BorderLány vagyok! Nem rég csöppentem tudatába a világomnak, és szeretnék megtanulni együttélni vele, mielőtt beleőrülök. Sokadik öngyilkossági kísérletem után, az élni akarás vágya segített ahhoz, hogy egy toxikológiai osztályról, önként vállaltam egy pszichiátriai osztályon való bentfekvéses időszakot, mely alatt megállapították a diagnózist. Borderline. Sokáig a Bipolaritással kevertek, ezáltal jutottam a gondolatig, hogy talán sok minden megelőzhető lett volna ha... de elég spirituális ember vagyok, így ezen nem is aggódnék. Minden a rendje s módja szerint történik. Hiszek abban hogy minden okkal történik. Kutatok, keresem az élet lényegét. Élni akarásom a Bp.-i Péterffy kórháznak köszönhetem, azt is, hogy megerősítettek, és beállították a gyógyszereimet úgy, mintha újjászülettem volna, és a jövőképem stabilizálódott. Mégis keresem azok társaságát, akik amikor elbizonytalanodok, megértenek. Sajnos a családom nem az. Addig még bejártam ezt az utat, rengeteg dolgon mentem keresztül, akarva, akaratlanul, tudatosan, tudat alatt.(Tudattalanul). Nincs párom sem. 29éves vagyok. A legtöbb "normális" embernek sok vagyok! Nincs ÉnKépem. Ezen dolgozom egy megnemértő családban, akik ugyan szeretnek, de mind küzd betegségekkel, tragédiák sora ért bennünket generációkra visszamenőleg, így más, talán tényleg nem értik. Én pszichoterápia előtt állok. Várom lelkesen! Küzdök, hyperaktív vagyok a munkahelyemen, ami egyenlőre nem okoz gondot, de amint nincs teendőm, megőrülök. "Mások" nem értik ezt, általában elbagatelizálom..Mostmár normális emberek társaságába tartozom. Mégis félek a kapcsolat kialakításától, amire ugyanúgy vágyom, sőt, a fejem a legnagyobb börtönöm..félek hogy nem lesz szerető, hűséges kitartó és megértő társam. Pedig már az anyai ösztöneim is jeleznek, hogy ketyeg az a bizonyos..de tudatosan nem akarok menekülni most már, hanem a magam kis "Csodáját" várom. Sokat írhatnék még, de ahhoz egy élet valóban kevés <3 Szeretettel, Lélekszösszenet