virus okozta krónikus májgyulladás.
Téma címkék: HepatitisKedves Panzer! Miért írsz nekem ilyen hivatalos, kioktató stilusban? Ha valaki tudja, hogy mennyi időbe telt a 3-as, s mióta harcoltunk érte, én tudom. Azt hiszed, hogy mernék komoly ok nélkül, "hasamra ütve" olyant javasolni, aminek nincs ...Tovább a teljes történethez » -
Érdeklődés
Téma címkék: HepatitisKedves Gotailo! Magyon kérlek, ne hagyj itt bennünket! Inkább meg kellene ismerkedjünk jobban, aztán akkor jobban értjük egymást. Kár, hogy először nem írtad le részletesen az életed e fejezetét TÖRTÉNETBEN, s akkor nem lenne ez a hangulat. Én ...Tovább a teljes történethez » -
hol a hiba?
Téma címkék: HepatitisSziasztok! Na! Akkor most válaszolok egyszerre több kérdésre is. Igazad van Leander-Klári, hogy virusszámot csak kezelés indulásakor néznek-általában. Onnét tudom a virusszámomat (14 millió), hogy egy aranyos drnő, nekem megnézette, mint kezelés ...Tovább a teljes történethez » -
Hepatitis C virus okozta krónikus májgyulladás.
Téma címkék: HepatitisSziasztok! Köszi Nóra a kérdést. 20 millió Ft. Szép összeg, de ha sikerülne, akkor már tudnánk tárgyalni az OEP-pel a müködésről. Különben a PCR vizsgálat rövidebb időpontját a W. Klára drnő mondta az utolsó VIMOR-on, nem magamtól találtam ki. Ezért ...Tovább a teljes történethez » -
Érdeklődés
Téma címkék: HepatitisKedves Gotailo! Nagyon kérlek, hogy ne vezessed félre Hókuszpókot. Nóra is és én is megirtuk, hogy soha, sehol nem kell megmondanunk a betegségünket, ha nem akarunk sebészeti osztályon dolgozni!!!!!! Egy élelmezésvezető az irodai dolgozó, de ha ...Tovább a teljes történethez » -
Hepatitis C virus okozta krónikus májgyulladás.
Téma címkék: HepatitisSziasztok Sorstársak! Mint már írtam, hogy a VIMOR elnökségin a jövőbeli feladatokról volt szó. Írjátok be a naptárba, hogy 2013. Júl. 26-án lesz a Hepatitis Világnap kapcsán a szokásos találkozó az EÜ minisztériumban. Remélem, hogy megint tudunk ...Tovább a teljes történethez » -
Érdeklődés
Téma címkék: HepatitisSzia Hókuszpók! Egyáltalán nem kell megmondanod a betegségedet. Ez alól egyetlen munkahely kivétel, a vérrel dolgozó osztályok, műtő, stb. vagyis, egyes eü. foglalkozásokra vonatkozik csak. Tehát, semmi közük hozzá! Ebben erősíthet meg Téged a ...Tovább a teljes történethez » -
Értesítés próba
Téma címkék: Borderline HepatitisNekem is jön már. KlmáanTovább a teljes történethez » -
Mikor lehet megtudni a döntés eredményét?
Téma címkék: EgyébSziasztok! Nyugi! Semmi rossz hir nincs. Júl. 26-án Hepatitis Világnap az Eü. Minisztériumban. Szeptben 10 éves a VIMOR. Stb. Folyt. köv. Jó éjt! Üdv: KláriTovább a teljes történethez » -
hol a hiba?
Téma címkék: HepatitisNa! Nem mondok már semmit az elköszönéssel kapcsolatban, de azt megtartom! Nem kell jelszó. Alul, középen van: VÁRÓLISTA. katt rá, s kijön a lista. Csak ott kell tudni, a számodat, amit szerintem, nem tudunk. Én nem, mert nem kértek nekem engedélyt. ...Tovább a teljes történethez » -
hol a hiba?
Téma címkék: HepatitisUtoljára sziasztok ma! Akkor megnyugodtatok Makara dr válaszán? A javuló eredményekről. Nekem ez gyanús. Éva, Te a kezelés óta most voltál először? Nekem azért érdekes az enyém, mert én a kezelés után voltam fél évre, majd 2 évre és közte romlott, ...Tovább a teljes történethez » -
hol a hiba?
Téma címkék: HepatitisSzia Éva! Sziasztok Többiek! Szerintem se hanyagoljad el ezt a 200 ft-os foltot! Tudod? Jobb félni, mint megijedni! Más! Mi a gondotok a 2 szervezettel? Lehet, hogy jól jött a harcunkban, hogy fel voltak sorolva a szervezetek nevei, akik ...Tovább a teljes történethez » -
hol a hiba?
Téma címkék: HepatitisSzia Klári-Leander! Több egyesület van az országban, Pesten 2. Miért alakult a VIMOR mellett Pesten másik is, nem tudom, de biztos van oka?! A Hepatitis betegek nagy %-a a Szent Lászlóba jár Pest és környékéről, talán emiatt látták az alapítók ...Tovább a teljes történethez » -
hol a hiba?
Téma címkék: HepatitisÜDV NEKTEK! Jelentem, megjöttem! Különben Museto, rátapintottál a lényegre! Most is elmondtam a csoportban, hogy egy helyre "disszidálnék", az Erdély". Ha lenne egy társam, vagy gyerekem, aki osztaná e lelkesedésemet, már mennék is! Nagyon szeretem ...Tovább a teljes történethez » -
Harmadik kezelés hamarosan
Téma címkék: HepatitisÜdv Kedves Enrgram! Nagy szeretettel köszöntelek körünkben! Ha már így alakult a sorsod, akkor a legjobb helyen vagy itt közöttünk. Láthatod, hogy milyen együttérző, segítőkész csapat vagyunk. Mindegyikünknek megvan a saját keresztje, de így ...Tovább a teljes történethez » -
Hogyan jutottam idáig?
Téma címkék: HepatitisSziasztok! Csak azt a hírt osztom meg Veletek, hogy Anamary hétfőn befeküdt, kb. 3 hétre a kórházba, a nagy kivizsgálásra, ami kell a lístára vétel előtt. A debreceni klinikán van. Úgy tudom, hogy itt a Várószobában is van debreceni Sorstárs. Milyen ...Tovább a teljes történethez » -
Hogyan jutottam idáig?
Téma címkék: HepatitisSzia Klári! Nagyon jó az értéked, soha le legyen rosszabb! Szerintem, a fizetősön precizebben csinálják a vizsgálatot, ahogy olvasom a beszámolódat. Azért nem látod a levelemet, mert Musetoéhoz írtam egy hozzászólást a biorezonanciával kapcsolatban, ...Tovább a teljes történethez » -
Mikor lehet megtudni a döntés eredményét?
Téma címkék: EgyébSzia Museto! Csak, így pzitíven!!!!!!!!!! Várjuk a beszámolóidat itt is, meg a magánon is, ha személyesebb, vagy olyan kérdésed, gondod van, amit csak már kezelt érthet. Üdv: KláriTovább a teljes történethez » -
Hogyan jutottam idáig?
Téma címkék: HepatitisSzia Leander-Klári! Olvastad az én Fibroscan élményemet? Szerintem, nem, mert akkor válaszoltál volna-szerintem. Olvassad el! Mousetonál van, mert a biorezonancia miatti írásomhoz biggyesztettem. Át akarom tenni a sajátomba is. Nagyon kíváncsi ...Tovább a teljes történethez » -
Mikor lehet megtudni a döntés eredményét?
Téma címkék: EgyébSzia Nóra! Szia Museto! Látom, hogy Nóra megelőzött a válasszal. Museto, olvassad el újra, hogy lássad benne az érdekességet! Különben, 12,5 Kpa-tól van az F/4. S a 8,5 az tényleg nem sok. Rólad! A 4 Kg fogyás 2,5 hónap alatt nem sok, emiatt ne ...Tovább a teljes történethez » -
Mikor lehet megtudni a döntés eredményét?
Téma címkék: EgyébSzia Nóra! Biorezonancia valószínű, hogy több is van Pesten! A F-ről még. Én is rágondoltam, hogy kiszámítom, hogy hány év alatt érem el a 0-t? Kb. 25 év alatt "fejlődtem" fel, talán annyi kell a visszafeléhez is? Izgi, nem? Köszi a jókívánságot! ...Tovább a teljes történethez » -
Mikor lehet megtudni a döntés eredményét?
Téma címkék: EgyébSzia Museto! Én nem mentem fel az említett Honlapra, de azt tudom, hogy a mágneses biorezonancia az tényleg jó. Lehet, hogy nem mindenre, és mindenkinek, de én is tudok szinte csodának számító gyógyulást egy osztálytársammal kapcsolatban. Nekem, ...Tovább a teljes történethez » -
Mikor lehet megtudni a döntés eredményét?
Téma címkék: EgyébSziasztok! Hol, melyik történet alatt Museto? Üdv és jó éjt: Klári-KlmáanTovább a teljes történethez » -
Hogyan jutottam idáig?
Téma címkék: HepatitisSzia Museto! Nagyon-nagyon köszönöm, köszönjük ezt a őszinteséget. Miután kisírtam magamat leveleden, csak akkor álltam neki a válaszolásnak. Azért is jó, hogy ezt megosztottad, mert így jobban értem izgalmadat saját állapotod miatt is, és ...Tovább a teljes történethez » -
Hogyan jutottam idáig?
Téma címkék: HepatitisSziasztok! Üdv körünkben "kovácsjózsefné"! Szeretettel köszöntünk a klubban! Megtennéd, természetesen, csak kérés, hogy történetként írnál Magadról, betegséged történetéről valamit, hogy egy kicsit megismerjünk. Előre is köszönjük, ha megajándékozol ...Tovább a teljes történethez » -
Hogyan jutottam idáig?
Téma címkék: HepatitisSziasztok! Nálunk a megyei kórházban 2 osztályon kezelik a HCV-et. A belen és a fertőzőn. Az utóbbin van a betegek kb. 90 %-a. Ott van ennek a profibb gondozása, ott szerveződött az egyesület. Ott a nővérek is "képben" vannak HCV ügyben. A főnővér ...Tovább a teljes történethez » -
Hogyan jutottam idáig?
Téma címkék: HepatitisSziasztok! Ma elballagtattuk az 5. Gyermekemet, ezért nem voltam gép közelben. Mindenképpen akartam írni, de a sajátomhoz gondoltam. Közben meg itt téma lett valami, amire éppen tudok válaszolni, mert aktuális lett. Nóra már megírta a lényeget. ...Tovább a teljes történethez » -
Hogyan jutottam idáig?
Téma címkék: HepatitisSzia Anamary! Köszi, hogy tovább vitted a történetedet, s így tudunk tájékozódni arról, hogy mi van Veled most. Nagyon kíváncsiak vagyunk a jelenlegi állapotodra, és vizsgálatokra is, mert eddig még senki nem írt itt az átültetési menetről. Milyen ...Tovább a teljes történethez » -
Hogyan jutottam idáig?
Téma címkék: HepatitisSziasztok! Hogy került ez a "száz éves leveled" most elő Anamary? Museto! Anamary ezt kb. 4 éve írta. Figyi Anamary drága! Ha már így van, akkor írjad meg hozzá a folytatást, s legakább egy helyen, egy láncon lesz felfűzve a történeted. Ne ...Tovább a teljes történethez » -
Gyógyszerellátás hogyan valósul meg a valóságban...
Téma címkék: HepatitisÜdv Mindenkinek! András, ne izgulj, nem uszod meg szúri nélkül a köv. 3 hónapot! Jó lett volna találkozni, de majd legközelebb! Láttad a nagy kört alkotókat? Azok voltunk mi, várószobások. Megfosztottad magadat a velünk való találkozás élményétől, ...Tovább a teljes történethez » -
erről kinek van tapasztalata?
Téma címkék: FülzúgásKöszi Museto! Rendes Vagy! Persze, igyekszem megnézni, mire adok ki ennyi pénzt. Csak arra gondoltam, hogy ennyi még kifizethető lenne, ha eredményes. Azért várok valakit, aki beszámol az élményről, de úgy látszik, nem tömörülnek az itteni ...Tovább a teljes történethez » -
erről kinek van tapasztalata?
Téma címkék: FülzúgásSzia Museto! Üdv Sorstársak! Esetemben minden vizsgálatot elvégeztek már többször is, tehát semmi más bajt nem találtak, "csak" az elsődleges zúgást, amit több minden okozhat. Trauma, virus, vagy más betegség mellékhatása, szövődménye, de olyant is ...Tovább a teljes történethez » -
erről kinek van tapasztalata?
Téma címkék: FülzúgásSzia Hokedli! Nagyon érdekelne, hogy elkezdted-e a terápiát? Milyen, és érzel-e már valami eredményt? Várom, várjuk a tapasztalatodat! Üdv: KlámanTovább a teljes történethez » -
Mikor lehet megtudni a döntés eredményét?
Téma címkék: EgyébSzia Museto! Üdv Sorstársak! A megoldás az, amit javasolnak minden érzékyen bőrűnek, hogy kora délelőtt és késő délután kell kint lenni. Közben meg pihi és benti munka. A kesztyű azért is legyen fontos, mert a vérképromlás, főleg a fehérvérsejt ...Tovább a teljes történethez » -
Mikor lehet megtudni a döntés eredményét?
Téma címkék: EgyébSziasztok! Nagyon rendes Vagy Gyógyulthcv, hogy velünk vagy és bekapcsolódsz a történeteinkbe. Ritkaság ez a gyógyultaknál. Köszönjük! Látod, hogy mennyi erőt, jó érzést jelent egy ilyen történet olvasása, mint a Tiéd! Nóra! Megint sikerült jó ...Tovább a teljes történethez » -
Hepatitis C virus okozta krónikus májgyulladás.
