A pánikbetegségre való hajlam velünk született tulajdonság, de egyéb kockázati tényezők jelenléte is szükséges ahhoz, hogy kialakuljon. Felmerül a kérdés – vajon megelőzhető-e a pánikroham azoknál a gyerekeknél, akiknek szülei érintettek a betegségben?

A pánikbetegséggel élő emberek első pánikrohama általában a serdülőkor után, kora felnőttkorban tapasztalható. Kezdetben sokan csupán megmagyarázhatatlan szorongást éreznek, később azonban egyéb tünetek is csatlakozhatnak ehhez a panaszhoz. Azokban a családokban, amelyekben már előfordult pánikbetegség, érdemes az új jövevényeket már gyermekkorban “pánikellenesen” nevelni, mert a pánikbetegségre való hajlam öröklődhet.  A szorongásos állapotokra legyen a szülő figyelmes – tanácsolja Dr. Belső Nóra, pszichiáter.

Pici csecsemőkorban még nem beszélhetünk szorongásról, hiszen ez a kifejezés lényegében a tárgy nélküli félelemérzést jelenti – vizsgadrukk vizsga nélkül. Az erre való hajlammal született gyermekeknél általában a közösségbe kerüléskor figyelhetőek meg először a szorongás különböző fokozatai. A bölcsis-, vagy óvónénik el tudják mesélni, ha gyermekünk félénken vagy visszahúzódóan viselkedik, azt pedig magunk is tapasztaljuk, ha súlyosabb esetben csemeténk rossz alvóvá válik – bár addig zavartalan volt éjszakai nyugalma, a közösségbe lépés után felsír éjszaka, nem tud pihenni. Jellemző tünetek még, ha a kicsi hasfájóssá válik, gyakrabban pisil vagy szorongást levezető szokásokat alakít ki, pl. rágni kezdi körmét.

Mit tehetünk?
Nagyon fontos, hogy ne lenevelni próbáljuk gyermekünket ezekről a káros szokásokról vagy viselkedésekről, hanem szakértőtől kérjünk tanácsot. A pszichiáterek és a pszichológusok pontosan ismerik a gyermekkori szorongás levezetését szolgáló módszereket. Ha tudjuk, hogy családi hajlamunk van a szorongásra, különösen  érdemes a gyermekpszichológia/pszichiátria eszközeivel levezetni a panaszok és tünetek hátteréül szolgáló érzéseket – mondja Belső Nóra. Az idegrendszer tartós készenléti állapota hosszútávon szervi megbetegedések (cukorbetegség, szív-, és érrendszeri betegségek, anyagcsere és hormonális zavarok, stb.) kialakulásához is hozzájárulhat, tehát a helyes hozzáállásnak nem kizárólag a pánikbetegség megelőzésében van szerepe.

Enyhe szorongásokat mindenki átél élete során, a körülöttünk lévő világ ezernyi gondja éppúgy nem marad lelkünkre gyakorolt hatás nélkül, mint az időjárási frontok. Minél békésebb és szeretetteljesebb család veszi körül a gyermeket, annál könnyebb lesz feloldania magában enyhébb félelmeit, sőt, a sport, a mozgás és a figyelemelterelés is hasznos lehet, valamint a szorongás oldására irányuló mesék és szerepjátékok is segíthetnek. Attól még, hogy valaki visszahúzódó természetű, nem biztos, hogy meg sem áll a serdülőkorban bekövetkezett első pánikrohamig, az azonban biztos, hogy nem érhetünk el pozitív eredményt azzal, ha gyermekünket “erőszakosan” próbáljuk bátorságra, lazaságra bírni. A napi ritmust még nem zavaró szorongást és a szakemberrel is megvitatandó, a mindennapi tevékenységre is negatívan ható élményeket egyaránt különböző stresszkezelő technikákkal kell oldani, hisz ne feledjük: mind a gyermekek, mind a felnőttek életében természetes módon jelen van a stressz, teljesen kiszűrni nem lehet, de nem is lenne jó. Az a nagy kérdés, hogy miként reagálunk rá.

Mind a szakember tanácsait követve, mind a békés és szeretetteljes (természetesen attól még őszinte) légkört célul kitűzve sokat tehetünk annak érdekében, hogy feltételezhetően pánikbetegségre hajlamos gyermekünk életét előre megkönnyítsük, ez azonban nem jelenti azt, hogy ha mégis pánikrohamot él át, azért mi vagy a család többi tagja a felelős. Amennyiben már kiskorában elsajátította a stresszkezelő technikákat és szorongásos természete ellenére van életében egy biztos családi alap, amelyhez lélekben bármikor visszatérhet erőt gyűjteni, már jobb helyzetben van az olyan pánikbetegséggel élő emberekkel szemben, akikre nem figyeltek ilyen szempontból gyerekkorukban.