1993 márciusában, pár év kihagyás után elmentem vért adni. Ez volt a 10. alkalom, s akkoriban járt egy emléklap és részvételi lehetőség a véradók ünnepségen. Gondoltam, hogy már túl vagyok a szüléseken, igy ezután rendszeresebben tudok vért adni. Na! Ez csak álom maradt. Az ünnepségre szóló meghívó mellé kaptam egy másikat is. Saját érdekemben jelenjek meg a májgondozóban, mert Hepetitis C virus ellenanyagot találtak a véremben.
Az egyetlen bánatom, és gondom ezzel csak az volt, hogy nem adhatok többet vért. Elmentem a vizsgálatra, de nem lettem "megijesztve". Semmi érdemi felvilágosítást nem kaptam, igy egy pillatatig sem aggódtam, sőt el is felejtettem a "sztorit". Időnként elmentem ellenőrzésre, de semmi nem történt. Sehol nem kérdezett rá senki, igy eszembe sem jutott bárhol, és bárkinek is emliteni. Gondolok itt fogorvosra, epemütétre, sőt szülésreis! stb., ui. nem volt "betegségtudatom" és nem is tett senki érte. Amikor a májgondozóba fél, vagy évente megjelentem, mindig más orvossal találkoztam, és inkább éreztem feleslegesnek a procedurát, mint fontosnak. Amikor elmentem a HO-hoz azzal a panasszal, hogy "tavaszi fáradságról már hallottam, de ősziről nem", tehát valami nincs rendben nálam, mert nem vagyok "fitt" és a"régi". A laboreredményben az addigi emelkedett GGT-én kivül a GPT is emelkedett volt. Mikot ezt megemlitette én mondtam neki, hogy talán a HCV-től lehet. A válasza annyi volt: "ja, tudsz róla, lehet", s megrántotta a vállát.
Én akkor még biztam az orvosokban, különösen benne, hisz barátnak tudtam. Igy többet nem mentem el a májgondozóba, pontosabban 1999 őszéig , amikor egy reumatológiai laboreredményen még magasabb számokat, és sok csillagot láttam. Akkor már a rendelésen lévő orvos közölte, hogy ezzel a "témával" csak a főorvos foglalkozik. Hirtelen "fontosnak" érezhettem magam. A következő héten már kórházlakó lettem, s elindult egy új élet, amit persze akkor még nem tudtam, hogy merre visz és hogyan alakul! A lényeg, hogy 3 sikertelen interferon kezelésen vagyok túl. Az eddig "divatos" formációkat mind kipróbálták rajtam, s "élveztem" a létező összes mellékhatást, aminek egy része nem is múlt el. Az elkeserítő az egészben az, hogy nincs egy határozott, és finanszirozott protokollja a mellékhatások kezelésének, igy a folyamatos dóziscsökkentéssel pedig nem lehet eredményt elérni-nálam! Nem is értem, hogy ilyen drága kezelésnél (több millió forint) ezt jobban meg kellene szervezni!
Lenne egy-két ötletem! Évek óta tagja vagyok az országos betegegyesületnek, de nem látok érdemi előrelépést, igy ott is hagytam. Nem hiszem, ui., hogy csak orvosokból álló vezetés, s a tetejében olyan orvos-elnök aki nem is beteg és nem is szakorvos, tudja és akarja képviselni az én érdekemet. Ezután, itthon, a helyi betegklubban igyekszem hasznossá tenni magamat sorstársaimért is. Kúlönben, 55 éves vagyok, és végérvényesen leszázalékoltak, kemény, 55.000Ft nyugdijjal. 32 éves munkaviszonyom van, 5 saját gyermeket szültem, nevelek és taníttatok a hazának. A HCV-ét egyértelmú, hogy az eü-ben kaptam, csak sajnos nem tudom bizonyítani. Életemet nagyon kilátástalannak látom, főleg annak a tudatában, hogy 30 évi házasság után elhagyott a férjem egy egészségesért.
Örúlnék, ha lennének Sorstársak, akik szintén irnának és alakulhatna egy klub, és megoszthatnánk az élményeinket, talán még jókat is! Üdv mindenkinek: Klmáan
