Andor a Pető Intézetben

Sötét vészjósló felhők tornyosultak Andor sok megpróbáltatást átélt feje fölött! Felsőbb utasításra- föl kellett parkinsonkórját kezelő orvosnőjét keresni, tarsolyában a háziorvos-“ügyésznő” vádemelési javaslatával. Ez már sejtetni engedte, nem ússza meg büntetés nélkül! Megkezdődtek a szokásos bemelegítő gyakorlatok: csukott szemmel orrpiszkálás, két kézzel - nem két ujjal, ahogy a hivatalban szokták!!! - a malomkörzés előre, - termény nélküli üresjárat, ezért visszafelé is, az eredmény ugyan az. Szerencsére a lapátok nem verődtek össze, ezért jutalomból fölállhatott, majd tréfásan előre hátra döntögette a "kihallgató" doktornő-bírája, és miután állva maradt, elküldte sétálni, hogy ezzel időt nyerjen, milyen büntetést szabhat ki rá, - ártatlannak látszóra - ami kielégíti a vérszomjas vádlót. Még egy próba, - mondta - nyújtsa ki előre mindkét kezét! Piros-pacsi játékot idézően alátámasztotta a két előre tartott kezet, és ekkor történt meg a baj! Mindkét kézfej azt hitte, vége a vizsgálatnak, és kíváncsian föl-le nézett, mi a fene tart ilyen sokáig, miért nem megyünk már haza? És ez a türelmetlenség az ideggyógyászaton - mivel nem egyszer, hanem halmozottan fordult elő - súlyos büntetés kiszabását vonhatja maga után! Sajnos így is történt! Az elkomorodott bíró azonnal fölemelte a korábbi ítéletében enyhének minősíthető, négy mg-os gyógyszeradagot 6mg-osra. Evvel az ítélettel, - már mint többszörösen büntetett -, Andor bekerült a PK-s nehézfiúk közé. Ezt az ítéletet kiegészítette egy egyhónapos, Petőről elnevezett – hősünk képzeletében kényszermunka tábornak  gondolt – intézetbe letöltendő mellékbüntetéssel is.

Mivel hamar túl akart lenni a procedúrán, - jön a május, a kerti munkák ideje - haladéktalanul jelentkezett a fent említett Intézményben. Bejelentkezésekor azonnal kapott egy idézést másnap 11 órára, amikor is az egyik főtisztviselő fogja kivallatni, a célból, hogy milyen mértékű büntetőmunkát szabjanak ki rá. Lányos zavarában elfelejtette az időpontot, 9 óra maradt meg emlékezetében. Kicsit el is volt kenődve, elszokott már az ilyen korai időpontban kezdődő programoktól. Autóval ment, hogy gyorsabban elmenekülhessen a helyszínről, ha úgy hozza a szükség.  Mire a zsúfolt parkolóban helyet talált, már közelebb volt az óra kismutatója a 10-hez, mint a 9-hez. Nagy megkönnyebbülés volt számára, mikor megtudta, hogy túl korán jött. Öröme azonban korainak bizonyult, mert egy-kettőre besorozták a kényszermunkások közé, akik vezényszóra emelgették a kezüket, nagyokat csaptak az asztalra, karatés harcra hívó mozdulatokat gyakorolva. Majd két színes irónt kellett váltott ujjakkal sodorgatni. (Milyen jó, hogy nem hegyezni, mert azt utálta, mindig kitörte a ceruza hegyét) Ezután egy székbe kapaszkodva díszlépést gyakoroltak, - nem a régi szovjetet, hanem a magyart, így vigyázva a födém állapotára. Végül a nyitott ablaknál mély levegőt szívva, jólesően kifáradt - a teremből. Ezután jött a felvételi! Andor úgy látta, jókor jött, mert aznap kivételesen nem volt az Intézetben egy VIP személy sem látogatáson, és a japán trónörökös érkezésig is még 12-t kellett aludniuk. Így a vizsgálatvezető doktornőt nem feszélyeztették kíváncsi szemű, kérdezgető vendégek. Végre alkalma volt az összes megengedett, 10 napon belül gyógyuló sebesülést nem okozó gyakorlatot elvégeztetni hősünkkel, akinek sikerült bebizonyítania, hogy Pmix fogyasztása nélkül is teljesíteni lehet a női parancsokat. Fölvették, és eligazították, melyik alegységnél fogja a kiképzését megkapni.

