Limfómában az őssejt terápia nem az első ajánlott választás a kezelési lehetőségek közül – kezdte mondanivalóját dr. Masszi Tamás, a Szent László Kórház Hematológiai és Őssejt-transzplantációs Osztályának vezető főorvosa “Az őssejt-transzplantáció lehetőségei limfómák esetén” című előadásában, az idei Limfóma világnapon.
Egyrészt a betegségcsoportnak vannak olyan típusai, amikor a legjobb döntés a várakozás, mert az idejekorán megkezdett terápiával nem érhető el semmilyen siker, ellenben az még problémát is okozhat a mellékhatások, illetve kései szövődmények miatt. (Ezek a gondok a nem célzott kezelésekre vonatkoznak, amelyek bár a rákos sejteket is rombolják, ám nem kizárólag azokat.) Olyan esetek is vannak, amikor egy “egészen picike” sugárterápia szükséges csak a teljes gyógyuláshoz. Ma már mindezek mellett célzott terápiák is elérhetőek a limfómák kezelésében.
Mikor lehet szükség az őssejt terápiára?
Lényegében a limfóma első visszatérése az ideális időpont – vagyis amikor már egy kemoterápiákkal és/vagy sugárterápiával és/vagy célzott kezelésekkel meggyógyított limfóma újra megjelenik a beteg szervezetében. A beavatkozás lényege, hogy egy nagyon nagy dózisú kemoterápiás csapást kívánunk mérni a daganatos betegségre, és ezt tesszük elviselhetősé és jól tolerálhatóvá a saját őssejtek visszaültetésével.
“Az őssejt transzplantációt a gyógyításban úgy is elképzelhetjük, hogy egyetlen kalapács csapással verünk be tökéletesen egy szöget. Ilyenkor pedig nem mindegy, hogy mennyire áll ki a szög a felületből, amelybe be szeretnénk verni” – magyarázta a főorvos. A transzplantációt hiba akkorra hagyni, amikor a testben már olyan mértékben elszaporodott a rosszindulatú kór, hogy az egyéb kezelésekkel nem lehet visszaszorítani, mert ilyen állapotban a beavatkozás is könnyen végzetessé válhat. A főorvos elmondta: autológ transzplantációval kezelt betegeik 70 %-a tíz évvel az átültetés után is életben van – még ha azóta vissza is tért betegségük. (2345 őssejt átültetést végeztek 1985 és 2015 között.)
Mi van akkor, ha elmarad a terápiás siker?
Azok a fiatal (55 év alatti), jó állapotban lévő betegek, akiknél nem használt az autológ átültetés, un. allogén őssejt-átültetés is szóba jöhet, amennyiben rendelkezésükre áll egy jó donor. Ez egy rendkívül kockázatos beavatkozás. A Szent László Kórházban a gyógyítók azzal büszkélkedhetnek, hogy az ilyen kezelésben részsült pácienseik több, mint 50 %-a marad életben. Ennek egyik oka, hogy jól megválogatják, kinél kockáztassák a beavatkozást.
Az allogén őssejtátültetés egyrészt segít olyan módon is, mint az autológ – tehát megerősíti a beteg szervezetét, másrészt azt eredményezi, hogy a páciens megkapja egy másik, egészséges ember immunrendszerét, igaz, annak minden nyűgével – többek között ebben rejlik a nagyfokú szövődményveszély. Ugyanakkor létrejöhet az a daganatellenes immunválasz, amire valamiért a beteg saját immunrendszere nem képes, vagyis a donor nyiroksejtjei elpusztíthatják a beteg maradék daganatsejtjeit. (A veszély második forrása, hogy nem kizárólag a daganatsejteket pusztíthatják.) A B-sejtes-, és a T-sejtes limfómákra, valamint a Hodgkin kórra egyaránt vonatkozik mindez, de a T-sejtes limfómában szenvedőknél nagyobb az esély arra, hogy az allogén transzplantációban az egészséges donor immunrendszere sikerrel járjon a betegség elleni harcban, mert a kór ezen válfajának immunválasza jelentős mértékű.
Az őssejt átültetés csapatmunka a különböző területeket képviselő szakorvosok bevonásával, de a páciens tájékozottsága – hogy tudja, értse, mi miért történik vele – legalább annyira fontos, mint az orvosok közötti jó együttműködés – zárta előadását dr. Masszi Tamás.
(RA)