Téma címkék: HepatitisÜdv Nóra! Üdv VSZ! Köszi Nóra a hozzászólást, és a kérdést, kérést. Nem régen a VSZ is kérte, hogy ne keverjük a történetet a hozzászólással. Ezt kértem én is a Sorstársaktól, mert ha a saját történetemhez írom a további gondomat, bajomat, akkor ...Tovább a teljes történethez » -
Hepatitis C virus okozta krónikus májgyulladás.
Téma címkék: HepatitisKöszi VSZ! Azért szóltam, mert nem tudtam, hogy ha valaki a sajátjához ír, akár évek múlva, akkor miként reagál a rendszer? S furcsáltam, hogy mostanában, amikor olyan nagy lett a forgalom köztünk, s szinte perceken belül akadt hozzászólás, s ...Tovább a teljes történethez » -
Mikor lehet megtudni a döntés eredményét?
Téma címkék: EgyébSzia L-Klári! Sziasztok Sorstársak! A listára mindenki felkerül, előbb vagy utóbb, csak az a nagy kérdés, hogy milyen sorszámmal? Na! A sorszámot meg mi alapján kapjuk? Az évekkel ezelőtti Fibroscan, vagy biopszia, meg több éves vírusszám alapján, ...Tovább a teljes történethez » -
Mikor lehet megtudni a döntés eredményét?
Téma címkék: EgyébSzia Museto! Itt erősítem meg Leánder Klári javaslatát, hogy tedd vasárnapra a szurit. Én is mindig úgy adtam, s nem is értettem azokat, akik táppénz mellett hétvégére ütötték ki magukat? Persze, abban is van logika! Na! De, Neked van rendes, ...Tovább a teljes történethez » -
Hepatitis C virus okozta krónikus májgyulladás.
Téma címkék: HepatitisSziasztok! Külön szia új Sorstárs, Szakkatara! Egészen biztos, hogy szövődmény a reumás fájdalom, ezért azt is meg a HCV-t is kell kezeltetni! Magad miatt is és a Fiad miatt is! Nagyon szívesen beszélgetnék Veled, és részletesebben is tudnánk, ha ...Tovább a teljes történethez » -
Pegintron kezelés - vágjunk bele!
Téma címkék: HepatitisSzia István! Ma voltunk sokan együtt VIMOR-on. Te nem voltál ott? A mai találkozó témája a most induló új rendszer protokolljai voltak, amit feltesznek az előadók a VIMOR honlapra is. Ott mindenki, aki ma nem tudott eljönni ők is elolvashatják. Kell ...Tovább a teljes történethez » -
Mikor lehet megtudni a döntés eredményét?
Téma címkék: EgyébSziasztok! Üdv Sorstársak!!! Museto! Szerintem, nekünk "öreg rókáknak" is kemény volt amit hallottunk. Így meséltem róla a barátnőmnek. Én is nagyon örülök, hogy megismertem a Feleségedet, jó, hogy együtt jöttetek! Persze, ez elsősorban Neked jó, de ...Tovább a teljes történethez » -
Pegintron kezelés - vágjunk bele!
Téma címkék: HepatitisSziasztok! Ha még olvassa valaki! Tegyetek ám ki kitűzőt holnap a VIMOR-on! Üdv és jó éjt: Klári-KlmáanTovább a teljes történethez » -
Meghívó újabb Vimor találkozóra
Téma címkék: HepatitisKöszönjük VÁRÓSZOBA! Várjuk a találkozót és a beszámolót. Üdv: Klári-KlmáanTovább a teljes történethez » -
Pegintron kezelés - vágjunk bele!
Téma címkék: HepatitisSzia István! Visszanéztem az első beírásomat Hozzád, nem akarok ismétlésbe esni. Valóban jó a közösségünk, és meg van a szándék is arra, hogy ez így is maradjon. Az a jó, hogy nagy empátiával fordulunk egymás felé, mert Sorstársak vagyunk. Mivel ...Tovább a teljes történethez » -
Pegintron kezelés - vágjunk bele!
Téma címkék: HepatitisSzia! Jó, hogy jelentkeztél. Halad az idő, s talán hamarosan be is fejezed, sikeresen ezt a tortúrát! Örülök, hogy bizakodó és pozitív Vagy! Minden jót és további hatékony napokat! Szeretettel üdv: Klári-KlmáanTovább a teljes történethez » -
Pegintron kezelés - vágjunk bele!
Téma címkék: HepatitisÜdv István! Köszönjük, hogy megosztottad velünk pozitív élményedet, és talán kimondhatjuk, hogy gyógyulásod történetét. Kevesen vannak azok, akik jó példákat is megírnak itt, ezért sokszor úgy néz ki, mintha csak sikertelen kezelés létezne. Museto! ...Tovább a teljes történethez » -
Meghívó újabb Vimor találkozóra
Téma címkék: HepatitisSzia Klári! Miért ne jöhetnél!? Ez egy egyesület, az lép be, aki egyetért az alapszabállyal, s érdekli a téma. Kaptál névre szóló meghívót és tájékoztatót? Most akik tagok, vagy valaha is jelentkeztek, kaptak egy tájékozatót, hogyan is állnak tagdíj ...Tovább a teljes történethez » -
3-as típusú kezelés
Téma címkék: HepatitisAzt hiszem, mint "gazda", mindannyiunk nevében mondhatom, hogy bármikor szívesen vesszük a hozzászólást, megjegyzést, véleményt. Persze, ezt a kérést már személyesen is elmondtam Doktor Úrnak, s most realizálódott is a vágy. Gondolom, olvasgatott is ...Tovább a teljes történethez » -
3-as típusú kezelés
Téma címkék: HepatitisKedves Doktor Úr! Köszönjük nagyon a tájékoztatást és személy szerint én nagyon örülök annak is, hogy Makara doktor úr közénk jött. Eddig nem írt még orvos itt a közösségünkben. Reménykedhetünk, hogy ez nem egyszeri esemény marad? Sok izgalom van ...Tovább a teljes történethez » -
Mikor lehet megtudni a döntés eredményét?
Téma címkék: EgyébSzia Museto! Örükök, hogy egyenlőre még hasznosak valamennyire a szerek! Biztos, hogy a jó idő és a mozgás, az értelmes feladat, nagy segítség! S az is jó, hogy van kerted és feladatod! Ennek lesz még nagy előnye az, hogy jönnek sorba a gyümölcsök, ...Tovább a teljes történethez » -
Hepatitis C virus okozta krónikus májgyulladás.
Téma címkék: HepatitisSziasztok! A tegnapi témához. Virusszám és egyébb összefüggés. Egyszerre jött elém ez a 2 írás. Makara dr előadása az utóbbi VIMOR-on, ami itt van fenn teljes terjedelemben a várószobán, meg Telegdy dr írása. Mit ne mondjak? Kellene félnem? Lehet, ...Tovább a teljes történethez » -
mi vár rám ?
Téma címkék: HepatitisMarcsikám! Inkább azért gondoltam, meg talán Museto is, hogy a sajátunkon írjunk, ha a magunk témája van, hogy együtt legyen, ami összetartozik, mert akkor könnyebb a követés, és kisebb a félreértés. Tapasztalat! Na! Üdv és jó dugványozást!KláriTovább a teljes történethez » -
Hepatitis C virus okozta krónikus májgyulladás.
Téma címkék: HepatitisKedves Sorstársak! Előbányásztam az eredeti történetemet, s írok hozzá ezt-azt. Magamról a hozzászólások kapcsán szoktam írni, ha éppen kapcsolódott a dolog, de egyébbként nem. Most nem is direkben, de mégis összefügg a HCV-vel a gondom. Azt tudjuk, ...Tovább a teljes történethez » -
mi vár rám ?
Téma címkék: HepatitisSziasztok! Museto! "A számból vetted ki a szót!" Mikor nyítottam ki és vártam, arra gondoltam, ha nem Marcsi írt, hanem a tegnapi poénkodást folytatjuk itt, akkor megint kérem magunkat(magamat is), hogy térjünk vissza a lassan kialakult rendhez. ...Tovább a teljes történethez » -
mi vár rám ?
Téma címkék: HepatitisSziasztok! Nóra! Zseniális a humorod! A végén Museto rájön, hogy az utóbbi idők legjobb élménye történt vele, amikor megismerkedett ezekkel a szavakkal, hogy: HCV, fibrozis, virusszám, F/?, Fibroscan, hepatológus, stb, mert akkor nem ismerhetné ...Tovább a teljes történethez » -
mi vár rám ?
Téma címkék: HepatitisKöszi Marcsi a részletes beszámolót! Kitartást és további pozítiv hozzáállást kivánok! Reméljük, hogy nem lesz vészes a biopsziád! Üdv: KláriTovább a teljes történethez » -
mi vár rám ?
Téma címkék: HepatitisSzia Marcsi! Üdv újra! Merre jártál, hogy Vagy? Mi történt Veled a biopszián kivűl? Az orvosod milyen lehetőségeket "ecsetelt fel" Neked a kezelés kezdésével kapcsolatban? Találkozunk szombaton VIMOR-on? Minden jót Neked, szeretettel: KláriTovább a teljes történethez » -
Mikor lehet megtudni a döntés eredményét?
Téma címkék: EgyébSziasztok! Pesten vagyok egy egyszülős programon. Nem a legjobb, de ha ez van, akkor ezt kell kihasználni! Otthonról majd írok. Gyönyörű az idő, használjuk ki. Üdv Mindenkinek: KláriTovább a teljes történethez » -
Történetem : Leukémia, Halott Szerelem, Öngyilkosságok, Krónikus Hepa C, OCD-s depresszió+pánik..., Bulémia, elrontott epeműtét, Újabb Hepa C kezelés
Téma címkék: Depresszió Epekő Hepatitis Leukémia Pánikbetegség StrokeNa Survivor! Azért ez már sok! És nem méltó ehhez a kollegiális, önzetlen, szeret-teljes légkörhöz, ami itt van közöttünk évek óta-hála Istennek! Én semmit nem hánytorgattam fel, csak a tényeket közöltem a Te számonkérésedre válaszolva. Azt ...Tovább a teljes történethez » -
Kis Zsibongás
Téma címkék: Fog - és szájápolásSzia Museto! 3 a magyar igazság...! Na! Kell 3 történet! Egyet már írt bagoly04, egyet írsz Te, aztán bejön még egy, és készen is van a klub! Én félek a fogorvostól, pedig a kezelés tönkretette a jó fogaimat is. Nagyon nehezen szánom rá magamat, meg ...Tovább a teljes történethez » -
Történetem : Leukémia, Halott Szerelem, Öngyilkosságok, Krónikus Hepa C, OCD-s depresszió+pánik..., Bulémia, elrontott epeműtét, Újabb Hepa C kezelés
Téma címkék: Depresszió Epekő Hepatitis Leukémia Pánikbetegség StrokeSzia Survivor! Az utolsó nekem címzett levedre válaszoltam akkoriban, de egy pillanat alatt eltünt, mielőtt elküldhettem volna. Már mindegy is! Válaszolva a kérdésedre. Klári a keresztnevem és Klmáan a jeligém. Nem Kálmán! " Amúgy azon kívül, hogy ...Tovább a teljes történethez » -
Hogyan tovább?
Téma címkék: HepatitisÜdv Kedves Jba85! Szeretettel köszöntelek Benneteket a klubban. Ahogy Museto írja, nagyon hasznos lenne számotokra a VIMOR részvétel az összejövetelen. Nézzétek meg a VIMOR honlapot is! Én vagyok ennek a klubnak a gazdája, ezért bátran fordulj ...Tovább a teljes történethez » -
Mikor lehet megtudni a döntés eredményét?
Téma címkék: EgyébSzia Museto! A köhögés, köhécselés sajnos attól is van, hogy szárazabb a nyálkahártyád, s ez nemcsak a szádban, hanem a torkod, a légcső és a nyelőcső is száraz. Mivel ez nem lesz jobb amig tart a kezelés, iszogassál és szopogassál mindig valamit, ...Tovább a teljes történethez » -
Segítség kérés hepatitis c-ről
Téma címkék: HepatitisSzia Museto! Szia Panzer! Neked is igazad van Museto, de ezek a gyógyszereink még mindig nem a teljes megoldás-sajnos! Panzer! Ahogy átolvastam a levelemet, én is keményre sikeredtem, elnézést! Én csak azt mondom, hogy legyen szabadsága mindenkinek ...Tovább a teljes történethez » -
Meghívó újabb Vimor találkozóra
Téma címkék: HepatitisDrága Kati! Örülök, hogy tisztázódott a helyzet és tényleg megérkeztél közénk! Itt az ország egész területéről, sőt, határon túlról is van tag. Én személy szerint, 220 Km-re vagyok Bp-től. Ha írsz a magánra akkor meg tudom neked írni, hogy kik ...Tovább a teljes történethez » -
Segítség kérés hepatitis c-ről
Téma címkék: HepatitisKedves Panzer! Nem értem, hogy miért e kemény és hívatalos stílus hozzám? Én azt írtam, hogy sokan közülünk jártunk már természetgyógyásznál, és osszuk meg ott szerzett tapasztalatainkat, s azt, hogy ne legyünk kapásból elutasítók. Én feltételezem a ...Tovább a teljes történethez » -
Segítség kérés hepatitis c-ről
Téma címkék: HepatitisÜdv Mindenkinek! Gondolom, hogy a Sorstársunk teljesen önként ment el a kezelésre, s nem hiszem, hogy egy akupunktúra káros lehetne. Max, nem használ! Jobbnak láttam volna, ha megvárják a virus vizsgálat eredményét, s azután van ez a levél, mert ...Tovább a teljes történethez » -
Meghívó újabb Vimor találkozóra
Téma címkék: HepatitisÜdv Kati! Köszöntelek én is nagy szeretettel! Sziasztok Sorstársak! Nagyon birom ezt az egyre "önjáróbb" folyamatot. Pár éve mindig résen kellett lennem, figyelnem, üdvözölnöm, stb, mert egyrészt feladatomnak is éreztem, meg szükség is volt rá, ...Tovább a teljes történethez » -
Meghívó újabb Vimor találkozóra
Téma címkék: HepatitisSziasztok! Na! Akkor rendben van! N. Kri= Nemesi Krisztina drnő a VIMOR-ban. Ő a magasabbik és fekete. Akkor, találkozás 20-án!!!!!!!!!!! Üdv: KláriTovább a teljes történethez » -
Meghívó újabb Vimor találkozóra
Téma címkék: HepatitisSzia Museto! Ugye viccelsz? Ha kitöltötted, akkor ott van a neved. Ha eltünt, mert emberek kezelik, akkor megmondod, hogy ez volt, s töltesz ki újat. Ez egy egyesület, nem a CIA! Örülünk minden új és régi tagnak mindig! Kaptál személyreszóló ...Tovább a teljes történethez » -
Mikor lehet megtudni a döntés eredményét?