Kellemesen csalódott, mert az első foglalkozás után, otthon jóleső fáradtságot érzett, és amikor ez - és az izomláza elmúlt, az olyan jóóóóó volt! Így megszabadulva az előítéletektől, már nagy lelkesedéssel ment a következő órákra. A foglalkozásokat katonai rangbeosztású fő- és alkonduktorok vezényelték le, továbbképzésen levő kadétok jelenlétében. Az alegység parancsnoka és vezetője Kata ezredes volt, akit néha, ha hivatalos úton volt, Andrea ezredes vagy Laura főhadnagy helyettesített. A parancsnok úgy jött a világra, hogy már a bölcsőben ismerte a parkinsonos torna csínját-bínját. Állítólag első értelmes szava ez volt: „Jóóól kihúzzuk magunkat!” Beosztottjainak, Laura főhadnagynak és Andi hadnagynak, még van mit tanulnia tőlük. A továbbképzés itt egy különleges, a tapasztalatok szerint hatásos módszerrel történik. A tananyagot gemkapoccsal összefogott, fekvő A4-es formátumú füzetecske őrzi. Szertornánál (bordásfal, szék) csak ülve szabad használni, egészen kivételes alkalmakkor néhány parancs állva is kiadható a segítségével. A lapok bal alsó sarkát a szék jobb első lábától számított 10 cm-re kell letenni, hosszával a székről való felállás irányába egy kis székre. Balszeműeknek tükörkép szerint. A parancsszavakat minden konduktor külföldön, az amerikai tengerészgyalogos kiképzőtáborok valamelyikében sajátítja el, és hasznosítja az oktatásban itthon. Itt nem kell minden parancs után hangosan kiabálni: Yes Sir!. Elég csak a botütésszerű részgyakorlatokat hangosan számolni. A parancsok olyan hangosak, ellentmondást nem tűrőek, hogy a tagok gondolkodás nélkül, fülüket-farkukat (már akinek van) behúzva végrehajtják azokat.

Andor már lassan egy éve kapja a kiképzést, melynek első jelei szemmel láthatóak:
a lábfeje állandóan pipál, ettől olyan furcsa lett a járása, éjjel a paplanjának a végét ez a pipálva maradt lábfej sátorkaróként megemeli és az így keletkezett résen keresztül bekúszik a takarója alá a hideg levegő. No, de sebaj! Ez csak a jéghegy csúcsa, mert a pipáláshoz kar- és kézleszorítás társul. Andorra pikkelnek, mert neki még a tenyérpárnájának a helyét is figyelik, (a priccsre teljesen föl kell feküdnie) és ha nem megy, erős kézzel odanyomják az szélső ágydeszkára. Ez a probléma mára már túlhaladott, mert a szigorú gyakorlatok eredménye képen, minden ágyon kialakult a keze helyén egy köralakú mélyedés, ahová már magától, erőlködés nélkül beágyazódik az ominózus párna. Ezután következik a felülés. Óriást téved, aki azt hiszi, hogy most kényelmesen hátradőlhet a delikvens, keresztbe téve a lábait, és közben két kezével malmozhat, - bár ez az utóbbi gyakorlat később, szigorú előírások szerint végrehajtva, fel-felbukkan. A „kocka” hasizomzat hiánya miatt a művelet végrehajtásakor, engedélyezett a karok mankóként való fölhasználása. Fölülés után a kéznek a pillanat törtrésze alatt át kell alakulnia hát mögött lehorgonyzott, végig egyenes támasztó rúddá. A statikai állapot optimalizálása miatt, a támaszokat fölül össze kell erősíteni. Ez a lapockák összekapcsolásával történik. Ez persze nem mindenkinek megy, de az árgus szemű konduktor ezt azonnal észleli, és a delikvens háta mögött teremve, szelíd erőszakot alkalmazva összekapcsolja a két csintalant. Ez a művelet telepumpálja levegővel a tüdőt, és azt annyira előrenyomja, amíg csak a bordák engedik. Ez a gyakorlat nem veszélytelen, jól tudják ezt a konduktorok is. A sikerért égnek emelt szemmel kell kérni a Jóistent, - legalább is erre enged a „Jól felemeljük a fejünkeeeet!” parancs! A beszorult levegő nem tud eltávozni, ezt jelzi az arc ellilulása. Ezt követi a levegő kifújását, a lapockák – gondos konduktori felügyelet mellett- történő - szétkapcsolását engedélyező és újabb feladatra vezénylő parancs.

