Vizsgálatokkal egyértelműen bizonyították, hogy az idejében megkezdett mozgásterápiával le lehet lassítani a betegség progresszióját – nyilatkozta lapunknak dr. Nikl János, akivel cikksorozatunk második részében a gyógytornáról beszélgettünk.

A betegség gyakorlatilag mozgászavarokban jelentkezik – ezért van akkora szerepe a terápiában a gyógytornának?
Igen, valóban így van, mivel a dopamin nevezetű ingerületátvivő anyag a mozgásszervezésben játszik jelentős szerepet.

Milyen különböző módszerek léteznek a gyógytornán belül és pontosan milyen céllal alkalmazzák ezeket?
Osztályomon öt főállású gyógytornász dolgozik, mindannyian neurorehabilitációs specialisták. Speciális módszerekkel dolgoznak. Ilyen pl. a PNF technika, melynek során érintési ingerek segítségével javítják a mozgáskoordinációt, oldják az izomfeszültséget. A streching módszer  – a nyújtógyakorlatok köre – az izommerevség feloldását szolgája, hasonlóan a relaxációs technikákhoz.
Ahhoz, hogy az ember meg tudja tartani az egyensúlyát, szüksége van a látására, a hallására, a belső fülhöz köthető egyensúly-érzékelésre, és emellett az ízületi hely,- helyzet érzésre. Akinél ez jól működik, az meg tudja mondani csukott szemmel is, hogy hány fokban hajlították be az ujját. A Parkinson- betegek főként azért szédülnek és esnek el könnyen, mert nyaki izomzatuk merevsége következtében a csigolyák melletti kisízületek helyzetérzékelése romlik. Ha ezt a merevséget enyhítjük, azzal fokozzuk az ízületi helyzetérzékelést – a páciens stabilabban érzi magát és jelentősen javul tartási rendellenessége.
A Bobath módszer alkalmazása során a tulajdonképpen a csecsemő mozgásfejlődését szimuláljuk – hátonfekvéstől felállásig -, a betegek meglévő képességeire építve a mozgásfunkciókat javítjuk, egyensúlyt fejlesztünk, többnyire segédeszközök segítségével, hogy minél több izomcsoportot vonjunk be.
A víz alatti tornát is ki kell emelnem – a felhajtó erő miatt a  víz jótékony hatása, hogy tehermentesíti az izületeket, az izomzat ellazul. A víz ellenállása fejleszti a mozgáskoordinációt,az egyensúlyt. A száraz torna során speciális gyakorlatokkal szintén a tartást és a mozgáskoordinácót javítjuk.
A mimika-szegénység is javítható – olyan gyakorlatsorozatokkal, amellyekkel az érzelmek kifejezését, a non verbális kommunikációt gyakorolják a betegek a szakemberek vezetésével.
És a végére hagytam egy fantasztikus felfedezést – a nordic walking-ot. Ez a sport rendkívül hatásosnak bizonyul a Parkinson-kór terápiájában. Amint a speciális, síbotra hasonlító eszközzel a kezünkben haladunk, a megszokott gyalogláshoz hasonló képet festünk, azonban ez a sport valójában teljesen másfajta mozgást igényel, az ember izomzatának 90 %-át megmozgatja. Az ízületeket ugyanakkor kíméli, hiszen a testsúly 20-30 %-át a a beteg a botokra támasztja. Parkinson-kórban ez azért óriási, mert mint említettem, az egyik tünet éppen az, hogy a páciensek “letapadnak” még az első mozdulat előtt- nem tudják elindítani a mozgást. A botok fejlesztik az ellentétes kar-láb együttmozgását, az ún. szinkinézist, segítik az optimális lépéshossz és szélesség, a járásritmus felvételét. A módszer alkalmazásához speciális képesítés szükséges, mellyel gyógytornász munkatársaim rendelkeznek.

A Városzoba.hu-n elhangzott egy kérdés, hogy milyen tornagyakorlatokat lehet egyedül otthon is végezni.
Azt tanácsolnám, hogy legalább kezdetben keressen meg minden érintett olyan gyógytornászt, aki a Parkinson- mozgásterápiát illetően valamilyen gyakorlattal rendelkezik. Tudom pl., hogy a SE Neurológiai Klinikáján is működik ilyen ellátás. Lehet, hogy elegendő néhányszor visszajárni, és így meg lehet tanulni ezeket a gyakorlatokat és később már otthon is el lehet őket végezni.

Van-e bármi pozitív hozzáadott értéke a Parkinson-kór esetében a kiscsoportos tornának?
Igen. Nem véletlen, hogy minden terápiát csoportban végzünk, mert ezzel érzelmileg rengeteget segítünk betegeinknek. Egymást támogatják, megbeszélik problémáikat, tüneteiket, stb. A Parkinson-betegség nagyon gyakran társul depresszióval, mégpedig nem kizárólag és nem elsősorban azért, mert nehéz megtanulni együtt élni a kórképpel és elviselni a tüneteket, hanem biokémiai okoknál fogva. A dopaminból ugyanis olyan anyagok képződnek, amelyek szükségesek a normális hangulati élethez. Ha hiányzik a dopamin, ebből az anyagból is kevesebb lehet az érintett szervezetében. A túlterhelt rendeléseken talán elkerülheti az orvos figyelmét, hogy betege depressziós, ezért izolálódik. Sokszor a csoportos terápia során derül ki, ha valakit ez a társbetegség is kínoz. 

Fontos-e, hogy a betegség mely stádiumában kezdik el a gyógytornát az érintettek?
Rendkívül fontos. A mozgásgyakorlatokkal a betegség korai fázisaiban érhetünk el látványos sikereket, a kór előrehaladottabb formájában ez már nehéz. (Természetesen az ágyhoz kötött betegek számára is fontos a gyógytorna, de akkor már a passzív technikák jönnek csak szóba.) Óriási előny, hogy kitolhatjuk a dopaminpótlás szükségességének idejét is, vagyis minél előbb kezd el valaki gyógytornázni és egyéb terápiában részesülni, annál hosszabb ideig lesznek számára elegendőek az enyhébb gyógyszerek.