A kezdeti stádiumban gyógyítható, ám akkor még csupán szűréssel felismerhető prosztatarákban Magyarországon 1400 férfi veszíti el életét évente. Mentsük meg ezeket a férfiakat! Értessük meg velük, hogy évente egy szűrésen részt venni kevésbé kellemetlen, mint prosztatarákban meghalni. Prof. dr. Nyirády Péter válaszai alapján készített cikksorozatunk első részét mindenki olvassa el ennek érdekében, aki férfi vagy férfit szeret. Második részét a prosztatarák korszerű kezelése iránt mélyebben érdeklődő férfiaknak és nőknek ajánljuk.

Gyógyítható-e a prosztatarák?
Igen, ám kizárólag korai stádiumban, amikor még szervre lokalizált a betegség. Akkor is megvan az esély a gyógyulásra, ha a daganat fejlődése előrehaladott, de még mindig csupán lokálisan van jelen a szervezetben, vagyis nem terjed a prosztata tokján túl. Ebben az esetben még jó eséllyel sem limfogén, vagyis nyirok-, sem távoli áttét nincs a szervezetben, és a beteg a gyógyító kezelés hatására teljesen felépülhet a prosztatarákból.

Vannak-e korai tünetei a betegségnek?
Éppen az a probléma, hogy a betegség azon stádiumában, amikor még teljesen meg lehet gyógyítani, nincsenek tünetek. Ekkor még csak vizsgálatokkal mutatható ki az eltérés.

Milyen vizsgálatokkal?
A kivizsgálás elhagyhatatlan eleme a rektális-digitális vizsgálat (végbélen keresztüli tapintás), mely ultrahanggal nem kiváltható, és a PSA (prosztata specifikus antigén) mérés. Olyan családban, ahol előfordult már a betegség, 45 éves kor felett szükséges évente szűrővizsgálaton részt venni, akinek pedig nem volt érintett rokona, annak 50 éves kor felett szükséges minden évben kivizsgáltatnia magát ilyen irányban. Azt szoktuk javasolni, hogy 45 és 50 éves kor között végezzenek el minden férfinál egy PSA vizsgálatot, és az eredménytől függően lehet meghatározni a további követés ideális módját.

Mit jelent tulajdonképpen az emelkedett PSA szint?
A prosztata specifikus antigén nem prosztatarák specifikus. A PSA értéke megemelkedik korral, a prosztata megnagyobbodásával és prosztatagyulladás esetén is. Ugyanakkor nagyon informatív az orvosok számára a PSA denzitásának értéke, melyet úgy kapunk, hogy az össz-PSA értéket elosztjuk a prosztata volumenjével (tömegével). A PSA venocitás pedig a PSA emelkedésének mértéke – ha ez 0,6-0,8 nanogramm/ml/év felett van, az figyelemfelkeltő lehet. Az életkort is figyelembe vesszük, hiszen a magasabb PSA érték nem feltétlenül kórjelző idős embereknél. Nyolcvan éves kor felett a PSA további vizsgálatra nincs szükség, kivéve, ha előrehaladott prosztatarák gyanúja merül fel.

Ultrahang vizsgálatra mikor van szükség?
Érdemes lehet elvégezni a transzrektális ultrahang vizsgálatot, mely elég pontosan kimutatja a prosztatabetegségeket, ugyanakkor soha nem elegendő önmagában, mert ezzel az eszközzel nem állapítható meg, hogy mi is valójában az észlelt eltérés: prosztatán belüli kő, gyulladás, daganat, vagy más probléma. Amennyiben a rektális-digitális vizsgálat és a PSA mérés alapján (ha az érték 4 felett van) felmerül a rák lehetősége, transzrektális ultrahang segítségével végzünk prosztata biopsziát, melynek során áttekintjük az egész szervet.

Van-e összefüggés a nagyon gyakori jóindulatú prosztata-megnagyobbodás, és a prosztatarák között?
Alapvetően ez két teljesen különböző betegség, ugyanakkor hormonális szinten lehet némi összefüggés. A jóindulatú prosztata-megnagyobbodás a 60 éves férfiak 60 %-ban, a 70 évesek 70 %-ban, a 80 évesek 80 %-ban és a 90 évesek 90 %-ban fordul elő. Ez az egészségkárosodás nem igényel feltétlenül terápiát, és fontos tudni, hogy nem mutattak ki összefüggést a két betegség kialakulása között.

Van-e összefüggés a prosztatagyulladás és a prosztatarák között?
Az idült prosztatagyulladás – mely fiatal embereket is szép számmal érint – és a prosztatarák kialakulása között szintén nincs kimutatható összefüggés, ugyanakkor a rákos megbetegedésben kimutathatóak gyulladásos sejtek. Ezek azonban nem az idült gyulladásos betegség tünetei.

Milyen kockázati tényezői vannak a prosztataráknak?
Az előfordulási gyakoriságot befolyásolja a földrajzi elhelyezkedés. Magyarország közepes incidenciájú helynek számít. Európában északról délre haladva csökken az előfordulási gyakoriság, és ez Amerikában sincs másképp. Rassz tekintetében is van eltérés: az Egyesült Államokban az afro-amerikai férfiak körében sűrűbben fordul elő ez az egészségkárosodás. A földrajzi elhelyezkedés szerepe a prosztatarák kockázatát növelő környezeti hatásokra utal. Ez a veszély olyan jelentős, hogy bár Ázsiában és Japánban alacsony valószínűsége van a prosztatarák kialakulásnak, amennyiben egy ázsiai család Hawaii-ra költözik, már az első generációban is nő az előfordulás kockázata, a következő generációban pedig ez egyre fokozódik. A családi halmozódás is jellemző az egészségkárosodásra. Amennyiben egy közvetlen férfi rokonnak van daganatos megbetegedése, az néhányszorosára növeli a kockázatot, amennyiben viszont már két családtag – szülő, nagyszülő, testvér – érintett, a megbetegedés veszélye tizenötszörösre emelkedik. Ezért az érintett családokban a beteg (vagy gyógyult beteg) mellett a többi férfit is ellenőrizzük.

Vannak-e életmóddal kapcsolatos rizikó tényezők?
A dohányzás, az égetett szeszek fogyasztása, a mozgásszegény életmód illetve az elhízás rendkívüli mértékben növeli a prosztatarák kockázatát. A megelőzésben, de a meglévő daganatos betegség kimenetelében is nagyon fontos szerepe van a rendszeres mozgásnak. A testsúly optimalizálása és az egészséges étrend szintén sokat számít. Az USA-ban a John Hopkins Egyetemen felmérést végeztek, hogy vajon állatok körében is előfordul-e a prosztatarák, és az ottani állatkertben vett minták alapján azt találták, hogy állatok egyáltalán nem érintettek ebben a betegségben – kivétel ez alól az ember társaságában élő kutya. Ez is azt mutatja, hogy a táplálkozásnak nagy szerepe van a betegség kialakulásában. Összességében tehát elmondható, hogy mind az egészséges táplálkozással, mind a rendszeres testedzéssel tehetünk a prosztatarák kialakulása ellen. Emellett pedig az a legfontosabb, hogy 45-50 év felett mindenki menjen el évente egyszer szűrésre. Ismét hangsúlyozom: ez a betegség korán felismerve gyógyítható, előrehaladottabb stádiumaiban azonban már nem az.

(Radnai Anna)