Rajtunk is múlik, hogy ha sorsunk nehezebbre fordul – pl. egy súlyos vagy középsúlyos diagnózist kapunk kézhez – akkor elterülünk-e a ránk mért csapás alatt, vagy a második körben már mi is beszállunk a ringbe és megharcolunk saját magunkért. Dr. Piczkó Katalinnal cikksorozatunk második részében folytatjuk a „rendrakást” érzéseink között.

Vegyük csak elő azokat a jó érzéseket!

Korábban szó esett a bennem lévő érzések felismeréséről és arról, hogy érdemes ezeket, amennyire tudom, átformálni pozitívvá. A napomat meghatározó érzések átírásában segít, ha arra (is) koncentrálok, miként tudok magamnak-magamban jó érzéseket kelteni – tanácsolja Piczkó Katalin. Mindenki megtalálhatja saját energia töltő állomásait, amelyek egyaránt lehetnek külső-, és belső források. Sokminden tartozhat ide, kezdve a mozgástól és a masszázstól az evésen át a vásárlásig és a művészetek élvezetéig. Ezeket érdemes tudatosan keresni és használni, csak a mértékletesség elvét kell betartani – nem jó, ha egy energiatöltő állomásra „rácuppan” az ember. Belső erőforrás lehet pl. az, ha felidézem magamban, milyen nehéz helyzetek voltak már az életemben, amiket leküzdöttem. Gondolatban összegyűjthetem tudatosan sikerélményeimet. Érzéseinket csak jelenidőben tudjuk megélni, tehát egy múltbeli esemény keltette érzés felidézésével a jelenben szerzem meg magamnak újra azt az örömöt, büszkeséget, emelkedettséget, stb.-t, amit annak idején is tapasztaltam. A jó érzésekhez való újbóli hozzáférés mellett az akkori megküzdési mechanizmust is felidézhetem, ami segíthet kilábalni az aktuális problémámból.

A rossz érzéseket pedig kezelésbe kell venni

Vannak olyan betegségek, amelyek hátterében lelki érzelmi ok húzódik, ezért is érdemes megvizsgálni, hogy milyen köveket cipelek a hátamon – vagyis milyen rossz érzéseket viselek el öntudatlanul is, szüntelenül – folytatja a szakértő. Ehhez megint a megfigyelő énemet lehet segítségül hívnom (lsd. a cikksorozat 1. része). Tisztáznom kell, hogy milyen negatív érzések vannak, akár csak lehúzó kövek, a puttonyomban, pl. fájdalom, féltékenység, harag, stb. – és a negatív érzések forrását is fel kell kutatnom, hiszen csak akkor szabadulhatok meg tőlük, ha tudom, honnan táplálkoznak. Túlságosan sok olyan kapcsolatot ápolok, amelyben én tartom a felszínen a másik felet – tehát túl sok embert cipelek magamon? Vagy olyan kapcsolatokban vagyok benne, amelyek negatív energiákat szülnek bennem, de nem tudok nemet mondani? Vagy túlságosan meg akarok felelni másoknak? Például ilyen kérdéseket is fel lehet tenni. Akinek nem sikerül egyedül felderíteni mindezt és letenni a köveket, amiket cipel, annak érdemes szakember segítségét kérni.

Visszaszáll fejedre

Krónikus és súlyos betegségekben egyaránt megfigyelték, hogy növeli a túlélési arányt, ha a betegséggel élő ember elkezd segíteni az embertársainak – mondja a pszichiáter. A segítségnyújtás megsokszorozza megküzdési lehetőségeinket. Óriási erő van abban, ha nem csak a saját bajunkkal vagyunk elfoglalva – persze azzal is törődnünk kell – hanem mások felé nyitunk. Ha az önsajnálatban hosszan bennmaradunk, az a legnagyobb zsákutca. Az áldozati szerep nem segíti a megküzdés erőit. Ha én már megtettem egy útszakaszt a hegyen és épp egy platón vagyok, akkor nyújtsam ki a kezem az alattam járóknak. Ez a fajta segítségnyújtás ráadásul utána engem is továbbmozdíthat.

A cikkben bemutatott ötleteket, technikákat, elhatározásokat és erőfeszítéseket úgy érdemes megvalósítani, hogy életünk filmjét néző énünk és főszereplő-énünk egyaránt részt vesz a munkában. Az volna a cél, hogy a néző-én egyre inkább beleszólhasson a vásznon zajló események alakulásába, és végül átvegye – többé-kevésbé – a rendező szerepét.

(RA)

A cikk első része:
Ha baj van, vedd kézbe az irányítást! I. rész – „Mint a moziban”