Téma címkék: EgyébSziasztok! Hála Isten, semmi rossz és negatív változás nincs a 3-as kezelés elindítása terén. Sőt! Az van, hogy a PCR vizsgálatokat a gyógyszercég fizeti annak, akinek szükséges, a kezelések elindulásakor pedig a keretből lesz elkülönítve erre a ...Tovább a teljes történethez » -
Meghívó újabb Vimor találkozóra
Téma címkék: HepatitisSziasztok! Nem akarom szaporítani a szót, de nyomatékosítani szeretném, hogy a 10 órakor kezdődő előadásokra mindenki jöhet, fél 10-re jöjjenek, de jöjjenek a tagok, mert érvényesnek kell lenni a közgyűlésnek! Természetesen, az a jó, ha minél többen ...Tovább a teljes történethez » -
Mikor lehet megtudni a döntés eredményét?
Téma címkék: EgyébSziasztok! Szia Museto! Na! Elteltek az ünnepek. Remélem azért volt ekkora nagy csend, mert a többség, aki még "szabadon" van élvezte a családot, barátokat, rokonokat és egyáltalán az ünnepet. Én igen. Szegény Museto! Neked gyorsan bemutatkoznak a ...Tovább a teljes történethez » -
Felvettek már valakit az új hármas típusú kezelés rangsorába?
Téma címkék: Hepatitis lábdagadásSziasztok! Erre azért van szükség, mert most mindenkit be kell sorolni a megadott pontok alapján valahová. Ezt csak úgy lehet, ha ezeket megcsinálják, s jó ha időben elkezdik. Én még nem kaptam behívót. Majd érdeklődök, hogy mire kell végezni a ...Tovább a teljes történethez » -
Húsvéti emlékek
Téma címkék: ZsibongóKöszi Elektor, hogy megosztottad ezeket az élményeidet! Bizom benne, hogy most már Neked és szeretteidnek is könnyebb, de abban biztos vagyok, hogy ezek az élmények meghatározóak egy életre. Gondolom, hogy most is jó testvérek Vagytok és ...Tovább a teljes történethez » -
Húsvéti emlékek
Téma címkék: ZsibongóKedves Olvasó Társak! Hát! Ez sajnos nem mese! Az sem, hogy milyen szegények voltunk, mennyire be kellett osztani mindent! A kenyérnek hatalmas értéke volt! Az ÁVO sem mese, pedig egyesek szeretnék abba a kategóriába tenni. Most meg állítólag nagyon ...Tovább a teljes történethez » -
Húsvéti emlékek
Téma címkék: ZsibongóNagyon köszönjük! Én is kivánok áldott ünnepeket a Várószoba dolgozóinak és minden Honlap olvasónak! Üdv szeretettel: KlmáanTovább a teljes történethez » -
Mikor lehet megtudni a döntés eredményét?
Téma címkék: EgyébSzia Museto! Örülök, hogy a hangulatod jó! S ez nagyon fontos elem! Maradjon is így! A többi meg majd alakul, meg elmúlik, meg jön új, de ha a hangulatod jó, akkor sok mindent kibírsz! Annak is örülök, hogy sikerült beszerezned egy két dolgot amiket ...Tovább a teljes történethez » -
Történetem : Leukémia, Halott Szerelem, Öngyilkosságok, Krónikus Hepa C, OCD-s depresszió+pánik..., Bulémia, elrontott epeműtét, Újabb Hepa C kezelés
Téma címkék: Depresszió Epekő Hepatitis Leukémia Pánikbetegség StrokeKedves SURVIVOR! NEM HIÁBA ITT ÍROK, de a tegnapihoz szólok! Tegnap egész nap nem voltam gép közelben, s éjjel miket olvasok?! Talán nem lett volna félreértés, megbántottság, ha ezt a történetedet itt folytatod, a sajátodnál, mert nem írtál újat, ...Tovább a teljes történethez » -
Új közösségünk: Zsibongó
Téma címkék: ZsibongóKedves VÁRÓSZOBA! Kedves Tagtársak! Ez nagyon jónak tűnik! Nekem tetszik az ötlet. Remélem, hogy sok és hasznos infó tud itt majd megjelenni és általa még szélesebb körben tudunk egymásnak segíteni! További szép napokat a Szerkesztőknek és minden ...Tovább a teljes történethez » -
hepa c kezelés alatti mellékhatások és kérdéseim
Téma címkék: HepatitisSzia Survivor! Én is a bőrgyógyászhoz mentem ezzel a gondommal. Milyen különbözőek az orvosok! Nekem az egyedüli orvos a bőrgyógyász volt, aki akart segíteni, akit érdekelt az amit lát. Szteroidos kenőcsöt kaptam, meg gyógyszappant, meg ...Tovább a teljes történethez » -
Mikor lehet megtudni a döntés eredményét?
Téma címkék: EgyébMuseto! Írtam Neked a magánodra. Kérlek, olvassad el! Szeretnék segíteni. Van ötletem, mert átéltem. Különben az 1. történetemben is leírtam a szájproblémával kapcsolatos megoldásaimat. Akkor is várom jelentkezésedet! Üdv és könnyebb napokat Neked! ...Tovább a teljes történethez » -
Beszámoló egy a VIMOR februári előadásán résztvevő tollából
Téma címkék: EgyébHÁT!! Nyugodtabb lennék, ha ez egy régebbi cikk lenne! Akkor vajon kezdődik a 3-as májusban? A írásban is az van, meg már többször elmondták, hogy a 3-t nem lehet továbbadni, ha nincs meghatározott idő alatt eredmény. Akkor most mi lesz? Jó! Van még ...Tovább a teljes történethez » -
Beszámoló egy a VIMOR februári előadásán résztvevő tollából
Téma címkék: EgyébSziasztok! Engem az még jobban aggaszt, hogy Panzer által bemásolt cikkben az áll, hogy a rászorultság dönt. Akkor, hogy is van ez? Nem Értem! 2 millió fölött nincs pont, minél kisebb a trombocita, kisebb a pont! Feltehetően, egy F/4-nek 150 alatt, ...Tovább a teljes történethez » -
Beszámoló egy a VIMOR februári előadásán résztvevő tollából
Téma címkék: EgyébSziasztok! A biopsziánál 4 értéket néznek, a Fibroscannal csak a kötöszövetesedést. Egyszer a májambulancia honlapon én megkérdeztem Schneidel főorvos Úrat erről. Ide másolom, hogy ne kelljen keresni, mert már sajnos megszünt az orvos válaszol ...Tovább a teljes történethez » -
HEPAC
Téma címkék: HepatitisSzia Orsy! Szia Sorstárs! Nagyon jó, hogy ránk találtál! Köszöntünk szeretettel! Bátran kérdezzél, panaszkodjál, meséljél, Itt értve leszel. Teljesen árérzem a helyzetedet. Én is fulladtam mindegyikkel az elején, kb 2-3 hónapig. Az tényleg nagyon ...Tovább a teljes történethez » -
Mikor lehet megtudni a döntés eredményét?
Téma címkék: EgyébSziasztok! A vérnyomást tényleg érdemes ellenőrizni! Én az elsőnél még normális vérnyomásúként indultam, de alatta, főleg reggelente 70-80/40-50-et mértem. Akkor szokta rá a kávéra, és azt is az ágyban elfogyasztva. A pgiláltnál is lejebb ment a ...Tovább a teljes történethez » -
Beszámoló egy a VIMOR februári előadásán résztvevő tollából
Téma címkék: EgyébSziasztok! Erről írtam a VIMOR utáni estén. Nekem nagyon furcsa ez az index! Nem a betegebb kap több pontot, hanrm aki még jobb állapotban van. Azért javasoltam, hogy aki teheti gyorsan menjen Fibroscanra, vagy biopsziára, mert hatalmas sor lesz itt ...Tovább a teljes történethez » -
Felvettek már valakit az új hármas típusú kezelés rangsorába?
Téma címkék: Hepatitis lábdagadásSziasztok Sorstársak! Szerintem mindenki a saját rendelőjében nézzen körül, hogy ott van-e olyan aki befejezte a 3-t tavaly. Nálunk 6-an fejezték be, ebből 5 lett negatív. El is járnak az egyesületbe, de nehéz rávenni őket az írásra. Múlt héten ...Tovább a teljes történethez » -
Mikor lehet megtudni a döntés eredményét?
Téma címkék: EgyébSzia Museto! Ez így nagyon jó! Köszi! Ezzel másoknak is példát adtál, mert nagyon össze-vissza írtunk ídőnként. Másrészt, most többen kezdenek majd kezelést, ezért is lesz jó, ha tartunk valami rendet. Egy másik klubban a honlap gazda szólt, hogy az ...Tovább a teljes történethez » -
Második lövés
Téma címkék: EgyébSzia Museto! Kár, hogy nem az előző történetedet folytattad, így most széttörtél!. Szerintem, még most kellene ezt az előzőhöz tenned. Ezt Te megteheted, ha az írásod tetején lévő "szerkesztés"-re mész, és átírod, vagy kitörlöd, és beírod az ...Tovább a teljes történethez » -
Felvettek már valakit az új hármas típusú kezelés rangsorába?
Téma címkék: Hepatitis lábdagadásSzia! http://www.varoszoba.hu/show/2013/02/18/majustol_modosul_a_komplex Talán így könnyebb, de a Várószoba "aktuális" rovatában megtalálod a beszámolót, és a hozzá tartozó írásokat. Ha valami nem világos, akkor írjál a magánomra: ...Tovább a teljes történethez » -
Szőlő gyógynövény?
Téma címkék: EgyébSzia Museto! Nagyon igazad van! Őrizzed és óvjad nagyon a házasságodat, a kapcsolatotokat! Gratulálok és egy kicsit (nagyon) irigykedek is! A jó házasság, a nyugodt, békés családi fészek a legnagyobb érték, a legnagyobb jó, ami egy Emberrel ...Tovább a teljes történethez » -
Szőlő gyógynövény?
Téma címkék: EgyébSzia Museto! Üdv Mindenkinek! Ezek szerint jól Vagy! OK! Hát?! Bor ívás? Annyira tiltják a hepatologusok az alkoholt! Jó lenne tisztán látni ebben! Már kémia professzortól is hallottam, hogy egy dl tiszta vörösbor még a májnak is kell a ...Tovább a teljes történethez » -
Mikor lehet megtudni a döntés eredményét?
Téma címkék: EgyébSziasztok! Holnap, kedden találkozó a Corvin bev.központban, fent az emeleten, az éttermeknél!!!!!!!!!!!!! Üdv és jó éjt! Klmáan-KláriTovább a teljes történethez » -
Mikor lehet megtudni a döntés eredményét?
Téma címkék: EgyébKöszi a részletes és jó kedvű beavatást az első napod örömébe. Csak így tovább a hangulattal és reménnyel! Üdv Museto! Üdv Mindenkinek! Klári-klmáanTovább a teljes történethez » -
PÁLYÁZAT
Téma címkék: HepatitisKedves Junioromsz80! Veled örülök! Akkor most már egészen másként látod a VILÁGOT, gondolom, de látom is! Kihallatszik a nagy öröm és jókedv a leveledből! Már kifelé mész, s ez is nagy erőt ad! Ja! A fvs tud nagyon kicsi lenni, de ha egy-egy ...Tovább a teljes történethez » -
Mikor lehet megtudni a döntés eredményét?
Téma címkék: EgyébSziasztok! Na! Museto! Te sem alszol még? Leander-Klári! Azt javaslom, hogy a becenevünket is írjuk oda a végén is, hogy ne legyünk összekeverve. Mi tudjuk, hogy 2-en vagyunk Klárik, de előfordulhat, hogy valaki nem veszi észre fent az írás felett a ...Tovább a teljes történethez » -
Mikor lehet megtudni a döntés eredményét?
Téma címkék: EgyébSziasztok! Klári! Teljesen ígazad van, hogy min. évente kellene ezeket a vizsgálatokat elvégezni, s nem pénzért! Nem akarok én itt más betegcsopra mutogatni, de a rákosok mehetnek gyógyult állapotban PET Ct-re, ellenőrzésre. Ez nagyon jó, de ...Tovább a teljes történethez » -
Mikor lehet megtudni a döntés eredményét?
Téma címkék: EgyébSzia Museto! Nagyon jó a humorod, meg a stilusod! Őrizzed is meg ezt a hangnemet, és reményt! Azt meg ne kivánjad, hogy annyi tapasztalatod legyen, mint nekem, meg sok Sorstársnak, akik itt biztogatunk! 2-3-4 kezelés és a vele járó "élvezetek" nem a ...Tovább a teljes történethez » -
Mikor lehet megtudni a döntés eredményét?
