A SZÍVSN Betegegyesület egész napos kardiológiai konferenciát szervezett a betegek és érdeklődők számára, amelyen Dr. Kiss Róbert Gábor, a Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke az infarktus gyógyszeres kezeléséről tartott előadást. Többek között erről, valamint az infarktus teljeskörű ellátásáról és a magyarországi helyzetről kérdeztük.

 
A szív és érrendszeri betegségek népbetegségnek számítanak Magyarországon, és ezek egyik legsúlyosabb következménye a szívinfarktus. Tapasztaltak-e változást az esetek előfordulási gyakoriságát tekintve az elmúlt időszakban?
A kórházba elérő betegek száma, ha nem is nagy mértékben, de csökkent az elmúlt 20 évben. Egy évben hozzávetőleg 18.000 infarktusos pácienssel találkozunk. A pre hospitális halálozás, vagyis az infarktus kezdetétől számítva az infarktus kialakulásáig, illetve a kórházba jutásig eltelt idő alatti halálozás gyakoriságára vonatkozó pontos adatokkal nem rendelkezünk, de valószínűleg 5-6000 embert veszítünk el így évente, tehát kb. 25 ezer lehet az összes érintett száma az adott időszakban – ami kevesebb, mint a korábbi években. Ennek valószínűleg az az oka, hogy a prevenciós gyógyszeres kezelés eredményesebbé vált. Az infarktus össz-halálozása ellenben valóban nagy mértékben csökkent Magyarországon.

Hogyan fejlődött az infarktus ellátása az elsődleges és a másodlagos prevenciótól kezdve az akut ellátásig?
A primer prevenció szintjén nem állunk jól, az emberek mérsékelten vagy egyáltalán nem foglalkoznak a szív- és érrendszeri kockázati faktoraikkal, és a szakma sem fektet elegendő hangsúlyt erre a témakörre – ami nehézségekbe is ütközik, hiszen attól még, hogy valaki például dohányzik és elhízott, netán magas vérnyomás betegséggel él, nem kerül szívbetegség gyanújával szakorvos közelébe. Rengeteg tehát a tennivaló a primér prevencióban. A szekunder prevenció eszközei kicsit jobban kidolgozottak ma már – a laikusok körében is. Aki átesett egy infarktuson, tudja, hogy milyen gyógyszereket kell szednie a továbbiakban, és ennek kontrollálása terén is vannak eredményeink. Igazán jelentős eredményeket a kezelés terén értünk el, ma már sokkal több infarktusos embert mentünk meg az első órákban és napokban.

Milyen eszközökkel teszik ezt?
Hosszú időn keresztül vérrög-feloldó injekciókat alkalmaztunk, ma már ezt teljesen elhagytuk és kizárólag azonnali katéteres érmegnyitással foglalkozunk.

Az országban mindenhol elérhető ez a beavatkozás?
Magyarország viszonylag kis területű és lapos ország, így a betegek könnyen szállíthatóak. A rendelkezésre álló 19 szívcentrumban éjjel-nappal fogadják a betegeket az azonnali katéteres érmegnyitás kezelési lehetőségével, és ez elegendő a magyar lakosság ellátására.

Ez az eljárás kizárólag az életmentés eszköze, vagy az infarktus utáni életminőséget is pozitívan befolyásolja a korábbi eredményekhez képest?
Mivel a beavatkozásnak köszönhetően ma már többen élik túl az infarktust, így az életben maradó páciensek közül többet találunk, akik teljes életminőséget élhetnek az esemény után, az ellátást követően. Azok a betegek azonban, akik súlyos infarktust szenvednek el, és a korszerű kezelési lehetőségek megjelenése előtt biztosan meghaltak volna, ma már életben maradhatnak, de életminőségük nem lesz tökéletes. Van, aki komoly beteg marad, nekik gondozásra, speciális kezelésre – akár beültethető defibrillátor kezelésre lesz szükségük.

Az infarktus utáni súlyos szívbetegek ellátásának eszközei is fejlődésen mentek keresztül az utóbbi időben?
Igen. A beültethető defibrillátorok, vagy olyan speciális pacemakerek, amelyek az aszinkron össze-vissza működő szív működését szinkronizálják, a legújabb kor eredményei, és szerencsésen terjednek Magyarországon is. Eredményesen használjuk ezeket az eszközöket a kardiológiai centrumokban, ezért ebben az utókezelési szakaszban is szép eredményeket értünk és érünk el a betegek életben maradását illetően.

