A csontritkulás népbetegség, melynek során a csont mennyisége és minősége is károsodik. Először – elsősorban a csigolyákban – ún. mikrotörések következnek be, majd a betegség előrehaladásával a köznyelvben is törésnek nevezett makro törések jelentkeznek. A tipikus csontritkulásos törések éppen a csont silányabb minősége miatt már kis traumára, például saját testmagasságunkból történő elesés kapcsán is bekövetkeznek. A részletekről a téma szakértőjét, dr. Bors Katalint kérdeztük.
A kór a lakosság 10 %-át érinti. Hogy ki szenved majd ebben a betegségben, abba, mint annyi sok mindenbe, beleszól az öröklődés is, valamint a harminc éves korunk körül kialakult csonttömeg-mennyiségünk (ekkor a legnagyobb), amit sporttal, egészséges életmóddal és táplálkozással nagy mértékben befolyásolhatunk. A csontvesztés időszaka mind nőknél mind férfiaknál (2:1 arányban érintettek) összefügg az öregedéssel és a hormonok megváltozott működésével.
Az öregedéssel együttjáró csontritkulás mellett az oszteoporózist egyes betegségek és gyógyszerek is kiválthatják, ilyenkor másodlagos jelzőt kap az egészségkárosodás. A másodlagosság ezen állapotok összmennyiségére is jellemző az elsődleges, korral járóhoz képest.
A diagnózis felállításában nélkülözhetetlen, hogy az orvos gondosan kikérdezze és megvizsgálja a beteget, a gyanú felmerülése esetén elvégeztessen néhány egyszerű vér-, és vizeletvizsgálatot, elküldje páciensét csontsűrűségmérésre és ma már a szakemberek egy egyszerű képlet segítségével kiszámolhatják az ún. 10 éves törési kockázatot is (Frax), mind csípőtáji törésre, mind a többi csontritkulásos törésre vonatkozóan.
A csípőtáji törés az oszteoporózis legsúlyosabb törésfajtája, mely szövődményein keresztül nem csak a járásfunkció tartós károsodásához, hanem az esetek 1/3-ban egy éven belüli halálozáshoz is vezethet. Ez a töréstípus az idősebb kor fenyegető réme. A havi vérzés elmaradása után elsőként a csuklótáji törés, a sokszor észrevétlenül maradó csigolya-megroppanás következik be, majd ugyancsak az idősebb korosztályt érinti a felkartörés. Mindegyik töréstípusra jellemző, hogy az életminőséget igen nagy mértékben rontja, hiszen idősebb korban a mozgástér beszűkülésével a rendszerint domináns kéz – de nem ritka, hogy mindkettő – funkcióinak csökkenésével kedvenc tevékenységeit veszítheti el átmenetileg vagy tartósan az idős ember, úgy mint a főzés, a kézimunkázás, a kertészkedés – vagy problémát jelenthet egy jó könyv olvasás közbeni huzamosabb tartása is.
A csigolyatörések sokszor rejtett volta nem ad okot a töréstípus bagatellizálására. A traumát inkább differenciált diagnosztikai problémák miatt nem ismerik sokszor fel. Gyakori, hogy észre sem véve a törést okozó eseményt más reumatológiai kórképekre gondol a beteg és az orvos, pl. meszesedés, gerincsérv, idegzsába, reumatikus lágyrészbetegség, stb. Nemzetközi vizsgálatokkal bizonyított tény, hogy az életminőséget legtartósabban pont ez a töréstípus rontja.
A felkar törés a vállmozgások elvesztésével fenyegethet, ugyancsak rendszerint a domináns oldalon következik be és talán a traumatológiailag nehéz ellátása miatt sokszor nem figyelnek arra, hogy milyen nagy veszteséget jelent a beteg mindennapi élettevékenységei során ez a töréstípus.
A csípőtáji törést a felsorolás végén még egyszer kiemelte Bors Katalin, fogyatékosságot okozó, életet veszélyeztető természete miatt. Az életkornak megfelelő járás-harmónia elvesztése pótolhatatlan veszteség az ember számára, családi és társadalmi kapcsolatainak beszűkülését okozhatja, ugyanúgy, mint az előbb említett többi töréstípus is.