Téma címkék: EgyébSzia Museto! Nahát! Ilyent még nem is hallottam, hogy nem ott, felügyelet mellett, betanítva kapod az 1-t! Azt már ígen, hogy a 2. 3. alkalommal beadta magának a kórházban, s hazamehetett, ha akart, hogy otthon törjön rá a hatás. De így! Nagyon ...Tovább a teljes történethez » -
Fülzugás
Téma címkék: FülzúgásKöszi Zsuzska a gyors és pontos választ! Nagyon kiváncsi vagyok, de gondolom a többi Sorstárs is, hogy milyen eredményt érsz el. Várjuk a jelentkezésedet! Nekem már kavarog a fejem ettől a sok infótól, de csak kitisztul a kép! Ami ingyenes, meg ...Tovább a teljes történethez » -
PÁLYÁZAT
Téma címkék: HepatitisSzia Nóra és MIND! Az előbb írtam egy érzelmeket is tartalmazó választ, s eltűnt. Most már nagyon fáradt vagyok, mert közben a Musetonak is írtam. Annyi mindenre akarok válaszolni Nóra levele kapcsán, de majd holnap! A legfrisseb hozzászólásoknál, ...Tovább a teljes történethez » -
Mikor lehet megtudni a döntés eredményét?
Téma címkék: EgyébSziasztok! Nagyon birom ezt a közös gondolkodást, érdeklődést és szurkolást egymásért! Teljesen megható számomra! Ti is így vagytok ezzel? Museto! Minden jót Neked péntekre! Bent kell maradnod éjszakára? Ez kórháza válogatja! Sőt! Nálunk az egyik ...Tovább a teljes történethez » -
Fülzúgás - Klmáannak!
Téma címkék: FülzúgásÜdv Várószoba2! Üdv Fandows! Üdv Mindenki aki olvassa írásainkat! Ja! Most el akartam volna olvasni, hogy mit írtam, amire így reagáltál. Talán azért vagyok elkeseredve, hogy nem látunk tisztán a "tisztán hallás" terén. Van énnekem más bajom is, de ...Tovább a teljes történethez » -
Fülzugás
Téma címkék: FülzúgásSziasztok! Egyre izgalmasabb ez a történet! A végén majd mi oldjuk meg azzal, hogy összeszedjük, csoportosítjuk, rendszerezzük az eseteket, és a gyógyítási módszereket. Én is kiváncsi vagyok, hogy ez a dobhártyás-ügy, miként alakul? A gyógyszer ...Tovább a teljes történethez » -
Fülzugás
Téma címkék: FülzúgásSziasztok! Köszi a sok infót! Nagyon sokat okosodtam! Tényleg, közgyógyra is adnak hallókészüléket? Nekem sajnos van közgyógyom! Kellene majd összegezni az itt olvasottakat, mert nagyon hasznosak, s jó rendszerezve olvasni az összegyűjtött sok ...Tovább a teljes történethez » -
PÁLYÁZAT
Téma címkék: HepatitisSzia Nóra s a Többiek! Ne legyenek ennyire setét gondolataid! Az F/4 Kpa 12-nél kezdődik, s ha jól tudom, 75 a vége. Musetonak 50, ha jól emlékszem, de most fog kigyógyulni belőle, s szépen visszaalakul majd az évek alatt jóra a mája. Hamarosan ...Tovább a teljes történethez » -
Fülzugás
Téma címkék: FülzúgásNa! Most meg elkeserítesz, kedves Sorstárs-Fandows! Azt hittem, hogy tényleg lehet valamit segíteni a halláson a készülékkel! Már teljesen meg vagyok zavarva! Ez elképesztő, hogy ebben a bajban ennyire nagy a tudatlanság az orvosok részéről! Az jó, ...Tovább a teljes történethez » -
Mikor lehet megtudni a döntés eredményét?
Téma címkék: EgyébNa! Szia Gyógyult! Örülök, hogy jelentkeztél! Persze, meg is szólítottalak. Jó, hogy megbízatod Musetot. Belegondoltam, de nem nagyon sikerül , hogy milyen lehet most, 2013-ban szembesülni ezzel a bajjal? Felmegy az új Sorstárs a netre, s olvassa a ...Tovább a teljes történethez » -
PÁLYÁZAT
Téma címkék: HepatitisKöszi Nóra a biztatást! Már megírtam, de még nincs "gépre" téve. Nekem az lesz a nehezebb, de meg kell csinálni! Érdekes lehetne annak a Sorstársnak is a története, akiről írtam, hogy a 3. után lett negatív, de Ő hallani sem akar az egészről. Az Ő ...Tovább a teljes történethez » -
Találtam egy cikket a fülzúgás gyógyításáról
Téma címkék: FülzúgásSzia Samuka! Teljesen ígazad van! Ez elég cinikus megfogalmazás!Nekem a fogászatra sincs pénzem, pedig nagyon kellene mennem! Talán megérjük az OEP támogatást! Ha nem, akkor...? Üdv Neked és a Többieknek is:KlmáanTovább a teljes történethez » -
Találtam egy cikket a fülzúgás gyógyításáról
Téma címkék: FülzúgásKöszi az infót, megnézem. Üdv: KlmáanTovább a teljes történethez » -
Találtam egy cikket a fülzúgás gyógyításáról
Téma címkék: FülzúgásSziasztok! Ezt már olvastam. S azt is, hogy kérvényezték az OEP-nél a támogatást, de gondolom, nem kaptuk meg! Vagyis a pénzt a kezeléshez. Tovább kellene menni! ATinnitus Egyesületnek kellene felvállalni a harcot! Egy másik egyesületben is érdekelt ...Tovább a teljes történethez » -
Mikor lehet megtudni a döntés eredményét?
Téma címkék: EgyébSzia Museto! Higgyed el, azzal, hogy nem voltál még kezelve, nagyon nagy eséllyel startolsz az eredményesség felé!!!!!!!! A kor valamennyire számít, persze, de Nálad idősebbek is megkapják. Hallottad, mit mondott erről Makara dr? Az általános ...Tovább a teljes történethez » -
erről kinek van tapasztalata?
Téma címkék: FülzúgásOk! Várom/várjuk a beszámolódat! Szia és üdv: KlmáanTovább a teljes történethez » -
erről kinek van tapasztalata?
Téma címkék: FülzúgásSzia Samuka! Tudom, de nekem mindkettő van-sajnos! S úgy néz ki, hogy a fülzúgásból alakult ki. A hallókészülékes boltban és az orvos is javasolta a hallókészüléket, de még nem szántam rá magamat. Egyrészt, pénzem sincs, másrészt, azt hallottam, ...Tovább a teljes történethez » -
erről kinek van tapasztalata?
Téma címkék: FülzúgásSziasztok! Köszi Hokedli, hogy leírtad ezt a linket. Megnéztem a honlapot. Látom, hogy az én városomban is van üzletük. Kiváncsi vagyok, hogy ez teljes értékű bolt-e? Van-e nekik is ezek a lehetőségeik, mint a pestiben? Ha jártam ott, megírom a ...Tovább a teljes történethez » -
erről kinek van tapasztalata?
Téma címkék: FülzúgásKöszi! Izgatottan várom a beszámolódat. Most sajnos ez az új "témám". Kivizsgálások, meg egyebek, mint arról írtam már. Nem akarok azonnal hallókészüléket venni. Örülnék, ha ez segítene! Üdv szererettel: KlmáanTovább a teljes történethez » -
erről kinek van tapasztalata?
Téma címkék: FülzúgásEz nagyon jól hangzik! Hokedli! Te ezt már használtad? Talán ki kellene próbálni! Üdv: KlmáanTovább a teljes történethez » -
Mikor lehet megtudni a döntés eredményét?
Téma címkék: EgyébSzia Muséto! Nagyon jól haladsz a felkészülésben! Csak így tovább! A PEG-INF kombinált kezelés nagyon jó a naivaknak, és reméljük, hogy Nálad is hozza a szép %-ot! Komolyam mondom, hogy nem is tudok olyant, aki "csak" ezt kapta, hogy ne gyógyuljon ...Tovább a teljes történethez » -
Mikor lehet megtudni a döntés eredményét?
Téma címkék: EgyébSzia Museto! Akkor közelebb a gyógyulásod, mint reméltük, mert már kezdheted is! Én azért írtam a májust, mert csak az ismételt kezelés jár inkább a fejemben, s Te az alábbi leveledben nem írtad, hogy Neked ez lesz az 1. Úgye jól értem? Ahhoz most ...Tovább a teljes történethez » -
CR-Neuromoduláció -- van-e valakinek gyakorlati tapasztalata?
Téma címkék: FülzúgásSzia Darkman! Köszi a gyors választ. Én is így tudom. Csak az a kérdés, hogy az itteni drnő mért nem tudja, hogy egy 20 éves zúgást nem javít, főleg nem a hallást! Szó szerint ezt írta a leletre:" Javasolt Nootropil infuziós kezelés. Eddig már 2x ...Tovább a teljes történethez » -
PÁLYÁZAT
Téma címkék: HepatitisSzia Nóra! Én azt hittem, hogy azért kérdeztél, mert akarnál pályázni. Persze, ha az a döntésed, hogy nem, akkor az úgy jó!! Szerintem a "lelkivilágot" a gyógyulás és nem gyógyulás mellett nagyon befolyásolhatják azok a "mellékhatások", amelyek ...Tovább a teljes történethez » -
PÁLYÁZAT
Téma címkék: HepatitisSzia Nóra! Én azt hittem, hogy azért kérdeztél, mert akarnál pályázni. Persze, ha ez a Te döntésed, akkor az úgy jó!! Szerintem a "lelkivilágot" a gyógyulás és nem gyógyulás mellett nagyon befolyásolhatják azok a "mellékhatások", amelyek képződnek ...Tovább a teljes történethez » -
CR-Neuromoduláció -- van-e valakinek gyakorlati tapasztalata?
Téma címkék: FülzúgásSzasztok! Ez engem is nagyon érdekelne! Éppen most voltam a pécsi klinikán egy teljes tinnitus, és abból eredő halláscsökkenés miatti kivizsgáláson. Azt a javaslatot kaptam, hogy vegyek hallókészüléket, vagy azt a Tinnitus maskert. Azt is mondta a ...Tovább a teljes történethez » -
PÁLYÁZAT
Téma címkék: HepatitisSziasztok! Megigértem, hogy megkérdezem, ki írhat pályázatot? Jelentem, MINDENKI! Akár meggyógyult, akár még előtte van, meg lehet írni! Van még pár napunk! Hajrá! Üdv: Klmáan-KláriTovább a teljes történethez » -
Egyénre szabott kezelés a hepatitis C terápiájában2013. február 27. 21:23
Téma címkék: EgyébJJJJJJJJA!!!!!!!!!!!!!!!!!! Az utolsó bekezdéssel nagyon egyetértek, s gondolom mindenki, aki már volt kezelése! Különösen azoknak tetszik ez a javaslat, akinek a mellékhatások miatt csökkentették az adagot, s a végén maradt a trutyiban! Na! Én így ...Tovább a teljes történethez » -
Mikor lehet megtudni a döntés eredményét?
Téma címkék: EgyébSzia Museto! Szerintem, akinek ennyire egyértelmű, annak májusban elkezdődhet, max, egy-két hét eltolódással. Mivel ilyen várólista és proritási index még eddig soha nem volt, ezt most itt a gyakorlatban ismerjük meg mindnyájan. Tudod, "a puding ...Tovább a teljes történethez » -
Dupla csapás dupla átok. 2.fejezet.
Téma címkék: HepatitisSzia Stella! Jó, hogygyorsan válaszoltál! Nagyon értelek! Én is írhattam volna ezeket a sorokat, de akkor is! Ha a munkahelyed most bíztos, akkor tényleg lehet várni egy kicsit! Persze, ha nem Vagy F/4, akkor fogsz is várni velem együtt, mert a ...Tovább a teljes történethez » -
Dupla csapás dupla átok. 2.fejezet.
Téma címkék: HepatitisSzia Stella! Régen írtál, vagy szóltál hozzá! Voltál VIMOR-on a múlt szonbaton? Nem értelek abból a szempontból, hogy egészségügyis létedre, miért gyötröd Magadat azzal, miként kaphattad el? Orvosnál, szülésnél, betegtől a munkahelyeden, de nagy a ...Tovább a teljes történethez » -
PÁLYÁZAT
Téma címkék: HepatitisSzia Nóra! Nagyon kerestem a májmoly, vagy a májbeteg honlapon további infót, de ott is csak azt találtam, amit ott kaptunk anyagot. Szerintem nem kell gyógyultnak lenni, csak a cime nem jó! Szerintem. Mert a további infók inkább arra engednek ...Tovább a teljes történethez » -
hepatitis c
Téma címkék: HepatitisSzia Malvin! Köszönjük, hogy megajándékoztál bennünket történeteddel, sorsod bemutatásával! Ezek szerint 4. hónapja vagy kezelésen. Hát, ez egy ilyen betegség, hogy a terápiája hosszú, és a negatív eredményt csak több hónapi további kezelés ...Tovább a teljes történethez » -
Májustól módosul a komplex Hepatitis C kezelés Tb. támogatása - Ki, mikor, milyen támogatott terápiát kaphat?
Téma címkék: HepatitisSzia Musetó! Ha ezek az általad felsorolt tünetek még nincsenek, akkor nagy esélyed van a gyógyulásra, akár a nagyon hosszú, boldog életre! Hallottad, Makara dr mit mondott? Ez olyan, mint egy műtéti heg. Mindig látható, de egy idő után már keresni ...Tovább a teljes történethez » -
Májustól módosul a komplex Hepatitis C kezelés Tb. támogatása - Ki, mikor, milyen támogatott terápiát kaphat?
Téma címkék: HepatitisKöszi Ranna! Kedves amit írsz, és nagyon jól esik! Üdv szeretettel: Klmáan-KláriTovább a teljes történethez » -
Életet adtam, és veszítettem talán ?