Mennyire fontos ezen a területen a betegedukáció, milyen jelentősége van az olyan rendezvényeknek, mint ez a mai, illetve a SZÍVESN szervezet egyéb aktivitásainak?
Alig lehet fontosabbnak értékelni bármit is a betegedukációnál ezen a területen, hiszen a szív- és érrendszeri betegségek 80 %-ban eredményesen befolyásolhatóak életmódváltással. Az elmúlt 100 évben alakult úgy az emberiség életvitele, hogy ez a betegségkör ilyen járványszerűen elterjedt, több kalóriát veszünk magunkhoz, mint amennyire szükségünk van, kevesebbet mozgunk és a dohányzás szintén nagyon elterjedt. A magas vérnyomás, a cukorbetegség, a magas vérzsírszint, a magas húgysavszint és a hasi elhízás együttes jelenlétét nem véletlenül nevezik “halálos ötösnek”.

Az infarktus gyógyszeres kezeléséről, az antitrombotikus kezelésről tartott Elnök úr előadást a rendezvényen. Melyek az elengedhetetlen/legkorszerűbb hatóanyagok vagy támadáspontok ebben az állapotban?
Ami igazán fontos, az maga a koncepció, mely szerint annak, hogy a forradalmian új kezelést, a katéteres érmegnyitást infarktusban alkalmazni tudjuk, és az érben lévő vérrög maradványok közé beültessük a stentet, előfeltétele, hogy hatékony vérrög elleni kezelést kapjon a beteg. Ennek összetevői az aszpirin, a clopidogrél és a heparin, illetve súlyos esetekben, melyekben ezek nem eléggé erős gyógyszerek, erősebb készítményeket is alkalmazhatunk, például a clopidogrél helyett transogrélt adhatunk, vagy legújabban a ticagrelort is alkalmazhatunk – bár utóbbi Magyarországon még nem terjedhetett el.

Mennyire fontos a háziorvosokkal való együttműködés, jól működik-e ez a munkakapcsolat?
A háziorvosok Magyarországon az elsődleges és a másodlagos prevenció letéteményesei. Kemény munkát végeznek. Ha megnézzük a nemzetközi összehasonlításokat, hogy milyen fegyelemmel alkalmazzák nálunk a megelőzésben életmentő gyógyszercsoportokat, pl. a statinokat, a koleszterincsökkentőket, a vérlemezke gátlókat – nincs szégyenkezni valónk. A szív-, és érrendszeri betegségek elterjedtsége hazánkban ugyanakkor jócskán meghaladja az európai átlagot – a koszorúér-halálozás előfordulása az európai átlag két és félszerese. A háziorvosoknak kevés eszközük van arra, hogy pácienseiket egészséges életmódra sarkallják, ezért a prevenciós klubok, edukációs rendezvények, ambuláns kardiológiai rehabilitációs központok még inkább szükségesek. Ilyen munkát végez a SZÍVESN Betegegyesület, de sajnos nem fölülről szervezett és finanszírozott ez a tevékenység, pedig így rengeteg emberéletet menthetnénk meg, és a betegség kiújulását számos esetben elkerülhetnénk, ha a gyógyszerek szedésén kívül az életmódváltásra is rá tudnánk venni az érintetteket.

Van-e még valami, amin sürgősen változtatni kellene Magyarországon annak érdekében, hogy még több infarktusos beteg maradjon életben?
Magyarországon a tanakodási idő majdnem két teljes órával hosszabb az Angliában vagy Franciaországban mért időnél – amely a beteg fájdalmának kezdete és az első orvosi érintkezés között eltelik. A beteg ilyenkor rendszerint vár, vagy különböző tanácsoknak próbál eleget tenni, ahelyett, hogy a mentőt hívná. Aki életében először érzi az infarktus okozta fájdalmat (mellkasában, karjában vagy hátában), gyakran megpróbálja azt más, ismert érzésekkel azonosítani, holott ilyenkor a késlekedés emberéletbe kerülhet. (Infarktus esetén további jellemző tünetek lehetnek az általános rosszullét, a hányinger és a verejtékezés.) Ez is edukációs kérdés, amely az infarktus halálozási gyakoriságát közvetetten befolyásolja.

A mentőszolgálat kapacitása kielégítő az infarktus-ellátás szempontjából?
A fővárosban megfelelő szakemberek és készülékek vannak a mentőkocsikon, vidéken ezek a lehetőségek viszonylag limitáltak, de Magyarországon már minden kocsiban van transzelektronikus EKG készülék, amellyel a mentősök a mellkasi fájdalomra panaszkodó beteg állapotáról jelet küldhetnek a központba, ahol a szakorvosok megállapítják, hogy valóban infarktusa van-e a páciensnek, és hogy milyen kezelést igényel. A technikai, struktúrális feltételei tehát adottak az infarktusos betegek beszállításának. Nincsenek ilyen problémák.

(RA)