Ha jól szereted a csontjaidat, jövőddel sáfárkodsz jól, hirdeti a Nemzetközi Oszteoporózis Alapítvány. A megfelelő megelőzés, a kockázati tényezők feltárása, az idejében elkezdett terápia mind hozzátartozik ehhez a stratégiához.

Felmérhetetlen egyéni, családi és társadalmi terheket jelent a néma kór, amikor a csontok mennyiségi, minőségi és szerkezeti hanyatlása már törésekhez vezet – hangsúlyozza dr. Bors Katalin főorvos, a téma szakértője. Ezt minden országban a lakosság, az orvosok és a döntéshozók tudomására kell juttatnunk, hogy a megelőzésbe az egyén és a társadalom is több energiát fektessen.

A csontritkulás kockázati tényezői

Ma már pontosan ismerjük azokat a kockázati tényezőket, amelyek veszélyeztetetté teszik az egyént, legyen az férfi vagy nő, a csontritkulás és a csontritkulásos törés elszenvedésére – mondja a szakértő. A legfontosabb rizikófaktorok közül vannak olyanok, amelyeket nem tudunk befolyásolni, ilyen az életkorunk – minél idősebbek vagyunk, annál nagyobb a veszély, a nemünk – a nők érintettsége kétszeres a férfiakéhoz képest, az örökletes tényezők – beleértve a szülők csontritkulásos töréseit, és egyes olyan betegségek, amelyek másodlagosan okoznak csontritkulást, kiemelten a sokízületi gyulladás, de sok egyéb betegség is. Vannak azonban olyan negatív attitűdök az életünkben, amelyek csontjaink épségét is fenyegetik és sikeresen felvehetjük ellenük a küzdelmet. Ilyen a túlzott alkoholfogyasztás, a dohányzás, egyes gyógyszerek alkalmazása, pl. a testépítőknél a szteroid, és a testsúly csontokra előnytelen változásai, a hirtelen, tíz kilót meghaladó fogyás pl. a csontok erejét is sorvasztja.

Kivizsgálás, terápia

A csontritkulásos, és különösen a már törött betegek korai terápiába való bevonását egyszerű diagnosztikus lépcsők előzik meg. A nélkülözhetetlen orvosi vizsgálaton és az előbb említett rizikótényezők felmérésén kívül elvégzik a csont ásványi anyag sűrűségének műszeres vizsgálatát és a laboratóriumban egy egyszerű vér- és vizeletvizsgálatot, amivel a csontanyagcsere összetevőit veszik górcső alá.

Az idei évben is kiemeli az IOF – mondja Bors Katalin – hogy megkülönböztetett figyelmet kell fordítani azon páciensek kezelésére, akik már az első csontritkulásos törésüket elszenvedték. Ilyen törésnek hívunk minden olyan eseményt, mikor saját testmagasságból elesünk, és törést szenvedünk el. A legtípusosabb (porotikus) törések a csukló, a csigolya, a felkar és a csípőtáj törései. Sokszor az érintettek azt gondolják, hogy már úgyis megtörtént a baj, begyógyult a törés, nincs mit tenni – mondja a főorvos – pedig ennél a betegségnél az első törés jelzésértékű, elszenvedése után többszörösére növekedik az újbóli törés kockázata. Ez a kockázat azonban optimalizálható.

Az első törés után megelőzhetjük a másodikat

Ilyenkor általában szükségessé válik a betegség kezelése. Bár a terápia mindig egyénre szabott, függ attól is, hogy un. korral járó csontritkulásról van szó, vagy pedig az oszteoporózis, mint másodlagos károsodás alakul ki, valamilyen más alapbetegség miatt. A gyógyítás mindig két pilléren nyugszik – mondja Bors Katalin. Az egyik a kezelés gyógyszeres része, ide tartoznak az orvos által Magyarországon szakmai protokoll alapján kedvezményesen felírható major antiporotikumok (a csontritkulás ellen kifejlesztett hatóanyagok), és a megfelelő mennyiségű Kálcium, D-vitamin és egyéb nyomelemek, vitaminok. Ezek a kiegészítő terápiák ma már kombinált készítményekben is hozzáférhetőek. A terápia másik pillére a megfelelő diéta (mediterrán étkezési szokások), a rendszeres testedzés, a gyógytorna. Napi fél óra séta alapvető fontosságú minden életkorban.

Rehabilitáció – kinek, mikor, miért?

A törést már elszenvedett érintetteknél sokszor a mindennapi élettevékenységek is nehézséget okoznak, így pl. a tisztálkodás, az öltözködés, a háztartás ellátása. Ha a járás vagy a kéz funkciói károsodnak a törés vagy törések következtében, és a páciens kísérőbetegségei és motiváltsága alapján alkalmas vagy alkalmassá tehető a rehabilitációra, az egészségügyi ellátásnak ezt a szervezett segítségnyújtását is igénybe kell venni – hangsúlyozza a főorvos. Ilyenkor több szakember összehangolt munkájának egyetlen célja az elveszett funkció visszanyerése, vagy az orvostudomány adta lehetőségekkel megfelelő szintű kompenzálása. Ez a csapatmunka csak akkor lehet sikeres, ha a teamnek maga a páciens is tevékeny tagja. Rehabilitátorok körében ismert a mondás, hogy a rehabilitáció olyan, mint a hegymászás: a szakemberek – orvos, nővér, gyógytornász, szociális munkás, pszichológus, foglalkoztató terapeuta, ortopéd műszerész, gyógymasszőr – a serpák szerepét töltik be, de a hegymászó az maga a beteg – mondja Bors Katalin.

Csontrendszerünk csak akkor tud egy életen át vidáman szolgálni bennünket, ha az egészségtudatosságunk ifjúkorunktól időskorunkig töretlen – hívja fel még a figyelmet a szakértő. Fiatal korunkban sem ülhetünk tétlenül, hisz a csúcs csonttömegünket harminc-harmincöt éves korunkra érjük el. Utána ebből csak veszítünk, és azt, hogy milyen ez a csúcs csonttömeg, jelentősen befolyásolja az egészséges táplálkozás és a rendszeres testedzés, valamint a civilizációs ártalmak lehetőség szerinti kerülése.

(RA)