Üdv neked Malvin-Júlia! Szeretettel köszöntünk sorainkban! Jó, hogy ránk találtál, mert ez a legnagyobb és az egyetlen olyan honlap, amelyet egy komoly testület, a Magyar Tudományos Akadémia működtet, tehát komolyan vesznek bennünket, de más ...Tovább a teljes történethez » -
ma el is hagyott---kész vagyok
Téma címkék: HepatitisNa! Figyelem kedves SORSTÁRSAK! NYUGI!!! Nagyon kérlek Benneteket, hogy ne pánikoljatok előre!!!!!!!!!! A klubunkban ez az első eset, aki pszichésen így megviselődött. Persze, a lehetőség megvan, aki elkezdi a kezelést, de nem tudni előre! Számos ...Tovább a teljes történethez » -
ma el is hagyott---kész vagyok
Téma címkék: HepatitisSzia Te Hős! Kár, hogy nem a tegnapi leveledhez, TÖRTÉNETEDHEZ írtál, így most 2 szálon fut a témád. Ha valaki tegnap nem nyította ki, csak ezt, akkor talán nem is kerek neki a történeted.Te most újra történetet írtál, ami egy másik rovat. Javaslom, ...Tovább a teljes történethez » -
Segítsen valaki, vagy ez a normál mellékhatás?
Téma címkék: HepatitisSzia Junioromsz80! Nagyon nehéz pillanatokat élsz át, de ez belefér-sajnos! Azért írom mindig az újaknak, hogy előre nem kell pánikolni, mert annyira eltérőek lehetnek a mellékhatások, hogy NAGYON!.Egy kis érzelmi ingadozást szinte mindenki érez, de ...Tovább a teljes történethez » -
Májustól módosul a komplex Hepatitis C kezelés Tb. támogatása - Ki, mikor, milyen támogatott terápiát kaphat?
Téma címkék: HepatitisKedves Sorstársak! Nagyon köszönjük a VÁRÓSZOBÁ-nak, hogy elküldte Képviselőjét a VIMOR találkozóra. Nagyon jól esett nekünk, hogy betegségünkről és a kezelésekről nagy tájékozottsággal rendelkezik, így szakszerű kérdéseivel is elősegítette a jobb ...Tovább a teljes történethez » -
Második figyelmeztetés
Téma címkék: HepatitisSziasztok! Most jövünk a VIMOR összejövetelről. Nagyon sok okosat hallottunk. Majd lesz bővebb beszámoló. Nagyon jó volt találkozni a régiekkel és személyesen is megismerni újakat, akikkel itt már barátságba kerültünk. Szép napokat Mindenkinek! Üdv: ...Tovább a teljes történethez » -
Minden Sorstársamnak nagy szeretettel kívánok mielőbbi gyógyulást, lelki és fizikai erőt, kitartást, reményt és türelmet
Téma címkék: HepatitisSzia Nóra! Nem tudom megállni, hogy ne írjak Neked. Nagyon okos és bölcs volt Édesapád! Jó lenne mindig így állni a dolgokhoz, feladatokhoz, s egyáltalán, az ÉLETHEZ! Sokkal békésebb lehetne az életünk! Én magamat gyakorló katolikusnak tudom, de ...Tovább a teljes történethez » -
Minden Sorstársamnak nagy szeretettel kívánok mielőbbi gyógyulást, lelki és fizikai erőt, kitartást, reményt és türelmet
Téma címkék: HepatitisSzia Pici! Köszi kedves szavaidat! Bizzunk és reméljünk! Régen hallottalak! Ugye találkozunk szombaton a VIMOR-ban! Üdv szeretettel: KlmáanTovább a teljes történethez » -
Diétás tanácsok krónikus hepatitisz esetén
Téma címkék: HepatitisHát!? Aki már próbálta bármelyik kezelést, az érti a hasonlatodat Panzer. Nem egyformán hat a durvasága mindenkire, de az izelítőt megtapasztalja aki belefog ebbe a "kalandba". Ha a vége a PARADICSOM, akkor később a pokol is megszépülhet. Gondolom ...Tovább a teljes történethez » -
VIMOR találkozó
Téma címkék: HepatitisSziasztok kedves Sorstársak! Köszönet a HONLAPNAK, hogy ismét feltette a meghívót! Nagyon várjuk a találkozást Veletek szombaton a VIMOR-ban!!! Kiváncsian várjuk a 3-as kombinációról az infókat. Hála Istennek, sokan jelentkeztünk a Várószobából, ...Tovább a teljes történethez » -
Legyen csend - tippek fülzúgás ellen
Téma címkék: fülcsengés FülzúgásÜdv! Nagyon örülök annak, hogy van ez a honlap, és annak is, hogy jó ötletek kerülnek fel! Annak viszont nem, hogy az ezzel a bajjal foglalkozó orvosok, akiknek kötelessége lenne a saját szakmájukban tájékozódni, miért nem tudnak alternatív ...Tovább a teljes történethez » -
Minden Sorstársamnak nagy szeretettel kívánok mielőbbi gyógyulást, lelki és fizikai erőt, kitartást, reményt és türelmet
Téma címkék: HepatitisDrága Nóra! Nagyon köszönöm a kedves válaszodat. Nagyon jól esik! Találkozás szombaton! Üdv Neked és Minden Sorstársnak! Szeretettel: KlmáanTovább a teljes történethez » -
Második figyelmeztetés
Téma címkék: HepatitisSzia! Várunk szeretettel! Ha gondolod, akkor tegyél ki egy kis névtáblát a jeligéddel. Szép napokat Neked és Mindenkinek! Akkor, szombaton!!! Üdv: KlmáanTovább a teljes történethez » -
Második figyelmeztetés
Téma címkék: HepatitisIsten hozott közénk kedves Akkorsemadomfel! Nagyon értelek, értünk! Ha elolvasod az én történetemet, pont ilyen gondolataim voltak, amit a körzetisnek mondtam: "tavaszi fáradságról már hallottam, de ősziről nem. Nekem van valami bajom, mert mindig ...Tovább a teljes történethez » -
Diétás tanácsok krónikus hepatitisz esetén
Téma címkék: HepatitisSzia Nóra! Hát!? Te miért nem alszol még?! Tantónéni! Álmos leszel a suliban! Névjegy! Ezt már csináltuk. Egy kitűző, de egy kis papírlap biztostűvel is megteszi a kihajtókára, blúzra. Rá lehet írni, hogy várószoba, alája klmáan=Klári, vagy ...Tovább a teljes történethez » -
Diétás tanácsok krónikus hepatitisz esetén
Téma címkék: HepatitisSzia Anamary! Üdv Mindenkinek! Jó, hogy most sikerült a hozzászólásod! Jó a kérés, az ötlet, hogy jelöljük meg magunkat. Én elhatároztam, hogy rajtam lesz a kitüző, így már én lehetek egy közvetítő, de akinek eszébe jut, tegye meg, de az itt ...Tovább a teljes történethez » -
Diétás tanácsok krónikus hepatitisz esetén
Téma címkék: HepatitisSziasztok! A diétáról: Köszönjük. Jól hangzik! Finomak, egészségesek ezek az ételek, és jó lenne ha lehetne mindig így étkezni! Nórának igaza van-sajnos! Én ilyen összeállítást "sátoros" ünnepekkor engedhetek meg magunknak. Még annak is örülnék, ha ...Tovább a teljes történethez » -
KÉRDÉS
Téma címkék: Depresszió PánikbetegségSzia "Hang"! Ez jó kérdés! Ezen már én is gondolkodtam. Mindenki életében akad nehezebb időszak, vagy éppen olyan nap, hogy kiakad, elkeseredik, stb. S ha ilyen lelkiállapotban vizsgálják, akkor milyen eredmény születik? Feltéve, hogy milyen ...Tovább a teljes történethez » -
Felszólalásom az október 12-i demonstráción.
Téma címkék: HepatitisSziasztok Sorstársak! Megtudtam, hogy miként lehet a Transzplantációs Klinikán konzultációt kérni. Akit érdekel ez a lehetőség, mert már úgy érzi, hogy előrehaladott a baja, és tudni szeretné a menetet és nem akar lekésni, vagy azt megtudni, hogy mi ...Tovább a teljes történethez » -
Banális történet
Téma címkék: HepatitisSzia Andris! Fel a fejjel és csak pozitíven!!! A jelentkező mellékhatásokról számoljál be, s akkor mindig lesz valaki , aki már átélt olyant, meg tudta is kezelni, mert volt rá ötlet. Az mindegy, hogy kitől vette a tudást. Az a gyakorlat, hogy a ...Tovább a teljes történethez » -
remény
Téma címkék: HepatitisSzia Robi! Nagyon örülök! Mielőbbi teljes erővisszanyerést kivánok! Üdv szeretettel: KlmáanTovább a teljes történethez » -
Várólista: Rossz, hogy kell - jó, hogy van!
Téma címkék: HepatitisKedves Sorstársak! Sokunkat foglalkoztatott, hogy miként alakul a sorrend? Ezen a VIMOR összejövetelen csak erről lesz szó. Ezért nagyon kérünk Mindenkit, hogy terjessze Betegtársai körében, hogy minél többen legyünk! Nem mindenki VIMOR tag, tehát ...Tovább a teljes történethez » -
mi vár rám ?
Téma címkék: HepatitisSzia Marcsi! A Többieknek is írom, hogy tisztázódott az ügy-félig. Mi már jól vagyunk egymással! De! Azt, hogy miért jönnek ezek az automatikus gépi üzenetek, nem tudjuk még. Félek, hogy más is járhat így! Marcsira persze, hogy nem haragszom, inkább ...Tovább a teljes történethez » -
mi vár rám ?
Téma címkék: HepatitisKedves Marcsi! Én azonnal, hosszú levélben válaszoltam Neked. Azóta folyamatosan jön egy "automatikus válasz" tárgyú, üres levél. Erről érdeklődtem. Már 5-ször jött meg. Van, hogy a neved is ott van, van, hogy csak az email címed. Fogalmam sincs, ...Tovább a teljes történethez » -
Hármas kombináció - A minisztériumi sajtótájékoztatóról jelentjük
Téma címkék: HepatitisSzia Nóra! A 140 főt 2010 nyarán választották ki, tehát nyár végén, ősz elején kezdték el Ők a 3-t. Ők nem kisérletiek, mert az már sokkal előbb volt. A 140 főt ajándékba adta a gyógyszergyár, mivel késett az OEP befogadás, s ezzel egy nagy ...Tovább a teljes történethez » -
Hármas kombináció - A minisztériumi sajtótájékoztatóról jelentjük
Téma címkék: Hepatitis, Sziasztok! Amiatt, hogy mikor kezdődik pontosan az F/4-ek kezelése, és mikor jöhetnek az F/3-ok és a soron következő "Generáció", ne aggódjatok. Arról itt ídőben adok/adunk tájékoztatást. Valamint arról is, hogy miként alakul a hatékonysági %?! A ...Tovább a teljes történethez » -
Hármas kombináció - A minisztériumi sajtótájékoztatóról jelentjük
Téma címkék: HepatitisSzia Nóra, és a Többiek! Ebben a kód dologban igazad van. Persze, előbb, vagy utóbb mindenki sorra kerül! Én ennél a sorrendiségnél jobban félek attól a kitételtől, hogy "eredményességi" index. Ha nem jön be a kezelések során az a szép %, amiről ...Tovább a teljes történethez » -
mi vár rám ?
Téma címkék: HepatitisSzia Marcsi! Ilyen ÚJ esetben lassabbnak tűnhet az ídő múlása, mert már szeretnél bíztosat tudni. Az ismeretlentől jobban félünk, mint a biztos rossztól, aminek tudjuk a következményét, s reméljük, hogy valamilyen szinten befolyásolhatjuk a ...Tovább a teljes történethez » -
mi vár rám ?
Téma címkék: HepatitisÜdv Marcsi! Ez nagyon jó hír! Várjuk máskor is jelentkezésedet! Mindenkinek szép és jó napokat! Szeretettel: KlmáanTovább a teljes történethez » -
Hepatitis c
Téma címkék: HepatitisSzia Gabóca! Robika leveléhez írtál, de gondolom, hogy nekem akartál írni. Az emailom működik és sok levél érkezik naponta. Eléggé megnőtt a forgalom most a hír hallatán. Próbálkozzál! Vagy adjad meg a tiédet, s akkor én írok. A májátültetést az ...Tovább a teljes történethez » -
Hármas kombináció - A minisztériumi sajtótájékoztatóról jelentjük
Téma címkék: HepatitisSzia Nóra! Szerintem Panzer nem erre volt kiváncsi, ezt a módszert tudjuk. Arra gondolt szerintem, hogy nyílvános lesz-e a lísta, mint már sok betegség kezelésekor az, s ehhez hozzáférhetünk-e? Vagyis, valóban az arra "érdemesek" kezdhetik-e el? Én ...Tovább a teljes történethez » -
Hármas kombináció - A minisztériumi sajtótájékoztatóról jelentjük
Téma címkék: HepatitisSzia Panzer! Jó a kérdés! Ilyenekre gondoltam az előző levelemben, hogy továbbra is legyünk résen, és az érdekvédelemben ne álljunk meg. Felteszem az első alkalommal a kérdést, és megírom a választ. Üdv: KlmáanTovább a teljes történethez » -
Hármas kombináció - A minisztériumi sajtótájékoztatóról jelentjük
Téma címkék: HepatitisÜdv Nektek! Sokat dolgoztunk az elmúlt fél évben, s mint arról már írtam, volt még ötlet a tarsolyban. Hála Isten, megvan a győzelem, s nem kellett tovább menni! Most jöhet a gyógyulás és a részletek finomítása. Írjátok meg, hogy milyen ötletetek ...Tovább a teljes történethez » -
Hármas kombináció - A minisztériumi sajtótájékoztatóról jelentjük
Téma címkék: HepatitisNa! Akkor tényleg győztünk! Mielőbbi gyógyulást az első körbe kerülőknek, és reményünk szerint majd a többieknek is. Üdv Nektek és egyben áldott Karácsonyt Mindenkinek!!!!!!!!!!! Szeretettel: KlmáanTovább a teljes történethez » -
Fellélegezhetünk? Sajtótájékoztatót tart a Minisztérium a Hepatitis C terápiáról
Téma címkék: HepatitisHurrá!!!!!!!!!! Várjuk a részleteket! Üdv Mindenkinek egy vidámabb napon! Szeretettel: KlmáanTovább a teljes történethez » -
Fellélegezhetünk? Sajtótájékoztatót tart a Minisztérium a Hepatitis C terápiáról
Téma címkék: HepatitisHurrá!!!!!!!! Várjuk a részleteket! Jó kedvű és örömteli napokat Mindenkinek! Üdv: KlmáanTovább a teljes történethez » -
Hepatitis c
Téma címkék: HepatitisÜdv Miértis! Egy Weborvos cikk szerint, és belső körben "hallásból" azt tudjuk, hogy megkaptuk, de még várjuk a Közlönyben való megjelenést. Azért írtam, hogy "nem szeretném elkiabálni". E hétre szerveztük a következő akciót, ami elég ütős lett ...Tovább a teljes történethez » -
mi vár rám ?