Andor a nagyszámú, ezt követő összes feladat ismertetésétől eltekintve, még kettőt talált kiemelni valónak közülük. Jó híre ellenére sem mondható egy gazdag vállalkozásnak a Pető Intézet. Ezt sugallja az a tény, hogy a termek bővítését a gyakorlatokon résztvevőkre bízzák olyasformán, hogy a fal hosszában az egymás mellé felsorakoztatott tagság, - gyakorlatba bújtatva a fal különböző magasságában történő erőteljes lökésére, tolására kap felszólítást. A hivatalos, neve említését mellőzni kérő tag szerint eddig egy kanyi mm-t se sikerült eltolni. Feltételezhető, hogy a sikertelenség oka az, hogy a szomszédos teremben, hasonló időben és célból, ugyan ezt a módszert gyakorolják. Másik hiányosság: a bordásfalak felső foka különböző magasságúra készült. Ezt úgy próbálják kiküszöbölni, hogy annyi időre, amíg nem károsítja a testi épséget, tagokat akasztanak rá.

Csodálatra méltó, hogy elanyagiasodott világunkban mindezt térítés nélkül kapják a rászorultak. Egyedül a lifthasználatért kell alkalmanként 800 Ft-ot fizetni!

Andor PK-os állapota és hangulata a gyógytorna, az alkalmazott gyógyszerek és az itt szerzett barátok együttes hatására optimalizálódott. Nagyon megszerette az oktatóit, és számolva a napokat várja a keddet, hogy a fapriccsre feküdve újra hallhassa: Jól kinyújtózunk, pipáljanak azok a lábfejek…

Amint azt megígértem írom tovább a történetem a PK betegség életemre, mindennapjaimra való hatásaival. Amint említettem az első 3 évben semmi gondom nem volt. Ekkor azonban (a mai napig nem tudom miért) a feleségem minden testi-lelki kapcsolatot megszakított velem. Nem volt könnyű, de hozzászoktam, hogy csak köszönő viszonyban voltunk ezután. Beletemetkeztem a munkába, minden különjáratot elvállaltam, akár busszal akár kamionnal. Ezen kívül szerelő is voltam a cégnél és a 0.6 ha szőlőt se felejtsük el mint "szabadidős" foglalkozást. Mentek a napok, hetek, hónapok gyorsan és az állapotom egyre romlott. Amikor vége lett aktív pályafutásomnak, akkor ért a legnagyobb sokk. Én aki szinte az egész addigi életét aktívan, rengeteg utazással töltöttem  egyik napról a másikra otthon rekedtem. Nem semmi érzés volt, de túl vagyok rajta. Igen, lezártam. Lehet, hogy valamiféle különleges tulajdonságom van, de, ha valamiről úgy döntök, nem foglalkozok vele tovább az úgy is lesz. Siránkozni, panaszkodni nem tudok, ezt meghagyom másoknak, és inkább segítek nekik a lelki gondjaik megoldásában. Most sok időt töltök ezzel, hiszen bőven vannak akiken segíthetek.

Teli pohár szindróma, avagy nem is vagyok PK-s? (PK= Parkinsonkór) 

Motto: Egy Parkinson kóros is lehet vidám!... Egy kicsit! 

