Cikksorozatunk harmadik részében a ma hozzáférhető gyógyszeres terápiás lehetőségekről kérdeztük Dr. Dibó Györgyöt, a Magyar Tudományos Parkinson Társaság elnökét.
Milyen hatóanyagok állnak a Parkinson kór kezelésében rendelkezésünkre a betegség különböző stádiumaiban?
Kezdetben általában un. monoterápiát javasolunk – a dopamin anyagcsere zavar kezelésére próbálunk meg betegeinknél gyógyszeres megoldást nyújtani. A választék szelektív MAO-B gátlószerből és dopamin agonistából áll, illetve akinél a biológiai életkor, vagy más panaszok miatt ez a két hatóanyag nem jön szóba, levodopa alapanyagú gyógyszerrel kezdjük meg a terápiát. Pontos szabály nincs arra, hogy az előző kettőből melyiket érdemes választani, ezt a döntést a betegség tünettana, súlyossága befolyásolja bizonyos mértékben, de a beteg dönt annak elfogadásáról. A kezelési stratégia több lépcsős kidolgozásában a következő kérdés, hogy jelentkeznek-e a betegnél az adott gyógyszer esetleges mellékhatásai. A legtöbb esetben másfél év, vagy hosszabb idő elteltével az említett három hatóanyag valamilyen kombinációját szükséges adnunk. Bizonyos esetekben egyéb segéd-gyógyszereket is alkalmazhatunk az alapkezelés hatásosságának növelésésre. Ilyen készítmények a COMT inhibitorok és az Amantadine.
A következő fázis akkor érkezik el, amikor az addig használt gyógyszer (vagy gyógyszerek) hatása már nem elég erős, vagy rövidülni kezd a hatásidő. Ilyenkor már mindenképpen szükséges a kiegészítő gyógyszereket is alkalmazni. Amennyiben a hatásrövidülés kifejezetté válik, jelentős gyógyszerdózis-emelésre van szükség. Elsősorban a levodopa tartalmú gyógyszerek adagolásánál figyelhetőek meg olyan időszakok is, mikor a beteg jól mozog, viszont akaratlan mozgások is megjelennek életében. Rossz állapotnak számít, mikor az alaptünetek újra felerősödnek, néhány óra múlva pedig rendkívül furcsa, akartlan mozgásokat észlel magán a beteg. Ezt nevezzük a változékonyság szakaszának, vagy fluktuációnak. Ilyen esetben is a kombinált terápia megfelelő alakításával, gyógyszerdózisban végrehajtott módosítással próbáljuk optimálissá tenni a terápiát. Ettől a fázistól válik kulcsfontosságúvá az agyban elérhető folyamatos dopamine stimuláció/biztosítás (Continuous Dopaminergic Stimulation- CDS). Minden kezelési típus ennek az elérését célozza, csak a korai szakaszban ez egyszerűbb, a komplikációk megjelenésétől kezdve egyre nehezebb.
Létezik a Parkinson kórnak olyan előrehaladott stádiuma is, amikor az életminőség már nem kielégítő a felsorolt gyógyszeres erőfeszítések ellenére sem. Ekkor az előrehaladott betegségszakasz kezelési stratégiája következik, amely egyrészt idegsebészeti beavatkozással járhat. A műtét neve, mély agyi stimuláció, amelynek lényege, hogy szigorú anatómiai koordináták vezérlésével működő stimulálót ültetünk az agyba. A hagyományos pacemakerhez hasonló, de az agyi elektródát vezérlő pacemaker-rendszer működteti az agy sérült területét. A gyógyszereket ekkor redukálni lehet – nagyon jó esetben el is hagyhatjuk alkalmazásukat – tehát alapjaiban változtatjuk meg a kezelési stílust. Egy másik lehetőség, ami szintén rendelkezésre áll hazánkban: a levodopa-karbidopa alapanyag gél formátumát a gyomron keresztül a vékonybél felszívódást végző szakaszába juttatjuk egy speciális csövön keresztül, és egy pumpa segítségével napi húsz órán át, egyenletesen adagoljuk a hatóanyagot. Ezáltal ki lehet kerülni a fluktuáció perifériás alapját – vagyis azt, hogy már a felszívódási rendszer hibái miatt sem tökéletesen jut el az agyig a Levodopa alapanyag. A harmadik lehetőség az Apomorphin, egy dopamine agonista hasonló bevitele, amely Magyarországon sajnos nem kapott teret, és nem is várható, hogy a jövőben erre lehetőség lesz. Az eddig említett kezelések elsősorban a motoros tünettan enyhítésére irányulnak, a nem motoros tüneteket változó mértékben enyhítik.
Tehát fentiekkel párhuzamosan az észlelhető nem motoros tüneteket is fontos, hogy kezelésben részesítsük. Amennyiben depressziótól is szenved betegünk – ami sajnos a Parkinson kórból adódóan igen gyakori – annak tüneteit is kezelnünk kell.
A kór vége felé sajnos tovább súlyosbodik a betegek állapota. Egyrészt a gondolkodási teljesítmény súlyos megromlása alakulhat ki, vagy a pszichiátriában ismert elmeállapotok jöhetnek létre. Ilyenkor a magyarországi gyakorlat szerint pszichiátriai konzílium segítségével ezeknek a tüneteknek a kezelése is szükségessé válik. Ez egy eléggé bonyolult szakasz, mert a pszichiátriai készítmények és az antiparkinson motoros kezelés nem mindig állnak összhangban egymással, ilyenkor ki kell “dekázni”, hogy mely gyógyszerből milyen mennyiséget lehet és szükséges adni. Ez azonban tényleg csak a betegség legutolsó szakaszára vonatkozik.
Minden egyéb nem orvosi jellegű terápia is fontos, így a mozgásterápia, a különböző tánc-, vagy lélek terápiák. Ezek a terápiás módszerek nem köthetőek egyértelműen és kizárólag az egészségügyhöz, szélesebb társadalmi megmozdulás keretében is megvalósíthatóak. Magyarországon egyre többen veszik észre, hogy ez óriási segítség betegeinknek. Kisebb körökben az ilyen foglalkozások kicsit talán el is távolíthatják őket a betegség gondolatától. Valahová eljárni táncolni vagy kirándulni – még ha hasonló állapotban lévő betegtársakkal is – mégiscsak szívderítőbb, mint felkeresni orvosunkat a rendelőintézetben. A Parkinson kór okozta visszahúzódó, nehezen megnyíló lelki állapotban ha valaki biztosítja betegeink számára, hogy életmódbeli vállalkozásokba kezdjenek, az óhatatlanul pozitívan hat minden panaszukra.
(RA)
Kapcsolódó cikkeink:
Parkinson-kór 2014. – I. rész, A tünetek sokfélesége és a mozgás jelentősége
Parkinson-kór 2014. – II. rész, Speciális gondok, személyre szabott terápia