Téma címkék: HepatitisÜdv Neked Marcsi2029! Nagy szeretettel köszöntünk itt a klubban! Nagyon jó helyen Vagy! Kell a kibeszélési lehetőség, a megosztás, s a válaszként a segítség és a bíztatás. Nem akarom ismételni magamat. Ezt a klubot én indítottam el, ezért ...Tovább a teljes történethez » -
Idült májgyulladás - demonstráció az új gyógyszer befogadásáért
Téma címkék: HepatitisSzia Kedves Andris! Örülök, hogy örülsz! Tényleg jó ez a csapat! Jó olyanokkal beszélgetni, akik értenek. Köszi a gratulációt. Jó menet volt. A család ritkán kapja el, de azért le kell ellenőrizni! Persze, a továbbiakban fokozottabban kell vigyázni, ...Tovább a teljes történethez » -
Idült májgyulladás - demonstráció az új gyógyszer befogadásáért
Téma címkék: HepatitisÜdv Andris! Köszöntünk a klubban! Írjál még Magadról! Mióta vagy beteg? Melyik virusod van? Volt-e már kezelésed? Itt írom meg, hogy "zöld" útat kapott a 3-as kombináció! Győzelem! Készüljenek az F/4-ek, mert Nekik lesz először felajánlva. Aztán ...Tovább a teljes történethez » -
Hepatitis c
Téma címkék: HepatitisÜdv Robika! Egy évi kezelés velejárója a vérkép romlás. Persze, ha ez vészes, akkor csökkentik az adagot, vagy ki is szoktak hagyni 1-2 hetet, és az alatt tud rengenerálódni a szervezet. Ha már ennyire a végén vagy, akkor már ki kell tartani! Mi ...Tovább a teljes történethez » -
Megmosolyogtató tévhitek a megfázásról - Játék!
Üdv ! Az én Anyukámékat megfázáskor, köhögéskor úgy gyógyították, hogy a mellkasukat, nyakukat alaposan bekenték disznózsírral. Majd tiszta gyolcsot-(lenből vagy pamutból szőtt finom, fehér vászon)-egy edényben elhamvasztottak és ezt a hamut ...Tovább a teljes történethez » -
Teszt 1 - hamarosan töröljük
Téma címkék: HepatitisSziasztok! Örülök, hogy meg van a baj forrása és oka! Sorstársak! Tehát, nagyon figyeljünk arra, hogy a CÍMKE azonos legyen! Hepatitis! Ha valakinek hírtelen nem ugrik be, akkor nézzen oldalra, és a "Népszerű témák, közösségek" címszó alatt ...Tovább a teljes történethez » -
Teszt 1 - hamarosan töröljük
Téma címkék: HepatitisÜdv! Működik! Nagyon jó! Köszönjük! KlmáanTovább a teljes történethez » -
Teszt 1 - hamarosan töröljük
Téma címkék: HepatitisÜdv Várószoba2! Megkaptam a jelzést! Így most jó! Örülök! Sorstársak! Reagáljatok Ti is! Reméljük, hogy megint a "régi" lesz az oldal! A többi betegklub nem jelez? Én eddig-pár héttel ezelőttig- kaptam jelzést a depresszió, a fűlzúgás és az ...Tovább a teljes történethez » -
Felszólalásom az október 12-i demonstráción.
Téma címkék: HepatitisÜdv Várószoba2! Köszönjük a tesztelést! Nagyon izgatottan várom, hogy ezt, vagyis az én hozzászólásomat megkapják-e a Sorstársak? Sorstársak! Ne fogjátok vissza magatokat, reagáljatok! Reméljük, vissza jön az élet és a "pergős" levelezés közénk! Üdv ...Tovább a teljes történethez » -
HOGYAN JUTOTTAM EL IDÁIG
Téma címkék: HepatitisKedves Sorstársak! Itt valami "kapcsolat" probléma van a rendszerben! Anamari 2 és fél éve irta ezt a történetet. Most nincs értelme erre a levélre válaszolni, mert a helyzete már más, de ezt majd Ő elmeséli ha akarja. Különben, ha megnézitek a ...Tovább a teljes történethez » -
3-as kombinációs kezelés
Téma címkék: HepatitisKedves AA66! Üdv Neked itt közöttünl! Bátran kérdezz, panaszkodj és meséljél a gondodról! Azért van a klub, hogy segítsünk egymásnak. Ha van kedved, energiád akkor gyere majd el a VIMOr összejövetelére, ahol személyesen is találkozhatsz ...Tovább a teljes történethez » -
Döbbenet és várakozás
Téma címkék: HepatitisSzia Szesze! Én is azt tanácsolom, hogy ne hagyjad Magadat! Emiatt nem küldhetnek el! Ha eü. dolgozó Vagy, akkor jár a 100% táppénz! A Sz. Lászlóban érdeklődj a jogaid felöl is! Dr Horváth Bála ügyvéd foglalkozik a mi kártéritéseinkkel. Ő is minden ...Tovább a teljes történethez » -
Tünet mentes hepatitis C
Téma címkék: HepatitisÜdv Nóra és a Többiek! Én voltam a Társad a deminstráción. Igazad van, hogy remélni kell a legjobbakat! Valóban, jól haladnak a tárgyalások. Higgyétek el, hogy hamarosan megkapjuk! A mi krónikus bajunknál egy-két hónap még nem vészes, és ha szépen ...Tovább a teljes történethez » -
várom a kaszást
Téma címkék: HepatitisSzia Árvácska! Köszöntelek a klubban! Én is kérem, hogy írjad meg a történetedet, mert így elég hézagos az amit megosztottál velünk, s így hozzá sem tudunk szólni, nem tudjuk, hogy miben tudnánk segíteni? Szivesen veszem, mint másoktól is, ha írsz a ...Tovább a teljes történethez » -
Tünet mentes hepatitis C
Téma címkék: HepatitisÜdv Sipike! Szeretettel köszöntelek jó kis csapatunkban! Most egy kicsit "takarékon" haladunk, mert nem tudni mi okból, a "gazdáink" variáltak valamit a honlappal. Egyrészt jobb lett, de a hírlevél hol jön, hol nem! Emiatt már többször szóltam ...Tovább a teljes történethez » -
egyenlő bánásmód?
Téma címkék: HepatitisKedves MamOka! Dr Horváth Béla ügyvéd Bp-en, aki már nagyon sok HCV-s Sorstársunknak segített. Ha lehet, elintézi a kártéritést, de mindenképpen pontos tájékoztatást ad a lehetőségekről, és a jelenlegi jogi álláspontról. Tudomásom szerint, nincs ...Tovább a teljes történethez » -
A HCV újabb bekebelezettje
Téma címkék: HepatitisÜdv Zsazsa! Szeretettel köszöntelek a klubban! Nagyon jó helyre kerültél! Jó csapat vagyunk. Itt már vannak "törzs-tagok" akik ismerjük egymást személyesen is. Törzs-tag pedig az lesz, aki akar! Ír azokra a magán email cimekre, amiket megadunk, vagy ...Tovább a teljes történethez » -
Idült májgyulladás - demonstráció az új gyógyszer befogadásáért
Téma címkék: HepatitisÜdv Sorstársak! Nagyon kérünk mindenkit, hogy jöjjön a tüntetésre! Hozzatok el minden éríntettet, akinek köze van Hozzátok! Családtagokat, rokonokat, barátokat, orvosaitokat és az ápolókat, stb. stb, s mindenkit, akit meg tudtok szólítani, hogy ...Tovább a teljes történethez » -
Idült májgyulladás - demonstráció az új gyógyszer befogadásáért
Téma címkék: HepatitisÜdv Sorstársak! Nagyon kérünk mindenkit, hogy jöjjön a tüntetésre! Hozzatok el minden éríntettet, akinek köze van Hozzátok! Családtagokat, rokonokat, barátokat, orvosaitokat és az ápolókat, stb. stb, s mindenkit, akit meg tudtok szólítani, hogy ...Tovább a teljes történethez » -
Egy teljes élet.....
Téma címkék: HepatitisÜdv Széplaki, gyógyult Sorstárs! Nagyon köszönjük, hogy gyógyultan is közösséget vállalsz velünk és látogatod a klubot! Nagyon köszönjük bíztató és reményt adó soraidat! Azt szeretném kérni Tőled, hogy hozzászólásodat alakítsad át TÖRTÉNETTÉ! Ez ...Tovább a teljes történethez » -
Hármas kombináció
Téma címkék: HepatitisÜdv Kobak! Nagyon sajnálom, hogy nem tudtad végigvinni ezt a kezelést! A mi városunkban nagyon jó a visszhangja. 7-en kezdték el. Egy abbahagyta 4 hét után. A többi közül csak 1 nem lett pozítiv, a többi igen. Most már mindenki befejezte és éppen ...Tovább a teljes történethez » -
döbbenet
Téma címkék: HepatitisKedves Leander! Nagyon el Vagy keseredve. Jó, hogy itt Vagy közöttünk-legalább!!! Teljesen értelek!! Neked is azt mondom, hogy legyél ott szombaton (2012.09.08.10 óra), a VIMOR-on és harcoljál a jogodért! Jelenleg 14 milliós virusszámmal vagyok, de ...Tovább a teljes történethez » -
Élő halott
Téma címkék: HepatitisSzeretettel köszöntelek itt a Klubban SORSTÁRS! Nagyon el vagy keseredve. Persze, ha itt maradsz velünk, akkor majd látsz Te még pozítívabban is-remélem! Látod, hogy szegény Anamary hogy van? Ez nagyon szomorú! El kell neki menni a májátültetésre! ...Tovább a teljes történethez » -
Egy teljes élet.....
Téma címkék: HepatitisÜdv Mónika13! Nagyon szomorú az eseted, de nem reménytelen! Van megoldás! Most is éppen azon vagyunk a VIMOR-ban, hogy mielőbb elérhető legyen mindenkinek a 3-as kombinációs kezelés, ami nagyon szép gyógyulási esélyt ad! Pont azért kell elmenni ...Tovább a teljes történethez » -
Életet adtam, és veszítettem talán ?
Kedves Sorstárs! JUNIOROMSZ80! Nagyon remélem, hogy ott lesz a VIMOR szombati, 8-i rendezvényén, és megkapja a megnyugtató választ! Ha valami ok miatt nem tud elmenni, akkor írjon nekem magánban és elmondom a teendőket. Ha van energiája és kedve, ...Tovább a teljes történethez » -
Hogyan vigyázhatunk a családtagjainkra?
Téma címkék: HepatitisÜdv Saniiitas! Én eddig csak csekken fizettem, de megpróbálom megszerezni. Találkozunk a Világnapon? Minden jót kívánok szeretettel: KlmáanTovább a teljes történethez » -
Hogyan vigyázhatunk a családtagjainkra?
Téma címkék: HepatitisKedves Somamama! Kedves Sorstársak és Hozzátartozók! Azért itt is válaszolok, mert akkor a többiek is olvashatják! Arról van szó, mint ez ismeretes, hogy a jelenlegi új kezelés, a 3-as kombináció, csak egy egyszeri, "reklám" akció, a gyógyszergyárak ...Tovább a teljes történethez » -
Hogyan vigyázhatunk a családtagjainkra?
Téma címkék: HepatitisKedves aggódó Gyermek! Én is szívesen beszélgetek Veled. Történeteimet és hozzászólásaimat elolvashatod itt a honlapon, azért most nem akarom ismételni magamat. Nagyon hívlak Benneteket és MINDENKIT a Hepatitis Világnapra, ahol "képbe" kerülhetsz, ...Tovább a teljes történethez » -
Én is Hepatitis-es vagyok!!!!
Téma címkék: HepatitisSzia Nővér62! Örülök, ha eljössz és megismerkedhetünk! Semmit sem kell tenni, csak eljönni! Reggel 9-kor lesz egy közgyülés, amit időnként Egyesületeknek kell tartani, s 10-kor az összejövetel. Ha tudsz, akkor gyere már 9-re! Te Vagy aki régen is ...Tovább a teljes történethez » -
Én is Hepatitis-es vagyok!!!!
Téma címkék: HepatitisSzeretettel üdvözöllek kedves Sorstárs Zsiga közöttünk! Gyere el a VIMOR-ba 2012. 03. 31-én 9 órára! Ott lehet beszélgetni, kérdéseket feltenni, előadást hallgatni! Személyes címemre is szívesen várom a leveledet: dolgozznet@gmail.com Üdv és minden ...Tovább a teljes történethez » -
Anyja fia!
