A cukor megbetegít – lehet, hogy pont a te gyerekedet?

Téma címkék:
2016.07.13. 13:19
gyerek_fiu_nyaloka350x460

Azért fontos a címben foglaltakat hangsúlyozni, mert még mindig nem elég köztudott: egy kisgyereknek nem lehet túlzott mértékben szénhidrátot adni, mert ha genetikai hajlammal rendelkezik pl. a 2-es típusú cukorbetegségre, akkor éppen ez lesz az utolsó csepp a pohárban, ami előhívja szervezetében a betegséget. Korábban soha nem fordult elő a kicsik körében ez a kórkép, ma egyre gyakoribb. Akkor valami nem stimmel. Dr. Póta Györggyel, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnökével beszélgettünk.

Mi az idei Diabétesz Világnap fő üzenete?
Ahogyan minden évben, idén is szeretnénk felhívni a lakosság figyelmét arra, hogy a cukorbetegség kialakulásának hátterében nem egyetlen ok áll, a betegség különböző tényezők együttes jelenléte nyomán alakul ki. A 2-es típusú cukorbetegség esetén a legfontosabb ilyen tényező a helytelen táplálkozás. Már egészen kisgyermek korban – különösen az első két életévben – jelentősége van a tápanyagok összetételének, sőt, már a várandósság alatt a kismama táplálkozása is számít gyermekének későbbi egészsége szempontjából. Már ekkor meg lehet alapozni – vagy éppen meg lehet előzni – a későbbi betegségeket.

A cukorbetegség esetében ez azt jelenti, hogy akinek egyébként hajlama van erre a kórképre, annak külön kockázati tényező lehet az egészségtelen táplálkozás már kisgyermekkorban is?
Egészen pontosan erről van szó. Adott egy genetikus hajlam, amelyből a kockázati tényezőkkel – jelen esetben a helytelen táplálkozással – elő lehet segíteni, vagy épp ellenkezőleg – a helyes étrenddel – gátolni lehet a betegség kifejlődését. Azok tehát, akiknek családjában előfordult cukorbetegség – tehát vélhetően genetikai hajlammal rendelkeznek – veszélyeztetettebbek, nekik különösen vigyázniuk kellene a cukorbevitellel. A hajlam önmagában ugyanakkor nem elegendő a betegség kialakulásához, ezért nevezhetjük civilizációs betegségnek a 2-es típusú cukorbetegséget. Azért él ma olyan sok ember – és sajnos ma már gyermek is – ezzel a kórral, mert a hajlamra sokaknál rakódik rá a helytelen táplálkozás, mint plusz rizikófaktor.

Mennyire lett jellemző a 2-es típusú cukorbetegség előfordulása gyermekkorban?
Amikor 25-30 évvel ezelőtt szakvizsgámra készültem, még azt tanultuk, hogy 2-es típusú cukorbetegség gyermekkorban nem létezik. Az inzulintermelés elégtelenné válásához évtizedekre volt szükég, még betegségre hajlamosító genetikai adottsággal élő emberek esetében is. Az utóbbi években egyre több gyermeknél diagnosztizáljuk ezt a betegséget, ami egyértelműen a kisgyermekkorban kóros mennyiségben bevitt szénhidrát következménye, illetve az is gond, hogy a csecsemőknek túl korán kezdenek szénhidrátot adni szüleik.

Részletesebben mit jelent a helyes táplálkozás-táplálás a gyermekek, illetve a kismamák számára?
Ha lehet, az édességektől már a kismama is tartózkodjon, és csökkentse a cukorbevitelt a kilenc hónap alatt. A csecsemőknél a minél tovább tartó anyatejes táplálás javasolt, hat hónapos korig kizárólagosan. Amikor megkezdődik a hozzátáplálás, nagyon fontos, hogy minimalizáljuk a cukrot a hozzáadott ételekben-italokban. A kisgyermeknek nincs szüksége cukorra, csupán rossz szokás, hogy agyonédesítenek mindent a kisbabának, mondván, “azt szereti”. A gyenge lebontókapacitással rendelkező kis szervezetet ezzel megoldhatatlan feladat elé állítják.

Ismerek olyan dietetikus szakvéleményt, mely szerint heti háromszor lehet édességet fogyasztani.
Sokkal inkább azt javaslom a családoknak, hogy alapelvként fogadják el a minél kevesebb cukor fogyasztását. Úgy is lehet desszertet készíteni, hogy nem cukrozzuk agyon. Vigyázzunk a következő korosztályra, ne tegyük ki olyan mértékben őket a cukorbetegség és egyéb civilizációs betegségek veszélyének, mint a most felnövő generációt. A betegség-statisztikák azt mutatják, hogy rossz irányban haladt a társadalom az elmúlt években. Ne a túlzott szénhidrát-bevitel legyen az étkezések központja, ne csokoládéval jutalmazzuk a gyerekeket. Nehéz feladat ez, de ha csökkentjük az édességre helyezett hangsúlyt a mindennapi életben, azzal valóban sokat teszünk gyermekink egészségéért.

Van-e különbség lefolyásában és kezelésében a gyermekkori-, és a felnőttkori 2-es típusú cukorbetegség között?
Gyermekkorban még nagyobb remény van a betegség visszafordítására. Amennyiben időben fény derül az egészségkárosodásra, és szigorú diétát tart a gyermek, még meg lehet állítani a folyamatot. Számos kis páciensemnél sikerült így elkerülni a gyógyszeres kezelést. A legfontosabb, hogy a szülők elfogadják az életmódváltás szükségességét, mert csak akkor van gyermeküknek esélye erre. Amennyiben ez nem következik be, elkerülhetetlen a gyógyszeres terápia. Gyermekkorban pedig nagyon gyorsan megy át a gyógyszeres kezelést igénylő állapot a még súlyosabb stádiumba: inzulin terápiával karban tartható, 1-es típusú cukorbetegségbe.

(RA)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close