Vendégségben vagyok, beszélgetünk. Nyugodtan ülök a székemen, semmi remegés, semmi árulkodó jel a betegségemről. Ekkor a házigazda behoz egy üveg jóféle villányi száraz vörösbort. Mikor nekem is tölteni akar egy - a kezeügyébe kerülő hosszúkás pezsgőspohárba, -  automatikusan beindul a hivatalos szöveg: Jaj köszönöm, de gyógyszert szedek, nem ihatok egy cseppet se! 

Csak úgy magamban: – vajon a modern gyógyszerkutatás vizsgálja- e konkrétan egy pohár minőségi vörösbor és egy requip modutab együtt elfogyasztásának a betegségre gyakorolt hatását? Ugye hogy nem! Lehet, csodálatos állapotjavulást okozna! Elintézési mód ez, hogy kényelemszeretetből, felületesen odaírják, hogy szeszesitalt nem szabad fogyasztani? Tudom, tudom, a mértéket be kell tartani, semmi esetre ne fogyasszunk a requip-ből többet, mint az előirt! 

Most nem mondhatom a másik kifogást sem: vörösbort csak egy jó ebéd után szabad fogyasztani, de mikor kapok én egy jó ebédet? Vendégségben ez nem volna ildomos! Különben is, kapok otthon elég hideget és meleget, ha ezt az alaptételt megemlítem! 

Nahát, hogy a kutatás hiányosságait kipótoljam, a folyamatos unszolásra azt válaszoltam: jó-jó, de csak egy fél pohárral! De melyik az a házigazda, aki az engedélyre nem tölti tele a poharat? Így történt ez most is. És ekkor hirtelen, hasonlóan ahhoz az érzéshez, amit egy tériszonyban szenvedő érezhet a 30 emeletes felhőkarcoló tetejéről letekintve - iszonyatos belső remegés fogott el. Ekkor  észleltem, hogy a pohár 25 centiméterrel előttem, 40 cm-es - PK-os szemmel alig látható, rémisztő mélységben várakozik rám. És ekkor úgy elkezdett remegni a kezem, mint egy vasárnapi mise végén a templom előtt bádogbögrével kolduló hajléktalané. Nem is mertem a szabadkézi gyakorlathoz hozzákezdeni. Előre hajolva, szinte letérdelve, két kézzel az asztalra szorítva a poharat, lehörpintettem egy kicsit a jóféle borocskából, majd kiegyenesedve, óvatosan körülnézve, környezettanulmányozást végeztem. Semmi változást vagy szörnyülködést nem láttam a szemekben, mintha mi sem történt volna, tovább folyt a beszélgetés. A jó barátok már csak ilyenek! S ekkor történt a csoda, a 8-as erősségű kézrengés 2-es erejűre mérséklődött. Ezután már nyugodtan, - igaz két kézzel fogva- normális módon megittam a pohárba maradt nedűt. 

Az eset kapcsán a következtető végkövetkeztetésre jutottam: 

1. Lehet, hogy nekem csak PK.-s tünetekkel járó, eddig ismeretlen, alkoholizmus alapú betegségem van, a remegés megszüntetéséhez meg kell innom, egy pohár vörös bort, és minden megy a normális kerékvágásban tovább. Na ezt kapjátok ki, gyógyszerkutatók! Javaslom a kutatásokat 2 pohár vörösbor + 1 requip irányába továbbfolytatni! Remélem, hamarosan olvashatunk a híradásokban, ennek az új módszernek a gyógyító erejéről. Mivel szerény személyemben egy magyar feltalálót van alkalmunk tisztelni, biztos, hogy a szomorú tapasztalatok alapján a gyakorlati megvalósítás külföldre kerül! Már látom lelki szemeimmel a tulipánt utánzó, piros műanyag kapszulában árusított, borpárlatot és némi requipet tartalmazó gyógyszert, a Piareq-et. 

2. Egyszerű pszichés megbetegedésem van. Egy teli poharat látva, addig remegek, amíg ki nem iszom. Utána a következő pohárkáig tünetmentes vagyok! Ha ezt az intervallumot a két ivás közt 10-20 évre ki lehetne bővíteni, nem lenne több PK-s! Minden esetre ma vásároltam egy csomag szívószálat. Az is lehet egy elfogadható alternatíva. Nem igaz?

 Civilke