Téma címkék: HepatitisÜdv Levi01! Szeretettel köszöntelek Benneteket a klubban! Ahogyan olvashatod, a mellékhatások enyhítésére van némi mód, de arról előre kár tanácsot adni, mert nem is biztos, hogy mi jön elő. A kártérités! Mindenképpen meg kell próbálni, s már akkor ...Tovább a teljes történethez » -
Férjem hepatitis c-s
Téma címkék: HepatitisÜdv Anci és a Párod! Szeretettel köszöntelek itt a klubban! Gyertek majd el a májegyesületbe is( VIMOR--ba),, és ott jó előadásokat lehet hallani és sok felmerülő kérdésetekre kaphattok választ. Másrészt, találkozhattok velünk, Sorstársakkal is! Az ...Tovább a teljes történethez » -
Félek, segitsetek!
Téma címkék: HepatitisSzia Madidiana! Üdv Neked itt közöttünk a klubban! Ha elolvasod a régebbi írásokat, nagyon sok ötletet, biztatást kaphatsz. Az alább említett silamarin, egy hatóanyaga a MÁRIATÖVIS-nek. Ez több néven, és más-más kiszerelésben kerül forgalomba egy ...Tovább a teljes történethez » -
Férjem hepatitis c-s
Téma címkék: HepatitisSzia JPAndi! Nagyon szeretnék már segíteni! Várom leveledet az email címemre! dolgozznet@gmail.com Üdv Nektek: KlmáanTovább a teljes történethez » -
Férjem hepatitis c-s
Téma címkék: HepatitisÜdv JPAndi! Nagyon várom kérdéseidet, vagy csak egy jelzést az alább megadott magán email cimemre, hogy bővebben, és személyeset tudjak írni Nektek. Annyit itt is válaszolok, hogy Szekszárd nagyon jó hely a HCV-s betegeknek. Nagyon jó egyesület ...Tovább a teljes történethez » -
Gyermekem !
Téma címkék: HepatitisÜdv Bianka! Szeretettel köszöntelek közöttünk. Nem kell pánikolni! Az biztos, hogy valamivel nagyobb az esély a májrákra, mint "egészséges" májú ember esetében, de egyáltalán nem biztos, hogy Te abban halsz meg! Van kezelés, ami még meg is ...Tovább a teljes történethez » -
Férjem hepatitis c-s
Téma címkék: HepatitisSzeretettel köszöntünk Benneteket a klubban! Gondolom, hogy egy-két hozzászólást és történetet már elolvastatok. Ha nem, akkor tegyétek meg! Azt, hogy kap-e kezelést vagy nem, az majd a köv. vizsgálat után derül ki. Ha semmi károsodás nincs és ...Tovább a teljes történethez » -
3. kezelés hepatitis-re
Téma címkék: HepatitisÜdv Nővér62! Isten hozott közénk, na meg a közös baj. Itt "értő fülekre találsz", és barátokra. A kezelést el kell kezdeni, ha felajánlják. Virusszámot mindenképpen kell nézni amikor elkezdődik. Ha nem szólnak, vagy nem látod bíztosnak, akkor bátran ...Tovább a teljes történethez » -
Tanacstalansag
Téma címkék: HepatitisKedves SORSTÁRSAK! Köszi Anamary a jókívánságot! Én is kívánok Mindannyiunknak sikeresebb, békés és minél egészségesebb ÚJ ÉVET!!! Kívánok továbbra is sok Barátot, mert Ők könnyítik az ember mindennapi terhét. Kívánok továbbá rendes, türelmes és ...Tovább a teljes történethez » -
Tanacstalansag
Téma címkék: HepatitisIsten hozott Andrea! Elhíszem, hogy rosszul érintett az a hír, hogy mégis van Benned C. Ahogy már egyszer kibírtad a kezelést akkor nem lesz ez másként ezután sem! Az új kezelés ami 3 gyógyszer kombinációja nagyon hatásos. Azok fogják kapni, akiknek ...Tovább a teljes történethez » -
Hepatitis C
Téma címkék: HepatitisSzia Valaki, Gyógyult hcvs, és a többi Sorstárs akik együtt voltunk tegnap! Jó volt találkozni, beszélgetni megosztani tapasztalatainkat! Jó olyan helyen lenni és olyan emberekkel "eszmét" cserélni, aki ért és megért! Kivánok Nektek és Mindenki ...Tovább a teljes történethez » -
Hepatitis C
Téma címkék: HepatitisIsten hozott a klubban Pancsa52 Sorstárs! Kár, hogy nem jöttél el tegnap, mert sok kérdésedre kaphattál volna feleletet, és megismekedhettél volna velünk! Gyógyult és nem gyógyult, sok mellékhatással kinlódó és kevéssel beérő Sorstárs jött össze ...Tovább a teljes történethez » -
Ne adjátok fel!
Téma címkék: HepatitisSzia Pancsa52! A lényeg, hogy kezelés alatt Vagy és remélhetőleg utoljára! Kivánom, hogy szabadulj meg a kis "betolakodóktól" mielőbb!!! Várjuk további beszámolódat, hogyan viseled a kezelést, milyenek az eredményeid és milyen a közérzeted?! Kár, ...Tovább a teljes történethez » -
Találkozás hepatitsben szenvedőknek
Téma címkék: HepatitisÜdv Sorstársak! A pár perccel ezelött kelt levelemben, ami a VIMOR meghívásról szól, rosszul írtam a találkozás házszámát.Üllői u. 7. Gondolom, aki eljön, van annyira okos és körültekíntő, hogy megnézi, hol is van ez a F.Páva hotel, de így már ...Tovább a teljes történethez » -
Találkozás hepatitsben szenvedőknek
Téma címkék: HepatitisMeghívó! Kedves Sorstársak! Gyertek el szombaton 2011. 12. 03-án, de. 10 órakor, a VIMOR (Vitusos Májbetegek Országos Egyesület) következő összejövetelére! Helyszin: Bp.Fehér Páva Hotel, Üllői u.192. Előadó: dr Gazdag Gábor Előadás címe: Az" ...Tovább a teljes történethez » -
Ne adjátok fel!
Téma címkék: HepatitisSzia BBBBB1980! Az jó, hogy nincs baj a májadban kötőszövetileg. Remélem minden jóra fordul az egészségedet illetően, hiszen minden meg van hozzá: jó a májad, kicsi a vírusszám és van nagy akaratod és híted a gyógyulásban! Kivánom, hogy továbbra is ...Tovább a teljes történethez » -
Ne adjátok fel!
Téma címkék: HepatitisÜdv bbbbb1980! Nagyon érdekes amit írtál.Én még nem hallottam eddig senkit, hogy természetes úton szabadult meg a virustól és gyógyult meg. Előfordulhat, hogy ez lehetséges, nem tudom? Jó lenne, mert a kezelés nem mindenkinek jó. Az lehet, hogy a ...Tovább a teljes történethez » -
Nemi erőszak...
Téma címkék: Hepatitis hpv b nemi erőszakSzia Iluska! Igazad van, hogy erős akarsz lenni és küzdesz! Valószinű, hogy a családot is megvizsgálják, de jobb, ha tisztán láttok! Írjál máskor is, ha lesz új eredményed, vagy beszéltél orvossal. Azért is jó, ha beszámolsz, mert itt sokkal több a ...Tovább a teljes történethez » -
Nemi erőszak...
Téma címkék: Hepatitis hpv b nemi erőszakÜdv Iluska! Igaza van Anamarynak, hogy visszafelé már nem lehet semmit tenni! Szomorú ami Veled történt. Ha szükséges a kezelés, akkor el kell kezdeni! A B virust könnyebb kigyógyítani, mint a C-t. Annak örúlj, hogy nem haltál bele! A B tud cifra ...Tovább a teljes történethez » -
Nem tudom minden olyan más...
Téma címkék: HepatitisKedves Ági! Üdv Neked Sorstárs!Ha már igy jártál, akkor jó helyen Vagy, ahol nagy szeretettel köszöntünk! Nagyon kell biznod és elkezdeni a kezelést! Más gyógymód nincs, tehát nincs min gondolkodni! Tőbbször kérdeztem már, de újra felteszem a ...Tovább a teljes történethez » -
Hinni kell....
Téma címkék: HepatitisÜdv Neked Meszi1954! Köszi, hogy megosztottad velünk "pozitiv" örömödet! Nagyon jó hallani, hogy vannak gyógyult esetek! Rendes Vagy, hogy ilyen régóta gyógyultként is figyelemmel kiséred a még beteg Sorstársak írásait. Kivánom Neked nagy ...Tovább a teljes történethez » -
Hepatitis Világnap
Téma címkék: HepatitisÜdv Mindenkinek! Talán sikerült a meghívót feltenni.klmáanTovább a teljes történethez » -
Hinni kell....
Téma címkék: HepatitisSzia Gyógyult! Sziasztok Sorstársak! Jó, hogy feltetted a meghívót. A mi egyesületünk is meg lett híva, igy 4 fővel képviseljük a többieket is. Nagyon várom, és kíváncsi vagyok a Napra, és az eredményrsségre. Ugy tudom, hogy arról is lesz szó, hogy ...Tovább a teljes történethez » -
Betegségem története
Téma címkék: Hepatitis rheumatoid arthritisKedves Pimpa9! Remélem a 12. heti vizsgálat jót fog mutatni! A hólyagos száj és torok nagyon kellemetlen! Azt nem írtad, hogy járul-e hozzá íz érzék zavar, mert akkor más a javaslat. Megínt megírom a személyes elérhetőségemet, s akkor részletesebben ...Tovább a teljes történethez » -
Hinni kell....
Téma címkék: HepatitisÜdvözlet Strelicia! Nagyon örülök Neked! Örülök, hogy sikeres kezelés ellenére gondolsz a Sorstársakra, és annak is, hogy megírtad pozitiv történetedet. Ahogy írod, te is "élveztél" pár mellékhatást, de tudtál és akartál is gyógyulni és csak előre ...Tovább a teljes történethez » -
Félek, segitsetek!
Téma címkék: Hepatitisüdv Neked! Nagyon szívesen beszélgetek Veled. Úgy általánosságban is lehet beszélni a mellékhatásokról, de ezt megteszi a gyógyszeren lévő útasítás és a brossura amit kaptál. Email cimemre irjál és akkor személyesebben tudunk kommunikálni.: ...Tovább a teljes történethez » -
Félek, segitsetek!
Téma címkék: HepatitisKedves di1970! S a többi Sorstársam! Nagyon kérek Mindenkit újból, hogy ne riogassátok a Sorstársakat! Lassan eljutok odáig, hogy megbánom, hogy létrehoztam ezt a klubot. Én segíteni akartam. Milyen kérdés az, hogy "hány orvos erősítette meg"? Ez a ...Tovább a teljes történethez » -
Félek, segitsetek!
Téma címkék: HepatitisÜdv Sorstársam! Nagy szeretettel köszöntelek a klubban! Ha már igy jártál, akkor örülj, hogy ránk találtál, találtatok, hiszen itt értjük egymást! Igaz, hogy a mellékhatások másként, más erősségben hatnak a különböző szervezetekre, de a sok ...Tovább a teljes történethez » -
hepatitis B
Téma címkék: HepatitisÜdv Neked Koala Sorstárs! Csatlakozom az elöttem szólókhoz. A kezelés az egyetlen esély a vírus kimenetelére, vagy a gyulladás csökkentésére. Igy el kell fogadni,s lehetőleg végig is csinálni! S ami a nagyon fontos, hogy bízni a síkerben! Nagyon ...Tovább a teljes történethez » -
Hepatitis C virus okozta krónikus májgyulladás.
Téma címkék: HepatitisKedves Sorstársak! Mint a hepatitis klub létrehozója, felelősséget érzek a történetek alakulásáért. Miről is beszélek? Azért jó, hogy van ilyen fórum, mert megoszthatjuk véleményünket, gondjainkat és bízhatunk abban, hogy értő fülekre találunk. ...Tovább a teljes történethez » -
Lehet még lassabb és bürokratikusabb a magyar eü??
Téma címkék: fertőzés gondozás gyógyítás SzalmonellaÜdv XY! Érdekes, hogy ezt több, mint 2 éve írtam. Azt hittem, hogy tömegével jönnek a hozzászólások, de nem igy volt. Örülök, hogy valaki reagált rá! Nem találom a 302-es parcella c. írást. Minden jót kívánok: klmáanTovább a teljes történethez » -
Betegségem története
Téma címkék: Hepatitis rheumatoid arthritisSzia Pimpa! Üdv duplán Sorstárs! Hát, nem irigyellek! Valószinű, hogy ez a HCV már egy jó régi ügy és annak a szövődménye a RA .Aki évtizedek óta hordozza a vírust, az elöbb-utóbb autóimmun beteg lesz. Ha nem elöbb, akkor pont az interferon kezelés ...Tovább a teljes történethez » -
Hepatitis betegklubb
Szia Gabi! Sziasztok Többiek! Szeretettel köszöntünk a klubban! Debrecenben nincs májbetegeknek klubja, de lehet csinálni! A legközelebbi Neked Budapest, de az elég gyatrán müködik. Sajnos nem beteg, de nem is májszakorvos vezeti, ezért nem is igazi ...Tovább a teljes történethez » -
Bizakodás.
Téma címkék: HepatitisÜdv hm1962! Szeretettel köszöntünk a klubban! Nem könnyü a 3. kezelés kapcsán dönteni, amikor tudott, hogy egyre kisebb a gyógyulás esélye a többedik kezelés esetén. A kisebb, viszont nem 0! Itt van a bizodalomra az ok, hogy miért ne kerülnél be ...Tovább a teljes történethez » -
HOGYAN JUTOTTAM EL IDÁIG
Téma címkék: HepatitisSziasztok! Megtaláltam a másik előadást a pszichikai problámáról.. A 13. Májnapon, 2008.05.09-én volt: Előadó: Dr Gazdag Gábor:Májbetegségek és az interferon kezelés pszichikai vonatkozásai. Az előadásának itt kivonata olvasható, de érdekes. ...Tovább a teljes történethez » -
HOGYAN JUTOTTAM EL IDÁIG
Téma címkék: HepatitisSzia e39f28, Új Sorstárs! Szeretettel köszöntünk a klubban! Sajnos az egész HCV kezelés " gyerekcipőben járásához" tartozik ez a téma is, amit felvetettél. Igazából, a kezelés protokoljához hozzátartozik egy önkitöltő pszichikai teszt, ami alapján a ...Tovább a teljes történethez » -
Hepatitis C
Téma címkék: HepatitisPiciOO! Mi van Veled? Örülök, hogy alakul a klub!Szép és jó ötletnek tartom, hogy egymás között is van igény a kommunikálásra, barátkozásra! Ez azért is jó, mert igy még igazabb, és hitelesebb az egész, ha névvel, e-mail cimmel is felvállaljuk a ...Tovább a teljes történethez » -
HOGYAN JUTOTTAM EL IDÁIG
Téma címkék: HepatitisSZIA! Megkaptam. Remélem, már Te is az én válaszomat! Várom hívásodat! Szép vasárnapot kívánok neked és a Többieknek is! Üdv: klmáanTovább a teljes történethez » -
HOGYAN JUTOTTAM EL IDÁIG
Téma címkék: HepatitisSzia Anamary! Én megadtam egy sima e-mail cimet, amire tudsz irni.( dolgozznet@gmail.com). Erre a saját e-mail levelezőrendszeredből tudsz irni. Milyen lev. rendszerben Vagy? Ha neked ilyen nincs, akkor kérjél meg valakit, hogy az övéből írhassál. A ...Tovább a teljes történethez » -
HOGYAN JUTOTTAM EL IDÁIG
Téma címkék: HepatitisSzia Anamary! Az általam megadott e-mail cimet néztem meg először, hogy írtál-e, hogy tudjunk személyesen is beszélni. Persze, ha ugy nem akarsz, akkor én nem eröltetem. A klub, egyrészt ez itt, valamint az, hogy találkozzunk személyesen. Arra ...Tovább a teljes történethez » -
HOGYAN JUTOTTAM EL IDÁIG
Téma címkék: HepatitisSziasztok! Most olvasom az InforMed Hírlevélben, hogy a magyar "aranycsapat" 1954-ben azért vesztette el a világbajnokságot a németek ellen, mert a németek valamivel, és nem kellően fertőtlenített túvel lettek injekciózva, és hamarosan 3-an meg is ...Tovább a teljes történethez » -
Hepatitis C virus okozta krónikus májgyulladás.
Téma címkék: HepatitisSzia Anamary! Nagyon meghatott a történeted. Szerintem, az időpontok nem passzolnak. A kezelést 2006-ban kaptad? Nagyon elkeseríthetett Téged, hogy újra visszajött a virus, de bíznod kell, hogy most JOBBAN kimegy!!! Ha cirrózis van az "komoly", és ...Tovább a teljes történethez » -
Hepatitis C
Téma címkék: HepatitisSzia PiciOO! Örülök, hogy tetszett a randi ötletem. Én 230 km-re lakom Pesttől, de időnként előfordulok. Ahogy tudom, hogy megyek, igérem, időben jelzem. Valószinű, hogy még ebben a hónapban. Más! A leszázalékolásnál tényleg észnél kell lenni! S az ...Tovább a teljes történethez » -
Hepatitis C
Téma címkék: HepatitisSzia PiciOO! Örülök, hogy szerezhettem egy kis örömet, s egy kis segítséget az infókkal. Arra gondoltam, hogy jó lenne egy klubbtalálkozót tartani egyszer, hogy személyesen is tudjunk beszélgetni. Mi erről a véleményed, véleményetek? Nem gondolok ...Tovább a teljes történethez » -
Hepatitis C
Téma címkék: HepatitisSzia PiciOO! Ugy nézem, duplán vagyunk sorstársak! Éppen tegnap mondtam az orvos szomszédasszonynak, hogy mennyire nem akarnak a szakorvosok szembenézni a mellékhatásokkal. Persze, ha állandóan csak azt mondják, amit Te is leirtál, hogy "szinte" ...Tovább a teljes történethez » -
Most már biztos, hogy Hepatitis
Téma címkék: HepatitisSziasztok! Irtam pár sort, és kiváncsi vagyok Rátok, Nővérkemiiskolc! Lehet, hogy nem jó helyre irtam, mert az én nevemnél léptem be. Egy kicsit bonyolult nekem ez a levelező oldal. Miért nem lehet sorba látni, és ha olvasni is akarom az összes ...Tovább a teljes történethez » -
Hepatitis C virus okozta krónikus májgyulladás.
Téma címkék: HepatitisSziasztok! Tegnap láttam, hogy új kezelési mód van a HBV-ra. Akit ez érint, nézzen utána! Az Informeden láttam, de nem tudtam belépni.-sajnos. NővérkeMiskolc! Hogy Vagytok? Vérkép, étvágy stb.? Hányadik hónapnál tartatok? Szombaton volt Vimor ...Tovább a teljes történethez » -
Egy életre megváltozott minden mikor cukorbeteg lettem
Téma címkék: CukorbetegségMegakadt a szemem Nomcsika történetén. Mint szülő, sajnos nekem is van egy történetem a cukorbetegségről. 1993 tavaszán a 4 gyerekemből a 2., aki akkor 12 éves kislány volt egyre többet ment wc-re, fáradékony volt, és lett egy seb az arcán ami nem ...Tovább a teljes történethez » -
Hepatitis C virus okozta krónikus májgyulladás.
Téma címkék: HepatitisÜdv Mindenkinek! Köszi az érdeklődést Nővérkemiskolc! A szenvedést szó szerint értettem, mert borzalmasan megviselt a kezelés. A legkellemetlen, szinte elviselhetetlen mellékhatás az égtelen nyálkahártya szárazság mindenhol ahol ilyen létezik. ...Tovább a teljes történethez » -
Hepatitis C virus okozta krónikus májgyulladás.
Téma címkék: HepatitisKedves Andrea! Köszi a gyors reagálást írásomra. Nagyon sokat kell még tenni a közvélemény, de az eü-ben dolgozók tájékoztatására! S azt hiszem, ez elsősorban a "szakmának" a feladata és kötelessége! Teljesen értem miről beszélsz! 2 hete volt egy ...Tovább a teljes történethez » -
Az alvászavar csak antidepresszánssal kezelhető?
Téma címkék: Alvászavar DepresszióKedves Sorstárs! Kösz, hogy újra irtál. Hála Isten én nem vagyok jártas az antidepis gyógyszerekben. Különben én is Xanaxot és Stilnoxot ettem. Mint irtam, nálam tényleg elsősorban a kezelés mellékhatása volt a nem alvás oka. Persze ezt ki kellet ...Tovább a teljes történethez » -
Hogyan oldhatnám meg gyerekkorom óta tartó alvásproblémámat?
Téma címkék: AlvászavarKedves Zsike! Én is irtam az alvásgondomról, s abban emlitettem, hogy megyek a SOTE Alvásambulanciájára. Az ingyen van. Körzeti orvosi beutaló kell. Először van egy beszélgetés, Ott megkérdezték, hogy vállalnék-e egy müszeres vizsgálatot? Persze, ...Tovább a teljes történethez » -
Az alvászavar csak antidepresszánssal kezelhető?
Téma címkék: Alvászavar DepresszióKedves Rackett! Kőszönöm a hozzászólást. Örömmel jelentem, hogy leszoktam az altatókról és a nyugtatókról. Ahogy irtam 1-2 hetente hagytam el felváltva a tablettákat. Az idén talán csak 3.szor vettem be felet, és az is elég volt. Persze, hogy van ...Tovább a teljes történethez » -
Pszichés és depressziós eredetű alvászavar
Téma címkék: Alvászavar DepresszióSzia Sorstárs! Ezt élem át én is. Egy fél altatóval kezdtem 2 éve nyáron(29 év után, 5gyerek, és el lettem hagyva), de ugy éreztem, kellene valami "rendes"gyógyszer, ami egy kicsit könnyebbé teszi a napjaimat is! Vidékre jártam autóval tanítani, de ...Tovább a teljes történethez »
Ossza meg Ön is betegsége, felépülése történetét!
Olvassa el sorstársai sztorijait, csatlakozzon az Önt érdeklő betegségek közösségéhez, vagy keressen megbízható forrásokból.Legfrissebb hozzászólások
- Gyogyultnak Minősitve! - Vadnefelejcs 2024.08.12.
- Gyogyultnak Minősitve! - Kiskiraly 2024.04.06.
- “Biztos lehetsz benne, hogy mindig lesz tavasz, s a folyó újra folyni fog, amikor felenged a fagy. “ - tengerzugas 2024.03.04.
- “Biztos lehetsz benne, hogy mindig lesz tavasz, s a folyó újra folyni fog, amikor felenged a fagy. “ - nora51 2024.02.27.
- “Biztos lehetsz benne, hogy mindig lesz tavasz, s a folyó újra folyni fog, amikor felenged a fagy. “ - nora51 2024.02.20.
- Makara főorvos Úrtól kérdezem. Májműtét után! - tengerzugas 2024.02.18.
- “Biztos lehetsz benne, hogy mindig lesz tavasz, s a folyó újra folyni fog, amikor felenged a fagy. “ - tengerzugas 2024.02.14.
- “Biztos lehetsz benne, hogy mindig lesz tavasz, s a folyó újra folyni fog, amikor felenged a fagy. “ - tengerzugas 2024.02.14.
- “Biztos lehetsz benne, hogy mindig lesz tavasz, s a folyó újra folyni fog, amikor felenged a fagy. “ - nora51 2024.02.14.
- “Biztos lehetsz benne, hogy mindig lesz tavasz, s a folyó újra folyni fog, amikor felenged a fagy. “ - nora51 2024.02.14.
Legfrissebb történetek
- Makara főorvos Úrtól kérdezem. Májműtét után! - 2024.02.17.
- Kérdés Makara Doktor Úrhoz - 2024.02.10.
- "Biztos lehetsz benne, hogy mindig lesz tavasz, s a folyó újra folyni fog, amikor felenged a fagy. " - 2024.02.02.
- Gyogyultnak Minősitve! - 2024.01.16.
- Ünnepre meghívó! 20 éves a VIMOR! 10 éve az új kezelés! - 2023.11.18.
- MEGHÍVÓ a VIMOR Egyesület 20 éves születésnapjára - 2023.10.26.
- A nagy "sárkányfű"-átverés, avagy hogyan ne dőljünk be a csalóknak! - 2023.07.14.
- Ünnepi meghívó! 20 éves a VIMOR! 10 éves az új kezelés! - 2023.06.15.
- Segítség borderline személyiségzavarosoknak, depressziósoknak, lelki gondokkal küzdőknek - 2023.02.05.
- Segítség borderline személyiségzavarosoknak, depressziósoknak, lelki gondokkal küzdőknek - 2023.01.31.
Legfrissebb cikkek
- Januárban is vár a VIMOR Klub! - 2020.01.20.
- November 29. VIMOR Klub! - 2019.11.27.
- Augusztus utolsó péntekén várunk benneteket szeretettel! - 2019.08.27.
- Ha június, akkor Vimor Klub! - 2019.06.11.
- Vimor klub meghívó - 2019.04.02.
- Hepa B-s és C-s betegek figyelmébe ajánljuk – Meghívó - 2019.03.05.
- A február a VIMORRAl indul - 2019.01.24.
- Ünnepi hangolódás a VIMORRAL - 2018.12.04.
- Most kaptuk! Meghívó: 15 éves a VIMOR! - 2018.11.15.
- Ráérsz október 19-én? Várunk! - 2018.10.10.
Legfrissebb aktuális
- Ne felejtsetek el rendelkezni adótok 1%-ról! - 2020.05.11.
- A veszedelmes Hepatitis-C már gyógyítható! Éljen az ingyenes szűrés lehetőségével! - 2019.09.25.
- Egy ritka betegség, amely testünk kötőszöveteit érinti - június 29., a Scleroderma Világnapja - 2019.06.27.
- Figyeljünk a kullancsokra! - 2019.05.14.
- Kellemes Húsvétot Kívánunk! - 2019.04.17.
- Az orvostudomány sikertörténete - szeretne többet tudni a krónikus mieloid leukémiáról (CML)? - 2018.09.20.
- Éljen az ingyenes szűrés lehetőségével! A veszedelmes hepatitis C már gyógyítható! - 2018.09.13.
- Szeretne többet tudni a limfómákról? Kíváncsi a legújabb kezelési lehetőségekre? Szívesen találkozna betegtársakkal? - 2018.09.13.
- Áprilisra eltűnhet a májbetegek várólistája - 2018.03.05.
- INR mérés otthon - készülék javaslat - 2018.03.01.
Hívja meg ismerősét a várószobába!
Legaktívabb felhasználók
Népszerű témák, közösségek
+int pánik
1edül..
a hcv. hármas kezelésével kapcsolatban.
Alkoholizmus
Allergia
Alvászavar
Anorexia
Asztma
Bipoláris depresszió
Borderline
borderline személyiségzavar
Bppv
bulímia
Csontritkulás
Cukorbetegség
daganatos betegségek
Depresszió
Epilepszia
fejfájás
forgó jellegű szédülés
Fülzúgás
Ganglion
Hepatitis
hepatitis c
Lisztérzékenység
Magas vérnyomás
Mellrák
Meniere's szindróma
Méhnyakrák
ongyilkossag
parkinson-kor
Pikkelysömör
Pánikbetegség
Reflux
Ritka betegségek
rák
Sclerosis Multiplex
Skizofrénia
Stressz
stressz/szorongás
szemelyisegzavar
szorongas
Szédülés
Szülés
Zsibongó
RSS 2.0 Kommentek